POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.23.
Módosítva: 2023.11.23.

A magyarok együtt éreznek Izraellel

Itt az új Századvég kutatás.

A magyarok szimpátiát éreznek Izrael iránt és jelentős a lakossági aggodalom az iszlám terrorizmus miatt – tájékoztatta kutatásának eredményéről a Századvég Alapítvány az MTI-t.

Azt írták, az Izrael-Hamász konfliktussal kapcsolatos lakossági attitűdöket mérték fel, kiindulópontként megvizsgálták Izrael, Palesztina, illetve a Hamász megítélését a felnőtt magyar lakosság körében.

Az eredményekből megállapítható, hogy

Izrael kedveltségi indexe a pozitív tartományban van, Palesztina és a Hamász esetében ez a mutatószám egyértelműen negatív

– emelték ki. Hozzátették: ez azt jelenti, hogy a hazai közvélemény Izrael iránt szimpátiát érez, míg a Hamászt jelentős elutasítottság övezi Magyarországon. Megjegyezték: a megkérdezettek elsöprő többsége, 94 százaléka hallott arról, hogy a Hamász terrorszervezet a zsidó állam területén több mint ezer civilt gyilkolt meg az elmúlt hetekben.

A kutatásról készül összegzés szerint az utóbbi időben a közbeszédben felerősödtek az Izrael-ellenes hangok, többek között az Európai Parlamentben baloldali EP-képviselők egy csoportja megkérdőjelezte Izrael önvédelemhez való jogát, míg a magyar Országgyűlésben Hadházy Ákos balliberális képviselő nemmel szavazott a Hamász Izrael elleni támadását elítélő parlamenti határozatra.

Ezzel összefüggésben a közvélemény-kutatás rávilágít, hogy

erősen negatív a Palesztinát és a Hamászt támogató magyarországi és brüsszeli politikusok kedveltségi indexe, vagyis a magyar lakosság határozottan kritikus az Izrael-ellenes közéleti szereplőkkel szemben

– mutat rá a Századvég.

A vizsgálat kitért arra is, hogy az Izrael és a Hamász közötti konfliktus eszkalálódása maga után vonta a terrorveszély növekedését Európában. Emlékeztettek rá, hogy októberben iszlamista terroristák hat napon belül két terrortámadást követtek el Franciaországban és Belgiumban, amelyek keretében három ember életét vesztette, többen pedig súlyosan megsebesültek.

„Ennek tükrében nem meglepő, hogy a válaszadók 87 százaléka aggódik amiatt, hogy az iszlám terrorizmus újra megjelenhet Európában a közeljövőben”

– hangsúlyozták.

Hétfőn negyven segélyszállító teherautó érkezik a rafahi átkelőnél Egyiptomból a Gázai övezetbe, az Egyesült Arab Emirátusok küldeményével egy tábori kórház létrehozásához szükséges felszereléssel – jelentette az övezet átkelőhelyeit ellenőrző hatóság hétfő reggel

A Hamász iszlamista terrorszervezet irányította gázai egészségügyi minisztérium tizenkét halálos áldozatról számolt be a gázai Indonéz Kórházban egy izraeli lövedék nyomán. Állításuk szerint a kórházban menedéket keresőket és a betegeket az izraeli hadsereg harckocsilövedékei találták el.

A Hamász vezette minisztérium arról is beszámolt, hogy

az izraeli hadsereg egységei körülveszik a kórházat, ahol mintegy kétszáz fős személyzet mellett több ezer, otthonából elmenekült gázai is található.

Palesztin források szerint izraeli mesterlövészek és harckocsik állomásoznak a kórház körül, és robbantások hallatszanak a közelben. Az izraeli csapatok légitámadásokat hajtottak végre drónokkal, és tüzérséggel támadják azokat, akik megpróbálják elhagyni az épületegyüttest, és leálltak az aggregátorok.

Az övezet északi részén, Bét Lahijában fekvő kórházat indonéziai humanitárius segélyekből 2011-ben kezdték építeni, és 2016-ban adták át. A kórházban mintegy száz ágy, négy műtő és tíz ágyas intenzív osztály található. A gázai egészségügyi minisztérium fenntartásával működő intézményben palesztinok mellett indonéz önkéntesek is dolgoznak.

Az izraeli hadsereg szóvivői azt jelentették, hogy

a Sin Bet belbiztonsági szolgálat hírszerzési irányításával vadászgépek megtámadtak és megöltek három Hamász-századparancsnokot a Gázai övezet északi részén. Emellett légicsapást mértek egy terrorista-osztagra, és elpusztítottak egy fegyverraktárt, ahol rejtőzködtek.

A hadsereg nyilvánosságra hozta két újabb elesett izraeli katona nevét. Az ejtőernyős alakulathoz tartozó két, húszéves katona vasárnap esett el a Gázai övezet északi részén folytatott csatákban.

A palesztin vörösfélhold arról számolt be, hogy

a Hebron melletti al-Arub menekülttáborban izraeli tűzben életét vesztette egy palesztin.

Hosszú, ötvenöt méteres terroralagutat találtak az izraeli csapatok az al-Sifa kórház alatt a Gázai övezet északi részén – jelentette az izraeli hadsereg szóvivője X (Twitter) fiókjában.

Katonai egységek, a katonai hírszerzés és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közösen találták meg a legnagyobb gázai kórházban a tíz méter mélyen húzódó, ötvenöt méter hosszú járatot, s videót készítettek róla egy leeresztett kutya hátára szerelt kamerával.

Az alagút lejárata a kórház területén azon fészer alatt volt, ahol egy járművet is találtak rengeteg fegyverrel, köztük egy páncéltörő rakétával, töltényekkel és kalasnyikovokkal.

Az alagút folytatását egy ajtó zárja el, melyet több védelmi eszközzel biztosítottak: robbanásbiztos ajtóval és lő-nyílással, melyekkel a Hamász megpróbálja megakadályozni az izraeli erők behatolását. Az izraeli haderők tovább folytatják a Hamász föld alatti rendszerének feltárását.

Biztonsági kamerák felvételeit is megtalálták, melyeken Izraelből elrabolt személyeket szállítottak be a kórház területére, majd a folyósokon vitték őket. A közzétett felvételeken elrabolt thaiföldi és nepáli férfiak láthatóak.

„Az eredmények minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a kórházkomplexum épületeit a Hamász terrorista tevékenységekhez használta. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a Hamász terrorszervezet cinikusan, emberi pajzsként használja a Gázai övezet lakóit gyilkos terrorista tevékenységéhez” – közölte a katonai szóvivő.

Az izraeli erők szerint az al-Sifában eddig felfedezett és dokumentált terek a harcok irányítására és a harcba vonulásra is szolgálnak, nem csak a magas rangú Hamász-vezetők elrejtésére.

A katonai szóvivők szerint a Hamász az izraeli csapatok szárazföldi hadművelete előtti három héten utasítást adott az alagútnyílások lezárására és a fegyverek elrejtésére a kórházban védelmet kereső mintegy harmincezer gázai fedezékében.

Jelenleg mintegy háromszáz beteg és egészségügyi személyzet maradt a kórházban, miután számos beteget, köztük a koraszülötteket vasárnap átszállították más egészségügyi intézményekbe.

A Sin Bet az elmúlt napokban a Gázai övezetben letartóztatott, és Izraelbe szállított kihallgatásra több mint száz terroristát, akik közül hárman részt vettek az október 7-i, Izrael elleni terrortámadásban.

Rakétakilövő egységek tagjait, mesterlövészeket és logisztikai ügyekben dolgozókat is elfogtak, akik információkat szolgáltattak a földalatti járatok elhelyezkedéséről, ásásuk részleteiről, valamint a szervezet módszereiről és toborzásáról.

Hétfő reggel Izrael északi határánál Libanonból aknavetőkkel a nyugat-galileai birniti katonai bázis felé lőttek. Az akció elkövetőjeként a libanoni síita Hezbollah jelentkezett. A lövedékek lakatlan területen csapódtak be, nem okoztak személyi sérüléseket. Az izraeli hadsereg tüzérsége válaszul a tűz forrását célozta meg.

Evakuáltak 31 koraszülöttet a gázavárosi al-Sifa Kórházból – jelentette az iszlamista Hamász terrorszervezet irányította gázai egészségügyi minisztérium vasárnap.

A koraszülötteket egy egyiptomi kórházba szállítják. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének szombaton a kórházba látogató képviselői azt mondták, hogy a kórházban 32, jóval idő előtt született kisbabát kezelnek. Nem világos, hogy miért térnek el az adatok.

Az izraeli biztonságpolitikai kabinet hat és fél órás tanácskozás végén megszavazta a korlátozott üzemanyag-szállítás engedélyezését a Gázai övezetbe. Naponta 60 ezer liter gázolajat visznek majd be, hogy teljesítsék az Egyesült Államok humanitárius kérését, noha a kormány korábban azt ígérte, hogy sem élelmet, sem vizet, sem üzemanyagot nem engednek be Gázába, amíg cserébe nem kapnak valamit az október 7-én odahurcolt izraeli túszok ügyében.

Az izraeli hadsereg vasárnap délben nyilvánosságra hozta három újabb, szombaton elesett 34, 35 és 40 éves tartalékos katona halálát. Kettejüket egy feléjük lőtt páncéltörő rakéta talált el szombat este a Gázai övezet északi részén fekvő Bét Lahia közelében.

Az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat Ciszjordániában is fellép a Hamász ellen. Az utóbbi napon rajtaütöttek a szélsőségesek fellegvárainak tekintett dzsenini és a nábluszi menekülttáboron, ahol tucatnyi fegyvert koboztak el, és 38 körözött személyt tartóztattak le.

A csapatok számos rögtönzött robbanószerkezeteket rejtő raktárat, robbanóanyag-gyártó műhelyt találtak, valamint Dzseninben és Nábluszban a tűzszerészek az utak alatt és mentén bevetésre kész pokolgépeket tártak fel, amelyek célja az arra elhaladó katonák megtámadása volt.

A razziákon többfelé tűzharc tört ki a terroristákkal, több helyen robbanóanyagokkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg a lövésekkel felelő izraeli katonákat. A háború október 7-i kezdete óta körülbelül 1800 keresett személyt tartóztattak le Ciszjordániában, akik közül körülbelül 1100-at azzal vádolnak, hogy a Hamászhoz tartoznak.

Izrael északi határvidékén vasárnap több hullámban folyt tűzpárbaj a határ libanoni oldalán állomásozó iszlamista csapatokkal. A síita Hezbollah páncéltörő és más rakétákkal lőtt izraeli területeket, s az izraeli hadsereg viszonozta a lövedékeket.

Eli Cohen izraeli külügyminiszter bejelentette, hogy a gázai háború kezdetétől 54 külföldi diplomáciai delegáció érkezett szolidaritási látogatásra Izraelbe.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek