RETRO RÁDIÓ

Eritreaiak támadtak rá a német rendőrökre

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 09. 17. 16:28

Több, mint kétszáz embert vettek őrizetbe.

Rendőrökre támadtak eritreai ellenzékiek a németországi Stuttgartban, a vasárnap közölt hivatalos adatok szerint az összecsapásban 26 rendőr megsebesült, több mint kétszáz tüntetőt pedig őrizetbe vettek.

A Baden-Württemberg tartományi fővárosban több száz, magát ellenzékinek valló eritreai állampolgár gyűlt össze szombat délután, hogy megzavarják egy egyesület rendezvényét, amelyet a diktatórikus vezetésű kelet-afrikai ország kormányához közel állónak tartanak.

A rendőrség nagy erőkkel, a többi között egy lovas egységgel igyekezett távol tartani a tüntetőket a rendezvény helyszínétől – amely korábban a térségben állomásozó amerikai erők laktanyája volt -, és helikopterrel, valamint egy drónirányító egység közreműködésével próbálta szemmel tartani mozgásukat. A terület számos pontján történtek összecsapások, a rendőröknek csak több óra alatt sikerült feloszlatniuk a demonstrálók kisebb csoportjait, és bekeríteni a legnagyobb, nagyjából kétszáz fiatal férfiból álló csoportot. A rend az után állt helyre, hogy a rendezvény véget ért, és a rendőrök kikísérték a résztvevőket a csarnokból.

Az összecsapásokban 32-en sebesültek meg, köztük 26 rendőr, többen súlyosan. Hat rendőrt kórházba kellett szállítani. A rendőrök az „ütköző” szerepét töltötték be egy eritreai belső konfliktusban, amely „súlyosan erőszakos formában mutatkozott meg a stuttgarti utcákon” – idézték hírportálok Carsten Höfler rendőrfőkapitány-helyettes közleményét, amely szerint 228 tüntetőt őrizetbe vettek.

Hasonló eset júliusban is történt a Hessen tartományi Giessenben, ahol ugyancsak 26 rendőr sérült meg egy kormányközelinek tartott eritreai egyesület rendezvénye ellen szervezett tüntetésen.

Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter elítélte a történteket, vasárnapi közleményében hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy Németország külföldi konfliktusok terepévé váljon.

Egyre gyakoribbak a kurd-török összecsapások is Nyugat-Európában. A Deutsche Welle korábban írt arról, hogy Németországban nap mint nap megharcolnak egymással a kisebbségi csoportok, nemrég kilencen sérültek meg, közülük jellemző módon öt rendőr. Van, ahol egészen elfajulnak ezek az összecsapások: az ország nyugati részén lévő Lüdenschiedben például egy ötvenéves török férfit szúrtak hátba egy verekedés közepette. Az anyagi károk is sokszor jelentősek, a Dortmundtól nem messze fekvő Herne városában török tulajdonban levő boltokat rongáltak meg. A kurdok ugyanis gyakran tartanak felvonulásokat, a törökök pedig rendszeresen próbálják megzavarni ezeket. A német lapok a helyzet elmérgesedéséről írnak, többen rendőrségi források alapján tudni vélték, hogy a törökök Erdogan-párti csoportok tagjai voltak, erre utaló nyomokat találtak, például a radikális Szürke Farkasok jelvényeit, zászlóit.

A Törökországból érkező kurdokkal mindig feszült volt a törökök viszonya Nyugat-Európában; ha a törökök tüntettek vagy felvonultak, a kurdok jellemzően szerveztek ellendemonstrációt, és fordítva; ilyenkor pedig a szíriai és iraki kurdok is honfitársaik mellé álltak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.