RETRO RÁDIÓ

AZ EU legszigorúbb idegenrendészeti szabályai léptek életbe

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 03. 01. 08:19

Magyarország példát mutat.

Az Európai Unió legszigorúbb idegenrendészeti szabályrendszere lép életbe péntektől Magyarországon – jelentette be a Belügyminisztérium államtitkára. Rétvári Bence azt mondta: a jogszabály célja, hogy migránsok még vendégmunkásként se érkezhessenek Magyarországra. Az új idegenrendészeti törvény rögzíti, hogy minden magyar munkahely elsősorban a magyar embereket illeti meg.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberben beszélt a Kossuth Rádióban arról, hogy az egyre erősödő migrációs nyomás indokolttá teszi az idegenrendészeti szabályok szigorítását. A kormányfő akkor úgy fogalmazott: meg kell akadályozni, hogy ellakják tőlünk az országot.

„Kell egy új idegenrendészeti törvényt alkotnunk, ami szigorúbb a korábbinál, amely világosan meghatározza, hogy ki milyen jogcímen tartózkodhat Magyarországon, és egy erőteljes kikényszerítő idegenrendészeti erőt is e mögé helyez” – mondta.

A harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó szabályokról decemberben szavaztak a parlamentben. A törvény január elsején lépett hatályba, de csak péntektől kezdik alkalmazni.

Az új idegenrendészeti törvény rögzíti, hogy minden magyar munkahely elsősorban a magyar embereket illeti meg. Minden álláshely esetében meg kell vizsgálni, hogy arra van-e magyar jelentkező, és csak annyi vendégmunkás jöhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van. A tartózkodási engedély időtartama nem lehet határozatlan idejű, és nincs olyan jogcím, amivel automatikusan meghosszabbodik a tartózkodási engedély.

Magyarországon lesz az Európai Unió legszigorúbb idegenrendészeti szabályrendszere.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arra emlékeztetett, hogy az illegális migráció visszaszorítása miatti szigorítást a baloldal nem támogatta.

„Ezt az idegenrendészeti szigorítást csak a kormánypártok támogatták, a baloldali pártok pedig ellenezték a parlamentben. Egyértelművé vált tehát a szavazásnál, hogy a kormányoldal van a szigorítás pártján, a baloldalnak pedig kötelező migrációpárti leckéje van, tehát semmilyen szigorítást ők nem támogathatnak, mert az ő anyagi támogatóik, szponzoraik a dollárokat nem azért juttatták nekik, hogy ők szigorítsák a migrációval kapcsolatos jogszabályokat, így mivel ez egy szigorítás, ezt sem támogatták a baloldali pártok” – mondta.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság felkészült a törvény alkalmazására. Informatikai fejlesztéseket végeztek és képzéseket tartottak a munkatársaiknak.

„A harmadik országbeli állampolgárok az átmeneti időszakban nem nyújthattak be ilyen tartózkodásiengedély-kérelmeket, de a 2023. december 31-ig benyújtott kérelmeket, amelyeket az év végén nem sikerült elbírálni, ezek döntésre történő előkészítése is megtörtént az átmeneti időszakban”

– mondta Seres József, az Idegenrendészeti Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese.

Az új idegenrendészeti szabályozás alapján azoknak az engedéllyel itt tartózkodóknak, akik nem tartják be a Magyarországon hatályos törvényeket, azonnali hatállyal el kell hagyniuk az országot. A szabályozás azt is rögzíti, hogy a harmadik országbeli állampolgárok számára nem alapjog a Magyarországon tartózkodás.

A kormány azért jelentet meg online hirdetéseket más országokban, mert minden eszközzel szeretné felhívni a figyelmet a déli határainknál kialakult migrációs helyzetre – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön.

Az MTI-nek elküldött közleményében a kormányzati szerv azt írta: a határainkat ostromló migránsok nem szerencsétlen sorsú emberek, hanem terroristák és erőszakkal rontottak a határőreinkre.

Ezt Európában mindenkinek tudnia kell. A kormány azért jelentet meg online hirdetéseket más országokban, mert minden eszközzel szeretné felhívni a figyelmet a déli határainknál kialakult helyzetre” – áll a közleményben.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ arra is felhívta a figyelmet, hogy csak tavaly 173 ezer bevándorló próbált bejutni Magyarországra, a migránsok egyre több alkalommal rendelkeznek fegyverrel, és egyre többször támadnak a határt védő rendőrökre. Az említett videók erről szóló felvételeket is bemutatnak – tették hozzá.

A közlemény szerint a videókkal a brüsszeli döntéshozók figyelmét is fel akarják hívni arra, hogy miközben Magyarország kettőzött erővel védi a határt, semmiféle pénzügyi támogatást nem kapott az uniós határokat is védő kerítésre.

A véglegesítés alatt lévő uniós migrációs csomag csak súlyosbítja a helyzetet, életbe léptetné a migránsok kötelező elosztását, és felülírná a Magyarországon érvényben lévő szigorú menekültügyi eljárásokat – írták.

A közlemény szerint a kormány ezután is minden eszközzel fel fogja hívni a figyelmet arra, hogy mielőbbi változásra van szükség az uniós migrációs politikában.

Kiderült, hogy több mint egymillió ember kért menekültstátuszt tavaly az Európai Unióban, és a nyílt társadalom programja szerint évente pont ennyi illegális bevándorlóra van szükség, tehát az EU tartja a Soros-terv ütemét – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Az adásban elhangzott, hogy a Frontex statisztikái szerint tavaly akkora volt a migrációs nyomás, mint 2016 legkritikusabb időszakában, 2022-höz képest pedig 17 százalékos növekedés történt. Bakondi György közölte, az idei év első két hónapjában szintén jelentősen nőtt a migráció a spanyol útirányban, valamint az olasz partoknál és a görög szigeteknél is.

Tehát minden ok megvan, hogy azt feltételezzük, idén is folytatódni fog ez a tendencia, az illegális bevándorlás tömegessé válása és ebben a szervezett bűnözés térnyerése – jelentette ki a főtanácsadó.

 

A magyar határokat illetően elmondta, hogy a szerb hatóságok által bevezetett szigorítások érvényben vannak, és érvényesül az osztrák–magyar–szerb együttműködésben a macedón határ őrizete.

Ez nehézséget okoz a migránsoknak a magyar határ megközelítésében; sikerült szétbomlasztani azokat az embercsempész bandákat, amelyek tavaly tarthatatlan állapotokat okoztak – fejtette ki a főtanácsadó.

Beszámolt arról, hogy idén eddig 535 határsértőt fogtak el, ami sokkal alacsonyabb a tavalyi év utolsó hónapjainak adatainál, ugyanakkor a 2015 előtti „békeévekhez” képest mégis növekedés, hiszen akkor évente háromszáznál nem volt több határsértő. Tehát a szigorú határőrizetre továbbra is szükség van – szögezte le Bakondi György.

Az uniós migrációs paktummal kapcsolatban azt mondta, láthatóan sürgős volt a baloldali-liberális többségnek, szerinte azért, mert szeretnék az európai embereknek bizonyítani, hogy érzékelik a negatív jelenségeket, másrészt azért, hogy még a jelenlegi összetételű Európai Parlament szavazhasson róla.

Bakondi György reményét fejezte ki, hogy az EP-választásokat követően a baloldali-liberális túlsúly csökkenni fog, és az európai emberek biztonságára nagyobb figyelmet fordító politikai többség alakul ki.

Úgy vélte, a paktum nem fogja növelni a biztonságot. Figyelmeztetett, vannak olyan elemei, amik ellentétesek a magyar emberek akaratával, például a kvóták szerinti elosztás. Rámutatott: kilencmillió forintot kellene fizetni minden egyes migráns után, akit nem fogadunk be, „válsághelyzet” esetén pedig felső határ nélkül dönthetnek arról, mennyit kell befogadnunk, és nyugat-európai szintű ellátást biztosítani a számukra.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Bakondi György emlékeztetett, hogy 2015 volt az az év, amikor megjelent a tömeges illegális migráció, amely erőszakkal is áthatol a határokon. Erre választ kellett adni, és a magyar válasz világos volt: csak az léphet be, akit a jogszabályok alapján a hatóság beenged, ismeretlen személyazonosságú emberek nem haladhatnak át az országon.

Emiatt rendkívül sok politikai támadást kaptunk – mondta a belbiztonsági főtanácsadó, felidézve, a nyugat-európai médiában a tudósítások tele voltak hazugságokkal az illegális migránsokról, akik szintén hazudtak életkorukról, állampolgárságukról, képzettségükről.

Azóta Nyugat-Európában súlyosan romlott a közbiztonság – terrorcselekmények, nők elleni erőszak, gettósodás –, megjelent újra az antiszemitizmus és megkezdődtek a támadások a szuverén nemzeti állam, a család, a kereszténység ellen

– folytatta Bakondi György.

Megjegyezte, több európai országban nemrég eritreaiak csaptak össze, és utána megtámadták a rendőröket is. Ez egy Eritreában keletkezett ellentét, amit behoztak Európába; látható, hogy a konfliktusokat, valamint az antiszemitizmust, a keresztény-ellenességet is behozták – állapította meg a főtanácsadó.

Kijelentette, ennek bizonyosan politikai okai vannak – az említett Soros-terv –, mivel a munkavállalókat egyszerűbb lett volna legális migrációval, vízummal behozni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.