POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.12.09.

Végre elkezdenek érkezni az uniós pénzek.

Varga Mihály bejelentése.

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől – jelentette be a pénzügyminiszter Brüsszelben pénteken.

Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte: mindez azt jelenti, hogy a helyreállítási terv az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatáson felül hivatalosan is kiegészült egy 3,9 milliárd eurós hitelrésszel, valamint egy 0,7 milliárd eurós, szintén vissza nem térítendő kerettel a REPowerEU tervből.

A pénzügyminiszterek tanácsának jóváhagyása azt jelenti, hogy már januárban megérkezhet a 920 millió euró (mintegy 380 milliárd forint) támogatás előlegrésze – részletezte.

Ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy Magyarország hozzájusson a neki járó pénzekhez” – fogalmazott Varga Mihály.
A pénzügyminiszter emlékeztetett, a REPowerEU támogatáson felül a magyar kormány a hitelrészből is döntően olyan beruházásokhoz, fejlesztésekhez fog hozzájárulni, amelyek a zöld átállást segítik. Ezzel kapcsolatban kiemelte: Magyarország mindig is fontosnak tartotta a zöld átállást, elkötelezett amellett, hogy a zöld átállás egyik nyertese legyen. A teljes program 67,1 százaléka ezért a zöld átállás elemeit célozza – tájékoztatott.

Varga Mihály reményét fejezte ki, hogy hamarosan felszabadulnak a kohéziós és a helyreállítási források is, hiszen – szavai szerint –

Magyarország minden feltételt teljesített, így minél előbb hozzájuthat azokhoz az összegekhez, amelyek járnak neki.

A miniszter tájékoztatott arról is, hogy az ülésen a gazdasági kormányzás reformjával kapcsolatban az uniós tanács spanyol elnökségének nem sikerült kompromisszumra jutnia, így az ezzel kapcsolatos viták folytatódnak. Magyarország mindvégig azt az álláspontot képviselte, hogy a költségvetési politikában a nemzeti kormányok mozgásterét kell növelni, nem pedig az Európai Bizottságét – szögezte le.

A magyar kormány álláspontja mindvégig nyílt és világos volt: a gazdasági kormányzás reformjának alapvetően a nemzetállamok, a nemzeti kormányok eszközeit kell bővítenie” – fogalmazott a tárcavezető, majd hozzátette: a tágállamok tudják leginkább eldönteni azt, hogy mire van szüksége a gazdaságuknak, hogyan lehet egy egyensúlyi pályára visszaállítani az államháztartást, a gazdasági növekedést. Magyarország sokkal kisebb jogköröket adna az Európai Bizottságnak – húzta alá.

Varga Mihály végezetül közölte: Magyarország korábban azt javasolta, hogy a védelmi kiadásokra vonatkozóan legyen meghatározva egy speciális szabályrendszer, amely szerint a védelem területével összefüggő többletköltség nem számítana bele a maastrichti kritérium szerinti hiányba. A magyar javaslat végül beépült a gazdasági reformcsomagról szóló tervezetbe, ami a kormány erős érdekérvényesítő képességét bizonyítja – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Jöhetnek az uniós pénzek. Az Európai Bizottság jóváhagyta magyar helyreállítási tervet: ez alapján hazánk csaknem egymilliárd eurónyi uniós forráshoz juthat hozzá egy éven belül. A Helyreállítási Alapból Magyarországnak több mint tízmilliárd euró jár, amit csak akkor kaphat meg, ha teljesíti az úgynevezett szuper mérföldköveket. A pénz egy részét a – előlegként – feltételek nélkül kifizetik. Ehhez azonban az kell, hogy ezt a tagállamok is jóváhagyják.

Brüsszel jóváhagyta a magyar helyreállítási tervet – erősítette meg Eric Mamer az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön.

Így hamarosan érkezhetnek a Magyarországnak járó uniós pénzek.

 

Legalábbis azok, amelyekről még három éve, a helyreállítási alap létrehozásakor döntöttek. Az volt a cél, hogy felpörgessék a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került európai gazdaságot. A tagállamok sorra kaptak zöld utat a források felhasználására.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

A területfejlesztési miniszter megerősítette, megkezdődött az uniós források folyósítása Magyarországnak

A tárgyalások folytatódnak.

A magyar helyreállítási tervet azonban többször is visszadobták.

A kormány szerint a háttérben egyértelműen politikai zsarolás állt.

Hazánk ugyanis éppen ezzel egy időben vezette be a gyermekvédelmi törvényt, amely miatt jogállamisági eljárás is indult ellenünk. Brüsszel pedig úgy próbált nyomást gyakorolni Magyarországra, hogy különböző feltételekhez kötötte a támogatások kifizetését.

KAPCSOLÓDÓ TARTALOM

Igazságügyi miniszter: A gyermekvédelem a legfontosabb

Magyarország nem hátrál meg akkor, ha az Európai Unió rá akarja kényszeríteni az országot a törvény megváltoztatására.

„Úgy gondoljuk, hogy amit az Európai Bizottság eddig kért, annak se volt jogalapja. Amiben megegyeztünk, azt teljesítettük, sok esetben túl is teljesítettük” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az Országgyűlés tavaly ősz óta több pontban is módosította a törvényeket, hogy teljesítse Brüsszel elvárásait, azaz mind a 27 úgynevezett szuper mérföldkövet.

A pénzek azonban mégsem érkeztek. Időközben Brüsszel a helyreállítási alapot kibővítette az energiaválság támogatásával, ezért hazánk augusztusban újabb módosító programot nyújtott be. És úgy tűnik, ebben az Európai Bizottság már nem talált semmi kivetnivalót.

A döntés értelmében jöhetnek az uniós források. Összesen 10,4 milliárd euró, amennyiben a jogállamisági feltételnek a jövőben is megfelelünk. Az előleget viszont enélkül is lehívhatjuk, több mint 920 millió eurót kaphatunk egy éven belül. Az első kifizetés már februárban meg is érkezhet.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter úgy reagált: folytatjuk a tárgyalásokat, hogy az összes többi uniós forráshoz is hozzájuthassunk.

„Az Európai Bizottság újra lehetővé tette, hogy hozzáférjünk az európai uniós forrásokhoz, és megkezdődött az uniós források folyósítása is. Természetesen folyatjuk tovább a tárgyalásainkat, hiszen az a célunk, hogy minden Magyarországot megillető uniós forráshoz minél hamarabb hozzájussunk” – hangsúlyozta Navracsics Tibor.

A helyreállítási alapból Magyarországnak járó forrásokról az Európai Tanács pénzügyminisztereinek decemberi ülésén meg is született a döntés.

Elemzők szerint ez már csak formalitás, hosszú idő után végre megkaphatjuk a hazánknak járó uniós pénzeket.

Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország módosított, a megfizethetőbb, biztonságosabb és fenntarthatóbb energiaellátást célzó, 4,6 milliárd euró (mintegy 1800 milliárd forint) értékű REPowerEU-fejezettel kiegészített helyreállítási tervét is.

A terv értéke ezzel jelenleg 10,4 milliárd eurót (mintegy 4060 milliárd forint) tesz ki , ebből 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásként, 3,9 milliárd euró pedig hitelként szerepel. Ez az összeg 67 reformot és 47 beruházást fedez – közölte a brüsszeli végrehajtó testület csütörtökön.

A közleményben aláhúzták:

 

az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését célzó 27 „szupermérföldkő” változatlan marad a módosított magyar tervben.

Ez azt jelenti, hogy a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközre (RRF) vonatkozó kifizetési kérelem alapján nem történhet folyósítás mindaddig, amíg Magyarország kielégítő módon végre nem hajtja ezeket a „szupermérföldköveket” – írták.

A jóváhagyás indoklásában az uniós bizottság közölte, hogy a módosított magyar terv nagy hangsúlyt fektet a zöld átállásra, a rendelkezésre álló források 67,1 százalékát az éghajlatpolitikai célkitűzéseket támogató intézkedésekre különíti el.

A REPowerEU-fejezetben szereplő változatos intézkedések közül sok a villamosenergia-ágazat megerősítésére, valamint a megújuló energiaforrások elterjedésének és az energiahatékonyságnak az előmozdítására összpontosít annak érdekében, hogy a magyar energiarendszer megfeleljen a jövő kihívásainak.

A reformok és a beruházások kölcsönösen erősítik egymást, és várhatóan elő fogják segíteni egy rugalmas villamosenergia-piac kialakítását, ahol magas a megújuló energiaforrások aránya. Ezáltal Magyarország csökkentheti majd a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségét – írták.

Megállapították azt is, hogy a módosított magyar tervben szereplő „digitális törekvések továbbra is nagyratörőek”, az összes forrás 29,1 százalékát teszik ki.

A REPowerEU-fejezetben is szerepelnek olyan intézkedések, amelyek hozzájárulnak a digitális átálláshoz – közölték.

Ezek az energiarendszerek üzemeltetőivel kapcsolatos digitális fejlesztésekhez, az okosmérők számának növeléséhez, az energiaügyi vállalkozásoknál bevezetett, a villamosenergia-ellátás biztonságának javítását és a villamosenergia-rendszer működésének hatékonyabbá tételét célzó digitális megoldásokhoz, valamint a zöld készségek elsajátítását segítő digitális tananyagok kidolgozásához nyújtanak támogatást.

A módosított tervben továbbra is fontos a szociális dimenzió. Az eredeti tervben szereplő nagy horderejű reformok és beruházások mellett számos további intézkedés irányul a társadalom ellenálló képességének javítására – emelték ki.

A REPowerEU-fejezet tartalmaz egyebek mellett a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásoknak nyújtott, energetikai felújítást célzó támogatást, valamint a jelenlegi és jövőbeli munkaerő zöld készségeit javító képzéshez nyújtott támogatást.

A módosított terv emellett további új bölcsődei helyek létrehozásával még elérhetőbbé teszi a kisgyermekkori nevelési szolgáltatásokat – tájékoztattak.

Az Európai Unió Tanácsának négy hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy jóváhagyja az Európai Bizottság értékelését. A tanácsi jóváhagyást követően Magyarország előfinanszírozás formájában megkaphat 0,9 milliárd eurót a REPowerEU forrásokból.

Az Európai Bizottság ezután abban az esetben fogja engedélyezni a rendszeres kifizetéseket, ha Magyarország kielégítő módon végrehajtja az unió pénzügyi érdekeinek védelmét és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését célzó, 27 „szupermérföldkő” formájában megfogalmazott reformokat – tették hozzá.


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek