POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.20.
Módosítva: 2023.10.20.

Végre Brüsszel elítélte a Hamászt

21 képviselő a határozat ellen szavazott.

Az Európai Parlament (EP) 500 igen szavazattal, 21 nem ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban határozottan elítélte csütörtökön a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet brutális támadásait, és kifejezte támogatását Izrael és népe iránt.

Az állásfoglalást megszavazó képviselők hangsúlyozták: a Hamászt meg kell semmisíteni, és a terrorszervezet által ejtett túszok szabadon bocsátását azonnal el kell érni.

Az EP-képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy noha Izraelnek megvan a joga az önvédelemhez, hadműveleteiben szem előtt kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot.

„A Hamász támadásai és az ezekre adott izraeli válaszok az erőszak ördögi körének megerősödéséhez vezetnek a térségben” – olvasható az elfogadott szövegben. A képviselők ezért a harcok „humanitárius célú szüneteltetésére” szólítottak fel, és hangsúlyozták, hogy a civilek – köztük az ENSZ dolgozói, az egészségügyi dolgozók és az újságírók –, valamint a polgári infrastruktúra elleni támadások a nemzetközi jog súlyos megsértését jelentik.

Az EP elítélte a Gázai övezeti Al-Ahli baptista kórház elleni keddi támadást, és a nemzetközi jog alapján független vizsgálatot követel annak megállapítására, hogy háborús bűncselekmény történt-e.

Az Európai Parlament hangsúlyozta: különbséget kell tenni a palesztin nép törvényes törekvései és a Hamász terrorszervezet tettei között. A képviselők sürgetik a nemzetközi közösséget, hogy folytassa és növelje a térség civil lakosságának nyújtott humanitárius segítséget.

Az állásfoglalás határozottan elítélte továbbá, hogy Irán támogatja a Hamászt és más terroristacsoportokat a Gázai övezetben. A képviselők sürgetik, hogy a Forradalmi Gárda nevű iráni elit alakulatot és a Hezbollah libanoni síita mozgalmat vegyék fel a terrorista csoportok EU által nyilvántartott listájára, és követelik, hogy vizsgálják ki Irán, Katar, valamint Oroszország szerepét a terrorizmus régióbeli finanszírozásában.

A testület tagjai a Gázai övezetnek nyújtott humanitárius segítségnyújtás fokozására szólítottak fel, viszont arra kérték az Európai Bizottságot: alaposan vizsgálja felül a palesztinoknak és a régiónak nyújtott uniós pénzügyi támogatásokat annak érdekében, hogy uniós pénzek sem közvetlenül, sem közvetve ne juthassanak terroristákhoz.

Az EP hangot adott aggodalmának amiatt, hogy a Hamász Izrael elleni támadásának kezdete óta megsokszorozódtak az antiszemita megnyilvánulások és atrocitások. Felszólította az Európai Bizottságot és valamennyi uniós országot, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a kontinensen élő zsidók biztonságának garantálása érdekében.

Az Európai Bizottságnak ki kell vizsgálnia, hogy a palesztin népnek nyújtott uniós forrásokból juthatott-e akár közvetve is valamennyi a Hamász palesztin iszlamista szervezet terrorcselekményeinek finanszírozására – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője a nyilatkozatában.

A képviselő egyetértését fejezte ki Várhelyi Olivér bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztossal, „aki napokkal korábban a palesztinoknak nyújtott uniós segélyek felfüggesztésére és teljes átvilágítására szólított fel”.

A Fidesz politikusa leszögezte: Izraelnek joga van az önvédelemhez ebben a terrorhelyzetben. „Együttérzünk az áldozatok hozzátartozóival, a sebesültekkel és a túszok kiszabadításáért emeljük fel a hangunkat!” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet: meg kell akadályozni, hogy a térségben államközi háború törjön ki, hiszen az újabb migrációs hullámot indítana el, ami elősegítené, hogy iszlamista terroristák jussanak be Európába.

Véleménye szerint ma a nyugat-európai utcákon a terrorfenyegetettség, a terror melletti tüntetések és a halálos terrortámadások mind azt bizonyítják, hogy nagyon elhibázott Brüsszel migrációs politikája.

„Fel kell függeszteni azonnal az elhibázott migrációs paktumról szóló tárgyalásokat, és végre ki kell mondani: Európa külső határait meg kell védeni, a külső határokon nem jöhetnek be illegális migránsok. Európában emiatt nem fordulhatnak elő terrorcselekmények” – emelte ki Gál Kinga.

A fideszes képviselő felszólalását követően Charlie Weimers svéd és Hermann Tertsch spanyol jobboldali EP-képviselő is adott sajtónyilatkozatot a magyar közmédiának. Hangsúlyozták:

a leghatározottabban elítélik a Hamász terrortámadását Izrael ellen.

Weimers szerint „felfoghatatlan, hogy az európai parlamenti baloldali csoportok továbbra sem ítélik el egyértelműen a Hamász támadásait Izrael és a zsidó nép ellen”.

A svéd politikus elmondta: felszólítja az Európai Bizottságot, hogy uniós forrás semmilyen direkt vagy indirekt módon ne finanszírozzon antiszemita tartalmakat, valamint arra, hogy függessze fel a palesztinok anyagi támogatását mindaddig, amíg nem válik egyértelművé: ezeket a pénzeket semmilyen formában nem használják fel a terrorizmus finanszírozására.

Példaként említette az antiszemita tartalmú, a terrorizmust dicsőítő palesztin tankönyveket, és kiemelte, hogy maradéktalanul támogatja Várhelyi Olivér uniós biztos „arra irányuló javaslatát, hogy vizsgálják felül a palesztinoknak folyósított uniós támogatásokat, amíg a teljes átláthatóság és elszámoltathatóság szabályai nem érvényesülnek”.

Utalt arra, hogy néhány évvel ezelőtt a palesztin civilszervezetek elutasították egy uniós nyilatkozat aláírását, amelyben garantálniuk kellett volna, hogy semmilyen uniós pénzt nem juttatnak terrorszervezeteknek.

„Ezt végül az EU nem is forszírozta, most viszont arról szólnak a jelentések, hogy a Hamász kiásta az EU által finanszírozott vízvezetékeket Gázában, és azokat rakéták gyártására használta, hogy válogatás nélkül lője az izraelieket”

– hívta fel a figyelmet.

Hermann Tertsch nyilatkozatában a külső határok védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Erős határvédelem nélkül tömegek özönlenek be Európába, és az európai hatóságok nem reagálnak azokra a riasztó jelzésekre, amelyek már jelen vannak az európai utcákon.”

Tertsch teljes mértékben támogatja Várhelyi Olivér „javaslatát a palesztin hatóságoknak küldött uniós támogatások felfüggesztésével kapcsolatban, amíg nem tudni pontosan, hová mennek ezek a források”.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyarérettségiben

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök