RETRO RÁDIÓ

A civilek összefognak a guruló dollárok ellen

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 03. 12. 12:01

Munkacsoport a külföldről finanszírozott szervezetek átvizsgálására.

Idegen érdekek mentén és külföldi forrásból Magyarországon működő civil szervezetek hazai politikusokat és magánszemélyeket figyelnek meg. Céljuk a magyar emberek és politikusok „levadászása” – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője a szervezet mai sajtótájékoztatóján. Mint mondta, arra a megállapításra jutottak, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezeteknek – beleértve a TASZ-t, a Magyar Helsinki Bizottságot, a Transparency Internationalt, valamint az Amnesty Internationalt is – a tevékenységét folyamatosan vizsgálni kell, ezért a CÖF–CÖKA egy munkacsoportot hoz létre és minden olyan információt, amit rendelkezésre tudnak bocsátani, elküldenek az illetékes szerveknek, beleértve a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is.

– A CÖF–CÖKA egyetlen célja, hogy átlátható és transzparens viszonyokat teremtsen és figyelembe véve a nyugat-európai országok gyakorlatát, kiszűrje annak a lehetőségét, hogy külföldről érkező forrásokkal megsértsék a magyar választási rendszert

– szögezte le ifj. Lomnici Zoltán.

Jelezte, hogy a szuverenitásvédelmi törvénycsomag egyértelművé teszi, hogy bizonyos esetben már bűncselekményt követ el az, aki külföldi forrásokat csatornáz be a magyar választási kampányokba. Leszögezte, hogy éppen ezért magyarként és civilként feladatuk, hogy akár preventív jelleggel, megóvják a honfitársaikat egy esetleges jogsértéstől.

Tordai Máté, a CÖF–CÖKA szakkoordinátora elmondta, hogy a szervezet adatigényléssel fordul az Átlátszó portálhoz, mivel felmerült, hogy az oldal külföldi érdekből folytathat oknyomozó munkát. 

– Nyilatkozzanak arról, hogy folytattak-e külföldi forrásból oknyomozó munkát magyar szervezetekkel szemben 

– rögzíttette.

Továbbá arra is várják a választ, hogy 2023-ban mennyi forrás érkezett az Átlátszóhoz külföldi pénzből és a tavalyi év végén mekkora összeget tartott devizában az Átlátszó.hu közhasznú nonprofit Kft. és az Átlátszónet Alapítvány. A CÖF–CÖKA arra is várja a választ, hogy az európai parlamenti és az önkormányzati választás napjáig érkezni fognak-e külföldi források.

– Az információkat a válaszok beérkezése után azonnal kiértékeljük, tekintettel arra, hogy ezeknek a kérdéseknek a mielőbbi tisztázása hazánk szuverenitásának védelme szempontjából is kiemelten fontos

– tette hozzá Tordai Máté.

Justin Spike, az AP hírügynökség újságírója a Magyar Nemzet kérdésére elismerte, hogy Eric Koch, a Soros-pénzekkel kistafírozott Action for Democracy (A4D) aktivistája olyan e-mailekkel bombázta, amelyekben arról győzködte, hogy kormánykritikus éllel tudósítson Magyarországról, számolt be róla a Mandiner.

Miután Eric Koch, az A4D egyik együttműködő partnere a fősodratú, liberális szemléletű médiumok elfogultságát leleplező, súlyos kijelentéseket tett az X-en egy minap megosztott videóban, több televíziót, lapot és hírügynökséget is megkeresett a Mandiner, ám válasz csak egyetlen helyről érkezett.

Justin Spike szerint az aktivista azt igyekezett elérni, hogy az A4D narratívája szerint – vagyis erősen kormánykritikus éllel – tudósítsanak a 2022-es magyarországi választásokról. 

„Bár jónéhány levelezőlista jellegű e-mailt kaptam a nevezett személytől, nem válaszoltam ezekre, és nem is léptem kapcsolatba vele vagy a szervezetével”

– fogalmazott Spike. Noha tagadta, hogy engedett volna a nyomásgyakorlásnak, figyelemreméltó, hogy mégis számos olyan cikket jegyez szerzőként, amelyekben Orbán Viktort és kabinetjét antidemokratikusnak, gyengének, elszigeteltnek, valamint Putyin-barátnak állítja be.

Eric Koch a CNN politikai igazgatójának, David Chaliannak folyamatosan „duruzsolt a fülébe”, hogy az A4D-nek tetsző módon tematizálják a magyar közéletet, s az NBC News elnökét is ugyanezért nyaggatta rendszeresen.

A lobbizás meg is hozta a várt hatást, mert a 2022-es választások idején mindkét televízióban jónéhány olyan anyag jelent meg, amelyek kedvezőtlen színben mutatták be Magyarországot. 

 

A legnagyobb érintett médiumok hallgatnak

Sokatmondó az is, hogy sem Chalian, sem pedig Noah Oppenheim – aki 2017 és 2023 között volt az NBC News elnöke – nem válaszolt a Mandiner megkeresésére, a televíziók más módon – például nyilvános közleményben – sem próbálták cáfolni Koch szavait és megnyugtatni a közvéleményt. Hasonló kérdésekkel keresték Benjamin Novakot, a The New York Times újságíróját is, ám onnan sem érkezett reakció, írja a Mandiner.

Az X-re feltöltött videóban Eric Koch számos további olyan médiumot említett, amelyet igyekeztek befolyásolni. A felsoroltakon kívül az AFP hírügynökségnél, a The Washington Postnál, valamint a Bloombergnél is azt kívánták elérni, hogy negatív tónusban tudósítsanak hazánkról.

De az A4D megpróbálta alakítani más szuverén országok belpolitikai folyamatait is. Lengyelországban például a demokrata párti amerikai adminisztrációig érő kapcsolatrendszerüket felhasználva dolgoztak a PiS-kormányzat megbuktatásán, hazánk esetében pedig a brüsszeli összeköttetéseiken keresztül lobbiztak azért, hogy az ország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat.

Korányi Dávid, az A4D ügyvezetője – aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója is volt – a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzattal közösen előszobázott azért, hogy az Európai Bizottság a támogatások visszatartásával gyakoroljon nyomást a kabinetre.

Az Action for Democracy-féle aknamunkának legdurvább beavatkozása az volt, hogy közvetlenül finanszírozták az ellenzék 2022-es választási kampányát mintegy hárommilliárd forinttal. Az A4D több prominense is elismerte, hogy guruló dollárok elsősorban Soros Györgytől származtak. 

A 2022-es országgyűlési képviselőválasztás külföldi befolyásolásának körülményeit feltáró titkosszolgálati jelentés megállapította, hogy az Action for Democracyn, valamint egy azonos célú, svájci alapítványon keresztül több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra, s a pénzekkel a hat pártot tömörítő, közös listán induló baloldal választási kampányát segítették.

Az Action for Democracy (A4D) Magyarország és más szuverén országok választásainak a befolyásolásával kívánta elérni céljait, amihez az uniós és az amerikai vezetéssel kiépített kapcsolataik mellett a nemzetközi média is partnerük volt az aknamunkában, írta a szervezet működéséről a Mandiner.

Az Action for Democracy az Európai Unió egészére kiterjedően igyekezett befolyásolni a politikai erőviszonyokat, derül ki az X-en található MagaBabe nevű profilon a minap megosztott videóból, amelyen Kati Marton, az A4D kuratóriumi elnöke a lengyelországi aknamunkájukról beszélve árulja el, hogy valójában az európai nagypolitikát igyekeztek a nekik tetsző módon alakítani. 

Ezek szerint tehát az A4D kuratóriumi elnöke az említett „Dáviddal” együtt (aki minden bizonnyal Korányi Dávid, a szervezet ügyvezető igazgatója) Mark Brzezinskivel, az USA varsói nagykövetével beszélte meg, miként tudnák hatalomra segíteni Donald Tuskot és szövetségeseit, szemben a Marton által szélsőségesnek nevezett, valójában konzervatív PiS-kormányzattal. 

Miközben Marton a demokrácia megmentéséről beszél, akcióikkal és a külföldről – elsősorban Soros Györgytől – érkező pénzekkel több országban is a választások demokratikus voltát veszélyeztették.

Az egyik felvételen Korányi, aki korábban Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója is volt, arról beszél, hogy a baloldali vezetésű fővárosi önkormányzattal együtt azért lobbiztak az Európai Bizottságnál, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Eric Koch, az A4D együttműködő partnere pedig arról számol be a videók egyikén, hogy vezető nemzetközi médiumokon keresztül is terjesztették a magyar kormány lejáratására készített propagandaanyagokat.

Korányi Dávid
 Korányi Dávid (Forrás: Wikipédia)

 

Az aktivista szerint a 2022-es választást megelőzően például a CNN politikai igazgatójára, valamint a NBC News elnökére gyakorlatilag napi szinten igyekezett nyomást gyakorolni, hogy képernyőre kerüljenek a hazánkat kedvezőtlen színben feltüntető anyagok.

Orbán Viktornak az amerikai republikánus párti körökben növekvő népszerűsége miatt a magyar miniszterelnök hírnevének besározására külön lejárató cikket íratott az USA-ban legnépszerűbb hírportálnak számító Yahoo Newsra egy fehér házi tudósítóval. 

A MagaBabe-en megjelent videók segítenek annak leleplezésében, hogy az Action for Democracy és a mögötte álló források, élükön Soros Györggyel miként igyekeznek az érdekeiknek megfelelő mederbe terelni a geopolitikai folyamatokat, s hogy ehhez milyen kapcsolati háló és mekkora pénzügyi eszközök állnak a rendelkezésükre.

A videókon az A4D több vezetője azt is elismerte, hogy jórészt a tőzsdespekulánstól származtak a guruló dollárok

– mutat rá a Mandiner cikke.

A 2022-es választás külföldi befolyásolásának a feltárására indított, és tavaly nyáron a titkosítás alól részlegesen feloldott titkosszolgálati jelentés szerint az Action for Democracyn és egy svájci alapítványon keresztül mintegy négymilliárd forintnyi külföldi pénz érkezett Magyarországra, amiből a baloldal kampánytevékenységét finanszírozták. 

A Szuverenitásvédelmi Hivatal is vizsgálódik

Tekintettel arra, hogy a beavatkozási kísérlet komoly nemzetbiztonsági kockázatot hordozott az ország szuverenitására nézve, az Országgyűlés fideszes többsége múlt év végén megszavazta a szuverenitásvédelmi törvényt, s ehhez kapcsolódóan módosították az alaptörvényt is. Február 1-jétől pedig működésbe lépett az újonnan létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal is, ami arra készül, hogy alaposan átvizsgálja az Action for Democracyról a MagaBabe-en megjelent teljes videóanyagot. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.