Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.23.

Izraelnek fel kell számolnia a HAMASZ-t

Így látja a korábbi izraeli miniszterelnök.

"Izrael hibázott, amikor önmérsékletet tanúsított és hallgatott a világra." Ezt a megdöbbentő kijelentést tette Izrael korábbi kormányfője  Naftali Bennet.

Bennett a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva egyenlőségjelet vont a Hamász és az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorcsoport között, kijelentve: Izrael gyakorlatilag az Iszlám Állammal él szomszédságban.

Hozzátette: Izrael legnagyobb hibája az volt, hogy húsz éven keresztül hallgatott a világra, és önmérsékletet tanúsítva nem semmisítette meg a Hamászt.

„Nem a világot hibáztatom, a világ mindig is képmutató módon viselkedett a zsidó állammal szemben. Magunkat hibáztatom, amiért hallgattunk a világra" – fogalmazott az izraeli politikus, aki egy éven át, tavaly júniusig állt az izraeli kormány élén.

Bennett szerint a Hamász által Izrael ellen két hete elkövetett terrortámadás után indult izraeli hadművelet célja a Gázai övezet demilitarizálása.

Hozzátette: Izraelnek nem maradt más lehetősége a Hamász felszámolásán kívül.

Hiba volt azt gondolni, hogy Izrael kordában tudja tartani a Hamászt és szomszédságban élhet vele, és ezt a hibát most kiküszöböljük – fogalmazott Naftali Bennett a vasárnapi BBC-műsorban.

A volt izraeli miniszterelnök szerint

a Hamász és a radikális iszlám következő célpontja a Nyugat,

és „akik úgy gondolják, hogy a terror nem éri el például Londont, azok tévednek”.

Bennett szerint éppen ezért Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben a Hamász elleni hadviseléssel.

Rishi Sunak brit miniszterelnök, aki a héten Izraelben és a térség több más országában járt, a Downing Street által vasárnap ismertetett nyilatkozatában kiemelte: összes tárgyalópartnerének az volt az igen erőteljesen hangsúlyozott álláspontja, hogy minden lehetséges módon

meg kell akadályozni a konfliktus szétterjedését a régióban.

Sunak szerint továbbra is szilárdan kell törekedni a térség békésebb és stabilabb jövőjének biztosítására a terrorizmus által megtestesítette gonosz legyőzésével.

A Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, és több mint 1400 embert meggyilkoltak, háromezret megsebesítettek, 200 embert túszul ejtettek és a Gázai övezetbe hurcoltak.

A hadsereg szóvivője szerint a Gázában és Ciszjordániában végrehajtott légicsapásokban a Hamász terrorszervezet több tagja, és egy parancsnok is meghalt. Közben a Hezbollah támadásai miatt újabb településeket evakuálnak a Libanonnal határos észak-izraeli térségben. Benjamin Netanjahu miniszterelnök figyelmeztette a síita fegyveres szervezetet, hogy ne rángassa bele Libanont a háborúba.

Romokban hever az Al-Anszar mecset legalsó szintje, a ciszjordániai Dzsenínben. Az izraeli légierő vasárnap hajnalban mért csapást az imahelyet is magába foglaló épületegyüttesre, amely alatt a palesztin Iszlám Dzsihád fegyvereseinek rejtekhelyét sejtették. Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy a célzott csapásokkal legalább két terroristát megöltek, a többieket elfogták.

A Palesztin Hatóság által irányított, megszállt Ciszjordánia északi részén fekvő Dzsenínben több mint 10 ezren élnek egy menekülttáborban, amely a radikális csoportok fellegvárának számít.

A városban rendszeresek az összetűzések a palesztin fegyveresek és az izraeli katonák között.

Az elmúlt éjszaka az izraeli légierő a gázai célpontokat is a korábbinál hevesebben támadta. Az övezet középső részén fekvő Nuiserat menekülttáborban porig romboltak egy zsúfolt piacot. Helyi források szerint a légicsapásban legalább tíz ember meghalt.

