
kulcsár edina
Durvul a botrány.
A lengyel oktatási miniszter kedden közölte, hogy lépéseket tett annak a 98 éves ukrán náci veteránnak a kiadatása érdekében, akit a múlt héten a kanadai parlament álló ováció mellett tüntetett ki, amikor Volodimir Zelenszkij az országba látogatott.
A kanadai parlament pénteken éljenzésben tört ki Volodimir Zelenszkij látogatásakor az ország fővárosában, Ottawában, amikor a kanadai törvényhozók Jaroszlav Hunka 98 éves ukrán bevándorlót kitüntették, amiért a háború idején az oroszok ellen harcolt.
Csakhogy kiderült, hogy az ukrán veterán a második világháborúban az első ukrán hadosztályban harcolt, ami az SS 14. Waffen Grenadier hadosztályként is ismert volt, önkéntes egységként működött a nácik parancsnoksága alatt. A Simon Wiesenthal Központ Barátai nevű emberi jogi szervezet szerint az első ukrán hadosztály ártatlan civilek elleni tömeggyilkosságok elkövetésében vett részt.
Az eseményeket követően a kanadai zsidó szervezetek élesen bírálták az ország parlamentjét, amiért náci katonai egységben harcoló férfit állva tapsoltak meg.
A lengyel oktatási miniszter kedden közölte, hogy lépéseket tett a 98 éves ukrán náci veterán kiadatása érdekében.
– közölte Premyslaw Czarnek az X-en.
A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének, a lengyel nemzet ellen elkövetett múltbéli bűnöket kutató és kivizsgáló testületének címzett levelében az oktatási miniszter arra kérte a szervezetet, hogy sürgősen vizsgálja meg, hogy Hunkát körözik-e lengyel származású zsidók ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Hozzátette: „az ilyen bűncselekményekre utaló jelek alapján Kanadához fordulhatunk a kiadatásért.”
Arif Virani kanadai főügyész elmondta, hogy a lengyel kormány még nem vette fel vele a kapcsolatot a kiadatási kérelemmel kapcsolatban. Úgy fogalmazott: egy kiadatási eljárás korai szakaszát kommentálni nem volna helyénvaló.
Anthony Rota, a kanadai parlament elnöke vasárnap bocsánatot kért, amelyet azzal indokolt, hogy utólag több információ jutott tudomására, amely miatt megbánta, hogy elismerte Hunkát.
Ennek ellenére a legfőbb politikai erők egyöntetűen Rota lemondását követelték, aki a parlament alsóházában képviselt pártok vezetőivel való egyeztetést követően lemondott pozíciójáról.
Rota azt követően mondott le, hogy a parlament alsóházában képviselt pártok vezetőivel egyeztetett. A legfőbb politikai erők egyöntetűen Rota lemondását követelték. A kormánypárti frakcióvezető, Karina Gould korábban úgy fogalmazott, hogy a képviselők elvesztették bizalmukat a házelnök személyében.
Gould közlése szerint a házelnök a kormány vagy az ukrán küldöttség előzetes tájékoztatása nélkül hívta meg a parlament két házának együttes ülésére a nácik oldalán harcoló egykori ukrán katonát, akivel a házelnök hivatala szerint Rota fia lépett kapcsolatba.
Rota, aki a kormányzó kanadai Liberális Párt tagja, kijelentette, hogy egyedül ő a felelősség „tévedéséért”, amellyel fájdalmat okozott egyéneknek és közösségeknek, ideértve a kanadai zsidó közösséget is. Hozzátette, hogy lemondása szerdától lép hatályba, addig pedig teendőit a helyettese veszi át.
Rota házelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kanadai látogatása alatt „ukrán hősként, kanadai hősként” ünnepelte a parlament előtt pénteken a teremben jelen levő, 98 éves Yaroslav Hunkát, és „megköszönte a szolgálatait”.
Utólag derült ki, hogy Hunka a második világháború alatt az Első Ukrán Hadosztály tagja volt. Ez a hadosztály a Waffen-SS Galíciai Hadosztály és a 14. Waffen SS-hadosztály néven is ismert volt, önkéntes egységként működött a nácik parancsnoksága alatt.
A Simon Wiesenthal Központ Barátai nevű emberi jogi szervezet szerint az Első Ukrán Hadosztály „ártatlan civilek elleni tömeggyilkosságok elkövetésében vett részt”.
Komoly felháborodást okozott Kanadában, hogy a parlament egy ukrán származású, náci hadtestben szolgáló veteránt tüntetett ki álló ováció mellett, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az országba látogatott. A zsidó emberi jogi szervezetek ugyanis felháborodásuknak hangot adva bocsánatkérésre szólították fel a kanadai törvényhozókat. Később a kanadai alsóház elnöke eleget tett a kérésnek, és bocsánatot kért, mondván, utólag jutottak tudomására olyan információk, amik miatt megbánta döntését.
Kanadai zsidó szervezetek élesen bírálták a kanadai parlamentet, amiért náci katonai egységben harcoló férfit állva tapsoltak meg egy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatásakor rendezett eseményen.
„Az FSWC emberi jogi szervezet megdöbbentőnek tartja, hogy a kanadai parlament álló ovációban részesített egy ukrán veteránt, aki a második világháború alatt egy náci katonai egységben szolgált, amely zsidók és mások tömeges meggyilkolásában volt érintett. Bocsánatkéréssel és magyarázattal tartoznak” – írta a korábban Twitterként ismert X-en kanadai nonprofit szervezet, mely a holokauszt terén fejt ki felvilágosító tevékenységet.
A kanadai parlament pénteken éljenzésben tört ki Zelenszkij látogatásakor az ország fővárosában, Ottawában, amikor a kanadai törvényhozók Jaroszlav Hunka 98 éves ukrán bevándorlót kitüntették, amiért a háború idején az oroszok ellen harcolt.
– írja Toronto Star kanadai lap.
„Az a tény, hogy egy náci katonai egységben szolgált veteránt meghívtak a parlamentbe és álló ovációban részesítettek, megdöbbentő. A növekvő antiszemitizmus és a holokauszt eltorzításának idején hihetetlenül zavaró látni, hogy a kanadai parlament feláll, hogy megtapsoljon egy olyan személyt, aki a Waffen-SS egyik egységének tagja volt, egy olyan náci katonai ágnak, amely zsidók és mások meggyilkolásáért felelős, és amelyet a nürnbergi per során bűnszervezetnek nyilvánítottak” – folytatta közleményében az emberi jogi szervezet.
Anthony Rota, a kanadai parlament elnöke vasárnap bocsánatot kért, miután az ukrán államfő látogatása során álló ovációval tisztelegtek egy ukrán veterán előtt, aki a nácik oldalán harcolt a második világháborúban. Bocsánatkérését azzal indokolta, hogy utólag több információ jutott a tudomására, ami miatt megbánta, hogy elismerte Hunkát.
„Ez a kezdeményezés teljes mértékben az én kezdeményezésem volt. Különösen szeretném kifejezni legmélyebb bocsánatkérésemet a kanadai és a világ zsidó közösségeinek” – fogalmazott a liberális politikus.
„Szívből jövő köszönetet” mondott Kanadának Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszország elleni háborúban nyújtott segítségért, mondván, hogy Ottawa segítsége ezrek életének a megmentéséhez járult hozzá.
Volodimir Zelenszkij a kanadai parlamentben mondott beszédet. A Justin Trudeau vezette kanadai kormány az egyik leghangosabb támogatója Ukrajna védelmének az orosz invázió február 24-i kezdete óta.
2022 eleje óta Kanada több mint 8 millió kanadai dollár (2,2 milliárd forint) támogatást nyújtott Ukrajnának, ebből 1,8 millió kanadai dollár értékű katonai segítséget.
– mondta az ukrán elnök, aki most látogatott először Kanadába a háború kezdete óta.
„Kanada vezető szerepe a háború és a terror miatt Oroszország ellen elrendelt szankciók ügyében valóban felbátorított másokat a világon, hogy kövessék az önök példáját” – mondta Volodimir Zelenszkij a hallgatóság hangos tapsa közepette.
„Oroszország így soha nem hozza vissza a népirtást Ukrajnába, és nem is fogja megpróbálni, Moszkvának egyszer s mindenkorra veszítenie kell, és veszíteni is fog” – tette hozzá Zelenszkij.
Röviddel az ukrán elnök beszéde előtt Justin Trudeau bejelentette, hogy Kanada újabb 650 millió kanadai dollár értékű katonai segítséget nyújt három év alatt Ukrajnának 50 páncélozott járművel. Ottawa kiképzőket is küld majd Ukrajnába, akik segítenek az ukrán pilótáknak a nyugati F-16-os vadászgépek vezetésére való kiképzésében – mondta Trudeau.
„Tovább fogunk dolgozni nyugati partnereinkkel, közöttük a NATO-val, hogy határozott támogatást nyújtsunk. Folytatjuk a gazdasági segítségnyújtást is a jövő évben Ukrajna számára, hogy erős, dinamikus és virágzó demokratikus ország maradhasson” – mondta Justin Trudeau.
A háború kezdete után több mint 175 ezren érkeztek Kanadába, és további hétszázezer kapott engedélyt a beutazásra, munkalehetőséggel és háromévi tartózkodási engedéllyel a háború elől menekülők ideiglenes elhelyezését célzó támogatási program keretében.
Volodimir Zelenszkij Washingtonból utazott Kanadába, ahol csütörtökön Joe Biden amerikai elnökkel találkozott, és felszólította az amerikai törvényhozókat, folytassák a támogatást, miután egyes republikánusok megkérdőjelezik, hogy a kongresszusnak jóvá kell-e hagynia további segítséget. Zelenszkij Ottawából Torontóba utazik, ahol üzleti találkozón vesz részt és beszédet mond egy nagygyűlésen.