tóth gabi
Mire emlékszik még egyáltalán az elnök?
Egyre nagyobb a botrány a Joe Biden mentális képességeit is vitató jelentés miatt. A Fehér Ház az Egyesült Államok főügyészét hibáztatja, amiért engedélyezte, hogy a héten megjelent elemzésben az amerikai elnök emlékezőképességét megkérdőjelező kijelentések is szerepeljenek. Donald Trump szerint felháborító, hogy Joe Bident a memóriazavarára hivatkozva nem akarják bíróság elé állítani.
A héten került nyilvánosságra a Joe Biden otthonában jogtalanul tárolt, titkosított dokumentumokról szóló jelentés. Az elemzésből az is kiderül, hogy az amerikai elnök súlyos emlékezetkiesésekkel küzd.
„Mint tudják, én győztem meg Szíszi mexikói elnököt, hogy nyisson humanitárius folyosót Gázába” – mondta az egyiptomi elnököt mexikóinak nevező Joe Biden percekkel azután, hogy újságíróknak azt állította: nincs baj az emlékezőképességével.
„Egy bizonyos kor felett az ember már nem tud olyan koncentrált lenni, az elnöki pozíció pedig rengeteg kötelezettséggel jár és sok figyelmet igényel” – mondta egy atlantai férfi.
Az elnök a kínos csütörtöki megszólalása óta nem nyilatkozott az ügyben. Sajtóhírek szerint a Fehér Ház az Egyesült Államok főügyészét hibáztatja, amiért engedélyezte, hogy a jelentésben az elnök mentális állapotára vonatkozó kijelentések is szerepeljenek.
De nemcsak az elnöki irodának van problémája a jelentéssel. Donald Trump korábbi amerikai elnök szerint felháborító, hogy vele ellentétben Joe Bident nem akarják felelősségre vonni.
„Vele ellentétben nekem jogomban állt magamnál tartani a minősített iratokat. De tudják, mit?
– mondta Donald Trump, aki szerint az ügy rámutat az amerikai igazságszolgáltatást átszövő korrupcióra.
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága májusban tervezi tárgyalni Donald Trump ügyét. A korábbi elnök azzal érvel, hogy az úgynevezett elnöki nyilvántartási törvény védelme alatt áll, így a hivatali ideje alatt keletkezett dokumentumok az ő tulajdonát képezik, ezért nem köteles azokat visszaszolgáltatni.
„Biden elnök gyakran mond olyan történeteket, amelyeket kiszínez, vagy akár teljességgel kitalál, ám ezek a kitalációk rohamosan szaporodnak” – kezdte Joe Biden amerikai elnök mentális állapotát firtató cikkét a The Washington Times amerikai napilap. A portál mentálhigiénés szakértőket kérdezett arról, hogy a hamis emlékek, vagy politikai célra kialakított történetek mennyire a zavarodottság jelei, amely olyan neurológiai betegségekhez is kapcsolódhat, mint a demencia.
– fogalmazott Tanveer Ahmed pszichiáter, aki ugyan nem vizsgálta meg az elnököt, ám szerinte az általa mutatott zavarodottság jelei egyértelműek. Ezzel Ahmeddel Carole Lieberman igazságügyi pszichiáter is egyetértett.
A Washington Times külön emlékeztetett arra, hogy Biden korábban Milwaukee-ban tartott beszédében korábban megcáfolt történetekkel szórakoztatta a hallgatóságot, többek között nagyapja pontatlan haláláról, egy Amtrak-kalauzzal folytatott beszélgetésről, apja taníttatásáról és egy pittsburghi híd összeomlásáról. Sőt a Hawaii szigetét sújtó tűzvész kapcsán maga is elmesélt egy történetet, amelyben a házuk csaknem leégett. Ám az akkori médiajelentések szerint az eset valójában egy kisebb konyhai tűz volt, amelyet mintegy húsz perc alatt sikerült megfékezni.
Lieberman szerint Biden nem veszi észre, hogy egyes történeteit már megcáfolták, máskülönben már nem mesélné őket. Mint fogalmazott,
Cikkében a Times arra is rámutatott, hogy a zavarodottsággal hamis emlékek jönnek létre az agyban, amelyek valótlan történetekhez vezetnek. Az érintettek nem próbálják megtéveszteni az embereket, hanem őszintén hiszik, hogy történeteik pontosak. Nem ismert, hogy mennyien szenvednek ettől a betegségtől, de a rendellenesség gyakoribb az időseknél és a poszttraumás stresszben, alváshiányban, vagy agysérülésben szenvedőknél.
Az Economist és a YouGov múlt havi közvélemény-kutatásában a független szavazók – akik gyakran valójában eldöntik a választásokat –45 százaléka vélte úgy, hogy Biden egészségi állapota és kora súlyosan korlátozza a munkára való alkalmasságát.
De már nem csak a republikánusok és a függetlenek vélekednek így, a minnesotai demokrata Dean Phillips képviselő szerint Biden túl idős az elnöki munka ellátására.
A Fehér Ház nem reagált érdemben az elnök mentális egészségét firtató vádakra, jellemzően az orvosi vizsgálatának az eredményére hívják fel a sajtó figyelmét, amely nem tartalmaz mentális vizsgálatot, vagy azzal zárják rövidre a kérdést, hogy az elnök jól van. Mindeközben a politikus rendszeresen tudatja a sajtóval, hogy egészséges, és minden nap edz. Hivatalosan a reggeli edzése miatt kezdődnek a szokásosnál később a programjai, ám kritikusai szerint egészségügyi állapota miatt.
Sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja az amerikai mainstream média azt a nyilvánosságra került rejtett kamerás felvételt, amelyen Charlie Kraiger, a Fehér Ház kiberbiztonsági vezetője beszél az elnöki hivatal legérzékenyebb belső ügyeiről. A vírusszerűen terjedő videót egy keményvonalas jobboldali "gerillaújságíró", James O'Keefe készítette, aki magát egy homoszexuális fiatalembernek kiadva hívta el randizni Joe Biden közvetlen hivatali beosztottját, majd egy romantikus vacsora keretében szenzitív információkat húzott ki belőle.
A több tízmillió megtekintésnél járó rejtett kamerás felvételen Kraiger többek közt elárulta, hogy az egész Fehér Házat aggasztja Joe Biden amerikai elnök romló kognitív állapota, és az alelnöke, Kamala Harris népszerűtlensége. Mint fogalmazott, ezekkel a problémákkal mindenki tisztában van az elnöki hivatalban, nyilvánosan azonban nem beszélhetnek róla, mert azzal rontanák az kormányfő újraválasztási esélyeit.
- fogalmazott Biden szellemi leépülése kapcsán Kraiger, aki lényegében beismerte, hogy a Demokrata Párt a nyilvánvaló egészségügyi problémák ellenére is a hivatalban lévő elnököt fogja indítani az idén novemberben esedékes elnökválasztáson.
Kamala Harris alelnök újraindulása viszont már koránt sem olyan egyértelmű, mint Bidené - legalábbis a tisztségviselő elmondása alapján. Ezzel kapcsolatban Kraiger úgy fogalmazott, hogy minden belső felmérés Harris rendkívüli népszerűtlenségét bizonyítja. És ez nem csak a szavazókra igaz, hanem a közvetlen beosztottjaira is, akik állítólag néhány hónap után elmenekülnek Harristől, mivel nem bírják elviselni az alelnök agresszív stílusát.
- mondta Kraiger, aki arra is kitért, hogy Barack Obama egykori elnök felesége, Michelle Obama nem valószínű, hogy valaha elnökjelölt lesz. Mint fogalmazott:
A miheztartás véget fontos elmondani, hogy a romantikus vacsorának álcázott "fedett akció" végén James O'Keefe leleplezte magát, és közölte Kraigerrel, hogy nagyon rossz kiberbiztonsági szakértő lehet, ha nem ismerte föl, és leült vele beszélgetni. Miután szembesült a tényekkel, Kraiger szó szerint elmenekült az étteremből.
A Fehér Ház titkait kikotyogó tisztségviselő hivatalosan egyébként az Egyesült Államok Külügyminisztériumának és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) kiberbiztonságát irányítja. A rejtett kamerás beszélgetés alatt Kraiger az "elnök hangjaként" jellemezte magát, legfontosabb feladatának pedig a Fehér Ház hálózatok védelmét nevezte.
James O'Keefe és csapata nem most először készített hasonló eszközökkel leleplező anyagot befolyásos tisztségviselőkről és nagy multicégek vezetőiről. A sokak szerint etikátlan módszereikkel leleplezték már többek közt a Pfizer és a CNN kellemetlen belső ügyeit is.