tóth gabi
Kórházak és mecsetek alá.
Mecsetek alatt bukkantak újabb alagutakra az izraeli katonák a palesztinok lakta Gázai övezetben – jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtökön.
Az egyik alagút lejáratára az övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz egyik mecsetében találtak rá, ez a beszámoló szerint a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Nukba nevű kommandós egységének katonai bázisához vezetett.
Az izraeli katonai szakértők szerint terrorista célokra, azaz harcok lebonyolítására és fegyverek átadására használták a létesítményt.
A hadsereg szóvivője elmondta, hogy egy másik mecsetnél is alagutat és egy rakétavetőt találtak, az alagútban pedig számos megfigyelő- és harci állást.
A Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy az izraeli hadsereg gázai hadműveletének kezdete óta 21 320-an meghaltak és 55 603-an megsebesültek az övezetben. Csak az elmúlt napon kétszáztízen vesztették életüket.
Az izraeli hadsereg adatai szerint szerda óta negyvenkilenc katona sebesült meg a harcokban, ebből huszonhárman a Gázai övezetben. Utóbbiak közül hárman súlyosan, négyen közepesen, tizenhatan pedig könnyebben sebesültek meg, míg az övezeten kívül négyen súlyosan, kilencen közepesen és tizennégyen könnyebben. A Gázai övezetben a szárazföldi hadművelet kezdete óta 921 katona sebesült meg.
A hadsereg arról is hírt adott, hogy
Emiatt Haifától északra a tengerparti városokban, köztük Akkóban megszólaltak a légvédelmi szirénák. Szintén légiriadó volt a libanoni határ keleti részén, Kirjat-Smónában, miután Izraelre irányzott drónt észleltek.
Intenzívebbé váltak a libanoni síita Hezbollahhal folytatott harcok a libanoni határnál a Hamász elleni gázai háború nyolcvankettedik napján
A rendőrség jelentése szerint számos becsapódást észleltek a libanoni határ közelében fekvő Kirjat Smóna városban. A város lakosságát kitelepítették, senki nem halt meg, de anyagi veszteségek keletkeztek.
Kirjat Smóna ellen több mint tíz lövedéket indítottak, melyek egy részét a Vaskupola légvédelmi rendszer visszaverte, de egy földet érő rakéta lerombolt egy lakást, egy másik rakéta pedig egy óvodában okozott károkat.
Reggel óta
és a Hezbollah három támadó drónt robbantott fel a hármas libanoni-szíriai-izraeli határ térségében, a vitatott hovatartozású Dov-hegyen. Az izraeli légierő támadásokat hajtott végre a Hezbollah libanoni célpontjai ellen.
Egy Bint Dzsbeilben, dél-libanonban található épület elleni izraeli légicsapásban kedden hárman vesztették életüket, a Hezbollah fegyveres csoport tagja mellett annak testvére, egy libanoni származású ausztrál férfi, valamint annak libanoni felesége.
Az izraeli hadsereg közlése szerint egyik repülőgépe a Hezbollah egyik katonai léteítményére csapott le Libanonban a kérdéses légicsapással.
A katonai szóvivő beszámolója szerint a Gázai övezet északi részén, Gáza egyik negyedében
megütköztek az iszlamista fegyveresekkel, és felszámolták ellenállásukat.
Az izraeli hadsereg eközben
ahol a Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium szóvivője szerint húsz palesztin életét vesztette egy izraeli csapásban szerdán, az Al-Amal kórház közelében.
A Palesztin Vörös Félhold mentőszolgálat korábban arról számolt be, hogy több tucatnyian sérültek meg egy izraeli lövedék nyomán egy bérházban, a kórház környékén.
akik októberben részt vettek palesztinok elleni támadásban Ciszjordániában – jelentette katonai forrásokból a Háárec című újság hírportálja szerdán.
Az októberi incidensben telepesek és katonák megtámadtak három palesztint a ciszjordániai Vadi al-Sik faluban.
„A katonákat biztonsági okokból, incidensek, etikai problémák és fegyelemhiány miatt bocsátották el” – írta a katonai közlemény. A hadsereg a közelmúltban leállította, és azt fontolgatja, hogy véglegesen beszünteti a „Szfar Hamidbar” nevű, telepesekből álló egység hadműveleti tevékenységét, miután tagjaik több erőszakos támadásban vettek részt.
Az ENSZ csütörtökön felszólította Izraelt, hogy „vessen véget a palesztinok körében elkövetett törvénytelen gyilkosságoknak” a megszállt Ciszjordániában, és jelentést tett közzé, amelyben elítélte az emberi jogok gyors romlását a térségben.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa közleményében azt írta, hogy a katonai taktikák és fegyverek alkalmazása, a szükségtelen és aránytalan erőszak alkalmazása, valamint a palesztinokat érintő, széles körű, önkényes és diszkriminatív mozgáskorlátozások alkalmazása rendkívül aggasztó.
Hozzátette: „Az erőszak és az elnyomás intenzitása évek óta példátlan”.
A jelentés felszólít a fegyverek és katonai eszközök rendőri műveletek során történő alkalmazásának azonnali beszüntetésére, a palesztinok önkényes letartóztatásának és bántalmazásának megszüntetésére, a mozgásra vonatkozó diszkriminatív korlátozások megszüntetésére.
A dokumentum továbbá foglalkozik az emberi jogok helyzetével a megszállt Ciszjordániában és az Izrael által annektált Kelet-Jeruzsálemben október 7., a Hamász által Izraelben végrehajtott véres támadás időpontja és november 20. között.
A terrortámadás által kiváltott háborúban 21 110 ember vesztette életét a Gázai övezetben, köztük 6300 nő és 8800 gyermek a Hamász-kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint.
Izraelben a támadásnak mintegy 1140 halottja volt, többségük civil, az AFP francia hírügynökség legutóbbi hivatalos izraeli adatokon alapuló számítása szerint.
A Hamász mintegy 250 embert rabolt el, közülük 129-et még mindig a Gázai övezetben tartanak fogva Izrael szerint, amely a példátlan támadás megtorlásaként megsemmisítést ígért a Gázai övezetben 2007 óta hatalmon lévő palesztin iszlamista mozgalomnak.
A gázai szárazföldi offenzívában pedig eddig 167 izraeli katona halt meg, köztük három szerdán – közölte csütörtök reggel a hadsereg.
A vizsgált időszakban a jelentés szerint meredeken megnőtt a légicsapások és a menekülttáborokba és más sűrűn lakott területekre való behatolások száma, amelyek halálos áldozatokat, sérülteket és jelentős károkat okoztak a polgári infrastruktúrában.
Az október 7-ét követő hetekben a jelentés a telepesek támadásainak erőteljes növekedését állapította meg, lövöldözésekkel, házak és járművek elleni gyújtogatások, valamint fák kitépése formájában.
Türk egyben követelte: Izrael tegyen azonnali, egyértelmű és hatékony intézkedéseket a palesztin lakosság elleni telepeserőszak megszüntetésére, vizsgáljon ki minden olyan erőszakos incidenst, amelyben telepesek és izraeli biztonsági erők vettek részt, biztosítsa a palesztin közösségek hatékony védelmét az erőszakos áthelyezés minden formájával szemben, és biztosítsa a fegyveres telepestámadások következtében elűzött pásztorközösségek visszatérését földjeikre.
Főbiztos egyben felszólította Izraelt, hogy biztosítson bejutást hivatalának az országba, amely jelentést fog készíteni az október 7-i támadásokról.
Izrael megsemmisítő háborút folytat a Gázai övezetben – jelentette ki Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság (PA) elnöke szerdán.
A Hamász irányítása alatt álló palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 óra izraeli támadásaiban legkevesebb 195 ember meghalt, további 325 megsebesült, így a háború október 7-i kitörése óta legkevesebb 21 110 ember halt meg a Gázai övezetben, míg a sebesültek száma átlépte az 55 ezret.
„Népünk még az 1948-as Nakba idején sem látott ehhez fogható háborút” – hívta fel a figyelmet Abbász, utalva a palesztin nép gyásznapjára, a Nakbára (katasztrófa napjára), amikor több mint 700 ezer palesztinnak kellett elhagynia otthonát a frissen megalakuló Izrael állam területéről 1948-ban.
A PA elnöke emellett
„Sajnos, minden egyes alkalommal, amikor a világ, az ENSZ Biztonsági Tanácsa a háború befejezésére törekszik, az Egyesült Államok vétót emel, és visszautasítja a harcok beszüntetését.”
Abbász, az egyik egyiptomi televíziócsatornának adott kedd esti interjúban hangsúlyozta, hogy az egykor 2,3 millió lakosú Gáza arculata a felismerhetetlenségig megváltozott,
A Hamász iszlamista terrorszervezet 2007-ben vette át az uralmat a Gázai övezetben, Abbász puccsnak nevezte a politikai manővert.