tóth gabi
Megbénult a törvényhozás.
Máris beletörik a spanyol baloldal bicskája a törvényhozásba. A katalán szeparatista párt, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) közölte, hogy szerdán nem fogja támogatni a szocialista párt (PSOE) és a szélsőbaloldali Sumar idei első törvénycsomagját- írta a Magyar Nemzet.
Ez azt jelenti, hogy alig két hónappal Pedro Sánchez kormányfő beiktatása után a kormány jó eséllyel el fogja szenvedni az első parlamenti kudarcot.
A szocialista párt tavaly nyáron elvesztette az előre hozott választásokat, de mivel a jobboldali Néppárt (PP) parlamenti támogatottság híján nem tudott kormányt alakítani, Pedro Sánchez kerülhetett ismét hatalomra. Ám ehhez le kellett paktálnia az összes nacionalista katalán és baszk párttal, amelyeknek nehezen felvállalható ígéreteket tett annak érdekében, hogy tovább irányíthassa Spanyolországot. Már akkor gyanítani lehetett, hogy hiába alakult meg ismét a baloldali kormánykoalíció, a törvényhozás ingatag lábakon fog állni, hisz ha bármelyik függetlenségpárti erő kihátrál Sánchez mögül, az azt jelenti, hogy nem fogja tudni átvinni a parlamenten az új törvényeket.
Szerdán egyebek mellett kulcsfontosságú válságellenes intézkedésekről, az igazságszolgáltatás reformjáról és a munkanélküli-segélyekre vonatkozó új előírásokról szavaznak a képviselők. A Junts azonban közölte, hogy nemmel fog voksolni, mivel nem elégedett sem az előterjesztett intézkedések egy részével, sem a szocialista párt hozzáállásával a Sánchez beiktatása érdekében aláírt paktum kapcsán.
A „semmiért cserébe” elv nem fog működni ebben a törvényhozásban
– figyelmeztetett Josep Rius, a Junts szóvivője. Követelte a kormánytól, hogy vonja vissza a szerdai ülésen megvitatandó királyi rendeleteket, mivel azok nem foglalkoznak érdemben Katalónia alulfinanszírozottságával, a katalán kormány hatáskörének megnyirbálásával és azzal az amnesztiatörvénnyel sem, ami alapfeltétele volt annak, hogy támogassák Pedro Sánchez miniszterelnöki beiktatását. Rius szerint az egyetlen járható út, ha a szocialista párt tárgyalóasztalhoz ül velük és ezután bocsátják szavazásra a törvényeket.
A kormányfő azonban egyelőre nem hátrált meg, jelenleg a jobboldali pártoknál tapogatózik és próbálja megszerezni a törvénycsomag elfogadásához szükséges támogatást. A Néppárt és Vox azonban már jelezte, hogy Sánchez nem számíthat az igen szavazatukra, mivel eleve több törvény mellé módosító javaslatokat nyújtottak be azért, mert nem értenek egyet azok jelenlegi formájával.
Titkolja a spanyol kormány, hogy hány illegális migránst szállítanak át a Kanári-szigetekről a félszigetre, hogy így tehermentesítsék a szigetcsoport tagjainak befogadóállomásait. Idén már több mint ötvenezer bevándorló érkezett törvénytelenül Spanyolországba, közülük több mint 35 ezren a szigetcsoport tagjain kötöttek ki.
A regionális kormány az elmúlt hónapokban többször próbálta felhívni a belügyi és a migrációs tárca vezetőjének figyelmét arra, hogy a helyzet tarthatatlan, és hasonló állapot kezdett el kialakulni a szigeteken, mint az olaszországi Lampedusán.
Fernando Clavijo régióvezető egyebek mellett a biztonsági, egészségügyi és logisztikai személyzet megerősítését kérte Madridtól annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak szembenézni a migrációs krízissel.
A belügyminisztérium azonban nemhogy a létszámnövelést nem hajtotta végre, még csak azon sem dolgozott, hogy az illegális bevándorlókat mielőbb vissza lehessen küldeni származási országukba. Ehelyett néhány drónt ajánlott fel a szenegáli kormánynak, ahonnan jelenleg a legtöbb bevándorló érkezik, hogy azok segítségével próbálják meg lassítani a migránsmaffia munkáját.
Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter emellett közölte, hogy a Kanári-szigetek befogadórendszerét úgy tehermentesíti, hogy az afrikai menekültek egy részének ellátását a félsziget régióira kényszeríti rá. Arról viszont senkit sem tájékoztat előre, hogy hova, hány főt szállítanak át.
A Vozpópuli című lap azt írja, hogy a kormány a jobboldali ellenzék többszöri felkérése után sem hajlandó beszámolni arról, hogy hány főt helyez, illetve helyezett már el Spanyolország-szerte, de információk szerint több ezer ember áttelepítésével kell számolni, akiknek használaton kívüli szállodákat és egyéb turisztikai létesítményeket, katonai laktanyákat, valamint vallási épületeket alakítanak át befogadóbázissá. A madridi Alcalá de Henares egyik kaszárnyájában például becslések szerint már több mint ezren kaptak ágyat.
Két néppárti (PP) képviselő hivatalos úton kért tájékoztatást a kormánytól ebben a témában, de a Vox is hetek óta próbál információhoz jutni. A Santiago Abascal vezette párt úgy tudja, hogy csak Sevillába 2500 embert vittek már át a Kanári-szigetekről.
A baloldali kormány mindössze azt válaszolta a Néppártnak, hogy mivel 2023-ban példátlan mértékben fellendültek a kanári-szigeteki migrációs útvonalak, így különféle intézkedéseket hajtottak végre, hogy segítsék a bevándorlók ellátását. A félszigetre irányuló átszállítások számáról egy szót sem szólnak.
Az illegális migránsok áthelyezése miatt komoly konfliktus alakult ki a központi és a jobboldali vezetésű regionális kormányok között. Utóbbiak azt róják fel a Pedro Sánchez vezette szocialista kormánynak, hogy gyakorlatilag az éjszakák leple alatt végzi el meglepetésszerűen a bevándorlók átköltöztetését és minden erről szóló információt a közösségi médiából tudnak meg.
Azt nem tudni, hogy a spanyol kormány nem tudja, vagy nem is akarja megfékezni a példátlan méreteket öltött migrációs válságot. Csak ezen a héten ismét több mint háromszáz, többségében mauritániai és szenegáli állampolgár kötött ki a Kanári-szigeteken. A belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy kiutasítás helyett kétezer hellyel kibővíti a kanári-szigeteki befogadóállomások kapacitását, hogy helyet tudjanak adni az újonnan érkezőknek. Csak Fuerteventurának hárommillió eurót különítettek el erre a célra.
Fernando Grande-Marlaska azzal próbálja szépíteni a krízist, hogy bár a Spanyolországba idén érkezett illegális migránsok száma már most 73 százalékkal több a tavalyinál, Melilla autonóm városban negyvenszázalékos csökkenést regisztráltak, és állítása szerint folyamatos kapcsolatban vannak és együtt dolgoznak azokkal az országokkal, amelyekből a legtöbb bevándorló indul útnak Európa déli kapuja felé.