A hírszerzési adatok alapján végrehajtott intenzív támadásokkal tucatnyi terroristát öltünk meg Gázában, köztük a Hamasz rakétaegységeit irányító egyik parancsnokot. A műveleteink célja továbbra is az, hogy likvidáljuk a terrorszervezet tagjait és vezetőit, mindenkit, akinek köze van a két héttel ezelőtti szörnyű mészárláshoz – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.

Rakéta csapódott be az egyiptomi határ közelében lévő Han Júnisz központjában is, ahol egy kávéházat ért találat. Palesztin közlés szerint, a támadásnak tucatnyi halálos áldozata és legalább hetven sérültje van. A várost és a közelben lévő menekülttábort az elmúlt napokban elárasztották a Gázai övezet északi részéről érkezők, akik az izraeli hadsereg felszólítására hagyták el otthonaikat, már több mint 700 ezren.

A gázai határnál izraeli tankok és tüzérségi egységek sorakoznak.

Azt továbbra sem tudni, mikor indul meg a szárazföldi hadművelet, de Izrael a hétvégén ismét figyelmeztette az övezet északi felének lakóit, hogy haladéktalanul induljanak el dél felé.

Az érintett településeken terjesztett szórólapok szerint a terroristák bűntársának tekinthetik azt, aki marad.

A Libanonnal határos észak-izraeli térségből is evakuálják a civileket. A tervek szerint több, mint negyven települést ürítenek ki. Az Irán által támogatott libanoni székhelyű síita fegyveres csoport a Hezbollah, ugyanis egyre sűrűbben támadja a határmenti izraeli területeket.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő könyörtelen válaszcsapásokat helyezett kilátásba. A politikus vasárnap az északon állomásozó egységeknél tartott szemlét.

„Ha a Hezbollah úgy dönt, hogy belép a konfliktusba, azzal Libanont is belerángatja a háborúba. Ez lesz életük legsúlyosabb hibája. Könyörtelen erővel fogunk lecsapni, pusztulásba döntjük őket és Libanon államot ”

– jelentette ki a kormányfő.

Közben újabb, gyógyszert és alapvető élelmiszereket szállító segélykonvoj indult el Egyiptomból a két hete lezárt Gázai övezetbe. A rafahi ákelőnél még mindig több mint százötven kamion várakozik, de az első szállítmányok csak szombaton léphették át a határt. Az ENSZ mellett több ország, köztük az Egyesült Államok is arra szólította fel Egyiptomot, hogy ne zárja le az átkelőt a humanitárius segítség előtt.

Izrael az éjszaka folyamán további légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai infrastruktúrája ellen – jelentette az izraeli katonai szóvivő vasárnap reggel.

A tájékoztatás szerint a légierő szombat estétől tovább folytatta a Hamász infrastruktúrája és terroristái elleni támadásait a Gázai övezetben, több mint háromszáz bombát vetettek be.

A vadászgépek több tucat Hamászhoz köthető katonai célpontot támadtak, melyek közül több sokemeletes épületekben volt. Felszámoltak több tucat alagútlejáratot, lőszerraktárat, főhadiszállást és hadműveleti katonai posztot. A hadsereg közleménye szerint

a megtámadott terrorista célpontok között voltak olyan mecsetek is, amelyeket a Hamász hadicélokra használt.

Izrael Szíriában megtámadta és megbénította a damaszkuszi és aleppói repülőtereket, nagy erőkkel lőtték a kifutópályákat. Az izraeli média szerint azért mértek csapásokat a szíriai repterekre, mert az izraeli hadvezetés attól tart, hogy fejlett fegyvereket szállítanak át rajtuk Iránból és Irakból Libanonba és Szíriába.

Az izraeli kormány tizenhat millió sékeles (több mint ezernégyszáz millió forintos) ideiglenes segítségnyújtásról határozott az október 7-én elhurcoltak és eltűntek családjainak.

Izrael mindemellett megszüntette az információs minisztériumot, miután az azt vezető Galit Atbarjan néhány napja lemondott hivataláról. A felszabadult minisztériumi költségvetést, 23,8 millió sékelt (mintegy kétezer millió forintot) a Gázai övezet környékének újjáépítéséért felelős hatósághoz irányítják.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek