POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.12.

300 ezren követeltek Londonban tűzszünetet Gázában

Több száz letartóztatás.

Október eleje óta ez volt a legnagyobb ilyen demonstráció az Egyesült Királyságban, ahol ezen a szombaton a háborúban elesett hősökre is emlékeztek. A menet útvonalát kétezer rendőr biztosította, akik több helyszínen is összecsaptak a rájuk támadó ellentüntetőkkel. Csaknem 100 embert őrizetbe vettek.

„Tűzszünetet most!” – skandálták a londoni Hyde Park közelében gyülekező tüntetők szombat délben. A brit fővárosban már négy egymást követő hétvégén tartottak nagyszabású palesztinpárti demonstrációt, ám ezúttal komoly belpolitikai vita előzte meg a tüntetést. A tiltakozó menet útvonala – a korábbiaktól eltérően – a belvárosból a Temze túlpartján lévő amerikai nagykövetséghez vezetett.

A rendőrség már kora reggel kordonokkal zárta le a kormányzati negyedet, amelynek szívében áll a háborúkban elesett katonák tiszteletére állított emlékmű. November 11-én, az első világháborút lezáró fegyverszünet napján, a hagyományoknak megfelelően a britek a háborús hősökre emlékeznek.

Ezért

az elmúlt napokban többen is szorgalmazták a szombati demonstráció betiltását.

Rishi Sunak brit kormányfő egyenesen „a háborús hősökkel szembeni tiszteletlenségnek” nevezte a mostani felvonulást. A Scotland Yard vezetője közölte: a rendőrség mindent megtesz azért, hogy megakadályozza az esetleges rendbontásokat, de a törvények értelmében nem tilthatnak be egy békésnek ígérkező tüntetést.

Suella Braverman belügyminiszter egy csütörtökön megjelent véleménycikkben azzal vádolta a londoni rendőrséget, hogy „kivételez a palesztinpárti tüntetőkkel.” Emiatt kormánypárti és ellenzéki oldalról is komoly bírálatok érték.

„Egyértelműen fogalmazok: ezek gyűlöletfelvonulások, és a rendőrségnek zéró toleranciát kell tanúsítania az antiszemitizmussal szemben” – jelentette ki a belügyminiszter.

A szombati menet még el sem indult, amikor London belvárosában ellentüntetők próbálták áttörni a hatósági kordont. A jobbára futballhuligánokból álló tömegben a radikális nacionalista csoportok ismert arcai is feltűntek.

„Nem is vagytok angolok!”– kiabálták a rendőröknek, akik megakadályozták, hogy a rendbontók közelebb férkőzzenek a palesztinpárti menet útvonalához.

A Scotland Yard közleménye szerint az ellentüntetők napközben több helyszínen is rátámadtak a rendfenntartókra. Csaknem száz embert őrizetbe vettek, akiknél késeket, botokat és kábítószert is találtak.

Az időközben – a rendőrség becslése szerint – háromszázezresre duzzadt palesztinpárti menet égő fáklyákkal vonult át a Vauxhall hídon, az amerikai nagykövetség felé.

Sokan palesztin zászlókat lengettek, és a gázai hadművelet azonnali befejezését követelték.

„Én az emberiség oldalán állok, nem tudom, kinek van igaza ebben az izraeli-palesztin dologban. De azt tudom, hogy az embereknek nem kellene meghalniuk, ezért azonnali tűzszünetre és tárgyalásokra van szükség” – mondta az egyik tüntető.

A rendőrség ugyanakkor közölte: a rendezvényen készült felvételek alapján próbálnak azonosítani több tucatnyi tiltakozót,

akik antiszemita jelképekkel, illetve a Hamász terrorszervezet által hangoztatott Izrael-ellenes szlogenekkel vonultak fel.

„Izraellel ellenséges tömeg”, „palesztin militáns csoport” – kifogyhatatlan a nyugati médiát teljes egészében uraló balliberális orgánumok találékonysága, miképpen kerüljék meg a Hamász terrorszervezettel kapcsolatban a „terrorista” kifejezés használatát.

Az AFP továbbra sem változtat a szerkesztői irányvonalán: például, amikor a napokban egy Tel-Avivból érkező repülőgép utasai ellen Dagesztánban pogromot kíséreltek meg, a hírügynökség összes tudósítása „egy Izraellel szemben ellenséges tömeg támadásaként” írta le a történteket – írja a Le Figaro. A konzervatív francia lap megjegyzi: a baloldalon kívül

a politikai paletta teljes egésze tiltakozott már az AFP szóhasználata ellen

– hiába.

Tabu a „terrorista” szó

A Le Figaro pár nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra azt a belső használatra szétküldött feljegyzést, amelyeket a francia hírügynökség vezetősége küldött szét újságíróinak a Hamász és Izrael közötti konfliktusról való tudósításokkal kapcsolatban.

A lap által megszerzett dokumentum kiemeli: az AFP-nél tilos a „terrorista” kifejezést használni a Hamasz leírására. A szervezetet

„palesztin iszlamista mozgalomként” kell említeni

– így okítják ki az AFP munkatársait.

A lopinion.fr című lap hozzáfűzi: az AFP következetesen kerülte e kifejezés használatát az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) támadásaival kapcsolatban, illetve a 2001. szeptember 11-i New York-i és a 2015-ös párizsi terrortámadásokról szóló beszámolóiban is.

Hogy kell nevezni 826 civil meggyilkolását?

Itt az ideje, hogy ne használjuk tovább a „terrorista” szót? – vetette fel a BBC szerkesztői gyakorlata kapcsán már 8 évvel ezelőtt a Charlie Hebdo elleni 2015-ös merénylet kapcsán a  Guardian. A brit lap már akkor észlelte, hogy a BBC tudatosan kerüli ezt a kifejezést a mészárlás kapcsán.

Most, amikor a Hamász terrorszervezet váratlanul megrohanta Izraelt a Tóra ünnepén, október 7-én, nagyszabású támadást intézve a zsidó állam ellen, a pillanatnyilag rendelkezésre álló adatok szerint 826 izraeli civilt meggyilkolva és legalább 199, a terroristák által Gázába hurcolt túszt ejtve, a BBC hű maradt szerkesztési elveihez:

az állami műsorszolgáltató nem hajlandó a Hamászt „terroristának” nevezni.

A kormányzó Konzervatív Párt több parlamenti képviselője is kijelentette: a BBC „megkerüli a valóságot”. A brit közmédia honlapján például a „Mi a Hamász” című, ismeretterjesztő jellegű cikk e kérdést úgy válaszolja meg, hogy a véres, közel ezer fős tömegmészárlást és több száz fős túszejtést elkövető terrorszervezetet „palesztin militáns csoportnak” nevezi.

Nevén kell nevezni

James Cleverly brit külügyminiszter és Robert Jenrick bevándorlási miniszter egyaránt elítélte a BBC gyakorlatát, s a hírügynökséget meg nem nevezve Rishi Sunak kormányfő is sürgette: „ki kell mondani, mi ez”, nevén kell nevezni a terrorizmust. A BBC egyes jelentéseiben szerepel ugyan a Hamásszal kapcsolatban a „terrorista” szó, de csak akkor, ha közvetlenül idéznek más forrásokat, amelyek a terroristák megnevezésére a „terrorista” szót használják – derül ki a Breitbart című konzervatív lap beszámolójából.

Nem csak a Konzervatív Párt háza tájáról kritizálták a BBC gyakorlatát. A Simon Wiesenthal Központ szerint az október 7-én elkövetett, a katonai áldozatokkal együtt több mint ezer halálos áldozatot követelő támadás „egyenesen és egyszerűen terrorizmus volt” – a szervezet szerint

a BBC-nek nyíltan kellene beszélnie erről.

Luciana Berger baloldali munkáspárti parlamenti képviselő a Daily Mail szerint kijelentette: „Az összes médiának felelőssége van. Ezek az emberek terroristák. A Hamász egy terrorszervezet”.

A politikus rámutatott: „a nyelvezet” igenis számít, és ez a hozzáállás csak növeli a bajt.

 

 

Kanadában büszkék is rá

A CBC News maga nem nevez konkrét csoportokat terroristának, vagy konkrét cselekményeket terrorizmusnak – jelentette ki a minap büszkén, szerkesztőségi cikkében a kanadai közmédium azt követően, hogy széleskörű felháborodást szült az általuk követett gyakorlat, a Hamász terrorszervezet ügyében a „terrorista” szó kínos elkerülése.

Október közepén még belpolitikai botrányként indult az a fiaskó, melynek kapcsán kitudódott, hogy a CBC egy

körlevélben figyelmeztette újságíróit,

kerüljék a Hamász terrorszervezettel kapcsolatban a „terror” szó használatát.

 


Melissa Lantsman és Rachael Thomas konzervatív képviselők az ügy írásbeli jelentésbe foglalt tanulmányozását és az illetékes szerkesztők parlamenti vizsgálóbizottság elé állítását követelték.

A két képviselő célja az volt, hogy Catherine Taitet, a CBC/Radio-Canada elnök-vezérigazgatóját, valamint a cég egyik felelős igazgatóját, George Achitet megkérjék: magyarázzák el azt az útmutatót, amely

gyakorlatilag megtiltja az újságíróknak a „terrorizmus” és a „terroristák” kifejezések használatát

az erőszakos cselekmények és az azokat elkövetők személyének leírásakor. Kezdeményezésük erőteljes politikai ellenállásba ütközött; a hagyományosan baloldali és liberális média „természetesen” a független sajtó meghurcolásaként kezelte a történteket.

Ahogy tetszik

Egyetlen egyszer sem szerepelt a „terrorista” kifejezés a New York Times október 7-i Hamász-vérengzésről szóló tudósításában – írja az ajc.org

 

 

A New York Times a gázai kórházban történt robbanást követően egyébként elismerte: „a szerkesztőknek jobban kellett volna ügyelniük”, ugyanis

a lap „túl nagy mértékben támaszkodott a Hamász állításaira” –

írta meg a Fox News. Amikor tehát kellemetlenné kezd válni az elfogult szemlélet, a lapvezetés azonnal a szerkesztőkre tolja a felelősséget.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek