Ferenc pápa a háború vadságáról beszélt húsvétkor

A béke iránti vágyakozást a gyűlölet kegyetlensége és a háború vadsága töri meg – mondta Ferenc pápa homíliájában a szombat esti vigílián, amelyet személyesen vezetett a Szent Péter-bazilikában.

Ferenc pápa beszédében a Krisztus sírját elzáró követ ahhoz hasonlította, amely szerinte a mai emberek szívére nehezedik, „megfojtva az életet, eloltva a bizalmat, bezárva bennünket a félelem és keserűség sírjába, elzárva az utat az öröm és a remény felé”.

Az egyházfő „gumifalnak” nevezte azt az egoizmust és közönyt,

amelyek miatt nem vagyunk képesek igazságosabb és emberszabásúbb városokat és társadalmat építeni, a „halál köveinek” azt, amikor a béke iránti vágyakozást a gyűlölet kegyetlensége és a háború vadsága töri meg.

„Íme Krisztus húsvétja, íme Isten ereje: az élet győzelme a halál fölött, a fény diadala a sötétségen, a remény újjászületése a kudarc romjai fölött” – mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő kezdetben kerekesszékben, majd széken ülve vezette a vigíliát.

A szertartáson több felnőttet a keresztség szentségében részesített: négy olaszt, két koreait, egy japánt és egy albánt.

A húsvéti vigília hagyománya szerint a szertartás a Szent Péter-bazilika előcsarnokából indult, ahol

megáldották a tüzet, majd „előkészítették” a húsvéti gyertyát,

vagyis keresztet véstek bele, valamint az alfa és az ómega görög betűt, és az idei évszámot. Azt követően a gyertyát meggyújtották.

Papok és hívők a bazilika főhajóján az oltárig haladtak.

A hívőkkel teli Szent Péter-bazilika teljes csendben és sötétben volt, csak a jelen levők kezében levő gyertyák világítottak, majd később felkapcsolták a fényeket. Megszólaltak a bazilika harangjai: visszaindultak Rómából a világ templomaiba, amelyek az utóbbi három napban némák voltak.

A Vatikán közlése szerint

mintegy hatezren voltak a bazilikában.

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, majd elmondja húsvéti üzenetét, melyet az Urbi et Orbi áldás követ.

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.

A Vatikán által előre közölt meditációk idén a Jézussal imádkozva a kereszt útján címet kapták.

A keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig haladt, a meditációk egyesével a tizennégy stáción hangzottak el. Ferenc pápa mindvégig Jézushoz szólt, őt kérdezte arról, miként elviselhetőek a mai ember számára az élet nehézségei. A választ a rövid bevezető adja meg: az Úr mellett kell maradni, és ébernek kell lenni, ahelyett, hogy a kényelemben érzéstelenítenénk magunkat, és lelkünk álomkórban szenvedne.

„A fékeveszett rohanásban és cselekvésben, a tennivalóktól felszippantva, abban a félelemben, hogy nem tudok felszínen maradni vagy a vágy miatt, hogy mindig középpontba helyezzem magam, nem találok időt, hogy megálljak és veled legyek” – mondja az embert képviselő narrátor Jézushoz fordulva.

A második meditációban Ferenc pápa kijelentette hogy mi is keresztet hordunk, néha nehezeket: betegséget, balesetet, szeretett személy elvesztését, érzelmi csalódást, elveszett gyermeket, hiányzó munkát, belső sebet, mely nem gyógyul, egy projekt kudarcát, egy újabb hiábavaló várakozást.

Ferenc pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: mert aki szeret, nem marad a földön, újraindul; aki szeret, nem fárad el; aki szeret, szárnyal.

Az ötödik állomáshoz írt szöveg rámutat, hogy az élet kihívásaival szemben gyakran egyedül akarunk megoldást találni, nehézen kérünk segítséget, attól tartva, hogy azt a benyomást nyújtjuk, hogy nem vagyunk képesek szinten maradni, mi, akik mindig ügyelünk arra, hogy jó benyomást tegyünk, és mutogassuk magunkat.

Másokat viszont könnyűszerrel bírálunk: elég egy billentyűzet a vádaskodáshoz és az ítéletek közléséhez.

„A kereszt nehéz: a vereség, a kudarc, a megalázás terhe nyomja. Akkor értem meg, amikor agyonnyomva érzem magam, az élet céltáblájaként, másoktól meg nem értve, amikor a felelősség és a munka túlzó és idegtépő súlyát érzem, amikor a szorongás szorítása nyom össze, a búskomorság támad rám, és egy fojtogató gondolat ismétlődik: nem jutsz ki belőle, most nem tudsz talpra állni” – írta Ferenc pápa.

A nyolcadik állomáson a nők a főszereplők: „egyszerűek, nagyok a te szemedben, kicsik a világnak. A nők, akiknek reményt adtál: nincsen szavuk, de hallatják magukat. Segíts elismerni a nők nagyságát, akik húsvétkor hűségesek és közel voltak hozzád, de ma is kiközösítik őket, bántalmazást és erőszakot szenvednek el”.

Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz: a világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad? Hogyan reagálok a háború őrületére, azon gyermekek arcára, akik nem tudnak többé mosolyogni, az anyákra, akik (gyermekeiket) alultápláltan és éhezni látják, és nem maradt több könnyük?

A keresztre feszített Jézus meztelen, ruháitól megfosztották, beteg és sebesült, szomjazik a kereszten, és éhezik a szeretetre: „Tedd meg, hogy téged lássalak a szenvedőkben, és a szenvedőket benned lássam, mivel te ott vagy azokban, akiket megfosztottak méltóságuktól, a Krisztusokban, akiket a zsarnokoskodás és az igazságtalanság alázott meg, és a mások bőrén jogtalanul szerzett haszon, általános közöny közepette”.

Ferenc pápa megemlíti a meg nem született és elhagyott gyermekeket, a fiatalokat, akik arra várnak, hogy fájdalomkiáltásaik meghallgatásra találjanak, az eldobott időseket, a rabokat, a magányosokat, a kizsákmányolt és elfelejtett népeket.

„Irgalom anyja, kegyetlen időkben élünk és szükségünk van könyörületre” – hangzott el az utolsó előtti stáción.

Ferenc pápa tizenkét rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson a római Rebibbia büntetés-végrehajtási intézet női szárnyán csütörtökön.

Ferenc pápa a rabokhoz szólva kijelentette, mindannyiunknak van kisebb és nagyobb kudarca: mindenkinek megvan a saját története, de az Úr mindig tárt karokkal vár, és soha nem fárad el abban, hogy megbocsásson.

Ferenc pápa kerekes székkel érkezett a börtön udvarára, ahol kétszáz rab várta őt. Tapssal és köszönetkiáltásokkal üdvözölték a pápát.

A misén, amelyet a börtönben szolgáló pap mutatott be, Ferenc pápa szokása szerint személyesen végezte el a lábmosást: a nőket magasított padra ültették, így a pápa a kerekes székkel is meg tudta mosni a lábukat, melyeket meg is csókolt.

A rabokról nem adtak részletes információt, a Vatikán annyit közölt, hogy különböző korú és vallású nőkről volt szó, volt közöttük olasz, boszniai, ukrajnai, perui, bolgár, nigériai és venezuelai elítélt is.

Ferenc pápa egy Szűz Máriát ábrázoló festményt vitt ajándékba a börtönbe, és egy csokoládétojást is adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben. A rabok a börtön veteményeskertjében termett zöldségeket adtak a pápának.

A Rebibbia börtön női szárnya az ötvenes években nyílt meg, és 360 elítélttel az ország négy női börtöne között a legnagyobb. Jellegzetességének számít, hogy a rabok nagy része nem olasz.

Ferenc pápa elődeivel ellentétben nagycsütörtökön nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Kivételt egyedül a pandémia időszaka jelentett.

Az utóbbi tizenegy évben járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban, de legtöbbször börtönökbe látogatott el: 2015-ben a római Rebibbia börtönt, 2017-ben Paliano börtönét, 2018-ban a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönt, 2019-ben Velletri börtönét, 2022-ben pedig a kikötőváros, Civitavecchia börtönét kereste fel, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mosta meg a lábát. 2013-ban és tavaly a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében elítélt fiúknak és lányoknak mosta meg a lábát.

Ez volt az első alkalom, hogy a Ferenc pápa végezte lábmosáson kizárólag nők vettek részt.