tóth gabi
Hidvégi Balázs szerint itt az ideje a szembesítésnek.
Fotó: Mónus Márton
– Vajon meddig hallgat még Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely? Meddig hallgatnak arról a másfél milliárd forintról, amit minden jel szerint a Lánchíd felújítása során tüntettek el? – tette fel a kérdést közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz főpolgármester-jelöltjének kampányigazgatója.
Hidvéghi Balázs emlékeztetett: a legfrissebb Kehi-jelentés egy olyan korrupciós szisztéma működtetésére utal, ahol a híd felújítására szánt közpénzt egy fedőcégen keresztül tüntették el.
„Óriási összegről van szó, 1,5 milliárd forintról”
– hangsúlyozta a politikus.
Úgy véli, a Kehi jelentés világosan bemutatja, hogy a hidat felújító cég teljesen indokolatlanul utalta át ezt az óriási összeget ennek a cégnek, ahol az két ügyvéd, akik azóta előzetes letartóztatásban vannak, gyakorlatilag azonnal készpénzben felvette.
– Így már kezdjük érteni, hogy hogyan kerülhetett csődközeli állapotba a Gyurcsány vezette főváros, ahol Karácsonynak a készséges kiszolgáló szerepe jutott – mondta.
Hidvéghi Balázs emlékeztetett, Tarlós István 200 milliárd forintos többlettel adta át a Városházát, amely most a pénzügyi összeomlás szélén tántorog. –Talán nem véletlenül. Gyurcsány és Karácsony adjon magyarázatot a történtekre, és mondják meg, hogy hol a pénz – húzta alá.
A Fidelitas aktivistái látványos akcióval hívták fel a figyelmet a hídpénzbotrányra. Közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidelitas emlékeztetett: pénteken sokatmondó pénzmozgásokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Lánchíd felújítását végző A–Híd Zrt. és a számlagyáras ügybe keveredett Vig Mór cége között.
A dokumentum lépésről lépésre bemutatja a folyamatot, a dátumok pedig alapjaiban cáfolják meg a botránytól elzárkózni igyekvő Karácsony Gergely főpolgármester eddigi védekezését. A jelentés szerint akár több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet.
A Fidelitas aktivistái bőrönddel a kezükben vonultak a Lánchídhoz, majd kérdőre vonták Karácsony Gergelyt és Gyurcsány Ferencet is, azt követelve, mondják meg, hová tűnt el másfél milliárd forint.
Mondják meg, hol a pénz!
– hangoztatták az aktivisták.
A Fidesz a közösségi oldalán osztott meg egy videómontázst a botránnyal kapcsolatban, amely Dömötör Csaba a baloldalhoz intézett keddi országgyűlési beszédét idézi.
– Fennáll a gyanúja, hogy a felújítás hátterében egy számlagyárat működtetett a baloldal, és több száz milliót utaltak tovább cégeknek, ahol aztán készpénzben felvették ezeket az összegeket. Sajtóinformációk szerint az így felvett összegek nagyságrendje elérheti a másfél milliárd forintot. Két eset lehetséges: vagy az, hogy Karácsony Gergely tudott erről az egészről, és nem tett semmit. A másik eset sajnos ugyanennyire esélyes, hogy Karácsony Gergely az egészről nem tudott semmit, fel sem tűnt neki, mert nem ura a helyzetnek.
Ez a fő baj a mostani városvezetéssel!
– hangzik el a videóban.
Egyre kínosabb helyzetbe kerül a Transparency International (TI), amely jogilag átláthatónak minősítette a botrányba fulladt Lánchíd-felújítást – írja a Mandiner. A lap emlékeztetett: a Soros-szervezet saját honlapján még be is számolt arról, milyen sikeresen zárult a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáira vonatkozó közbeszerzési eljárás, majd közölték, hogy minden jogszerűen és tisztességesen zajlott. Mindezt úgy, hogy a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása szerint a TI magyarországi szervezetének nem volt akkreditált közbeszerzési tanácsadója, amikor a Lánchíd felújítási tenderének tisztaságát vizsgálta.
A probléma azzal van, hogy ezért ötmillió forint megbízási díjat kaptak.
A szervezet jelentésével kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste a Közbeszerzési Hatóság elnökét, aki rámutatott: egészen egyszerűen kizárható, hogy a TI-nek meglenne a szükséges, rendkívül speciális közbeszerzési, illetve más szaktudása ahhoz, hogy megítélhessen egy olyan jellegű eljárást, mint amilyen a Lánchíd-felújításé volt.
Hiába próbálta Karácsony Gergely és köre eltolni magától a hídpénzbotrányt, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) pénteken közzétett részjelentése lerántotta a leplet a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányáról. A dokumentum pontosan, lépésről lépésre bemutatja a folyamatot, a dátumok pedig tételesen cáfolják Karácsonyék védekezését,
a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig – 36 részletben – a kivitelezési szerződés megkötése után került a kivitelező A-Hídtól a számlagyáros exügyvéd cégéhez.
A Kehi még egy szempontra rámutatott. Mégpedig arra, hogy a Sunstrike-hoz érkezett 1,54 milliárd forintból 1,51 milliárdot utaltak tovább két ügyvéd részére.
A továbbított pénzből – a tranzakciók időpontja és összege alapján beazonosítható módon – 1,34 milliárd forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek. Az utalások és a készpénzfelvételek sorrendje, illetve a beruházóhoz érkező kifizetések között időbeli összefüggés fedezhető fel – állapította meg a Kehi.
A két ügyvéd kiléte az eddigi bűnügyi és más információkból kikövetkeztethető.
Egyikük Vig Mór (aki nem mellesleg Vig Dávid Amnesty-vezér testvére), másikuk Hegedüs Dániel, akinek – mint a Kehi is utalt rá – egy épületben volt irodája Viggel. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt is hangsúlyozta, hogy a jelentés megállapításai alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.
Hiába próbálta Karácsony Gergely és köre eltolni magától a hídpénzbotrányt, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) pénteken közzétett részjelentése lerántotta a leplet a baloldal egyik legnagyobb korrupciós botrányáról. A főváros balliberális vezetése ugyanis eddig azzal érvelt, hogy a renoválás és a kétes pénzmozgások között nincs időbeli egybeesés.
Mint már kiderült, a felújítást végző A-Híd Zrt. közel másfél milliárd forintot utalt át a számlagyáros Vig Mór exügyvéd Sunstrike Hungary Kft. nevű cégéhez. A pénzmozgások két ok miatt keltettek gyanút. Egyrészt az A-Híd a korábban vállalthoz képest ötmilliárd forinttal drágábban végezte el a híd felújítását, másrészt a másfél milliárd forint átutalására a mai napig nem adott senki semmilyen magyarázatot, annak üzleti vagy más oka nem ismert.
A Kehi által közzétett dokumentum azonban pontosan, lépésről lépésre bemutatja a folyamatot, a dátumok pedig tételesen cáfolják Karácsonyék védekezését,
a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig – 36 részletben – a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáros exügyvéd cégéhez.
A Kehi még egy szempontra rámutatott. Mégpedig arra, hogy a Sunstrike-hoz érkezett 1,54 milliárd forintból 1,51 milliárdot utaltak tovább két ügyvéd részére. A továbbított pénzből – a tranzakciók időpontja és összege alapján beazonosítható módon – 1,34 milliárd forintot 39 alkalommal, jellemzően az átutalás napján vagy azt követő néhány napon belül készpénzben felvettek. Az utalások és a készpénzfelvételek sorrendje, illetve a beruházóhoz érkező kifizetések között időbeli összefüggés fedezhető fel – állapította meg a Kehi.
A két ügyvéd kiléte az eddigi bűnügyi és más információkból kikövetkeztethető.
Egyikük Vig Mór (aki nem mellesleg Vig Dávid Amnesty-vezér testvére), másikuk Hegedüs Dániel, akinek – mint a Kehi is utalt rá – egy épületben volt irodája Viggel. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt is hangsúlyozta, hogy a jelentés megállapításai alapján további bűncselekmények gyanúja is felmerülhet.
Az A-Híd a Telexnek küldött válaszában elhárította a Lánchíd felújításáról szóló részjelentésben megfogalmazott vádakat. A cég azt bizonygatta, hogy a Kehi megállapításainak nincs köze a Lánchíd-projekthez, amelynek költségvetéséből Vig Mór cége nem kapott fizetséget. Hangsúlyozták: a vizsgálatok alatt együttműködtek a Kehivel, és minden szükséges dokumentumot átadtak.
Szerintük nem történt szabálytalanság, mindent „a számviteli törvény betartásával” csináltak. Állítsuk szerint a Sunstrike Kft.-t érintő NAV-eljáráshoz nincs közük, a céggel egyedül „műsorok gyártására, sugárzására és azok környezetében reklám elhelyezésére vonatkozó” szerződésük volt. Az elkészült rövidfilmeket közel ötszáz DVD-n adták át a hatóságoknak – közölték.