tóth gabi
A Nemzeti Konzultáció nagy lehetőség.
Sorsfordító időket élünk, olyan kérdésekben kell döntést hozni, amelyek hosszú távra határozzák meg Magyarország, a magyar nemzet sorsát – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője hétfőn Dunakeszin, a nemzeti konzultációról tartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón.
Az EP-képviselő a Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a magyar polgárok nagy erővel fogják megerősíteni, hogy nemet mondanak az illegális migrációra, elutasítják a genderideológiai őrületet.
Deutsch Tamás szerint nagyon fontos megvédeni a nemzeti konzultáció demokratikus intézményét, a magyar polgárok szabad véleménynyilvánításának lehetőségét.
– fogalmazott Deutsch Tamás.
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője kiemelte: hiába pocskondiázzák Gyurcsányék a nemzeti konzultációt, hiába őrjöng az Európai Parlamentben Cseh Katalin, hiába támad késsel a nemzeti konzultáció plakátjaira Hadházy Ákos és hiába agitál a nemzeti konzultáción való részvétel ellen a Magyar Szocialista Párt, „mi kiállunk amellett, hogy a magyar polgároknak joguk van szabadon véleményt nyilvánítani”.
Tuzson Bence a sajtótájékoztatón kiemelte: egy kormány csak akkor lehet sikeres, ha a döntéseit az emberek álláspontjára alapozza és a magyar kormány rendszeresen kikéri a magyar emberek véleményét. Hozzátette:
Rámutatott: nem mindegy, hogy amikor a magyar miniszterelnök kimegy Brüsszelbe tárgyalni, érezheti-e maga mögött az emberek támogatását. Egy nemzeti konzultáció arról is szól, hogy a magyar kormány mögé ezekben a fontos kérdésekben felsorakoznak az emberek és akkor az ország tárgyalási pozíciója is sokkal erősebb.
Hozzátette: nagyon fontos ezért, hogy a lehető legtöbben töltsék ki a nemzeti konzultációs kérdőivet.
„Egységben van a mi erőnk, abban, hogy egy kitöltött konzultáció mellett felsorakoznak a magyar emberek, felsorakozik az emberek véleménye, és ez egy egységes nemzeti akaratként tud megjelenni” – jelentette ki Tuzson Bence.
A nemzeti konzultációban való részvételre biztatott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Fidesz Facebook-oldalán vasárnap közzétett videónyilatkozatában.
Dömötör Csaba emlékeztetett: néhány nappal ezelőtt elindult a nemzeti konzultáció. Brüsszel azt mondta – tette hozzá -, hogy ez az egész alaptalan, miközben a konzultációs kérdések az unió döntésein, javaslatain alapulnak. Úgyhogy sokkal jobb lenne, ha nem hessegetnék el ezeket a kérdéseket, hanem nyíltan beleállnának a vitába – jelentette ki.
Az államtitkár szerint
Vagy azzal, hogy megpróbálja összegyűjteni a kérdőíveket és így ne lehessen azokat visszaküldeni, vagy azzal, hogy a brüsszeli plenáris ülésen nyíltan kampányolnak a konzultáció ellen – fejtette ki.
Kiemelte: „Egy rendkívüli időszakban vagyunk, egy háborúk és gazdasági válság tépázta időszakban, és egy ilyen időszakban különösen fontos, hogy minden lehetséges eszközzel védjük a nemzeti szuverenitást”.
– hangoztatta az államtitkár.
A Facebookon közzétett bejegyzésben jelezte azt is: Brüsszelnek és „a dollárbaloldalnak” nem tetszik, hogy Magyarország nem hagyja magát, nem kér a háborúból, a genderpropagadából, a migránsokból és nem kér az Európai Egyesült Államokból sem.
„Mi minden eszközzel megvédjük a szuverenitásunkat, és az egyik ilyen eszköz a nemzeti konzultáció” – hangsúlyozta Dömötör Csaba.
Elindult a nemzeti konzultáció. A kérdőíveket már elkezdték kézbesíteni. A kormány közösségi oldalán közzétették a kérdéseket. Ezek között a rezsitámogatásra, a kamatstopra, az extraprofitadóra, a migránsgettókra, a palesztin szervezeteknek nyújtott brüsszeli támogatásokra, Ukrajnára, a gyermekvédelmi törvényre és a külföldről érkező kampánytámogatásokra vonatkozó kérdések is szerepelnek. Szentkirályi Alexandra közölte: a kérdőíveket karácsonyig minden háztartásba kézbesítik, és 2024. január 10-ig lehet visszaküldeni azokat. A későbbiekben pedig a nemzeti konzultáció internetes kitöltésére is lehetőség lesz.
Azért fontos a konzultáció, mert az elmúlt időszakban sok vitánk alakult ki Brüsszellel – mondta Szentkirályi Alexandra. A kormányszóvivő hozzátette: „Folyamatos a nyomás rajtunk, hogy adjunk több pénzt az orosz–ukrán háború finanszírozására. Hiába tiltakozunk, migránsgettókat hoznának létre Magyarországon is. Azt is el akarják érni, hogy töröljük el a rezsitámogatást, a kamatstopot és az extraprofitadót.”
Ráadásul folyamatosan támadják a gyermekvédelmi törvényt is – emelte ki.
A kormányszóvivő azt is elárulta, hogy a kérdőíveket karácsonyig minden magyar háztartásba kézbesítik, és január 10-ig lehet majd azokat visszaküldeni. A későbbiekben internetes kitöltésre is lesz lehetőség.
A magyarok nagy többsége egyetért a nemzeti konzultációban megfogalmazott állásponttal: kétharmaduk ellenzi Ukrajna anyagi támogatását, amíg Magyarország nem kapja meg a neki járó uniós forrásokat, háromnegyedük pedig elutasítja az ukránok felfegyverzésének további 20 milliárd euróval való finanszírozását is – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
A november 20. és 22. között ezer ember telefonos megkérdezésével készített kutatásban felidézték, a kormány tizenharmadik alkalommal indított nemzeti konzultációt 2010 óta azért, hogy a magyarok véleményével „vértezze fel” magát az Európai Bizottsággal folytatott legfőbb vitás kérdésekben; a konzultáció tizenegy kérdése közül kettő Ukrajna pénzügyi segélyezésére vonatkozik.
Hozzátették:
Ezen felül az Európai Unió további 20 milliárd eurót fordítana Ukrajna felfegyverzésére, mely tervvel szemben a magyar kormány inkább a tűzszünetet előmozdító kezdeményezéseket támogatná – írták.
Fontos kérdésnek nevezték, hogy mit gondolnak a magyarok ezekben a kérdésekben, ezért a Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi: a magyarok egyetértenek-e az uniós javaslatokkal.
A felmérés szerint
Azt írták, nem meglepő a kormánypárti szavazók egysége: 94 százalék nem ért egyet az uniós szándékkal, ugyanakkor a baloldali szavazók ebben a kérdésben is megosztottak, tízből négyen (38 százalék) a kormány álláspontjával értenek egyet, és csak kevéssel vannak többen (45 százalék), akik támogatnák Ukrajna további finanszírozását a magyar pénzekről való lemondás árán is.
A Mi Hazánk szavazói kevésbé megosztottak a kérdésben, többségük (81 százalék) ellenzi a brüsszeli javaslatot, szemben 15 százalékukkal, akik egyetértenek vele – fűzték hozzá.
Hozzátették, hogy minden kiemelt társadalmi csoportban többen vannak azok, akik ellenzik Ukrajna finanszírozását, ideértve a fővárosiakat (46 százalék) és a felsőfokú végzettségűeket (52 százalék) is.
A Nézőpont Intézet kutatásában az áll, a magyarok háromnegyede (74 százalék) nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unió tagállamai további 20 milliárd eurót adjanak Ukrajna felfegyverzésére, s alig egyötödük (19 százalék) ért csak egyet ezzel a javaslattal.
– írták.
Hozzátették, a Mi Hazánk szavazói körében ugyancsak népszerűtlen javaslatról van szó, 89 százalékuk ellenzi, és mindössze 7 százalékuk ért egyet a fegyvervásárlással.
Még az uniós állásponttal általában nagyobb arányban egyetértő felsőfokú végzettségűek (58 százalék) és fővárosiak (54 százalék) körében is többségben vannak a felfegyverzés finanszírozását ellenzők, és ebben a kérdésben sincs olyan kiemelt társadalmi csoport, amely egyetértene a háborús erőfeszítések újabb pénzbeli támogatásával – olvasható a felmérésben.