POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.26.

Európa legbefolyásosabb vezetőivel találkozik Orbán Viktor

Európa versenyképessége a tét.

Az Európai Unió legnagyobb és legbefolyásosabb országainak vezetőivel egyeztet ezekben a napokban Orbán Viktor, a soros uniós magyar elnökség előtt. A kormányfő múlt pénteken járt a német kancellárnál, hétfőn az olasz miniszterelnöknél, holnap pedig Párizsba utazik és a francia elnökkel tárgyal. Orbán Viktor az eddigi találkozókon azt hangsúlyozta, hogy növelni kell az unió versenyképességét a világgazdaságban. Ehhez egy tervet, egy úgynevezett versenyképességi paktumot dolgoz ki Magyarország, hogy munkahelyek százezreit lehessen megvédeni.

Szerdán Emmanuel Macronnal tárgyal Orbán Viktor az Élysée-palotában. A magyar miniszterelnök és a francia államfő a július elsején induló hat hónapos magyar EU-elnökség célkitűzéseit tekinti át – hangzott el az M1 Híradójában. Orbán Viktor és Emmanuel Macron találkozóját a francia államfő hivatalának honlapján is közzétették. A program szerint a tárgyalás szerdán 13 órakor kezdődik.

Orbán Viktor hétfőn Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel egyeztetett Rómában.

 

„Le szeretnénk tenni az asztalra egy nagy tervet, ami elkészült, s aminek az a neve, hogy európai versenyképességi paktum.”

Európa legnagyobb problémája jelen pillanatban a versenyképesség hanyatlása – mondta a magyar miniszterelnök az olasz kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az olaszoknak és a magyaroknak is az az érdekük, hogy az európai gazdaság sikeres és versenyképes legyen. A miniszterelnök közös érdeknek nevezte azt is, hogy Európa ne szigetelje el magát az Európán kívüli gazdasági partnerektől.

„Az is érdekünk, hogy Európában erős ipar legyen, és a zöldátmenet az európai iparral együttműködve és ne az ellen valósuljon meg. Erről mind beszélni fogunk ebben a versenyképességi paktumban. Személyes meggyőződésem, hogy ha nem kötünk egy európai versenyképeségi paktumot, akkor munkahelyek százezreit fogjuk elveszíteni a következő évtizedben”

– fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor az illegális migrációról szólva támogatásáról biztosította az olasz kormányfő javaslatát egy átfogó európai Afrika-fejlesztési stratégiáról.

Róma támogatja Budapest uniós elnökségi programjának prioritásait, így a demográfiai intézkedéseket, a versenyképesség növelését és az európai védelem erősítését is

– emelte ki Giorgia Meloni.

Múlt pénteken Orbán Viktor Berlinben Olaf Scholz német kancellárral találkozott. A miniszterelnök, miután áttekintették a kancellárral az európai ügyek és a német–magyar kétoldalú kapcsolatok témakörét, hangsúlyozta: az EU világgazdaságon belüli versenyképességét növelni kell. A cél az, hogy Európa ne elzárkózzon, ne a félelem logikája mentén reagáljon a világ változásaira, hanem a gazdasági kapcsolatokat kiterjessze, a kapcsolatrendszert az egész földgolyón erősítse, ne bezárkózzon, hanem álljon készen a versenyre – fejtette ki a kormányfő.

„A mag-Európának, az alapító tagállamoknak, a legnagyobb tagállamainak vezetőivel, jelenlegi vezetőivel találkozik most a magyar miniszterelnök.” Orbán Viktor diplomáciai útja azért fontos, mert ezek a politikusok és az ő hozzállásuk a magyar elnökséghez meghatározhatják a következő fél év sikerét – jelentette ki Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai programvezetője a Kossuth Rádióban.

„Azzal, hogy a német kancellárral sikerült megtalálni a közös hangot a politikai – mondjuk úgy, hogy – nézetkülönbségek ellenére. Az olasz miniszterelnökkel egyértelműen sikerült megtalálni a közös hangot, ugye a sajtótájékoztató ezt árulta el. S várhatóan, én arra számítanék, hogy Macron is egyet fog érteni azokkal a célkitűzésekkel, amiket a magyar soros elnökség megfogalmazott, elsősorban a versenyképesség kérdésében, akkor azt lehet mondani, hogy egy jó fél évnek nézünk elébe” – fogalmazott Pócza István.

Egyúttal arra is felhívta figyelmet, hogy bizonyos brüsszeli körök feltett szándéka, hogy megakadályozzák a soros magyar elnökséget célkitűzései elérésében. Az elemző ugyanakkor rámutatott: ha keveset tudnak elérni a magyarok, akkor azzal Európa is kevesebbet ér el.

A német-magyar kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja – közölte az Olaf Scholz német kancellárral folytatott kétoldalú megbeszélését követően pénteken Berlinben a magyar miniszterelnök, hozzátéve: német kollégájával a gazdasági kapcsolatok további erősítésében állapodtak meg.

Orbán Viktor a magyar közmédiának felidézte, a megbeszélésnek két témája volt: az európai ügyek és a német-magyar kétoldalú kapcsolatok.

Tavaly a két ország közötti kereskedelem rekordot ért el, 70 milliárd euró felett volt, a Magyarországról kivitt áruk egynegyede pedig Németországba érkezik

– emlékeztetett. Hozzátette, a német cégek Magyarországon 250-300 ezer embernek adnak munkát, elsősorban az autóiparban.

Beszámolója szerint abban is egyetértettek Olaf Scholzcal, hogy generációváltás történik az autóiparban. Nagyon fontos, hogy ebben a német technológiai váltásban Magyarország is benne marad – emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország a világ három országa közül az egyik, ahol mind a három nagy német autógyártó jelen van.

Magyarországnak kiemelt szerepe van a német ipar működésében, mi pedig munkahelyeket, gazdasági növekedést és adóbevételeket remélünk, „ez a gerince a német-magyar kapcsolatoknak” – jegyezte meg.

Hangsúlyozta azt is, hogy az EU világgazdaságon belüli versenyképességét növelni kell. Magyarország készen áll arra, hogy az európai versenyképességet növelni képes nagy tervet letegyen az asztalra, erről már tárgyalnak is a többi tagállammal – jelezte.

A cél az, hogy Európa ne elzárkózzon, ne a félelem logikája mentén reagáljon a világ változásaira, hanem a gazdasági kapcsolatokat kiterjessze, a kapcsolatrendszert az egész földgolyón erősítse, ne bezárkózzon, hanem álljon készen a versenyre

– fejtette ki.

Orbán Viktor közölte, tisztázták a német kancellárral, hogy a Magyarország és Manfred Weber közötti konfliktusok nem német-magyar konfliktusok, nem terhelik meg a német-magyar együttműködést, ezek Brüsszel és Magyarország közötti konfliktusok.

A miniszterelnök úgy fogalmazott,

Manfred Weber „hungarofób ember, gyűlöli a magyarokat”, a magyarokat hibáztatja, hogy nem lett európai bizottsági elnök, „az egyik legrégebbi ellenfelünk, ellenségünk az európai politikában”.

A magyar uniós elnökség kiemelt céljairól szólva elmondta: azok között szerepel a demográfiai helyzet javítása Európában. Orbán Viktor arról beszélt, szeretné, ha a kormányok segíteni tudnának egymásnak abban, hogyan lehetne még inkább támogatni a családokat.

Természetesen a migráció is szerepel a témák között: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Európa továbbra is az európaiaké maradjon – jelentette ki.

Arra a felvetésre, hogy a genderkérdésben tud-e Magyarország lépéseket tenni,

Orbán Viktor azt válaszolta, „az egész gendermarhaság”, amely „felbolygatja” a gyereknevelés és az együttélés hagyományos európai rendjét, nem szerepel közvetlen módon a magyar elnökség programjában.

„Mi ezzel nem akarunk foglalkozni, nem is értjük pontosan, mi ez, nekünk van egy életünk, mi úgy szeretnénk élni, ahogy eddig is éltünk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Róma támogatja Budapest uniós elnökségi programjának prioritásait, így a demográfiai csökkenés jelentette kihívást, a versenyképesség növelését, az európai védelem erősítését – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Orbán Viktorral tartott közös sajtónyilatkozaton Rómában hétfőn este.

Giorgia Meloni kifejtette, egyetért Orbán Viktorral abban, hogy erősíteni kell az utóbbi időben kialakult „új európai hozzáállást”, ami az Európai Unió határainak védelmét, az illegális migrációval szembeni fellépést, valamint az afrikai államokkal való együttműködést illeti.

Hangoztatta, hogy Európa előtt áll a migrációs és menekültügyi paktum megvalósítása, és „egyetértünk Viktorral, hogy fontos tovább folytatni a vitát európai körökben más, innovatív megoldásokról a menedékjogi eljárásokat illetően”.

Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy példaként az Olaszország és Albánia közötti protokoll szolgálhat, melynek értelmében az olasz fél Albániában létesít migrációs táborokat.

Az ukrajnai háborús helyzettel kapcsolatban köszönetet mondott Magyarországnak,

mert a „nem mindig egyező nézetek ellenére” lehetővé tette az EU-n és a NATO-n belül is jelentős döntések meghozatalát. Azt mondta, Olaszország és Magyarország is nagy figyelmet fordít Ukrajna háború utáni újjáépítésére.

Meloni nagyra értékelte a figyelmet, amelyet a magyar elnökség a Nyugat-Balkán uniós csatlakozására kíván fordítani. Jelentős együttműködésről beszélt a védelem és biztonság terén. Kiemelte a magyar parancsnokságú NATO többnemzetiségű dandárban való olasz részvételt, a kiváló együttműködést a stratégiai fontosságú balkáni térségben.

A július elsején induló magyar elnökség programpontjait sorolva Giorgia Meloni kiemelte a népességcsökkenés képviselte kihívást. Úgy vélte, a demográfiai irányváltás „alapfeltétele egy erős Európának, amely főszerepet akar a világban”. Megjegyezte, egyetlen európai nemzet sem képes biztosítani azt a születési létszámot, amellyel biztosítani lehetne a népességi kontinuitást.

Ha nem szállunk szembe ezzel a kihívással, és nem tudjuk megfordítani ezt a tendenciát, közép- és hosszú távon a gazdasági, társadalmi és jóléti rendszereink fenntarthatatlanná válnak” – mondta Meloni.

Úgy vélte, az olasz és a magyar félnek együtt kell dolgozni annak érdekében, hogy az EU-ban erősödjék a demográfiai kérdés iránti tudat:

biztos vagyok benne, hogy egyre több szövetségesünk lesz, aki mellénk áll”. Kiemelte, hogy a magyar elnökség fő témái között szerepel az agrár- és a kohéziós kérdések iránti kiemelt figyelem.

Kiválónak nevezte a Róma és Budapest közötti kétoldali kapcsolatokat, hangoztatva, hogy Magyarország Olaszország jelentős európai partnere és NATO szövetségese. Kijelentette, az utóbbi időben még intenzívebbé vált a politikai párbeszéd, erősödtek a gazdasági kapcsolatok.

Az olasz vállalatok érdeklődése egyre nagyobb a magyar piac felé – mondta Giorgia Meloni. Végül Giorgia Meloni sok sikert kívánt Orbán Viktornak a magyar EU-elnökséghez.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek