tóth gabi
Háborús bűnökkel vádolják őket.
Az izraeli harckocsik szombatra virradóan tovább haladtak előre a Gázai övezet középső és déli részén, komoly légi- és tüzérségi támogatás mellett a Hamász palesztin iszlamista szervezet elleni háborúban, és a katonák egyre mélyebbre hatolnak be a menekülttáborokba – közölték izraeli katonai szóvivők.
Az övezet egészségügyi hatóságai szerint az utóbbi 24 órában 165 palesztin halt meg – életét vesztette egy palesztin újságíró is -, mintegy 250-en megsebesültek, az ENSZ egyik szervezete szerint pedig fokozódik a betegségek terjedésének veszélye az övezet ideiglenes menedékhelyein.
Pénteken késő este és szombaton kora reggel az izraeli hadsereg az el-bureidzsi, a nuszeirati és a hán-júniszi menekülttáborokra összpontosított intenzív légi támogatás mellett. A nuszeirati táborban életét vesztette családtagjaival együtt egy palesztin újságíró is.
A Hamász-kormány médiahivatala szerint 106 palesztin újságíró vesztette életét az izraeli offenzíva kezdete óta, amelyet az iszlamista terrorszervezet meglepetésszerű és kegyetlen október 7-i támadása váltott ki. Izrael korábban kijelentette, hogy soha nem támadott és soha nem is fog szándékosan támadni újságírókat.
A Gázai övezet szinte mind a 2,3 millió lakosa elhagyta otthonát a szóban forgó 12 hét alatt.
A Hamász október 7-i támadásában 1200 embert gyilkolt meg, és mintegy 240-at elhurcolt túsznak az izraeli hatóságok szerint. Az izraeli ellencsapásban pedig eddig 21 ezer 672 palesztin vesztette életét a Gázai övezet egészségügyi hatóságai szerint.
Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) arra figyelmeztetett szombaton, hogy nő a betegségek terjedésének a veszélye az övezet ideiglenes menedékhelyein, ahol az izraeli bombázások elől menekülő emberek tízezrei húzzák meg magukat rossz körülmények között. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője pedig arról számolt be, hogy a légúti fertőzés és a hasmenés az egyik legsúlyosabb betegség a gázai lakosok között.
Mintegy 180 ezren szenvednek már légúti fertőzésben, és több mint 136 ezer, öt éven aluli gyereknek van hasmenése, ami kezelés hiányában életveszélyes lehet ebben a korban. A tetvesség és a rühesség több mint 55 ezer esetét regisztrálták eddig.
Az OCHA szerint az ENSZ Gyermekalapja 600 ezer adag oltóanyagot juttatott el a Gázai övezetbe pénteken. A cél az, hogy a kisgyermekek a háború ellenére is megkapják rutinszerű védőoltásukat. Ez magában foglalja a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés elleni vakcinát. Az izraeli kormány szóvivője pénteken azt mondta, hogy nem korlátozzák a humanitárius segélyt, de probléma van a Gázán belüli szétosztással.
A Dél-afrikai Köztársaság sürgős végzést kért a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól (ICJ) annak megállapítása végett, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában – közölte a hágai bíróság és a dél-afrikai nemzetközi kapcsolatok és együttműködés minisztériuma pénteken.
„Dél-Afrikát súlyosan aggasztja az izraeli támadások által érintett gázai civilek helyzete, akiket megkülönböztetés nélküli erőszak ér. Folyamatos jelentések szólnak emberiesség elleni és háborús bűncselekmények elkövetéséről a térségben” – áll a minisztérium sajtóközleményében.
A keresetben felszólították a bíróságot, hogy adjon ki a gázai katonai műveletek felfüggesztésére irányuló ideiglenes végzést Izrael számára.
A népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény részes államaként Dél-Afrikának szerződéses kötelessége a népirtás megakadályozása – hívta fel a figyelmet a minisztérium.
Dél-Afrika november elején bejelentette: visszahívja diplomatáit Izraelből a Hamásszal vívott háború polgári áldozatainak növekvő száma miatt.
Öt évvel ezelőtt, 2018-ban az afrikai állam már visszahívta nagykövetét Izraelből, válaszul a ciszjordániai zsidó telepek bővítéséről szóló döntésre. A nagykövetséget lefokozták összekötő irodává, és azóta egy kis létszámú, alacsonyabb szintű diplomáciai személyzet működteti.
Izrael felszólította a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságot (ICJ), hogy utasítsa el a Dél-Afrikai Köztársaságnak azt a keresetét, amely szerint Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni katonai fellépésével Gázában.
Az izraeli külügyminisztérium közleménye szerint „Izrael elkötelezett a nemzetközi jog mellett, és annak megfelelően cselekszik”, egyben felszólította a Nemzetközi Bíróságot és a nemzetközi közösséget, hogy utasítsák el Dél-Afrika alaptalan állításait.
Az izraeli külügyminisztérium szerin a „Hamász terrorszervezet, amely háborús bűnöket, emberiesség elleni bűncselekményeket követ el és népirtást akart elkövetni október 7-én”.
A közlemény szerint a Hamász felelős a palesztinok szenvedéséért a Gázai övezetben, mivel élő pajzsként használja őket, és ellopja tőlük a humanitárius segélyeket. Dél-Afrika „egy terrorszervezettel működik együtt, amely Izrael Állam megsemmisítésére szólít fel” – áll a közleményben.
A gázai palesztinokkal való szolidaritás jegyében Pakisztán megtiltotta, hogy az országban nyilvánosan ünnepeljék az újévet. A kormány felszólította a pakisztániakat: ünnepeljék meg „egyszerűen” az eseményt.
Csütörtök esti televíziós beszédében Anvar-ul-Hak Kakar miniszterelnök személyesen jelentette be, hogy tekintettel a gázai helyzetre, a kormány megtilt mindenféle nyilvános újévi ünnepséget.
Újév napja munkaszüneti nap Pakisztánban, az új év érkezését rendszerint igen hevesen ünneplik, egyebek mellett tűzijátékkal és levegőbe leadott lövésekkel.
„A pakisztáni nemzetet és az egész muszlim közösséget mélységesen elszomorítja az elnyomott palesztinok elleni népirtás, főként az ártatlan gyermekek lemészárlása Gázában és Ciszjordániában” – mondta a miniszterelnök.
A Hamász iszlamista palesztin szervezet fegyvereseinek október 7-i Izrael elleni, mintegy 1200 halálos áldozatot követelő támadásának megtorlásaként az izraeli hadsereg légicsapásokat és szárazföldi offenzívát hajt végre a Gázai övezet ellen, amelyekben a Hamász egészségügy-minisztériuma szerint már 21 ezren meghaltak.
Az Egyesült Arab Emírségek egyik emírsége, Sardzsa csütörtökön szintén betiltotta a hagyományos újévi tűzijátékokat „ a gázai övezeti testvéreinkkel való szolidaritás és humanitárius együttműködés jegyében” – írta az emírség rendőrsége a Facebookon.
Az izraeli hadsereg pénteken bejelentette, hogy erői kibővítették hadműveleteiket a palesztin lakosságú Gázai övezet déli részén fekvő Hán Júniszban, ahol egyetlen nap alatt több tucat terroristát öltek meg.
A közlés szerint az egyik palesztint akkor vették észre egy légi eszközről, amikor páncéltörő rakétával kezében már az izraeli katonák felé rohant, de agyonlőtték még azelőtt, hogy tüzelni tudott volna.
Az ejtőernyősök elkezdték felszámolni a város terrort szolgáló infrastruktúráját, és ennek során megöltek több fegyverest egy alagút lejáratánál és egy épületben – jelentették a katonai szóvivők.
Egy izraeli egység fegyvereket és terrortámadáshoz használható oktatóanyagokat talált a Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik tagjának otthonában Dzsabalija külvárosában, az övezet északi részén. Emellett képeket találtak fegyvereket, gránátokat tartó és katonai hadműveletet eljátszó gyermekekről.
A Gázai övezet déli részén, a Hán Júnisztól keletre fekvő Kuzaja-romoknál is felvonultak az izraeli erők, ahonnan a Hamász terroristái október 7-én Nir Oz kibuc ellen támadást indítottak – közölte a hadsereg szóvivője.
A csapatok lakóházaknál lévő alagútaknákat és rakéták kilövésére használt állásokat, valamint „terrorista építményeket” is megtámadtak, feltárva több tucat alagútlejáratot és számos fegyvert.
A Hamász felügyelte gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint az övezetben száznyolcvanheten haltak meg és háromszáztizenketten sebesültek meg az utóbbi napon.
Az izraeli légierő vadászrepülőgépei az északi határszakaszon a palesztinokat segítő, libanoni síita Hezbollah szervezethez tartozó libanoni célpontokat, Vádi-Hamul térségében kilövőállásokat és egy katonai egységet támadtak – közölte egy izraeli szóvivő. Célba vették a Hezbollah egy osztagát Aitarun térségében, valamint egy olyan kilövőállást, ahonnan Izraelt, a felső-galileai Baramot lőtték pénteken.
A másik palesztin területen, a Jordán folyó nyugati partján pénteken négy fiatal férfi megsérült egy gázolásos támadásban. A merényletet elkövető sofőrt az izraeli katonák agyonlőtték a helyszínen, az edorimi kereszteződésben, a Hebron déli részén, al-Favar közelében.
Az egyik, 25 éves sérült állapota közepesen súlyos. A másik három, körülbelül húszéves férfi csak enyhe sérülést szenvedett. Az izraeli mentőszolgálat jelentése szerint a terepen elsősegélyben részesítették, majd a beér-sevai Szoroka kórházba szállították a sérülteket.
Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a jobboldali nacionalista Vallásos Cionizmus párt elnöke közölte, hogy Izrael mindaddig nem utalja át a Palesztin Hatóságnak a számukra beszedett vámokból levont összegeket, amíg ő vezeti a pénzügyi tárcát. Az izraeli biztonságpolitikai kabinet a múlt hónapban döntött úgy, hogy az Izrael által a Palesztin Hatóságnak átutalandó adó- és vámpénzekből átadja a Gázai övezetre szánt – eddig visszatartott – összeget is, valamint azt a pénzt is kifizetik, melyet korábban befagyasztottak, mert a Palesztin Hatóság az izraeli börtönökben biztonsági okokból fogva tartott palesztin terroristák családtagjainak folyósította segélyként.