RETRO RÁDIÓ

Varga Mihály: A magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 05. 01. 07:37

Az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a gazdaság.

Az év első hónapjaiban a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán megosztott videóban. A tárcavezető elmondta: a KSH reggeli adatai szerint a gazdasági teljesítmény az egy évvel korábbihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett, az előző negyedévhez képest pedig 0,8 százalékos növekedést produkált.

Varga Mihály kiemelte: a foglalkoztatást rekordszinten van, a reálbérek emelkednek, a fogyasztás beindult, az építőipar és a turizmus pedig egyre jobban teljesít.

A tárcavezető hozzátette: az év egészében 2,5 százalékkal bővülhet a gazdaság. Ezzel az Európari Bizottság és a Világbank (IMF) előrejelzése szerint a hazai gazdaság jövőre az uniós növekedés rangsor élmezőnyében lehet. A pénzügyminiszter arra is rámutatott, hogy a hazai teljesítmény annak ellenére bővül, hogy a külső körülmények továbbra is kedvezőtlenek.

„Az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és a német gazdaság gyengélkedése is visszafogja a hazai teljesítményt”

– közölte.

Videóüzenetében Varga Mihály elmondta, hogy a kormány az egyensúly erősítésével építi újra a növekedést. „Idén 4,5 százalékra csökkentjük az államháztartási hiányt, a következő években 3 százalék alá fogjuk mérsékelni” – fogalmazott. Ehhez a kormány tartani fogja a hiánycélt és figyelemmel követik a költségvetés alakulását, „és ha szükséges, cselekszünk”.

A tárcavezető rámutatott:

a hiánycél betartása érdekében 675 milliárd forintnyi állami beruházást ütemeztek át, miközben idén még 2000 milliárd forintnyi fejlesztést megvalósítanak.

Mint mondta, a meghozott intézkedéseknek köszönhetően a kormány csökkenő államháztartási hiánnyal és államadóssággal, valamint erősödő gazdasági növekedéssel számol a következő években.

A bruttó hazai termék (GDP), a gazdaság teljesítménye 2024 első negyedévében 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden első becslése alapján.

A tájékoztatás szerint Magyarország bruttó hazai terméke 2024 I. negyedévében a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket.

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal bővült.

A gazdasági teljesítmény növekedéséhez legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, ezen belül főként az ingatlanügyletek és az információ, kommunikáció ág járult hozzá. A gazdasági növekedést fékezte a nemzetgazdaság egészében nagy súlyt képviselő ipar hozzáadott értékének csökkenése – közölte a KSH.

Nagy Márton a legfrissebb KSH-adatokra reagálva, újságírói kérdésre realistának nevezte az idei GDP növekedési várakozásokat, mert az eddigi adatok alapján bekövetkezett a gazdaság újraindulása, a második negyedévben magasabb növekedés várható.

Mint ismert Magyarország bruttó hazai terméke 2024 I. negyedévében a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket.

Mindez annak annak fényében pozitívum, tavaly hiába kecmergett ki a harmadik negyedévben egy év után a recesszióból a magyar gazdaság, az év végére elfogyott a lendület. A csalódást keltő negyedik negyedéves stagnálás után gyakorlatilag biztossá, hogy az áthúzódó hatások miatt elérhetetlen az idei 4 százalékos növekedés. Ahhoz ugyanis négy negyedéven keresztül robusztus, 1 százalékos negyedéves növekedésre lenne szükség.

Az elmúlt két év inflációs sokkja után hiába kezdtek el emelkedni a reálbérek tavaly szeptemberben, a lakosság óvatossági motívuma az elmúlt időszakban is erőteljes volt. Ezzel párosult az ipar és a külkereskedelem tavaly év végi lendületvesztése, ami együttesen azt eredményezte, hogy a harmadik negyedévben beindult növekedésből stagnálásba kapcsolt vissza a hazai gazdaság. Ezek után nem volt váratlan, hogy csökkentette a kormány is az idei növekedési várakozását.

 

A gazdaság első negyedéves teljesítménye mindenesetre optimizmusra ad okot: a gyenge külső keresletet vélhetően már ellensúlyozni tudta a belső kereslet helyreállása, azaz fokozatosan beindulhat a fogyasztás a következő hónapokban Magyarországon, ami az idei növekedés egyik fundamentuma lehet.

Bár a június 4-én megjelenő részletes adatokból derülhet ki, hogy pontosan mi is húzta a növekedést, a KSH annyit elárult:

A gazdasági teljesítmény növekedéséhez legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, ezen belül főként az ingatlanügyletek és az információ, kommunikáció ág járultak hozzá. A gazdasági növekedést fékezte a nemzetgazdaság egészében nagy súlyt képviselő ipar hozzáadott értékének csökkenése.

 KSH a GDP-adatokat két héttel előbb közölte, mint korábban, így több márciusi termelési adat – mint az ipar, kiskereskedelem és az építőipar teljesítménye – még nem ismert. Az éves növekedési várakozások 0,7 százaléktól 1,7 százalékig terjedtek.

A GDP negyedévenkénti volumenváltozása 2024. I. negyedév
Ismét beindult a magyar növekedés: az első negyedévben 1,7 százalékkal bővült a hazai kibocsátás

 

Az első két havi ipari és külkereskedelmi adatok késztették a kormányt növekedési tervének újragondolására. A német gazdaság és a külső kereslet gyengélkedése miatt a Nemzetgazdasági Minisztérium március közepénmódosította a korábbi 4 százalékról 2,5 százalékra a GDP-bővülést. A tárcavezető többek között a német ipar problémáival indokolta a döntést, ami az exporton keresztül is negatívan befolyásolja a hazai ipar és gazdaság kilátásait.

Nagy Márton a Világgazdaságnak adott interjújában később azt mondta, hogy összességében pozitív kép rajzolódik ki a magyar gazdaságról, szerinte a növekedést mindenki érezni fogja. Egy későbbi eseményen pedig arról beszélt, hogy az első negyedévben mind éves, mind negyedéves bázison növekedést vár, mivel a belső fogyasztás helyreállásának látható jelei vannak.

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.