RETRO RÁDIÓ

700 ezer indok, hogy ne feledjük a kommunizmus rémtetteit

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 11. 04. 10:06

A kommunisták egy bűnöző terrorszervezet.

Legkevesebb 700 000 indokunk van arra, hogy soha ne feledjük a kommunizmus rémtetteit - az Alapjogokért Központ segíti a Gulág- és Gupvikutató Intézetet.

Magyarország egyik vezető elemzőintézete, az Alapjogokért Központ ezentúl kiemelten támogatja a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának munkáját – ezen keresztül pedig a Gulág- és Gupvikutató Intézetet is –, melynek legfőbb célja a hírhedt szovjet táborokba hurcolt magyar százezrek emlékének dokumentálása, megőrzése.

„A Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága kutatómunkájával, a vonatkozó dokumentumok, a fogolykartonok feldolgozásával kiemelten fontos munkát végez. Közösen hisszük, hogy az áldozatok emlékének megőrzése tántoríthatja el az embert attól, hogy a jövőben újra a marxizmus és a kommunizmus bűnös és véres útjára lépjen; így ez több mint feladat, ez kötelesség. Az Alapjogokért Központ szívügyének tekinti a kommunista terror-rezsimek égisze alatt elkövetett bűnök maradéktalan feltárását, ezért együttműködési megállapodást kötünk a Társasággal és a Kutatóintézettel” – jelentette be Szánthó Miklós, a Központ főigazgatója a dokumentum aláírásakor. Hozzáfűzte: ma sokan a kommunista rémtettek relativizálására törekednek, megpróbálják az intézményesített vörösterror-gépezetet „egyrészről-másrészről” láttatni vagy egyenesen eltörölni – ezért éppen az „eltörléskultúrát” kell eltörölni és az emlékezést segíteni, hiszen „a bűn az csak bűn marad”.

„E munka eddigi eredményeként kiderült, hogy az Orosz Állami Hadilevéltártól megvásárolt, a szovjet fogságban regisztrált magyarokról készült 681 955 személyi karton, amely a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján 2021 óta nyilvánosan böngészhető, csak a szovjet fogságba került magyaroknak mindössze 60-65%-át tartalmazza” – tette hozzá Bognár Zalán, a Társaság elnöke, a Kutatóintézet igazgatója, aki szerint a Központtal kötött partnerség még inkább hozzá fog járulni ahhoz, hogy a ma élő generációk megismerhessék azt, amit nem akarunk, hogy megismétlődhessen.

A szervezetek között létrejött együttműködési megállapodás utal Magyarország Alaptörvényére, mely nem ismeri el a nemzetszocialista és a kommunista diktatúra uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését és azt is rögzíti, hogy „a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak”, ezért a Központ és a gulág- és gupvikutatók ezentúl közösen dolgoznak a kommunista diktatúra működésének válsághű feltárásán, az áldozatok emlékének ápolásán és a társadalom igazságérzetének biztosításán.

"

Soha, semmilyen körülmények között nem lehet mentegetni a gyilkosságokat és a gyilkosokat, nem hazudhatjuk szépnek, jónak és igaznak azt a rendszert és azt az ideológiát, amelynek nevében világszerte több tízmillió embert gyilkoltak meg." -mondta egy korábbi beszédében Gulyás Gergely miniszter.

 

De hogyan lehet megérteni a szenvedéseket sok évtized távlatából? – kérdezte, és Menczer Gusztávot, a szovjet GULAG túlélőjét idézte válaszul:

„Valahányszor feltették a kérdést, hogyan élted túl a hosszú rabságot, minden esetben szinte reménytelennek tartottam a valóságnak megfelelő érzések felkeltését. Miként lehet elmagyarázni annak, aki életében párszor már sietett haza vacsorázni, mert éhes volt, hogy mi éveken át folyamatosan éheztünk. Vagy akinek néhányszor már fázott félcipőben a lába télen, annak hogy tudod elmondani, hogy milyen mínusz 40 fokos hidegben élni."

Gulyás Gergely

FORRÁS: NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA

 

"Akik elfelejtik a múltat, azok arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt. "Gulyás emlékeztetett rá, hogy Európában folyamatos kísérlet zajlik arra, hogy Marx tanait tisztára mossák, hogy elhallgassák a szörnyű bűncselekményeket, amelyeket a kommunizmus nevében követtek el. Ez a történelemhamisítás gyakran éppen az egyetemek falai között történik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.