tóth gabi
Illegális pártfinanszírozás.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) egyelőre csak egy 260 milliós támogatást vizsgált, amit illegálisnak talált, ezért annak teljes összegét kiróná büntetésként, ugyanakkor az ÁSZ és a Magyar Államkincstár ilyen esetekben a büntetéssel megegyező összeget visszatart az adott pártnak járó állami támogatásból, vagyis a tényleges büntetés ennek a duplája, vagyis több mint 500 millió forint.
Az Állami Számvevőszék összesen
– értesült az Origo.
A lap megjegyzi: a mostani döntés csupán egy 260 milliós támogatás vizsgálata után született, ezt illegálisnak találták, ezért annak teljes összegét kirónák büntetésként. A
Ez pártonként jelenleg mintegy 43,5 milliós büntetést jelent, de fontos tudni, hogy az ÁSZ és a kincstár ilyen esetekben a büntetéssel megegyező összeget visszatart az adott pártnak járó állami támogatásból, vagyis a tényleges büntetés ennek a duplája, vagyis több mint 500 millió forint.
Az ÁSZ még márciusban indított vizsgálatot a baloldali pártoknak juttatott külföldi támogatások ügyében, majd júniusban arról tájékoztatta a DK-t, a Jobbikot, az LMP-t, az MSZP-t, a Momentumot és a Párbeszédet, hogy az addigi vizsgálata alapján 1,6 milliárd forint tiltott támogatásban részesültek a 2022-es kampányban, és emiatt akár 3,2 milliárd forintos büntetésre is számíthatnak.
Az Origo felidézi, ebből az összesen 1,6 milliárd forintot kitevő összegből a számvevőszék maga kezdett el egy 260 milliós részt vizsgálni, a többit pedig átadta a NAV-nak.
Mint ismert, a rendszerváltás óta eltelt harminc év legsúlyosabb kampányfinanszírozási botránya robbant ki akkor, amikor tavaly augusztusban Márki-Zay Péter elszólta magát, hogy az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) még júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után is több száz milliós támogatást kapott az Egyesült Államokból. A baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje bevallotta, hogy ennek a segítségével tudták kifizetni a kampány utolsó számláit. Szavaiból kiderült, hogy a júniusi támogatás egy összegben érkezett az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól, amelytől egyébként korábban is kaptak már nagyobb tételeket.
Az Action for Democracy egy, az Egyesült Államokban 2022 elején alapított NGO, elnök-igazgatója pedig nem más, mint Karácsony Gergely akkori városdiplomáciai tanácsadója, Korányi Dávid, aki korábban Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója is volt.
Márki-Zay Péter nem sokkal később nyilvánosságra hozta mozgalmának teljes elszámolását a beérkezett adományokról. Bár ebből nem derül ki, hogy pontosan kiktől érkeztek a néhol elképesztő összegek, az biztos:
Mindeközben a Márki-Zay mögött álló ellenzéki pártok gyakorlatilag úgy tettek, mintha ott sem lettek volna a kampányban. A baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc ekkor azt állította a Hír TV-nek, hogy nincsen tudomása a Márki-Zay Péter mozgalmának utalt külföldi kampánytámogatásokról, így azokat pártja sem használta. A bukott miniszterelnök hangoztatta, hogy a DK el tud számolni a kampánypénzekkel az Állami Számvevőszéknek.
A külföldről érkező kampányfinanszírozás is kérdés a nemzeti konzultáción – tudatta a KDNP frakciószóvivője korábban az MTI-hez eljuttatott videójában.
Nacsa Lőrinc azt mondta: évtizedekig tartó közmegegyezés volt arról, hogy egyik párt sem fogadhat el külföldi kampánytámogatást, hiszen az a magyar belügyekbe történő durva beavatkozás lenne. A dollárbaloldal azonban ezt az egyezséget 2022-ben felrúgta – tette hozzá.
Úgy folytatta, hogy Márki-Zay Péter, a dollárbaloldal közös miniszterelnök-jelöltje buktatta le a teljes ellenzéket, amikor bevallotta, hogy több milliárd forintnyi dollár érkezett külföldről az ellenzéki kampányra, és nemsokkal később még az is kiderült, hogy Karácsony Gergely egyesületébe is begurult 500 millió forintnyi euró.
A frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, hogy a dollárbaloldal ekkor azt hazudta, hogy ez a kampánytámogatás mikroadományokból származott, csakhogy ez a hazugság megdőlt.
„Azt is sejthetjük, hogy mit kérhettek a finanszírozók cserébe, hiszen a dollárbaloldal a háború mellé állt, támogatta a migrációt és még a gyermekvédelmi törvényt is megtámadta” – fogalmazott Nacsa Lőrinc, hozzátéve, hogy a Fidesz-KDNP úgy véli, hogy ezzel a dollárbaloldal átlépett egy olyan határt, amit nem szabadott volna: a hatalomra kerülés érdekében elfogadott külföldi pénzeket és ezzel kiárusította a magyar politikai függetlenséget.
A Fidesz-KDNP éppen ezért a pártfinanszírozási rendszer szigorítása mellett van, de ezt akkor tudják elérni, ha minél többen állnak a külföldi befolyásolást célzó pénzek útjába – mondta.
„Mi magyarok most elmondhatjuk a véleményünket arról, hogy rendben van-e az, ha külföldről támogatnak politikai szervezeteket. Töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt, és állítsuk meg a külföldről érkező politikai befolyásolást!” – szólított fel Nacsa Lőrinc.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején az a Tordai Csaba felelt államtitkárként a kormányülések hangfelvételeiért, akinek a neve Karácsony Gergely törvénytelen adománygyűjtésénél is felmerül – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A lap írása szerint mindezek fényében nem meglepő, hogy a Karácsony Gergely által alapított Mozgalom mikroadományainak lepapírozásában is kulcsszerepet játszhatott a főpolgármester jogi főtanácsadója.
Az M1 Híradója emlékeztetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének legismertebb részleteire. A rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb politikai válságát kiváltó mondatokat az akkori miniszterelnök 2006. májusban a szocialisták zárt ülésén mondta el.
Az Origo akkor hivatalos úton kérte ki a Miniszterelnöki Hivataltól a 2006-os zavargások idején tartott kormányülések összefoglalóit,
Bár jogerős bírósági ítélet mondta ki, hogy a dokumentumokat nem lehet teljes egészében visszatartani, a kabinet lényegében nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének.
A kormányülésekről szóló összefoglalók megírásáért és kezeléséért a Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként az a Tordai Csaba felelt, akinek ügyvédi irodájában nemrég Karácsony Gergely mozgalmának ügyében is házkutatást tartottak.
Így lett Gyurcsány bizalmi embere a Karácsonyék félmilliárdos botrányában szerepet játszó ügyvéd – Tordai Csabáról most ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: szintén Gyurcsány Ferenc exállamtitkárának nevéhez fűződik, hogy az 1989 és 2010 közötti kormányülések hangfelvételeinek gondozását kiszervezték egy magáncégnek. Mint írják:
A Magyar Nemzet úgy fogalmaz: mindezek fényében nem meglepő, hogy a Karácsony Gergely által alapított Mozgalom mikroadományainak lepapírozásában is kulcsszerepet játszhatott a főpolgármester jogi főtanácsadója.
Nemrég ugyanis kiderült, hogy Karácsony Gergely mozgalmának ügyében
Azt Atv.hu információi szerint kilenc mikroadományról szóló jegyzőkönyvet az MSZP két munkatársa hitelesítette. Ám miközben ők saját bevallásuk szerint csak két ívet írtak alá, a szignójuk kilenc jegyzőkönyvben is szerepelt.
Az ívek dátumozásából az is kiolvasható, hogy a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét támogató adománygyűjtés azután is folyhatott, hogy ő maga már visszalépett a jelöltségtől. Erre hívta fel a figyelmet az M1-en a Nézőpont Intézet elemzője is. Rotyis Bálint hangsúlyozta: a jogi következményekről a hatóság nyomozása dönt majd. Karácsony Gergelynek azonban a politikai felelősséget is vállalnia kell.
„Valamiféle ígéretet kellett tenni arról, hogy ő ezekért a pénzekért cserébe mit fog majd végrehajtani. Nyilván a választást az ellenzék nem tudta megnyerni 2022-ben, valószínűleg az ígéreteiket nem tudták betartani, de azért azt látjuk a baloldali pártok nyilatkozataiból, akár Karácsony Gergely nyilatkozataiból, hogy olyan politikát képviselnek, amit például az amerikai háborúpárti baloldal képvisel, de a magyar lakosság elutasít” – hangsúlyozta Rotyis Bálint.
Az ügyben Tordai Csaba irodája mellett annak a párbeszédes
több részletben, főként euróban és angol fontban.