tóth gabi
Hiába tetteti vaknak magát...
Karácsony Gergelynek tudnia kellett a külföldről érkező kampánypénzekről – erről egy elemző beszélt az M1-en. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói is tartottak házkutatást. A Mandiner közben a főváros balos botránykrónikáját összegezte két héttel az önkormányzati választás előtt. Szerintük a fővárosban és a kerületekben is elég sok a gyanús ügy és a skandalum – számoltak be róla az M1 Híradója.
„Külföldről érkezett az a pénz, sok áttételen keresztül, és végső soron Karácsony Gergelynek a kampányérdekeit szolgálta” – fogalmazott Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője. Mint mondta, ezt bizonyítják azok a dokumentumok, amelyek alapján néhány napja a Magyar Nemzet megírta: a főpolgármester 2019-es kampányát külföldről segíthették.
A Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádióban arra emlékeztetett:
Pálfalvi Milán szerint az ügyről Karácsony Gergelynek is tudnia kellett.
„Itt már elkövette azt a hibát, hogy azt mondta, »minden törvényes volt«. Ezzel lényegében beszállt a történetbe olyan formán, hogyha ő azt állítja, hogy minden törvényes volt, akkor őneki tudnia kell, hogy milyen folyamatokon keresztül jutott el hozzá az a pénz, amiből a kampányát folytatta” – mutatott rá az elemző.
A NAV nyomozói múlt héten tartottak házkutatást mások mellett Karácsony Gergely jogi főtanácsadójánál, Tordai Csabánál. A Magyar Nemzet arról írt, hogy a hatósági intézkedés egyértelműen a főpolgármester 2019-es külföldi kampányfinanszírozási botrányával áll összefüggésben.
Nemrég ugyanis kiderült, hogy a Karácsony Gergely akkori kampányába pumpált több mint 112 millió forint egy észt vállalattól érkezhetett a Tordai Csabához és élettársához köthető céghez. A pénzből 75 millió forintot a cégtulajdonos készpénzben továbbíthatott a Mindenki Budapestért Egyesületet vezető, a sajtóban csak Karácsony Gergely pénzhordó embereként elhíresült Perjés Gábornak, aki több alkalommal 10 millió forint alatti összegeket fizette be az egyesület számlájára. Feltehetően azért, mert 10 millió forint felett már nyilatkoznia kellett volna a pénz eredetéről.
Íme a fővárosi balos botránykrónika – hétfőn ezzel a címmel közölt cikket a Mandiner. A portál sorra veszi a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat korrupciógyanús ügyeit. Azt írják:
A főpolgármesternek június 9-én el kell számolnia az eddigi évek teljesítményével – erről már Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a közösségi oldalára feltöltött videóban. A kormányfő azt mondta: meggyőződése, hogy mindezek alapján Karácsony Gergely nem érdemli meg a választók bizalmát.
„A kérdés csak az, hogy ki fogja megverni. Nekünk egy jó jelöltünk van, Alexandra jól dolgozik, keményen kampányol, és a végén nemcsak hogy meg fogjuk szorítani a főpolgármester urat, hanem meggyőződésem szerint bukovári van. Új főpolgármeter lesz” – tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök hangsúlyozta:
Karácsony Gergely és Bajnai Gordon
Újabb fontos részleteket hozott nyilvánosságra a Szuverenitásvédelmi Hivatal Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányával összefüggésben, amelyek erősítik az öt nappal ezelőtt közzétett jelentésükben foglalt megállapításokat. A hivatal közösségi oldalán bemutatott két dokumentum a DatAdat szerepére világít rá, amit a Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégcsoport Karácsony 2019-es önkormányzati kampányában töltött be.
Korábban a Magyar Nemzet részletes tényfeltáró cikket közölt arról, hogy már öt évvel ezelőtt külföldről finanszírozták a jelenlegi főpolgármester kampányát. A Mediaworks szerkesztőségéhez feltehetően Karácsony Gergely közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott nagy mennyiségű dokumentum – többek között bankszámlakivonatok és belső levelezések – alapján felvázoltuk azt a folyamatot, ahogy külföldi forrásból egy hazai vállalkozáson, a Bakony Rental Kft.-n keresztül Karácsonyék kampánycsapatához, a Mindenki Budapestért (Mibu) Egyesülethez juttattak több tízmillió forintot.
A cikk nyomán Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője költségvetési csalás, pénzmosás, hűtlen kezelés és hamis magánokirat felhasználásának megalapozott gyanújával feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). Néhány nap múlva lépett a NAV és megkezdte a nyomozást. Ezzel kapcsolatban Budai Gyula a közösségi oldalán közzétett egy videót, amiben elmondta, hogy a cég, amelyik 112 millió forintot utalt a Bakony Rental Kft.-nek, nem más, mint a Seven Chieftains and Partners OÜ, amelynek vezető tisztségviselői a két egykori baloldali miniszterelnök, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc emberei: Ficsor Ádám volt titkosszolgálati miniszter és Szigetvári Viktor. Ez a személyi kör irányítja a baloldal 2022-es külföldi kampányfinanszírozási botrányában főszerepet vállalt DatAdat nevű cégcsoportot is.
Közben a NAV több helyen házkutatást tartott, információnk szerint a nyomozók többek között megjelentek a Karácsony 2019-es kampányát levezénylő Mibu székhelyén, amely az egyesület elnöke, Perjés Gábor bejelentett tartózkodási helye is egyben. Szintén volt házkutatás a külföldi pénzmozgásban érintett Bakony Rental Kft.-nél, amely cím a cég ügyvezetőjének, Karácsony régi bizalmasának, Mravik Zsoltnak és élettársának, Tordai Csabának a bejelentett lakóhelye is. Úgy tudjuk, a nyomozók jártak utóbbi cég könyvelőjénél, illetve a datadatos Szigetvári Viktor és Ficsor Ádám lakásánál is. A nyomozók nemrégiben a Mediaworks szerkesztőségében nagy mennyiségű iratot foglaltak le.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal által hétfőn közzétett dokumentumok alapján a jelentésükben azt írták, hogy „a DatAdat által a Karácsony-kampány számára felkínált szolgáltatás az emberi méltóságot sértő, előítéletes kategorizálást alkalmazott a választók csoportosítása során, és a számukra eljuttatandó üzenetek meghatározásánál”.
A hivatal birtokába került információk alapján azt is ismertették, hogy a Bajnai Gordonhoz és egykori titkosszolgálati miniszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető DatAdat már a 2019-es főpolgármester-jelölti kampány során több mint hatmillió ember adatait kínálta fel Karácsonyéknak. A felajánlott szolgáltatások kiterjedhettek közösségimédia-felületek, tízezer botfeliratkozó, valamint tömeges e-mail-küldő és online petíciós rendszer üzemeltetésére. Mindez pedig lehetőséget teremtett dezinformációs kampányok lefolytatására – állapította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Hozzáfűzték, hogy mindezen új információk a tiltott külföldi kampányfinanszírozás, illetve a pénzmosás gyanúján felül a választók személyes adataival való visszaélés, valamint a tisztességes választásokhoz fűződő alkotmányos alapjogok sérelmét is felvetik, és további vizsgálatok elvégzését indokolják.
A DatAdat az öt évvel ezelőtt Karácsonyéknak adott ajánlatában a fentiekben is említett tömeges e-mail-küldő és online petíciós rendszer üzemeltetése, 50 ezer adatbázisban szereplő személy kezelése, tömeges sms-küldési lehetőség, illetve állandó tanácsadó szolgáltatás is szerepelt. Árakat is tartalmazott az ajánlat, a legnagyobb tétel az informatikai és ügyfélkezelés, tanácsadás havonta 5600 euróba kerülhetett Karácsonyéknak.
A másik dokumentum egy elemzés, amely a „nem aktivizálódott potenciális Karácsony Gergely-támogatókat” veszi sorra különböző kategóriák alapján. A feltételezett politikai és világnézeti irányultságok alapján olyan kategóriákat állítottak fel Bajnaiék, mint a „szociális nacionalista” vagy a „baloldali kozmopolita”.
Az ajánlatból az is kiderül, hogy a szerződést a DatAdat OÜ, vagyis az észtországi cég jegyzi. Tehát a Bakony Rental Kft.-hez a Bajnai-körhöz kapcsolható külföldi cégétől érkezett a pénz, és a Karácsonyék rendelkezésére bocsátott választói adatokat is egy észtországi vállalat kezelte.
A sajtó arról már korábban beszámolt, hogy a datadatos kör kapcsolatban állt Karácsonyékkal a 2019-es kampányban. Ugyanis az Index birtokába került egy felvétel, amin Ficsor Ádám maga ismeri el, hogy ők segítették győzelemhez az ellenzéket egyes körzetekben és a főpolgármester-választáson is. – Tizenkét kampányban dolgoztunk azon a választáson, és közülük 12 polgármester nyert – büszkélkedett a beszélgetésben Ficsor.