RETRO RÁDIÓ

Sikeresek a honvédség toborzó programjai

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 09. 14. 06:25

Csak szeptemberben ötszázan jelentkeztek.

Szeptember első napjaiban több mint ötszáz fővel bővült a Magyar Honvédség létszáma, különböző programoknak köszönhetően. A legnépszerűbb az „Embert a vasra!” szlogennel meghirdetett toborzóprogram volt, de a felsőoktatási pluszpontokat garantáló Önkéntes Katonai Szolgálat és az Egységes Alapkiképzési Program is népszerű a fiatalok körében – közölte a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a Lynx üzemeltetéséhez más típusú hozzáállásra, egy fiatalos, dinamikus, a digitális technikában jártas generációra van szükség – ez az üzenet elérte a fiatalokat, a program egyértelműen sikeres volt.

Az „Embert a vasra!” szlogennel meghirdetett ajánlatra olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett programot kétnapossá kellett bontani. A programban kiemelt bérezéssel, összesen 244-en kezdhetik meg többhetes alapkiképzésüket Hódmezővásárhelyen a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál.

A Magyar Honvédség azonban azok kezét sem engedi el, akik a szigorú felvételi követelményeinek most nem feleltek meg, közülük 21-en önkéntes tartalékos szolgálatot vállalnak.

Mindenkinek, aki megjelent a bevonuláson és katonai szolgálatra alkalmas, szolgálati lehetőséget biztosítottunk a Magyar Honvédségben

– tette hozzá a tárcavezető.

Magyar Honvédség további programjai is egyre népszerűbbek:

a felsőoktatási továbbtanulási lehetőségeket támogató Önkéntes Katonai Szolgálatot ebben a hónapban több mint 150 fiatal választotta.

Az úgynevezett Egységes Alapkiképzési Program keretében a napokban 90 fő vonult be Kaposvárra és Kecskemétre. A program jól tükrözi azt az új gondolkodásmódot, amely a tartalékos katonákkal való közös szolgálatot helyezi előtérbe.

A miniszter felidézte: „Embert a vasra!” szlogennel szólította meg a fiatalokat néhány héttel ezelőtt, hogy jelentkezzenek a csúcskategóriás Lynx gyalogsági harcjármű személyzetének. Mint mondta, a Lynx üzemeltetése komplex katonai munka, így azokat keresték, akik a leginkább alkalmasak erre a feladatra és őket kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel honorálják.

Hozzátette: olyan sokan jelentkeztek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett toborzási programot kétnapossá kellett bontani, az első jelentkezők hétfőn már túlestek az egészségügyi, pszichológiai és fizikai felmérésen.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a Lynx üzemeltetéséhez más típusú hozzáállásra, egy fiatalos, dinamikus, a digitális technikában jártas generációra van szükség. Hozzátette: ezért is örömteli, hogy a jelentkezők döntő többsége 25 év alatti volt. Jelezte: aki nem fér bele a Kinizsi Dandár Lynx gyalogsági harcjárművel felszerelt gránátos zászlóaljába, annak is adnak ajánlatot a Magyar Honvédség más alakulatainál.

Elmondta azt is, a bevonultak egy többhetes alapkiképzést követően kezdik meg kiképzésüket a speciális eszközre.

A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azzal kapcsolatban, hogy hat középiskolában megkezdődött a honvédelem tantárgy oktatása szeptemberben, elmondta: nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék, mit jelent a honvédelem és ezzel milyen feladatok járnak.

Jelezte: az első reakciók nagyon jók, a tantestületben az egyenruha megjelenése pozitív érzéseket vált ki, a katonák nyugalmat, tekintélyt sugallnak és „a hétköznapi patriotizmus megjelenése az iskolában nagyon jót tesz mindannyiunknak”.

A miniszter hétfőn jelentette be, hogy a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár laktanyája felveszi a dandár kötelékébe tartozó 32. Gyalogezredet 1741-ben megalapító Mária Terézia királynő nevét. A műsorban ezzel kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, a 18. század volt a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb százada, a magyar gyalogezredek felállításának időszaka.

Felhívta a figyelmet arra, a csapathagyományok ápolásának rendkívül nagy megtartó és motivációs ereje van. Fontos, hogy a katonák napi feladataik ellátása mellet tudják, hogy egy hosszú történelmi lánc részei is, és erre méltán legyenek büszkék. Megjegyezte: a Magyar Honvédség több alakulatát is a magyar hadtört?nelemben kiemelt szerepet betöltő személyről nevezték el. A budaörsi úti laktanya Mária Teréziára való átkeresztelése összeköt minket katonai múltunk egy fényes időszakával, ami az ő uralkod?sának idejére volt jellemző.

Mária Terézia, mint a laktanya névadója emlékeztet bennünket az anyák, nők féltő gondoskodására, amire napjainkban szükségünk van – tette hozzá a miniszter.

Hozzátette: a haderőfejlesztés eszközbeszerzései és szervezeti átalakításai nagyon fontosak, amikor a szomszédságban háború dúl, és „fel kell készülnünk arra, hogy minden áron és bármilyen körülmények között ezt a háborút Magyarország határain kívül tartsuk”. Ugyanakkor – emelte ki – a hadsereg ereje a katonák lelkében van, ezért fontos, hogyan tekint magára a mai katona, mit tekint múltjának és hagyományának.

A miniszter elmondta: azt szeretné, ha a magyar katona úgy tekintene magára, mint egy nagyszerűkatonai erények és hősi tettek láncszeméből szőtt hosszú folyamat mostani szeme, amely felelősséget visel a következő nemzedékek láncszemeiért is.

Jelezte: a katonai gyökerek sok száz évre nyúlnak vissza, a magyar hadseregnek azonban most célzottan kell visszahoznia a hosszú és dicső magyar katonai hagyományokat, mert egy ránk oktrojált politikai rendszer a hadsereget teljesen leválasztotta a társadalomról és sok száz éves katonai múltunkról.

A miniszter emlékeztetett: Mária Terézia királynő alapította 1741-ben azt a – döntően magyarokból álló – gyalogezredet, amely a 32. hadrendi számot viselte. Jelenleg a vitéz Szurmay Sándor Helyőrség Dandár kötelékébe tartozó testőrezred viseli a 32-es számot, így most a laktanya felveszi a 32-esek alapítójának nevét, kapcsolódva a magyar katonai hagyományokhoz.
Mária Terézia idején alakult a legtöbb magyar ezred, akkor vált ismertté és az egész világban irigyeltté a magyar huszár – tette hozzá.

A miniszter rámutatott: a laktanya átnevezése egy folyamat része, hiszen az elmúlt időszakban több alakulat és laktanya kapott új nevet. Hozzátette: azzal, hogy Mária Terézia királynőről nevezték el a laktanyát, üzennek “minden anyának és feleségnek” is, akik ma is azzal a féltő szeretettel engedik a haza védelmére gyermeküket, férjüket, ahogy azt Mária Terézia annak idején a testőreivel és a katonáival tette. Szükségünk van erre a féltő és gondoskodó szeretetre a haza védelméhez – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az ünnepségen a miniszter Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével és Mudra József ezredessel, a dandár parancsnokával közösen leplezte le a laktanya új nevét hirdető táblát a Budaörsi úti főbejáratnál.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.