Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2023.12.12.

A palesztinok szerint Izrael kiéhezteti Gázát

Szerintük egymillió palesztin – ennek a fele gyermek, éhezik

Izrael háborús fegyverként alkalmazza a kiéheztetést a Gázai övezet mintegy egymillió lakójával szemben – jelentette ki kedden Rijád al-Maliki palesztin külügyminiszter az ENSZ egyik tanácskozásán Genfben.

Úgy vélte, hogy a nemzetközi közösség kudarcot vallott a palesztinok jogainak tiszteletben tartásával. Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) szerint a 2,3 milliós palesztin térség lakosságának fele éhezik.

Izrael a radikális iszlamista Hamász október 7-i, 1200 halálos áldozatot követelő terrortámadását követően indított szárazföldi műveletét időközben kiterjesztette a Gázai övezet egészére, elvágva a térséget az élelmiszer, gyógyszer és üzemanyag-szállítmányoktól.

Az izraeli kormányzat közölte, hogy a humanitárius segélyeket engedélyezi a rafahi határátkelőn keresztül, és jelezte, hogy Kerem Salom-i határátkelőt is hamarosan megnyithatja a segélyezés felgyorsítása érdekében.

„Most, amikor Önökhöz szólok, legalább egymillió palesztin – ennek a fele gyermek – éhezik a Gázai övezetben, nem természeti csapás vagy a határon várakozó bőkezű adományok hiánya miatt”

– mondta Maliki az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alakalmából tartott tanácskozáson.

„Nem, ők azért éheznek, mert Izrael szándékosan kiéheztetést használ háborús eszközként a megszállt lakosság ellen” – tette hozzá.

Meirav Eilon Sahar izraeli nagykövet a tanácskozást követően újságírókhoz szólva kifogásolta Maliki beszédét, mondván, hogy abban tett említést sem a Hamász bűneiről, sem az Izrael elleni terrortámadásról.

A tanácskozáson felszólalt Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter is. Kijelentette, hogy Izraelnek és az Egyesült Államoknak sosem fog sikerülni a Hamászt felszámolni. Hangsúlyozta, hogy Izrael csakis a konfliktus politikai rendezésétől remélheti a túszok szabadon engedését.

Izrael hétfőn bejelentette, hogy felgyorsítja a Gázai övezetbe küldött segélyszállítmányok biztonsági átvilágítását a térségbe érkező humanitárius segély növelése érdekében.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy megnyitják Izrael és a Gázai övezet közötti Kerem Salom határátkelőt „a Gázába szánt humanitárius segély növelését célzó átvilágításra”.

Itt fogják átvilágítani a vizet, élelmiszert, orvosi felszereléseket és a menedékek felállításához szükséges eszközöket szállító teherautókat. Innen Egyiptomba utaznak tovább, és onnan lépnek a Gázai övezet területére.

Joav Gallant izraeli védelmi miniszter hétfőn kijelentette, hogy Izraelnek nem áll szándékában állandóan a Gázai övezetben maradni, és nyitott annak a megvitatására, ki ellenőrzi majd a területet, ha már nem lesz ott egyetlen Izraellel ellenséges szervezet sem.

„Izrael mindent megtesz a Hamász felszámolása érdekében, de nem áll szándékéban állandóan a Gázai övezetben maradni. Csak a biztonságunkkal és a Gázai övezet határán élő állampolgáraink biztonságával törődünk” – mondta a miniszter újságíróknak.

Gallant azt is mondta, hogy Izrael nyitott egy esetleges megállapodásra az Irán támogatta Hezbollah libanoni fegyveres szervezettel, azzal a feltétellel, hogy a megállapodás magában foglal egy határ menti biztonságos övezetet és megfelelő garanciákat.

A Gázai övezetben jelenleg folyó fegyveres konfliktus során elesett izraeli katonák ötöde nem ellenséges tűzben, a palesztin fegyveresekkel folytatott harcokban, hanem tévedésből leadott baráti tűzben vagy balesetben vesztette életét – jelentette ki az izraeli hadsereg szóvivője kedden.

A hadsereg számításai szerint tizenhárom, a Gázai övezetben harcoló katonát tévesen a palesztin iszlamista Hamász terrorszervezet tagjaként azonosítottak, és ezért az izraeli egységek lőttek le, további hét katona pedig más hadműveleti balesetben halt meg. A szárazföldi harcok megindulása óta összesen százöt izraeli katona esett el.

A hivatalos beszámolók szerint

 

az elmúlt napon az izraeli légierő több rakétakilövő-helyet támadott meg a Gázai övezetben. Dzsabáliában, az övezet északi részén a szárazföldi egységek azonosítottak egy, éppen Szderót város felé lövedékeket indító állomást, amelyet irányításukkal megtámadtak és megsemmisítettek.

Egy izraeli kommandós csapat harcosai rajtaütöttek egy, a Hamász használta épületen, ahol az iszlamisták mintegy kétszázötven, bevetésre kész rakétát, aknavetőt és páncéltörő rakétát helyeztek el, s ahol további fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket is találtak. Egy másik egység harcosai leromboltak egy fegyvergyártó műhelyt, ahol több száz gránátra és rakétára leltek. A haditengerészet egyik hajója megtámadott egy olyan palesztin fegyveres osztagot, amely a Gázában tevékenykedő izraeli katonákra lőtt.

A Palesztin Hatóságon (PH) belül működő, a palesztin foglyok ügyeiért felelős hatóság vezetője szerint Izrael letartóztatott százötvenhárom gázai nőt, aki közül többen terhesek, és néhányuknak kisbabái is voltak. Az izraeli hadsereg tagadja, hogy gyermekeket tartana fogva.

Kadura Faresz, a PH palesztin foglyokért felelős tisztviselője azt állította, hogy

a nők közül száznegyvenkettőt a múlt heti tűzszünet után fogtak el, és egyelőre nem világos, mivel vádolják őket.

Faresz a názáreti Radio Al-Samsznak adott interjújában azt mondta, hogy a nőket a „radar alatt”, vagyis titokban tartóztatták le.

A Haárec című izraeli újságnak nyilatkozó izraeli biztonsági tisztviselő szerint az elfogott palesztinoknak csak mintegy 10-15 százaléka tartozik a Hamász terrorszervezethez.

Úgy vélik, hogy noha nincs szó arról, hogy a Hamász fegyveresei tömegesen feladnák magukat és letennék fegyvereiket, de a felvételek jelentős hatással vannak rájuk. A hadsereg közölte, hogy azokat a palesztinokat, akik nem állnak kapcsolatban a Hamásszal, vagy már szabadon engedték vagy hamarosan szabadon engedik.

Friss médiabeszámolók szerint Izrael arra kérte Egyiptomot és Katart, hogy közvetítsenek egy újabb megállapodást Izrael és a Hamász között, amely magában foglalja a túszok szabadon bocsátását és a tűzszünetet a Gázai övezetben folyó harcokban.

Egyiptom már tárgyal az Egyesült Államokkal és Katarral is egy ilyen, a közeljövőben megszülető megállapodás lehetőségéről.

A palesztinok egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy kedd reggel négy palesztin vesztette életét Dzsenínben egy izraeli dróntámadásban. Az egyik áldozat – a beszámolók szerint az akció fő célpontja – Bakr Zakharna volt, a helyi fegyveres szervezet aktivistája.

A dróntámadás négy halottja az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin fegyveres szervezetben tevékenykedett, amely a Palesztin Hatóságot vezető Fatah párt katonai szárnyának nevezi magát.

Rakétatalálat érte keddre virradóra a Vörös-tenger és az Ádeni-öböl között a jemeni partoknál haladó norvég Strinda nevű tartályhajót – jelentette X-üzenetben az amerikai hadsereg Központi Parancsnoksága (CENTCOM).

A CENTCOM szerint a manőverező robotrepülőgépet a jemeni húszi lázadók által ellenőrzött területről indították. A találat tüzet és károkat okozott a tartályhajón.

A brit tengeri kereskedelmi hivatal (UKMTO) jelentése szerint az incidensre a jemeni part menti el-Mukha várostól 15 tengeri mérföldre nyugatra került sor.

A norvég zászló alatt közlekedő Strinda vészjelzést adott le, az USS Mason amerikai hadihajó pedig a segítségére sietett.

A norvég Mowinckel Chemical Tankers vállalat tulajdonában lévő 144 méteres hajó a támadás idején a Vörös-tengert a Földközi-tengerrel összekötő Szuezi-csatorna felé tartott.

Az Izrael és a Hamász közötti háború október 7-i kezdete óta a jemeni húszi lázadók többször intéztek támadást drónokkal és rakétákkal Izrael ellen, és támadtak meg hajókat a Vörös-tengeren. November 19-én a húszi harcosok elfoglalták a Galaxy Leader teherhajót, és foglyul ejtették annak legénységét.

Szombaton az Irán által támogatott lázadók további támadásokkal fenyegették meg a Vörös-tengeren Izraelbe tartó hajókat, ha nem érkezik humanitárius segély a Gázai övezetbe.

A vegyianyag-szállító norvég tartályhajó már biztonságos kikötő felé tart – közölte a Mowinckel Chemical Tankers kedden a Reuters hírügynökséggel. Geir Belsnes, a Mowinckel elnöke elmondta, hogy a Strinda 22 fős indiai legénysége sértetlen.

A Kpler tengerhajózási nyomkövető rendszer adatai alapján a Strinda növényi olajat és bioüzemanyagokat szállított Malajziából az olaszországi Velencébe. Egyelőre nem világos, hogy a hajónak van-e valamilyen kapcsolata Izraellel.

Folytatódtak a légicsapások és a heves harcok a Gázai övezetben a Hamász iszlamista palesztin szervezet és az izraeli hadsereg között.

Szemtanúk szerint újabb légicsapások érték az övezet déli részén fekvő Hán-Júniszt és Rafahot, ahol több százezer, északról elmenekült palesztin zsúfolódott össze.

A Hamász egészségügy-minisztériumának hétfői közlése szerint az október 7. óta tartó konfliktusban 18 205-en haltak meg, túlnyomó többségükben nők és kiskorúak. A sebesültek száma 49 645 – közölte a tárca szóvivője, Asraf al-Kudra.

Az egészségügyi minisztérium szerint többtucatnyian haltak meg a Hán-Júnisz és Rafah elleni hétfői légitámadásokban, továbbá Gázavárosban, Dzsabálíja, Nuszejrat és Maghazi menekülttáborokban.

A 360 négyzetkilométernyi terület déli részében, az egyiptomi határ közelében százezrek zsúfolódtak össze.

Az ENSZ adatai szerint a lakóhelyek több mint fele megsemmisült vagy megrongálódott a háborúban, 1,9 millió ember, azaz a lakosság 85 százaléka kényszerült otthona elhagyására.

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) szerint a december 3. óta Rafahba érkezett tízezrek rettenetes körülményeket találtak, a menedékhelyek kívül és belül már zsúfolásig tele voltak.

„Tömegek várakoznak órákig a segélyosztó helyeknél, reménytelenül várnak élelemre, vízre, menedékre, ápolásra és védelemre”, a latrinák hiánya pedig tovább növeli a betegségek terjedésének veszélyét – közölte az OCHA.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának kínai küldötte, aki hétfőn Rafahba, a határ egyiptomi oldalára látogatott, elképzelhetetlen szenvedésről számolt be, és a háború leállítását követelte. Csang Csün, Kína ENSZ-nagykövete újságírók előtt kijelentette: „Ami sok, az sok”.

Tucatnyi BT-küldött vett részt az Egyesült Arab Emírségek által megszervezett rafahi látogatáson néhány nappal azután, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár kijelentette: a Gázai övezetben palesztinok ezrei „egyszerűen éhen halnak”.

Az ENSZ-közgyűlés  ülést a gázai övezeti helyzetről. Diplomaták szerint a 193 tagú testület feltehetően azonnali humanitárius fegyverszünetről szóló határozattervezetről szavaz.

A libanoni-izraeli határ közelében egy libanoni civil meghalt, amikor izraeli tüzérségi találat ért egy falut. A támadást az Irán támogatta Hezbollah libanoni fegyveres szervezet hétfő délutáni sorozatos támadásai előzték meg. Az NNA libanoni állami hírügynökség jelentése szerint a dél-libanoni el-Tajbeh település polgármestere halt meg. A hírügynökségi jelentés szerint az izraeli tüzérség a nyugat-libanoni Blida települést is támadta.

Az izraeli hadsereg közlése szerint izraeli harci gépek a Hezbollah egyik dél-libanoni létesítményét támadták.

Szíriában az izraeli légierő az éjjel Damaszkusz elővárosában a Hezbollah állásait bombázta, négyen meghaltak – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil aktivistahálózat.

Libanoni és jordániai közintézmények és magáncégek általános sztrájkot tartottak hétfőn, hogy tűzszünetet követeljenek a konfliktusban.

Az általános sztrájkban részt vettek a kormányhivatalok is. A libanoni külügyminisztérium mind belföldön, mint a külföldi kiküldöttségeken felfüggesztette a munkát, hogy „felszólítsa a világot felelősségteljes álláspont elfoglalására” – tudatta közleményben a tárca.

Jordániában működtek a közhivatalok, de a magáncégek a kormánynak a gázai tűzszünetet támogató felhívására munkabeszüntetést tartottak. Ammánban több kereskedelmi központ homlokzatára a ”Gáza elleni izraeli agressziót” elítélő transzparenseket tűztek ki.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek