tóth gabi
Érdemi előrelépés lehetőségét nyújtja.
A csok plusz érdemi segítséget tud nyújtani a családoknak az otthonteremtésben a megváltozott gazdasági környezetben is – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában.
Hornung Ágnes kiemelte: a családtámogatási rendszerben a csok pluszt azért alkották meg, mert felmérések szerint ahhoz, hogy a fiatalok gyermeket vállaljanak, a második helyen az áll, hogy biztos otthont szeretnének.
A támogatást első közös otthonhoz és nagyobb otthonba költözés esetén is fel lehet venni. Az első közös otthon esetében 80 millió forint a felső értékhatár, a nagyobb otthonba költözésnél pedig 150 millió forint – idézte fel.
Az államtitkár elmondta, hogy
Elmondta, hogy lehet kombinálni a csok pluszt a korábbi csokkal, amennyiben azok a feltételek, amiket a korábbi csoknál vállaltak az igénylők, teljesültek. Ha még nem született meg az előre vállalt gyermek a korábbi konstrukcióban, akkor is igénybe lehet venni, azonban le kell zárni és tisztázni a korábbi szerződést.
Hornung Ágnes közlése szerint a családpolitikának a korábbi csok egy slágerterméke volt, a csok plusz esetében pedig az első, nem hivatalos, több mint ezer igénylésről szóló adat azt támasztja alá, hogy ugyanolyan sikeres az új konstrukció, mint a korábbi.
Az utalások, illetve az első hitelkihelyezések a napokban történnek – mondta, hozzátéve, hogy
Amennyiben az igénylések számában továbbra is kedvező marad a tendencia, akkor az a gazdaságra is pozitív hatással lesz – mondta az államtitkár.
Egy hónap alatt meghaladta az ezret azoknak a családoknak a száma, amelyek csok pluszt igényeltek. Januártól minden korábbinál jelentősebb segítséget kapnak a gyermeket vállaló házaspárok. Ezt erősíti az is, hogy februártól rekordmagasra, 20,6 százalékra emelték a Babakötvény éves kamatát.
A köztévé Híradójában bemutatott ház elhanyagolt állapotban volt, most viszont teljesen újnak néz ki. A háromgyermekes Kiss család még 2020 döntött úgy, hogy megvásárolja és rendbe hozza az épületet, mindezt a falusi csok segítségével. Leszigetelték a mennyezetet és az aljzatot, korszerűsítették a fűtést és a villamoshálózatot.
„Álmunkban nem gondoltuk, hogy saját házhoz jutunk és ezért örök hálával tartozunk a kormánynak, hogy így sikerült véghez vinni ezt az egészet” – mondta Kissné Oszvald Zsuzsanna.
A falusi csok 2019-es bevezetése óta az egyik legismertebb családi támogatásnak számít, már több tízezren vették igénybe.
Ennél csak a 2015-ben életbe lépett és a tavaly év végén megszűnt úgynevezett városi csok volt népszerűbb, amely 240 ezer családnak nyújtott segítséget.
Az új konstrukció lényege, hogy a családok igénybe vehetnek egy maximum 3 százalékos kamatozású államilag támogatott hitelt, amely a meglévő és a vállalt gyermekek számától függően maximum 15-, 30-, vagy akár 50 millió forint is lehet.
A családügyekért felelős államtitkár azt mondta: az elmúlt bő egy hónapban nem várt sikert hozott az új program.
„Már az első napokban arról értesültünk a pénzintézetektől, hogy intenzív érdeklődés övezi az új konstrukció bevezetését és élénk verseny alakult ki a bankok között annak érdekében, hogy az ügyfelek őket válasszák a támogatás felvételéhez. Nos, hála Istennek mostanra megvannak az első, de még nem hivatalos előzetes adatok az igénylésről. Örömmel jelentem be, hogy csak az első hónapban meghaladta az ezret a csok plusz hitelre beadott igénylések száma” – részletezte Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár.
Az adatokat vizsgálva az látszik, hogy
Ez azt jelenti, hogy évente 15 ezer ilyen kérelemre számítanak, ami 350–400 milliárd forintnyi hitelt jelenthet.
„Az átlagos hitelösszeget tekintve az látható, hogy ez valamivel több, mint 25 millió forint. Tizenötmillió, vagy az alatti összeget az igénylők 20 százaléka, 15 és 30 millió forinti összeget az igénylők 70 százaléka, 30 és 50 millió forinti összeget az igénylők tíz százaléka igényelt” – részletezte Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség munkacsoportjának elnöke.
Közben egyre többen keresik fel a Magyar Államkincstár kirendeltségeit is. A legfrissebb hírek szerint
A pénzügyminiszter azt mondta: a családok már 350 ezer gyermeknek gyűjtenek megtakarítást Babakötvényben, amelynek összértéke eléri a 310 milliárd forintot. Varga Mihály azt mondta, a Babakötvény egy nagyon előnyös megtakarítási forma.
„Magas hozamot kínál, kamata az előző évi infláció plusz 3 százalék. Az állam ehhez nyújt még további minimum 10 százalék maximum 12 ezer forint külön támogatást is minden évben. Nincs számlavezetési díj, adó-, járulék- és illetékmentes” – fejtette ki a pénzügyminiszter.
Hozzátette: a magyar állampapírok ma már az élet minden szakaszára kínálnak megtakarítási lehetőséget: a Babakötvénytől kezdve a lakossági állampapírokon át a nyugdíj-előtakarékossági célig biztonságos és magas hozamú befektetést nyújtanak.
A bevezetéstől számított kicsit több mint egy hónap alatt meghaladta az ezret a csok pluszt igénylők száma – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.
„Nemzetünk alapja a család, ezért szeretnénk az élet minden területén hozzájárulni a családok biztonságához” – fogalmazott Hornung Ágnes. Hozzátette: a családok védelmében a kormány 2010 óta azon dolgozik, hogy minden élethelyzetben hozzájáruljon a családok boldogulásához.
Kifejtette, hogy az összetett családtámogatási rendszerben bevezetett több mint 30 intézkedés részeként januártól már igényelhető a csok plusz, amely minden korábbinál jelentősebb támogatást kínál azoknak, akik gyermeket vállalnak.
– emelte ki az államtitkár.
Úgy folytatta, hogy Magyarországon az emberek – tradicionálisan – saját lakásban gondolkodnak, amely a kiszámíthatóság mellett anyagi biztonságot is jelent a következő generáció számára. Hozzáfűzte: a „nemzeti kormány mindig is a családok oldalán állt, kormányzása során kiemelt figyelmet fordított arra, hogy támogassa, segítse a családok otthonteremtési céljainak megvalósítását”.
Hornung Ágnes felidézte, hogy 2015-től egy szerteágazó és számos elemből álló rendszert dolgoztak ki: a csok indulásával a családok „lakásálmai” valósággá válhattak. A támogatási rendszert ráadásul folyamatosan fejlesztették, így egy idő után bővítették az igénylők körét, növelték a kedvezményes hitel összegét és enyhítették az adminisztrációs terheket.
Hozzátette, hogy
Azt mondta: a csok sikerességéhez kétség sem férhet, hiszen 2015 júliusa és 2023 december vége között csaknem 240 ezer család mintegy 770 milliárd forint támogatásban részesült.
Az államtitkár közölte azt is: 2023-ban döntött úgy a kormány, hogy felülvizsgálja és átalakítja az otthonteremtési támogatás rendszerét, majd 2024. január 1-től vezette be az új támogatási formát, a csok pluszt.
A családok a csok plusz révén egy maximum 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott hitelhez juthatnak, amellyel – a meglévő és a vállalt gyermekek számától függően – maximum 15-30 vagy akár 50 millió forint hitel igényelhető. A hitel egyaránt felhasználható az első közös otthon megvásárlásához, egy másikba költözéshez vagy a lakóingatlan bővítéséhez. Az új támogatással vásárolt ingatlan ráadásul illetékmentes – sorolta Hornung Ágnes.
Hangsúlyozta, hogy
Az előzetes – egyelőre nem hivatalos – adatok szerint az első hónapban meghaladta az ezret a csok plusz hitelre beadott igénylések száma – jelentette be Hornung Ágnes, hozzátéve, hogy a hivatalos adatokról várhatóan pár hónap múlva számolnak be.
A sajtótájékoztatón megszólalt Bógyi Attila, a Magyar Bankszövetség illetékes munkacsoportjának elnöke, aki egyebek mellett azt mondta, hogy naponta átlagosan 60 csok plusz kérelem érkezik a bankokhoz. Ez azt jelenti, hogy évente 15 ezer ilyen kérelemre számítanak, ami 350-400 milliárd forintnyi kihelyezést jelenthet.