POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.13.

Irán hamarosan megtámadja Izraelt?

Joe Biden erre számít.

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Úgy fogalmazott, hogy az offenzíva „előbb, mint később” fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a titkos információkat nincs módjában megosztani.

Hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok elkötelezett Izrael védelme iránt. Kijelentette: „Irán nem ér el sikert”.

Arra a kérdésre, hogy mit üzen Iránnak, az elnök annyit mondott, „Ne!”, amivel arra utalt, hogy ne lépjék meg, amit terveznek.

Az amerikai védelmi minisztérium illetékesei korábban pénteken arról számoltak be, hogy az Egyesült Államok további katonai eszközöket irányított a közel-keleti régióban állomásozó egységeihez erősítésként.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szintén pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok felülvizsgálta a Közel-Keleten állomásozó katonai erejének elhelyezkedését az Irán által Izrael felé megfogalmazott fenyegetés miatt.

Egy újságíróknak tartott beszélgetésen – kérdésre válaszolva – úgy fogalmazott,

felelőtlenség lenne, ha az erők elhelyezkedését nem tekintenék át ebben a helyzetben, illetve bizonyos „kiigazítások” már történtek is.

Hangsúlyozta: az amerikai adminisztráció hírszerzési forrásai is megerősítik, hogy az Irán által jelentett fenyegetés hiteles és valós veszély Izrael számára, de rámutatott arra, hogy iráni vezetők nyilvánosan is megfogalmazták Izrael elleni szándékukat.

A kommunikációs koordinátor közölte, folyamatosan egyeztetnek az izraeli féllel annak érdekében, hogy biztosíthassák, Izrael képes megvédeni magát egy ilyen jellegű támadással szemben.

John Kirby arról is beszámolt, hogy a Középső Parancsnokságot vezető Michael Kurilla tábornok Izraelben tartózkodik, ahol közvetlenül tárgyal.

Amerikai sajtóértesülések szerint akár 48 órán belül támadást indíthat Irán Izrael ellen. A Wall Street Journal egy iráni forrásra hivatkozva azt írja: Teherán még nem hozta meg a végleges döntést, de az előkészületek már folynak. Amerikai hírszerzési források is arra figyelmeztetnek, hogy bármikor elindulhat az iráni támadás. Az izraeli hadsereg bejelentette: készültségben vannak, és ha az országot támadás éri, azt nem hagyják válasz nélkül.

Az izraeli hadsereg védelmi és támadó kapacitása teljes készültségben van – ezt jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője, miután egyre biztosabbá válik, hogy Irán beváltja fenyegetését, és megtámadja Izraelt.

„Izraelt hetente, de inkább naponta éri támadás Jemen, Irak vagy Szíria irányából, ezek mögött mind Irán áll”

– mondta a szóvivő, hozzátéve, ha Irán területéről éri támadást Izraelt, azzal Teheránnak egyetlen célja lesz: kiszélesíteni a konfliktust az egész Közel-Keletre.

Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei a héten ismét megtorlást helyezett kilátásba Izrael ellen, a halálos áldozatokkal járó damaszkuszi támadás miatt.

Irán damaszkuszi konzulátusát április 1-jén légicsapás érte, amelyben tizenhárman életüket vesztették, közöttük a Forradalmi Gárda iráni elitalakulat hét tagja. Teherán Izraelt tette felelőssé az incidensért, és azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja torolni a támadást.

„A gonosz izraeli rezsim hibát követett el. Meg kell ezért büntetni, és meg is lesz büntetve”

– fogalmazott Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Ali Hamenei azt mondta, a nagykövetséget ért támadás olyan, mintha Izrael iráni területre mért volna csapást. Hírszerzési források szerint Irán minden bizonnyal nagy pontosságú rakétákkal és drónokkal indíthat támadásokat izraeli katonai és kormányzati létesítmények ellen.

A pattanásig feszült légkörben Joe Biden amerikai elnök arról biztosította az izraeli kormányt, hogy egy iráni támadás esetén Washington mindent megtesz Izrael biztonságának védelme érdekében.

Az Egyesült Államok elővigyázatosságból utazási korlátozást adott ki az izraeli nagykövetségén dolgozók számára. A diplomáciai testületek alkalmazottai nem hagyhatják el Jeruzsálemet, Tel-Avivot, illetve Beersebát. Készültségben vannak az Egyesült Királyság nagykövetségén is, miután Irán bejelentette: mostantól Izrael területén egyetlen ország diplomáciai testülete sincs biztonságban.

A Lufthansa német légitársaság biztonsági okokból az elmúlt hét vége óta nem indít járatokat Teheránba.

Oroszország és Németország önmérsékletre szólította fel  a közel-keleti országokat, köztük Iránt, miután a perzsa állam damaszkuszi konzulátusa elleni, Izraelnek tulajdonított légitámadás eszkalációval fenyeget a Gázai övezeti fegyveres konfliktus miatt amúgy is feszültséggel teli térségben.

Annalena Baerbock német külügyminiszter telefonon felhívta iráni hivatali kollégáját, Hoszein Amirabdollahiánt, és felszólította, hogy Teherán a feszültség további növekedésének elkerülése érdekében tanúsítson „maximális önmérsékletet”, illetve ne rendeljen el közvetlen, „beláthatatlan következményekkel járó” válaszcsapást Izrael ellen.

„Senkinek sem engedhetjük, hogy még több olajat öntsön a tűzre. (…) A régió minden szereplőjét arra szólítjuk fel, hogy felelősségteljesen és visszafogottan cselekedjen” – idézte Baerbock újságíróknak az iráni tárcavezetőnek mondott szavait.

Oroszország viszont arra kérte állampolgárait, hogy halasszák el a Közel-Keletre, különösen Izraelbe, Libanonba vagy a palesztin területekre tervezett utazásukat.

„Jelenleg nagyon fontos, hogy mindenki megőrizze visszafogottságát, hogy a helyzet ne vezessen a térség teljes destabilizációjához ” – hangsúlyozta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Mindeközben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy a zsidó állam felkészült a lehetséges iráni támadással kapcsolatos „minden biztonsági szükségletének kielégítésére, mind a védekezés, mind a támadás tekintetében”, miközben azonban folytatja hadműveletét a Gázai övezetben.

Irán ENSZ-képviselete pedig szintén csütörtökön így fogalmazott: „Irán lemondhatott volna arról, hogy elégtételt vegyen ezen a gaz rezsimen, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítéli a támadást, és bíróság elé citálja az elkövetőket”.

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter hivatalának közleménye szerint Irán válaszlépése jogos és szükségszerű, miután Izrael a damaszkuszi támadással megsértette a nemzetközi jogot és a bécsi egyezményeket, figyelmen kívül hagyta a személyek és a diplomáciai létesítmények mentelmi jogát.

Az iráni diplomácia vezetője szerdán telefonon beszélt Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Katar és Irak külügyminiszterével is, hogy az egyre inkább súlyosbodó térségbeli válságról egyeztessenek.

Irán damaszkuszi konzulátusát április 1-jén érte légitámadás, amelynek következtében tizenhat ember meghalt, közöttük a Forradalmi Gárda iráni elitalakulat hét tagja, ketten közülük magas rangú tisztek. Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője korábban azt mondta, hogy Izraelt meg kell büntetni a neki tulajdonított szíriai támadásért.

Irán a palesztin iszlamista Hamász szervezet október 7-i terrortámadásának hatására kitört gázai konfliktus kezdete óta mindvégig az Izrael és a nyugati országok elleni harcra biztatta az általa támogatott milíciákat, köztük az Izrael északi határvidékét támadó, libanoni síita Hezbollahot, valamint a jemeni húszikat, akik nyugati kereskedelmi és hadihajókat támadnak meg a Vörös-tengeren.

origo.hu

Újabb fordulat a háborúban: letarolták az oroszok Ukrajnát

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

hirtv.hu

Megrázó őszinteséggel vallott gyászáról Bagdy Emőke + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás