POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.03.22.

Az Európai Unió gazdaságát háborús alapra akarják átállítani

Az EU háborús lázban ég...

Itt az ideje, hogy az Európai Unió gazdaságát háborús alapra állítsuk – jelentette ki az Európai Tanács elnöke az uniós csúcs előtt. Charles Michel a tagállami vezetőknek küldött meghívólevelében úgy fogalmazott: Európa évtizedek óta nem fektetett eleget a biztonságába és a védelmébe, ezért itt az ideje a valódi paradigmaváltásnak. Hozzátette: most a legfontosabb feladat a katonai segély gyors eljuttatása, valamint a lőszerek gyorsított beszerzése és szállítása Ukrajnának.

Csúcstalálkozót tartanak csütörtökön és pénteken Európa vezetői Brüsszelben, amelyen a magyar miniszterelnök is részt vesz. Az egyeztetések egyik kiemelt pontja ismét Ukrajna támogatása és a fegyverkezés lesz. Egyebek mellett a lefoglalt orosz vagyon hasznáról is tárgyalnak, ennek a hárommilliárd eurónak a 90 százalékát katonai, 10 százalékát humanitárius támogatásként adnák Ukrajnának.

Az Európai Tanács elnöke meghívólevelében is Ukrajna támogatását emelte ki az első helyen.

Charles Michel úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb feladat a Kijevnek nyújtott katonai segítség gyors eljuttatása, valamint a lőszerek gyorsított beszerzése és szállítása Ukrajnába.

A német kancellár egy nappal a csúcstalálkozó előtt az európai szövetségesek egységét hangsúlyozta.

Olaf Scholz azt mondta: addig támogatjuk Ukrajnát, ameddig kell.

„Ha az orosz elnök azt hiszi, hogy csak ki kell várnia, amíg csökkentjük a támogatásainkat, akkor elszámította magát. Oroszország nem erős, és nem számíthat arra, hogy lazítani fogunk. Addig folytatjuk, ameddig szükséges” – fogalmazott Olaf Scholz. A témában nagy vita várható, ugyanis

a tagállamok megosztottak a fegyverszállítások és a fegyverkezés kérdésében, ahogy Emmanuel Macron a háború tovább terjedésével fenyegető nyilatkozatait is többen elítélik.

Macron francia elnök még február végén mondta azt, hogy nyugati csapatokat küldhetnek Ukrajnába. A francia elnök ezt többször megerősítette, sőt az ezt ellenzőket gyávasággal vádolta, majd atomfegyverekről is beszélt. Nemrég egy ukrán televíziócsatornának ismét leszögezte: Oroszország nem nyerhet.

„Előrelépésre van szükségünk, és ez az előrelépés azt jelenti, hogy többet kell tennünk.”

„Olyan ellenféllel nézünk szembe, aki nem mondja meg, hol fog megállni. Mi miért mondanánk el minden reggel, hol fogunk megállni?”

fogalmazott a francia elnök.

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat igazgatója kedden közölte: tudnak róla, hogy 2000 francia katona készülhet Ukrajnába. Az oroszok állítását nem cáfolva, egy nappal később a francia szárazföldi erők vezérkari főnöke a Le Monde-nak azt nyilatkozta: A francia fegyveres erők készen állnak a legnehezebb konfliktusokra és kevesebb mint 30 nap alatt húszezer katonát tudnak bevetni.

Moszkva figyeli a fejleményeket

– közölte a Kreml szóvivője Dmitrij Peszkov, hangsúlyozva: Emmanuel Macron nyilatkozatai félreérthetetlenek, azok egy irányba mutatnak. Dmitrij Medvegyev, azt orosz biztonsági tanács elnökhelyettese pedig kijelentette: a francia kontingens megsemmisítése az elsődleges feladata lesz az orosz csapatoknak.

Európa vezetői, különösen a zöldek és a baloldal háborús lázban égnek– jelentette ki a Magyar–Német Intézet igazgatója.

Bauer Bence kiemelte: a Nyugat egyre gyorsabban sodródik a háború felé.

„Az ukrán államot nem lehetne fenntartani európai finanszírozás nélkül, már most Ukrajna nem tudna küzdeni, ha nem érkezne minél több hadi eszköz, és már csak idő kérdése, és egyre jobban az európai országok úgy vélem, hogy belecsúsznak ebbe a konfliktusba, ez nagyon veszélyes” – fogalmazott.

Ukrajna háborúban tartását erőltetik Brüsszelben – vélte a Századvég tanácsadója az M1-en. Ifjabb Lomnici Zoltán szerint Brüsszel emellett a tagállamok jogainak csorbításán is dolgozik, ugyanis elvenné a vétójogot.

„Ez még egy nyitott kérdés, de a többségi szavazás elvére akarnak áttérni. Ez az elkövetkező hónapok egyik meghatározó vitapontja lesz, ez bizonyos. És nyilván olyan új tagállamokat fognak csak felvenni, akik támogatják Brüsszelnek ezt a tervét” – mondta.

Elemzők arra figyelmeztetnek: az Európai Unió könnyen magára maradhat Ukrajna támogatásában, ugyanis Washingtonban továbbra sincs megegyezés Kijev segélyezéséről.

A francia fegyveres erők készen állnak a legnehezebb konfliktusokra – mondta a francia szárazföldi erők vezérkari főnöke a Le Monde-nak. Szerinte kevesebb mint 30 nap alatt húszezer katonát képesek bevetni. A parancsnok nem sokkal azután beszélt erről, hogy Emmanuel Macron francia elnök azt nyilatkozta: nem zárja ki, hogy NATO-csapatokat vessenek be Ukrajnában. Kedden az orosz hírszerző szolgálat vezetője pedig úgy fogalmazott, adataik vannak arról, hogy Franciaországban már tart egy kétezer fős katonai kontingens felkészítése az ukrajnai bevetésre.

A francia fegyveres erők készen állnak a legnehezebb konfliktusokra – ezt a francia szárazföldi erők vezérkari főnöke nyilatkozta a Le Monde című újságnak.

A cikk alapján az Origo azt írta: a parancsnokság vezetője szerint a francia fegyveres erők kevesebb mint 30 nap alatt 20 ezer katonát képesek bevetni.

„A francia hadsereg készen áll. Bárhogy is alakul a nemzetközi helyzet, a franciák bízhatnak abban, hogy katonáik készséggel válaszolnak” – szögezte le Pierre Schill, a francia hadsereg vezérkari főnöke.

Az, hogy a francia katonákat folyamatosan gyakorlatoznak, nem titok. Szakértők szerint az viszont aggodalomra adhat okot, hogy nemrég az orosz külső hírszerző szolgálat igazgatója is arról beszélt, kétezer francia katona készülhet Ukrajnába. Szergej Nariskin hozzátette: ennyi embert nem lehet észrevétlenül Ukrajnába küldeni, és a francia alakulat az orosz hadsereg kiemelt, legitim célpontja lesz.

 

Ukrán katonák egy SZ60 típusú, egycsövű légvédelmi gépágyúval lövik az orosz állásokat a frontvonalnál, a dél-ukrajnai Zaporizzsja megyében 2023. december 18-án (Fotó: MTI/EPA/Jakiv Liasenko)

Az ügy még február végén robbant ki, amikor Emmanuel Macron francia elnök Párizsban nem zárta ki nyugati csapatok Ukrajnába küldését.

Azt mondta: országa mindent meg fog tenni azért, hogy Oroszország ne győzzön a háborúban. Nyilatkozata nagy port kavart, ennek ellenére Emmanuel Macron később is megerősítette, hogy pontosan fogalmazott, sőt, gyakorlatilag gyávának nevezte azokat, akik nem értenek egyet a katonák bevetésével.

„Most akkor ez a mi háborúnk vagy sem? Talán el kéne fordulnunk, hogy az események maguktól lejátszódjanak? Én nem hiszem” – fogalmazott Emmanuel Macron.

Szavaira többen is reagáltak. Nemrég az orosz elnök is válaszolt arra, hogy lehetséges-e konfliktus Oroszország és a NATO között. Azt mondta: a mai világban minden lehetséges.

„Már mondtam, és mindenki számára világos, hogy ebben az esetben a világ egy lépésre kerülne a teljes körű harmadik világháborútól” – szögezte le Putyin.

Emmanuel Macron ennek ellenére egy ukrán televíziócsatornának ismét leszögezte: Oroszország nem nyerhet.

„Azt kell mondanom, hogy európai előrelépésre van szükségünk, és ez az előrelépés azt jelenti, hogy többet kell tennünk. Olyan ellenféllel nézünk szembe, aki nem mondja meg, hol fog megállni. Mi miért mondanánk el minden reggel, hol fogunk megállni?” – közölte a francia elnök.

„Ha egy NATO-tagállam katonái fegyveres konfliktusban vesznek részt, az még nem jelenti azt, hogy a többi országnak a segítségére kellene sietnie” – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádióban. A Századvég Alapítvány tanácsadója hozzátette: az azonban más helyzetet jelentene, ha Franciaország megtámadná az orosz csapatokat.

Hozzátette: „Hogyha Franciaország ilyen módon nyíltan megtámadja az orosz csapatokat, akár Ukrajna területén, és erre Oroszország reagál, mondjuk nagy hatótávolságú rakétákkal Franciaországgal szemben, az viszont egyértelműen már az ötös cikkely életbelépését eredményezi.”

„A mai európai vezetők  jelentős része nem a saját országát tartja fontosnak” – erről már Földi László beszélt az M1-en. A titkosszolgálati szakértő hozzátette: előfordulhat az is, hogy ők az Amerikai Egyesült Államok érdekeit tartják szem előtt.

„Kaphat utasítást arra, hogy az Egyesült Államok érdekében próbáljon Európában egyfajta harci díszbe öltözni, de hát Franciaországban komoly gondok vannak. Mind a társadalom szintjén – hála a migrációs politikájának – és a gazdaság területén is, hála egyébként az orosz embargó okozta problémáknak, a fölemelt energiaáraknak. Tudjuk jól, a kereskedelem a feje tetejére állt ilyen értelemben” – mutatott rá a szakértő.

Földi László hozzátette: Emmanuel Macron  kijelentésének célja az is lehet, hogy a franciaországi problémákat az asztal alá söpörje. Csakhogy ő egy személyben nem dönthet háború és béke kérdéséről.

Ráadásul a franciák közül egyre többen látják úgy, hogy háború helyett inkább békére lenne szükség.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból