tóth gabi
Kiállnak Texas mellett.
Kőkemény üzenetet küldtek Washingtonba: akár a szövetségi kormányzattal is hajlandók szembeszállni azért, hogy a déli államra nehezedő migrációs nyomást enyhítsék, amire a Biden-kormányzat eleddig nem mutatott hajlandóságot. A vita akkora hullámokat ver az Egyesült Államokban, hogy sokan már azt valószínűsítik, az illegális bevándorlás kérdése akár az elnökségért folytatott küzdelemben is döntő tényezővé válhat. És ebben a demokraták nem állnak különösebben jól, sőt, egy párton belüli csoportosulás is erélyesebb bevándorlás-politikát és a kialakult helyzet kezelését követeli.
Csak tavaly novemberben közel 250 ezren próbálták meg átlépni az Egyesült Államok déli határát. Az újonnan érkezők többsége menedékjogot kért, és kész akár évekig is várni, hogy elbírálják kérelmüket.
A The Economist szerint emellett legalább további 1,7 millióan „észrevétlenül” érkeztek vagy nem távoztak az országból vízumuk lejárta után.
A lap megjegyzi, republikánus kormányzók fizettek azért, hogy a migránsok a demokraták által irányított helyekre menjenek, így a déli határ problémái északra tolódtak. Mindez némiképp magyarázza azt is, hogy a választók miért bíznak a republikánusokban elsöprő különbséggel a határbiztonsággal kapcsolatos kérdésekben.
Amikor az amerikai munkaerőpiac szűkössé válik, az sokak számára komoly ösztönzést jelent arra vonatkozóan, hogy szerencsét próbáljon az országban, ezért emelkedtek a mutatók Donald Trump elnöksége alatt is, amíg a Covid-járvány nem fordította meg teljesen a folyamatot. Amikor 2021-ben ismét lehetőség nyílt, a déli határon újból tömegek jelentek meg. A határátlépők több mint fele Mexikón és Közép-Amerika északi részén kívüli országokból érkezik a határhoz. A venezuelaiak teszik ki a csoport legnagyobb részét, de immár
Gyakran komoly problémát jelent visszafordítani az embereket, hiszen például Kína nem fogadja vissza állampolgárait, ha kérelmüket elutasítják.
Illegális bevándorlók jutnak be az Egyesült Államokba a mexikói határkerítésen levő résen át az arizonai Lukeville településnél 2023. december 12-én. December elején az amerikai-mexikói határszakaszon ismét 10 ezerre emelkedett a naponta feltartóztatott migránsok száma. Az amerikai hatóságok októberben és novemberben mintegy 475 ezer embert vettek nyilvántartásba illegális határátlépés miatt, 60 ezer ember pedig úgy lépte át a határt, hogy nyilvántartásba venni sem tudták őket. (Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner)
Amikor a demokrata kormány átvette a hatalmat, pontosan az ellenkezőjét kívánta tenni mindannak, amit Trump tett. Éppen ezért állt le egyebek mellett a határfal építése. Nem meglepő, hogy az illegális bevándorlók száma meredek emelkedésnek indult.
A már meglevő határfalat megerősíttette, azoknak a menedékkérőknek pedig, akik illegálisan próbálnak átjutni a határon, néhány kivételtől eltekintve automatikusan elutasítják a kérelmét. A határon való megjelenésük előtt továbbá a migránsoknak online kell jelezniük, hogy szeretnének bebocsátást nyerni az államokba. Minderről az Economist szerint az amerikaiak szinte semmit nem tudnak, részben azért, mert Biden nem akarja felhívni a figyelmet a a lépéseire, nehogy a saját hívei forduljanak ellene.
Egy 25 republikánus kormányzóból álló koalíció csütörtökön közös nyilatkozatot adott ki, amelyben támogatják Greg Abbott texasi kormányzó azon erőfeszítéseit, hogy saját hatáskörben emeljen ideiglenes határzárat a Lone Star nevű hadművelet keretében. A kormányzó szerint Texasnak „alkotmányos joga van az önvédelemhez”.
Az ügy előzménye, hogy Abbott döntését követően a Biden-kormány a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, ahol kimondták, hogy el kell bontani az ideiglenes határzárat, amire válaszul a kormányzó kijelentette,
Nem meglepő módon egy kivétellel az ország összes republikánus kormányzója jelezte, Abbott mellett áll a harcban.
A nemzeti gárda tagjai a texasi Eagle Passben. (Fotó: EPA/Adam Davis)
Közleményükben a kormányzók azt írták, „szolidárisak vagyunk kormányzó kollégánkkal, Greg Abbott-tal és Texas állammal, akik minden eszközt és stratégiát felhasználnak a határ biztosítására, beleértve a szögesdrót kerítést is”. „Tesszük ezt részben azért, mert a Biden-kormányzat nem hajlandó érvényt szerezni a már meglévő bevándorlási törvényeknek, és törvénytelenül engedélyezi az országunkba illegálisan belépett migránsok tömeges szabadon bocsátását” – tették hozzá.
A republikánus politikusok szerint Biden kiszolgáltatottá tette az amerikaiakat a déli határon átáramló, példátlan mértékű illegális bevándorlásnak, és ahelyett, hogy fenntartotta volna a jogállamiságot és biztosította volna a határt,
Az aláírók közül többen is jelezték, készek anyagi és egyéb forrásokat biztosítani az államnak a hősies küzdelemhez. Dél-Dakota kormányzója például azt írta közösségi oldalán, hogy hajlandó Texasba küldeni a nemzeti gárdát, és hogy már korábban is volt példa arra, hogy katonákat küldtek a határvidékhez.
A republikánusok többsége ezzel párhuzamosan, de más fórumon azt is kijelentette, nem hajlandók több pénzt adni egy olyan kormánynak, amelyben nem bízhatnak a bevándorlási törvények betartatása terén, emiatt pedig felelősségre kellene vonni a belbiztonsági minisztert, Alejandro Mayorkast.
A demokraták a republikánus követelések láttán arra a következtetésre jutottak, hogy a tárgyalások kudarcra vannak ítélve, és az egész ügy egy Biden elleni fegyvernek tekinthető. Éppen ezért
Több amerikai médium is arról tájékoztatott, hogy amennyiben a közvélemény-kutatások az idő előrehaladtával Trump győzelmét valószínűsítik, akkor sokkal többen indulhatnak majd útnak, még mielőtt megnyeri a választást.
A Biden-adminisztráció migrációs intézkedéseit ugyanakkor már nem csupán ellenfelei bírálják, demokrata párttársai is erőteljesebb fellépést követelnek. A nagyszámú érkező miatt már
és arra kérik Washingtont: oldják meg a problémát a déli határon, és ne az amerikai városokra hárítsák a terheket.
„Megoldást kell találni a határon, a vezetőinknek pedig elő kell állniuk ezzel. És miközben ezt teszik, nem háríthatják a pénzügyi felelősséget a városokra” – nyilatkozta nemrég New York polgármestere.
Buszokkal szállítja tovább Mexikó azt a több ezer migránst, akik még karácsonykor indultak el az amerikai határhoz. A bevándorlók abban reménykednek, hogy menedékjogot és munkát kapnak az Egyesült Államokban. Közben éles ellentét alakult ki a New York-i polgármester és a texasi kormányzó között, mivel Texasból buszokkal szállítják el a migránsokat a demokrata irányítású északi nagyvárosokba.
Mexikó déli határán több mint négyezren gyűltek össze egy regisztrációs ponton, és arra várnak, hogy a hatóságok nyilvántartásba vegyék őket. Utána buszokkal szállítják tovább őket az amerikai határhoz.
„Nagyon boldog vagyok. Idáig sokat szenvedtünk. Alig van élelmünk, és nagyon keveset alszunk. De hála istennek, végre elfogadják a kérelmeinket, és elindítanak minket buszokkal. A családjainknak nem kell többé gyalogolniuk” – mondta egy kolumbiai férfi.
December 24-én indult el az M1 által bemutatott migránskaraván Mexikó déli határáról. Csak ebben a csoportban mintegy ötezer bevándorló kelt útra, de más karavánok is az amerikai határ felé tartanak.
Szerintük nehéz helyzetük feljogosítja őket arra, hogy menedékjogot és munkát kapjanak az Egyesült Államokban.
„Az embereknek családsegítőket biztosítunk majd. Humanitárius engedélyt kapnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy egy évig dolgozhassanak és utazhassanak az egész országban” – mondta Luis Garcia, a karaván egyik szervezője.
Azonban
A republikánus texasi kormányzó kampányt hirdetett, hogy több ezer migránst küldjenek buszokkal a demokraták által irányított északabbra fekvő városokba. Így kíván nyomást gyakorolni a Demokrata Pártra, hogy szigorítsanak migrációs politikájukon.
„Biden szándékos tétlensége miatt Texas magára maradt. Az alkotmányunk szerzői előre látták azt a helyzetet, azaz, hogy a szövetségi kormány nem lesz tekintettel azokra a területekre, amelyeknek kihívást jelent a határvédelem” – mondta Greg Abbott, Texas állam kormányzója.
a városba csak a múlt héten több mint háromezer migráns érkezett. Az városvezetés karácsony után olyan rendeletet adott ki, amely korlátozza, hogy mikor érkezhetnek migránsbuszok a metropoliszba. Továbbá előírja, hogy azok a buszvezetők, akik illegális bevándorlókat szállítanak, 32 órával korábban értesítsék erről a települést. A sofőrök azonban nem tartják be az új szabályokat.
„Egyeztettünk a környékbeli önkormányzatokkal. Minden településnek, ahonnan valamilyen út vezet New Yorkba, ugyanazt a protokollt kell követnie. Ez egy aljas módszer Texas részéről, hogy kihasználja az embereket, és országos szinten összezavarja az önkormányzatokat” – mondta Eric Adams, New York polgármestere.
A városvezetés a szövetségi kormánytól kért segítséget a válság kezeléséhez.