POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.09.06.

Pressman ismét beszólt

Most Horthy Miklós kapcsán okoskodik...

David Pressman az X-en reagált arra, hogy kormánypárti politikusok megkoszorúzták az éppen harminc éve újratemetett Horthy Miklós sírját. Bírálta Lázár János építési és közlekedési miniszter azon kijelentését, miszerint Horthy Miklós kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.

 

Kenderesen a belvárosban kormánypárti politikusok koszorúzták meg az éppen harminc éve újratemetett Horthy Miklós sírját.

Lázár János azt mondta, hogy Horthy 1919-ben megmentette az országot attól a sorstól, amit a nyugati nagyhatalmak Magyarországnak szántak.

A miniszter szerint a kormányzó kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona volt.

Az elhangzottakra reagált David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is.

Horthy Miklós bűnrészes volt a magyarországi zsidó lakosság lemészárlásában a holokauszt idején. Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy az Orbán-kormány egyik magas rangú tisztviselője részt vesz a brutális örökség rehabilitálására és népszerűsítésére irányuló erőfeszítésekben

– írta az X-en közzétett bejegyzésében Pressman – szúrta ki az Index.

Pressman rendszeresen beleszól a magyar belügyekbe

A legutóbbi megnyilvánulása Magyarország történelmével kapcsolatban az 1956-os forradalomra irányult. Akkor az amerikai nagykövet az orosz-ukrán háborúval vonta párhuzamba a szovjetellenes forradalmat.

 Érdemes megemlíteni, hogy az október 23-i üzenetében Pressman egy szót sem szólt arról, hogy korábbi ígéretei ellenére az Egyesült Államok akkor magára hagyta Magyarországot, így lehetővé téve a szovjetek brutális megtorlását. 

Pressman nem sokkal ezelőtt Biden egyék legvérmesebb emberét, Jason Crow-t is magával hozta Budapestre, akivel az amerikai nagykövetségen Dobrev Klárával, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjével is találkozót szerveztek. 

Akkor Crow a magyarországi látogatásáról tett bejegyzésében azt hangoztatta, hogy Ukrajna támogatása miatt érkezett. 

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezetője nyílt nyomásgyakorlásnak nevezte a látogatást, majd úgy vélekedett, 

Nem is titkolják, a fegyverszállítást régóta követeli az Egyesült Államok, azt is akarják, hogy Magyarország minden egyes kérdésre bólintson rá (...) Magyarország semmifajta nemzeti szuverenitást ne fejtsen ki, egy gyarmattartó mentalitást láthatunk.

A háborúpárti narratívát érkezett néhány napja hazánkba erősíteni David Pressman amerikai nagykövet mellé Jason Crow demokrata képviselő. Nem titkolt célja az volt, hogy nagyobb nyomást helyezzen Magyarországra azért, hogy hazánk is csatlakozzon a háború támogatásához.

Egyre nyilvánvalóbb, hogy ugyanazon célért dolgozik David Pressman amerikai nagykövet és a hazai baloldal vezetése, kiváltképp Dobrev Klára. Gyurcsánynét be is rendelte magához Pressman, és a találkozón ott volt Jason Crow is, a háborúpárti demokrata képviselő. Aztán később kiderült: Donáth Annát is magához rendelte Crow. Az Origó cikkében összegezte, hogy miből is áll a váratlan látogató politikai munkássága.

A lap szerint az amerikai politikus célja eddigi tevékenységével összhangban egyértelmű: 

a magyar baloldal által szeretne nyomást gyakorolni a magyar kormányzatra, hogy hagyjon fel békepárti álláspontjával, és csatlakozzon a fősodratú nyugati háborúpárti törekvésekhez,

melyben még több fegyvert küldenek Ukrajnának, ezzel mélyítve a válságot, elnyújtva a háborút, és még súlyosabb gazdasági válságba sodorva Európát. 

Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, Crow vezetésével több képviselővel együtt Bidennek címzett levelekben kérték fegyverek, lőszerek, rakéták, tankok és F–16-os vadászgépek küldését.

Az Origó rámutatott:

beszédes, hogy míg további fegyverekkel árasztaná el az ukrán frontot, csatatérré változtatva akár Európát is, aközben az Egyesült Államokban a fegyvertartás ellen harcol.

De nem csak Magyarországot lepte meg egy váratlan látogatással: tavaly Volodimir Zelenszkij ukrán elnökhöz utazott Kijevbe mások mellett az akkori házelnökkel, Nancy Pelosival. 

Crow a látogatás után – az amerikai hadsereg veteránjaként, a képviselőház hírszerzési és fegyveres szolgálatokkal foglalkozó bizottságának tagjaként – nyíltan kijelentette, hogy a Zelenszkijjel folytatott találkozó középpontjában „a fegyverek, a fegyverek és a fegyverek” álltak.

Szerinte biztosítaniuk kell mindent Ukrajnának a győzelemhez. Az amerikai politikus méltatta az ukránok „vadságát”, „heves büszkeségét”, „harckészségét”. 

Elárulta azt is, hogy Zelenszkijjel a több mint háromórás megbeszélésük során a téma az volt, hogy az Egyesült Államok hogyan tudna fejlettebb fegyvereket szállítani, kiképezni az ukrán hadsereget. Azt is mondta, alig várja, hogy visszatérjen Washingtonba, és megkezdhesse a munkát mindezek – a 33 milliárd dolláros fegyverzeti támogatás – érdekében.

Az amerikai képviselő a magyarországi látogatásáról tett bejegyzésében hangoztatta, hogy Ukrajna támogatása miatt érkezett. 

A nagykövet az egyeztetés témái között csak a bilaterális és a civil kapcsolatokat emelte ki. Az Egyesült Államokból érkezett képviselő korábban már többször is hangoztatta, hogy támogatja a fegyverek küldését Ukrajnának. Mindezt meg is erősítette azokban az interjúkban, amelyeket a budapesti találkozó után a 444-nek és a Telexnek adott.

Crow elmondta, hogy szerinte Ukrajna nyerésre áll a háborúban, viszont még több szankcióra van szükség, és arra is figyelni kell, hogy azokat hatékonyan hajtsák végre. Arról is beszélt, hogy szerinte Vlagyimir Putyint a csatatéren kell rábírni a megadásra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország