RETRO RÁDIÓ

Folyamatosan érkeznek az uniós pénzek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 02. 17. 07:16

Gulyás Gergely bízik a gazdaság fejlődésében.

Gulyás Gergely azt mondta: az uniós források folyamatosan érkeznek, több 10 milliárd euróról van szó, amelyet a már bejelentett operatív programokra költenek.

„A magas infláció különösen visszafogta a költekezést és a fogyasztást, ami miatt az áfa-bevételek is csökkentek. Ez is közrejátszott abban, hogy tavaly a költségvetés hiánya meghaladta a várakozásokat” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely hozzátette: azzal, hogy az infláció a közelmúltban jelentősen csökkent, idén már pozitív fordulat várható. A miniszter úgy véli, hogy 3 százalék alá, tehát az általánosan elfogadható szint alá csak 2025-ben mehet az árindex mértéke. De az már biztos, hogy idén nem okoz olyan problémát, mint amilyet tavaly okozott.

A miniszter arról is beszélt, hogy az elmúlt 1-1,5 évben a magas hitelkamatok miatt a hazai vállalkozások nem tudtak, vagy nem érte meg nekik hitelt felvenni. Annak érdekében, hogy a kis- és közepes vállalkozások megerősödjenek, fejlődjenek, a kormány több intézkedéssel is igyekszik segíteni.

Ilyen például a GINOP Plusz Program, amire több mint 900 milliárd forintot különítettek el.

„A munkaerőpiaci aktivitás növelésére való tekintettel nagy hangsúlyt fektetünk a munkaerőtartalék és a munkában állók képzésére és a munkakörülmények javítását tartalmazó programokra. Ezen kívül a második negyedévtől kezdve

450 milliárd forint kerül elkülönítésre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programba.

Mindezek alapvetően hitelre épülő, valamint ennél lényegesen kisebb mértékben vissza nem térítendő támogatások, elsősorban technológiai és szervezeti megújulásos cégeknek” – mondta Gulyás Gergely.

A miniszter a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatóságát firtató kérdésre megerősítette, hogy a 2030 évek közepéig a fenntarthatósággal közepes gazdasági növekedés mellett sem lesz gond. Gulyás Gergely azt is bejelentette: bár az üzemanyagárak emelkednek, de a kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon a folyamatokba.

Ami az uniós forrásokat illeti, a pénzek folyamatosan érkeznek. Több mint 10 milliárd euróról van szó, amit a már ismert operatív programokra költ majd el a kormány.

A kormány célja 2024-ben a gazdaság helyreállítása, ez azt jelenti, hogy 4 százalékos gazdasági növekedést szeretnének elérni – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nagy Márton kiemelte, ennek három kulcseleme van: a fogyasztás, illetve a belső kereslet által vezérelt szektorok termelésének és a beruházásoknak a helyreállítása, valamint a munkaerőpiaci aktivitási ráta növelésén keresztül a gazdaság élénkítése. „Szeretnénk, hogy ha több magyar dolgozna” – tette hozzá a miniszter.

Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódik a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz. A GINOP Plusz programokban 900-910 milliárd forint áll rendelkezésre két prioritáson: az egyik a vállalkozásfejlesztést, a másik a munkaerőpiaci aktivitást jelöli. Előbbire 450 milliárd forint, utóbbira 460 milliárd forint áll rendelkezésre.

A következő időszakban 6-8 programot hirdetnek meg. Már a jövő héten bejelentenek egy vállalkozásfejlesztési és egy aktivitást ösztönző programot. Előbbi nagyságrendileg 130 milliárd forintos, utóbbi 130-150 milliárd forintos program lesz. Az év során pedig újabb programokat indítanak el

– mondta a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy a vállalkozásfejlesztésnél nagyrészt hitelprogramok, visszatérítendő források állnak rendelkezésre főleg beruházásokra, és olyan témaköröket érintenek, mint az eszközvásárlás, a zöld energia és a digitalizáció. Ezeknek a forrásoknak nulla százalékos kamattal kell futniuk – tette hozzá.

Egyúttal jelezte, hogy az aktivitás növelésénél nagyrészt vissza nem térítendő források állnak rendelkezésre.

Nagy Márton arra is kitért, hogy az intézményrendszer, amely képes ezeket a pénzeket elosztani, teljes mértékig felkészült. Az MFB Pontokon keresztül juttatják el a főként hitelforrásokat, így ezeket az MFB osztja ki két bankon keresztül: az egyik az MBH Bank, a másik a Gránit Bank. A másik programot pedig az OFA-n, a foglalkoztatási alapon keresztül osztják ki.

„A miniszterelnök úr utasításának megfelelően ezeket a pénzeket a lehető leggyorsabban kell a gazdaságban áramoltatni, így lényegében a tárca az MKIK-val közösen egyeztette az ezen prioritások alá tartozó programokat”

– jelentette ki Nagy Márton.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke elmondta „végre eljutottunk arra a pontra, amikor azt tudjuk mondani, hogy ténylegesen elindulnak az uniós források”.

A nagyjából 900 milliárd forintos GINOP Plusz forrásról megjegyezte, hogy ha ez megjelenik a magyar gazdasági szereplőknél – a kkv szektorban, a kutatás-fejlesztésben, az innovatív területeken –, akkor ez mindenképpen meg fogja lökni a magyar gazdaság működését.

A magyarországi cégek több mint 60 százaléka tervez béremelést ebben az évben. A legtöbben 5 és 10 százalék közöttit, ami jóval magasabb a tervezett inflációnál. A szakértők arra számítanak, hogy emiatt a gazdaság egyik húzóereje, a fogyasztás is erősödik, vagyis többet vásárolnak majd az emberek. Így a hazai GDP idén már 4 százalék körül lehet, ezzel pedig Magyarország az EU élvonalába kerülhet.

A német gazdaság gyengélkedése, a még mindig magas hitelkamatok és a fogyasztás visszaesése játszották a főszerepet abban, hogy a GDP – ha csekély mértékben is – 0,8 százalékkal visszaesett tavaly, éves összehasonlításban.

De már látszik a fény az alagút végén, hiszen a gazdaság teljesítménye az utolsó negyedévben elindult felfelé, 0,4 százalékkal bővült éves alapon.

Mint ahogy a GDP legnagyobb húzóerejének tekinthető fogyasztás is pozitív fordulatot vett.

A tavalyi visszaesés után idén a kiskereskedelmi forgalom, azaz a lakossági fogyasztás megerősödésével számolnak a szakemberek. Ez leginkább az infláció letörésének köszönhető.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy gazdasági fórumon arról beszélt, hogy az árindex tavaly év eleji felfutása legalább 70 százalékban három dologgal magyarázható: a magas energia árakkal, a forint árfolyamának gyengülésével és vállalatok profitéhségével. A kormány több intézkedésének köszönhetően jelentősen sikerült enyhíteni ezek hatását. Az eredmény: tavaly év végén már 5,5, a múlt hónapban pedig 4 százalék alá ment az infláció.

Nem véletlen, hogy ebben az évben már mintegy 4 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány.

Suppán Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza az M1-en azt mondta: a reálbérek akár 6–7 százalékkal is emelkedhetnek 2024-ben, ami egész évben tartóssá teheti a fogyasztást.

Ez lehetőséget ad arra, hogy a jelenleg gyenge termelési potenciált elérő belső, belföldre irányuló termelők, illetve szolgáltatók kereslete javulni tudjon, tehát fokozni tudják a termelést. Másrészt, hogy ha azt látják, hogy elindul a fogyasztás, akkor beruházni is hajlandóak lesznek. Ehhez viszont kellenek az olcsó hitelek, és ezt a kormány biztosítani tudja majd” – magyarázta.

Már most több hitelprogram is elindult a beruházások ösztönzése érdekében.

Ilyen például a Baross Gábor Újraiparosítási-, a Széchenyi Kártya- és a Gyármentő Program is. Csak ez a három konstrukció több mint 2 százalékkal javította a gazdaság teljesítményét eddig.

Ha sikerül elérni a kormány idei növekedési célját, a 4 százalékot, akkor ez az adat messze meghaladja majd az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzésében szereplő számokat.

A prognózis szerint ugyanis az EU-ban mindösszesen 0,9, az euróövezetben pedig 0,8 százalékos emelkedéssel számolnak 2024-ben a szakemberek. Ugyanezek a számok 2025-ben 1,7 és 1,5 százalékra emelkedhetnek. Vagyis a magyar gazdaság idén és jövőre is az uniós növekedési rangsor élmezőnyébe kerülhet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.