Az Európát érintő illegális migráció társadalmi és politikai hatásairól Sayfo Omart, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét kérdezte a hirado.hu.

A nyugat-európai társadalmakat érintő migrációs probléma gyökerét a beáramló migránsok jogi státusza jelenti. Az Arab-öböl országai ugyanis jól működnek úgy, hogy lakóiknak több mint 80 százaléka külföldi, de ott soha nem kaphatnak állampolgárságot. Maradni pedig csak addig lehet, amíg szükség van a munkájukra és betartják a törvényeket.

Az Európai Unió szervei közül leginkább az Európai Parlament helyezkedik bevándorláspárti álláspontra. Tény ugyanakkor, hogy Brüsszel továbbra is egyfajta „humanitárius szuperhatalom” képében tetszeleg, és nem teszi egyértelművé, hogy az illegális bevándorlás nemkívánatos – fogalmazott Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője lapunknak.

Uniós képmutatás

A kutató arra is emlékeztetett, hogy a brüsszeli politikában még a szigorító intézkedéseket is úgy tálalják, mintha azok könnyítések lennének, így az Európába vágyók azokat meghívólevélként értékelik.

Sayfo Omar arra is rámutatott, hogy „ezzel párhuzamosan a 2016-ban Törökországgal kötött migrációs paktum óta sorra köttetnek az uniós szintű és kétoldalú megállapodások az észak-afrikai és egyéb rezsimekkel, melyek keretében azok pénzbeli és egyéb juttatásokért cserébe őrzik Európa határait”. A szakértő arra is emlékeztetett, hogy a harmadik országok végzik el a „piszkos munkát”, amelyet az egyre növekvő migráció nyomás miatt egyre brutálisabb eszközökkel tesznek.

„Európa képmutató politikát folytat: bátorítja az irreguláris migránsokat, de közben olyan óvintézkedéseket tesz, amelyekkel egyre nagyobb veszélynek teszi ki őket” – hangsúlyozta.

A kutató azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy uniós szinten az egyes tagállamoknak eltérő érdekei fűződnek a migrációhoz. Ezek miatt pedig a migrációval kapcsolatos szigorítások nem EU-s, hanem nemzetállami szinten zajlanak. Mint mondta, a 2015-ös „Willkommenskultur” véget ért, és ma már nehezebb menedékjogot kapni Európában, mint korábban.

„Nem túlzás kijelenteni, ma már a legtöbb európai ország a magyar kormány álláspontját osztja a migráció kapcsán. A különbség az, hogy sok politikus ezt nem vallja be” – fogalmazott.

Franciaország elesett?

Franciaországban már az 1990-es években is voltak zavargások a bevándorlók lakta külvárosokban – fogalmazott Sayfo Omar kérdésre adott válaszában. Kiemelte azonban, hogy a tavalyi események már sokkal szervezettebbek voltak.

„A közösségi médián keresztül a különböző városok egyébként egymással semmiféle kapcsolatban nem lévő bandái egymásra licitálva hajtották végre akcióikat” – mutatott rá.

Franciaország migrációs politikájáról ugyanakkor azt is elmondta, hogy a politikai vezetés külön kezeli a már ott lévő bevándorlók integrációjának a kérdését és a most érkezők ügyét. Ennek az az oka, hogy a már ott lévő bevándorlók állampolgársággal rendelkeznek, így minden őket érintő intézkedésnek politikai tétje van, viszont az újonnan érkezőkkel szemben könnyebb szigorításokat bevezetni.

„Emmanuel Macron valójában egy populista politikus, aki felismerte, hogy a társadalom többsége a bevándorlás szigorítását akarja, ezért ő is ezt tűzte a zászlajára. Pártja, az En marche! (La République en marche (A Köztársaság lendületben – a szerk.) azonban egy centrista szervezet, így mindig figyelemmel kell lennie a balszárny véleményére is” – magyarázta a kutató.

Sayfo Omar hozzátette, hogy ezenkívül az alkotmánybíróság és más erőcsoportok is balra húznak. A szakértő mégis úgy véli: Macron alatt sokat szigorodott a francia bevándorláspolitika, ma már nem könnyű egy illegálisan érkező migránsnak menedékjogot vagy tartózkodási engedélyt szereznie.

„Ami gondot jelent, hogy a kitoloncolások nem működnek hatékonyan, így egyre többen, becslések szerint hétszázezren–egymillióan vannak olyanok, akiknek el kellene hagyniuk az országot, de a maradás mellett döntöttek és elrejtőznek a hatóságok elől” – tette hozzá.

Németország horror összegeket költ

A migrációhoz és a migránsok ellátásához kapcsolódó kiadásokra példaként a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője Németországot említette. Mint mondta, a legújabb, március 26-án közzétett Statista-elemzés alapján:

Németországban 2022-ben 28,4 milliárd, 2023-ban a menekültekkel és menedékjoggal kapcsolatos költségek 27,6 milliárd eurót tettek ki. A teljes 2024-es évre 21,3 milliárd eurót terveznek ilyen irányú kiadásokra. A szakértő hozzátette, hogy a német szövetségi kormány a menekülés okainak leküzdésére összpontosít.

A szakértő kifejtette, hogy 2024. január 1-jétől a migránsok az alábbi támogatásokat kaphatják meg Németországban: „Egyedülállók vagy egyedülálló szülők 256 euró alap, valamint 204 euró személyes szükségletre vonatkozó támogatást, ami összesen 460 euró havonta. A párok apartmanban vagy kollektív szálláson 229 euró plusz 184 euró támogatásban részesülnek, ami összesen 413 eurót jelent.”

Sayfo Omar azt is elmondta: a menedékkérők általában kilenc hónap után dolgozhatnak, ha kiskorú gyermekük van, már hat hónap után. A betegbiztosításra vonatkozó szabályok értelmében pedig az első 18 hónapban csak akut betegség esetén jogosultak orvosi ellátásra, ezen időszak leteltével viszont egy kötelezően igénybe vehető egészségbiztosító gondoskodik róluk.

„Ettől kezdve nagyjából ugyanolyan ellátásban részesülnek, mint a biztosítással rendelkezők.” Azok a migránsok viszont, akik köteles elhagyni az országot, kizárólag korlátozott ellátásban részesülhetnek.

Importált konfliktusok

A nyugat-európai országokban kialakult párhuzamos társadalmakról a kutató elmondta, hogy a bevándorló közösségek végtelenül heterogének.

Sayfo Omar kiemelte, hogy az iszlám nem egyesíti az európai muszlimokat, ezért a különböző muszlim csoportok között gyakran nagyobbak a feszültségek, mint a többségi társadalom és általában a muszlimok között. Ezek a bevándorló közösségek pedig sokszor etnikai, vérségi, vallási vagy egyéb alapokon szerveződve alakítják ki a maguk belső szabályait – mutatott rá.

A szakértő szerint habár a migránsok elkülönülése tovább ront a helyzeten, mégis elmondható, hogy a bevándorlók lakta környékek arculata is mindenhol más.

Az Egyesült Királyság példáján szemléltetve a kutató elmondta, hogy oda a bevándorlók láncmigráción keresztül érkeztek, így pedig etnikailag homogén városrészek jöttek létre. „Mindenki a magáéi közé költözött” – mondta. Ezzel szemben Franciaországban „a hatóságok külvárosi panelekbe költöztették a volt gyarmatlakókat, szándékosan megakadályozva az etnikai tömbösödést.

Ott az algírok, a szenegáliak, a kongóiak, a tunéziaiak és mások vegyesen laknak”. A kutató rámutatott, hogy a franciaországi esetben egyfajta hibrid kultúra jött létre a külvárosokban. „Nyomokban ugyan tartalmazza a többségi társadalom kultúráját, de attól nagyban eltér.”

Emellett pedig az is elmondható, hogy a probléma jelentősége és a kormányzati hozzáállás mindenhol eltérő. „Dániában például a határozott fellépésnek köszönhetően jól halad a gettók felszámolása. Máshol viszont politikai szándék híján, legalábbis a politikusok félelmei miatt, ez nem mondható el” – fogalmazott.

Mikor lesz többség a kisebbségből?

Kérdésre adott válaszában Sayfo Omar emlékeztetett, hogy az olyan európai nagyvárosokban, mint például Frankfurt vagy Rotterdam, a lakosságnak több mint a fele külföldi. „Az ő többségük azonban EU-s bevándorló, az Európán kívüliek aránya még itt is 20 százalék alatt van” – mondta. A kutató szerint mivel az Európán kívülről érkező migránsok végtelenül heterogének, ezért politikai alapon nehezen megszervezhetők.

„Arra, hogy egyes országok szintjén az Európán kívülről érkező bevándorlók kerüljenek többségbe, alapvetően kevés az esély. Az viszont már most valóság, hogy létrejöttek olyan városrészek, ahol az építészeten kívül nem sok minden emlékeztet arra, hogy Európában járunk” – fejtette ki.

A kutató szerint további problémát jelent, hogy az idegen kultúrájú polgárok számának növekedése rosszat tesz a társadalmi bizalomnak és a nyugati társadalmak széttöredezéséhez vezet. Mint mondta, ez a folyamat alapjaiban formálja át a kultúrát is. „Számos egyéb tényező mellett az adófizetési hajlandóságra is negatív hatással van, amikor olyanok is kivesznek a közösből, akik nem osztják a többségi társadalom kultúráját.”

A szakértő kiemelte, hogy Európa elsősorban azzal követett el hibát, hogy évtizedeken keresztül olyan emberek millióinak adott állampolgárságot és engedélyezte számukra a családegyesítést, akik nem álltak az integráció megfelelő szintjén. Akinek pedig állampolgársága van, az politikailag is tényező.

Ezért nem tud Nyugat-Európa megbirkózni a migrációval