RETRO RÁDIÓ

Tíz újabb gazdasági szerződés Kínával

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 10. 17. 07:58

Orbán Viktor szerint a világ útkereszteződéshez érkezett.

Orbán Viktor hétfőn Pekingben a kínai miniszterelnökkel tárgyalt, akivel tíz gazdasági megállapodást írt alá – a magyar kormányfő erről a Facebook-oldalára feltöltött videóban számolt be.

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai látogatásának egyik legfőbb célja a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése. Magyarország és Kína együttműködése a 2010-es kormányváltás óta sikersztorivá érett. Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, és idén ismét hazánk legnagyobb külföldi befektetője.

Ennek érdekében építik újjá például a Budapest–Belgrád vasútvonalat. A görög kikötőkbe érkező ázsiai termékek ugyanis ezen a vonalon juthatnak el a leggyorsabban Európa szívébe.

Magyarország legnagyobb vegyipari vállalata a kínai Wanhua tulajdonában lévő BorsodChem, ahol nyáron egy új üzemet avattak fel, ami része annak a 160 milliárd forintos fejlesztési programnak, amelyet a kínai tulajdonos indított el. Ennek részeként új hőerőművet és három vegyi üzemet építenek meg.

Debrecenben pedig minden idők legnagyobb hazai beruházásaként, a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátor üzemét építi meg a kínai CATL. A gigafejlesztés értéke meghaladja a 3000 milliárd forintot.

Három különböző kínai, illetve kínai vállalathoz kötődő fejlesztés, ami jól mutatja, hogy az utóbbi éveben mennyire felértékelődtek a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok. Szakértők szerint a kormány által a 2010-ben elindított keleti nyitás stratégiájának helyességét bizonyítja, hogy mára

Mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává.

Ezt támasztja alá például, hogy 2020 után idén is Kínából érkezik a legtöbb beruházás hazánkba. Ennek eredményeként a kétoldalú kereskedelmi forgalom is rekordot döntött tavaly 13 milliárd dollárral. Magyarország egyébként a kontinensen a legjobb beruházási környezetet biztosítja a kínai vállalatok számára.

A Híradónak nyilatkozó elemző szerint a két ország közötti kapcsolatok a jövőben tovább bővülnek, ami több előnnyel is kecsegtet.

„Munkahelyeket hoz létre, és azok a cégek jönnek ide alapvetően Kínából, akik csúcstechnológiát képviselnek. Tehát, a modern iparban Kínának már rendkívül sok területen, elsősorban az elektromobilitás, magyarul az elektromos autóknak a területén abszolút piacvezető szerepe van, világelső. A CATL akkumulátorgyára a világ összes akkumulátorának a 37 százalékát adja” – mondta Salát Gergely, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

„Ma már egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogyha egy kínai beruházás Európába jön, az nagyon nagy valószínűséggel Magyarországra jön” – erről a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt, miután tárgyalt kínai kollégájával. Hozzátette: a kínai beruházások nélkül a magyar gazdaság nem tudott volna beruházási rekordokat dönteni az elmúlt években. Tavaly például 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra.

„A kínai abszolút high-tech beruházásoknak köszönhetően a beruházási rekordunkat idén az esztendő végére meg fogjuk duplázni. És ebben a beruházási rekordban hatalmas szerepe van annak, hogy Magyarország a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontja lett. Mégpedig főleg abban az iparágban, amely az európai gazdaság jövőjét a következő évtizedekre abszolút meg fogja határozni” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Ez pedig az elektromos autógyártás. Így hosszútávon garantálható lesz a gazdasági növekedés itthon.

Az ázsiai ország Magyarország iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a világ egyik legnagyobb kereskedelmi bankjának a Bank of Chinának Budapesten van a regionális központja. A már említett Wanhua felvásárolta a magyar BorsodChem Zrt. vegyipari vállalatot, és így létrehozta a világ harmadik legnagyobb izocianát gyártóját.

A Huawei infokommunikációs nagyvállalat magyarországi leányvállalatán keresztül egész Európát Huawei termékekkel ellátó összeszerelő központot üzemeltet. De Magyarországon is van gyára a számítástechnikai eszközöket gyártó óriáscégnek, a Lenovónak, mint ahogy a világ vezető autóipari beszállítói közé tartozó Yanfengnek is működik magyarországi gyártóüzeme.

Útkereszteződéshez érkezett a világ. A nagy kérdés, mi legyen: háború vagy béke, bezárkózás vagy együttműködés – így összegezte kínai látogatásának első napját Orbán Viktor internetes videójában. A miniszterelnök elmondta: a bezárkózás elszegényedéssel jár. Ezért mi az együttműködésben hiszünk, és ezért is tartjuk Kínát az egyik legfontosabb partnerünknek. Több minisztere is elkísérte a kormányfőt. Szijjártó Péter az M1-nek nyilatkozva azt mondta: Magyarország Kína béketervét támogatja az ukrajnai háború kapcsán. Rámutatott: a világ békepárti táborának Kína a legerősebb tagja.

Katonai tiszteletadás mellett a pekingi országos népi gyűlés csarnokában fogadta a miniszterelnököt Li Csiang kínai kormányfő. Orbán Viktor beszédében kiemelte a személyes barátságot és az eredményes együttműködést. Hangsúlyozta: politikai barátságunknak mélyebb, kulturális alapjai is vannak. Emlékeztetett: most lesz a 75. évfordulója a két ország közötti kapcsolatok felvételének.

„Kína jó barátja vagyunk Európában, és jó reményeket fűzünk a további együttműködéshez” – mondta a magyar miniszterelnök. Li Csiang kínai kormányfő pedig kijelentette: a két országot szoros barátság köti össze, ez is elősegítette a kétoldalú viszony fejlődését a legmagasabb szinten.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.