POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.27.

Fontos felszólítás az izraeli tűzszünet meghosszabbítására

Megszólalt a NATO főtitkár.

Szerinte ez teszi lehetővé, hogy a térségben élő emberek megkapják a számukra égetően szükséges segélyt, és még több túsz kiszabadulhasson. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár  a gázai humanitárius szünet meghosszabbítására szólított fel.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján a norvég politikus üdvözölte, hogy a Hamász és Izrael közötti megállapodás több túsz elengedéséhez vezetett. Kiemelte, hogy a régióban tapasztalat szenvedés, még fontosabbá teszi a politikai megoldás szükségességét. Mint mondta, a NATO-szövetségesek jelen vannak a tágabb közel-keleti térségben, a többi között az iraki kapacitásépítő missziók révén.

„Drón- és rakétacsapásokat tapasztaltunk amerikai támaszpontok ellen Szíriában és Irakban, valamint kereskedelmi hajók elleni támadásokat, mindez az eszkaláció kockázatának növekedésére mutat rá. Iránnak vissza kell fognia szövetségeseit”

– hívta fel a figyelmet.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, hogy a szövetség tagállamainak külügyminiszterei kedden egyeztetést folytatnak a helyzetről.

„Oroszország visszahozta a háborút Európába. Kibertámadásokkal, dezinformációval, energetikai és migrációs zsarolással destabilizálni igyekszik demokráciáinkat” – mutatott rá. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben Moszkva migránsokat szállított a finn határra, emiatt le kellett zárni átkelőhelyeket. Hangsúlyozta, hogy a NATO szolidaritást vállal új tagállamával, Finnországgal, és üdvözölte, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) segít megerősíteni a finn határokat.

Stoltenberg elmondta továbbá, hogy a NATO megerősíti Ukrajna hosszú távú támogatását, és a szövetségesek egyetértenek abban, hogy az ország a szervezet tagja lesz.

„Ukrajna visszafoglalta az Oroszország által elfoglalt területek 50 százalékát. Szuverén, független nemzetként győzedelmeskedett. Eközben Oroszország politikailag, gazdaságilag és katonailag is gyengébb lett”

– hangoztatta.

Kínával kapcsolatban Stoltenberg hangsúlyozta: a távol-keleti ország nem ellenfél, a Pekinggel való párbeszédet pedig fenn kell tartani, sok területen – például éghajlati és fegyverzetellenőrzési kérdésekben – együtt kell vele működni.

Rámutatott azonban, hogy néhány kínai kormányzati intézkedés kihívást jelent a szövetségesek biztonságára nézve, és a NATO-nak együtt kell dolgoznia a válaszlépéseken.

A nyugat-balkáni helyzetről szólva a NATO-főtitkár kiemelte, hogy a többi között Oroszország rosszindulatú kísérleteket tesz a feszültség szítására a régióban.

„A NATO máris további 1000 katonát vezényelt Koszovóba. Vizsgáljuk továbbá a békefenntartó kontingensünk tartósabb növelését”

– jelentette ki.

Végezetül, Stoltenberg sürgette, hogy Magyarország és Törökország mihamarább fejezze be Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját.

Negyedik napja tart a tűzszünet a Gázai övezetben, és sajtóhírek szerint Izrael és a Hamász is hajlik rá, hogy meghosszabbítsa a fegyvernyugvást. A tervek szerint a terrorszervezet ma délután is átad túszokat Izraelnek, de a neveket tartalmazó listát Izrael kifogásolta, így valószínűleg késik az átadás. Izrael cserében ma is palesztin bebörtönzött nőket és kiskorúkat helyez szabadlábra.

Negyedik napja tart a tűzszünet a Gázai övezetben. Csak a romok emlékeztetnek arra, hogy a múlt héten még intenzív izraeli légicsapások és szárazföldi hadműveletek folytak a térségben.

Az elmúlt három napban

az izraeli túszok, valamint a palesztin bebörtönzöttek szabadon engedése tette lehetővé a fegyvernyugvást.

Pénteken tizenhárom izraeli állampolgárt, valamint tíz thaiföldit és egy Fülöp-szigetekit, szombaton pedig tizenhárom izraelit és négy thaiföldit engedett szabadon a Hamász.

A túszok elengedése vasárnap is úgy történt, mint az előző két napban.

A Hamász a Gázai övezetben először a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának adta át a 17 fogvatartottat,

köztük tizenhárom izraeli, három thaiföldi és egy orosz állampolgárt. Egy nőt Gázából azonnal a beershebai kórházba kellett szállítani helikopterrel, állapota ugyanis kritikusra fordult. A többieket a rafahi határátkelőn keresztül előbb Egyiptomba, majd onnan Izraelbe szállították.

Mindenkit kórházba vittek, ahol alapos kivizsgáláson esnek át.

A most szabadon engedettek között van egy négyéves amerikai–izraeli állampolgárságú kislány is. Avigail Idan szüleit október 7-én a Hamász fegyveresei megölték, amikor betörtek a Kfar Aza kibucba.

Két testvére elbújt a támadáskor, ők megmenekültek. Szemtanúk állítása szerint a kislány apját akkor lőtték le a terroristák, amikor gyermekét épp a karjában tartotta. Avigail Idant túszként magukkal vitték a fegyveresek Gázába.

„A vasárnap szabadult gyerekek és anyák állapota stabil. Orvosok, pszichológusok foglalkoznak velük itt a Schneider gyermekkórházban”– mondta Efrat Bron-Harlev, az intézmény vezérigazgatója.

Izrael közben megkapta a hétfőn kiszabaduló tizenegy túsz névsorát, de azt több ponton is elfogadhatatlannak tartja, ezért

várhatóan késik az újabb csoport eredetileg délutánra tervezett átadása.

Elvileg a mai a tűzszünet utolsó napja, de

a Hamász és Izrael is hajlik a fegyvernyugvás meghosszabbítására.

A szemben álló felek közötti egyezmény alapján a tűzszünet meghosszabbítása esetén mindennap tíz izraeli túszt enged el a terrorszervezetet, cserébe harminc palesztinért és humanitárius segélyekért. A Hamász már vasárnap bejelentette szándékát a fegyverszünet meghosszabbítására, és a felek egyiptomi és katari közvetítéssel már tárgyalnak a folytatásról.

Közben Benjámin

Netanjahu izraeli miniszterelnök telefonon beszélt Joe Biden amerikai elnökkel,

akivel a háború folytatásának fontosságáról is tárgyalt.

„Üdvözöljük a fegyverszünet esetleges meghosszabbítását, de hamarosan teljes erővel folytatódni fog a háború, amíg el nem érjük céljainkat: a Hamász megsemmisítését, a túszok kiszabadítását, valamint, hogy a Gázai övezet ne jelentsen fenyegetést Izrael számára” – fogalmazott a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.

A két vezető emellett a Gázai övezetben szükséges humanitárius segélyek növeléséről is egyeztetett.

Péntek reggel óta tűzszünet van érvényben a Gázai övezetben. A Hamász késő délután 13 izraeli, 10 thai és egy Fülöp-szigeteki állampolgárt engedett szabadon, a zsidó állam pedig 39 palesztint.

Péntek délután adta át a Gázai övezetben a Hamász terrorszervezet az október 7-e óta fogva tartott túszok első csoportját a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának.

Már besötétedett, amikor a rafahi határátkelőn Egyiptomba vitték a palesztinok által szabadon bocsátott nőket és gyerekeket. Ott az izraeli hatóságok ellenőrizték a személyazonosságukat, és egy gyors egészségügyi vizsgálaton is átestek. Később a túszokat szállító busz belépett Izrael területére.

Az egész folyamatot Tel-Avivból követte végig Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a védelmi miniszterrel és a hadsereg magas rangú katonáival együtt.

Tizenhárom izraeli túsz szabadult ki a Hamász fogságából, köztük négy gyerek, három nő és hat idős ember. Izraeli sajtóértesülések szerint a többségük jó fizikai állapotban van, ám néhányan gyengék és kimerültek. A kórházakban az orvosok és a pszichológusok felkészülten várták a kiszabadult túszokat. Azt feltételezték ugyanis róluk, hogy elrablásuk óta alagutakban tartották őket, és semmit sem tudnak arról, ami azóta történt. Sőt, többségüknek fogalma sincs arról, hogy mi történt a családjukkal, miután a Hamász október 7-én terrortámadást indított Izrael ellen.

„Teljesítettük a túszok első csoportjának kiszabadítását. Gyerekek az édesanyjukkal és más nők szabadultak ki.

A túszok hozzátartozói és egész Izrael biztos lehet benne: elkötelezettek vagyunk, hogy minden fogvatartottat hazahozunk. Ez a háború elsődleges célja, és mi ezt teljesíteni fogjuk”

– mondta Benjámin Netanjahu.

A túszok szabadon engedése szombaton folytatódik, a Hamász már leadott egy listát az izraeli hadseregnek azoknak a neveivel, akiket ma engednek szabadon. A Hamász összesen 215 túszt tart fogva a Gázai övezetben, de azt nem lehet tudni, hogy mindannyian életben vannak-e még.

Az izraeli kormány és a Hamász között létrejött egyezség szerint a zsidó állam az izraeli túszokért cserébe börtönben lévő palesztinokat enged szabadon.

Pénteken 39 palesztin fogoly, 24 nő és 15 tinédzser kapta vissza a szabadságát. Ciszjordániában akkora üdvrivalgással fogadták őket, hogy az izraeli erőknek könnygázt kellett bevetni, hogy megfékezzék a tömeget.

„Nem jöhettünk ki a celláinkból, rossz volt az étel, nem is kaptunk eleget, éheztünk. A börtönben katasztrofális állapotok uralkodnak” – mondta egy 17 éves lány, akit azért börtönöztek be, mert gyújtóbombát dobott izraeli katonákra.

Katari közvetítéssel állapodott meg az izraeli kormány és a Hamász, hogy a terrorszervezet 50 elrabolt nőt és gyermeket enged szabadon egy négynapos tűzszünetért cserébe. Az izraeli kormány bejelentette: minden további tíz túsz elengedése esetén a tűzszünet egy-egy nappal meghosszabbodik. A zsidó állam cserébe 150 fogva tartott nő és kiskorú elengedésébe egyezett bele.

A tűzszünet létrejötte óta, azaz helyi idő szerint péntek reggel 7 óta folyamatosan érkeznek a segély- és üzemanyag-szállítmányok a Gázai övezetbe.

A fegyvernyugvással egy időben pedig igazi népvándorlás kezdődött Gázában. Azok, akik az övezet északi részén éltek és délre mentek, hogy biztonságban legyenek, most elindultak megkeresni egykori otthonukat. Az izraeli hadsereg ugyan többször is figyelmeztetett, hogy az északi rész még mindig hadszintérnek számít, és a háború a túszok kiszabadulása után folytatódik, ez nem tudta visszatartani a palesztinokat.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek