Létrehozva: 2023.08.10.

Szépen jutott a Soros-pénzekből a tüntető tanároknak...

Napvilágra kerültek az adatok.

Kiderült, hogy a tavalyi, választási évben több, mint ötven millió forint külföldi támogatást kapott a Humán Platform Egyesület, amely ugyanebben az időszakban közel húsz millió forint értékben rendelt szolgáltatásokat a DatAdattól. A baloldal kampányát segítő egyesület egy másik baloldali aktivista szervezettel, a Tanítanék Mozgalommal közös akciókra, egyebek mellett közösségi médiás hirdetésekre fordította a tízmilliókat.

 

A megelőző esztendőkhöz képest szokatlanul sok külföldi pénz folyt be tavaly a Humán Platform Egyesülethez. 

A szivárványkoalíció választási kampányát segítő szervezet – amelyet az elmúlt években részben Soros-pénzekből finanszíroztak – a 2022-es beszámolója szerint a tárgyévben 54,5 millió forintnyi külföldi pénzt kapott. 

Ez sokszorosa a megelőző esztendőkben elkönyvelt nemzetközi eredetű támogatásnak, ami 2021-ben mindössze 7,9 millió, 2020-ban pedig 1,85 millió forint volt.

A rekordmagas összeget attól a Democracy and Pluralism nevű szervezettől kapta a Humán Platform Egyesület, amely a Gulyás Márton-féle Partizán alapítványát is tízmilliókkal támogatta. 

A beszámolóból az is kiderül, hogy az egyesület ezt a pénzt különböző politikai akciókra költötte el, egy másik baloldali aktivista szervezettel közösen. Az 54,5 millió forintból a „Tanítanék Mozgalom facilitálásának a keretében annak működése során felmerült szervezői munkát, demonstrációk, kommunikációs, szociális médiában és közterületen történő hirdetések költségeit” biztosították.

Érdekesség, hogy az egyesület közhasznúsági tevékenységét bemutató részben mindössze annyit írnak a Tanítanék Mozgalommal folytatott együttműködésükről, hogy hat fórumot és előadást rendeztek meg az oktatás területén dolgozók részvételével. Nehezen elképzelhető, hogy az előadások – amelyek a leírás alapján egyfajta liberális eszmék iránti érzékenyítésnek tűnnek – több tízmillió forintnyi költséget emésztettek volna fel.  

Az azonban tény, hogy 

a Humán Platform Egyesület működteti a Tanítanék Mozgalom weboldalát, az adatkezelésbe pedig besegít a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat is. 

A Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentése szerint 2022-ben az egyesület 18,8 millió forint értékben rendelt szolgáltatásokat az ellenzék választási csodafegyverének tartott cégcsoporttól, ami meglehetősen magas összeg a hasonló szervezetek költségvetéséhez képest.

Mint ismert, 

a DatAdat egyebek mellett szavazói csoportok profilozására és adatgyűjtésre szakosodott, s oroszlánrészt vállaltak a szivárványkoalíció kampányának a levezénylésében. 

A dollármédia másik fő erőközpontja az EzaLényeg médiabirodalom, amelynek a kiadója, a Páva Zoltán érdekeltségébe tartozó Oraculum 2020 Kft. volt – a DatAdattal együtt – a külföldről érkező pénzek fő recipiense. Az említett NIK-jelentés megállapította, hogy a Korányi Dávid-féle Action for Democracyn és egy svájci alapítványon keresztül több, mint négymilliárd forint érkezett külföldről a baloldal kampányának finanszírozására, ezen összegnek pedig közel kilencven százaléka, 3,55 milliárd forint landolt a DatAdatnál és az Oraculum 2020 Kft.-nél. 

A pártköltések mellett egyaránt szerződött Márki-Zay Péter mozgalmával és a Bajnai-féle DatAdat-csoporttal is az a cég, amely most Karácsony Gergely által elindított budapesti lakógyűlésben is feladatot kapott. A Cervocorp Kft. a Lánchíd jövőjéről szóló levélküldemények legyártására kapott megbízást a fővárostól másik két cég mellett. A DatAdat attól az Action for Democracytól kapott pénzt korábban, melyet Korányi Dávid, Karácsony Gergely volt városdiplomáciai tanácsadója alapított.

 

A Bajnai-féle DatAdat-csoporttal, illetve Márki-Zay Péter mozgalmával is üzleti kapcsolatban állt korábban az a Crevocorp Kft., amelyik most Karácsony Gergely vezette fővárostól kapott megbízást a budapesti lakógyűléshez szükséges levélküldemények legyártására.

 Mindez a budapesti lakógyűlés lebonyolításához kapcsolódó adatkezelésről közzétett tájékoztatóból derül ki. A főváros három céget is megbízott a levelek nyomdai elkészítésével, ezek közül az egyik a budapesti székhelyű Crevocorp Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 

Az külön érdekes, hogy megbízást kapott egy bizonyos Magic Digital Kft. is, ennek a cégnek a vezetője nem más, mint a Crevocorp Kft. vezetőjének párja. Visszatérve a Crevocorp kapcsolatára a Mindenki Magyarországa Mozgalommal, illetve a DatAdat-csoporttal, a cég neve a baloldali pártok külföldi kampányfinanszírozása kapcsán bukkant fel a nemzetbiztonsági bizottság második részjelentésében. Ismert, a bizottság januárban hozta nyilvánosságra a Nemzeti Információs Központ jelentését a magyarországi választások befolyásolására érkezett források áttekintéséről. A pénzügyi források áttekintéséről szóló dokumentum nyolcadik oldalán szerepel mások mellett a Crevocorp Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t is.

A dollárbaloldal kampányköltései
A Crevocorp Kft. Márki-Zay Péter mozgalmával és a DatAdat-csoporttal is szerződött. Forrás: Nemzeti Információs Központ

 

 A cég ráadásul bizonyos pártköltések mellett egyaránt szerződött Márki-Zay Péter mozgalmával és a Bajnai-féle DatAdat-csoporttal is.

Emlékezetes, a baloldal külföldi finanszírozása azután került a nemzetbiztonsági bizottság elé, hogy Márki-Zay Péter bukott kormányfőjelölt a tavalyi választás után az ATV-ben elmondta, hogy igen jelentős, milliárdos kampánytámogatást kaptak az amerikai Action for Democracy alapítványtól. Sőt még júniusban is érkezett több mint négyszázmillió forint a 2022-ben alapított amerikai NGO-tól, melynek elnök-igazgatója egyébként nem más, mint Karácsony Gergely volt városdiplomáciai tanácsadója, Korányi Dávid, aki korábban Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója volt. 

A baloldali támogatásokról a Nemzeti Információs Központ először novemberben készített részjelentést, amit az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága nyilvánosságra is hozott. Ezekből többek közt kiderült, hogy 

az Action for Democracy mellett egy svájci alapítvány is közel egymilliárd forintot utalt. 

A svájci utalások a baloldali előválasztási időszak, 2021 szeptembere és 2022 februárja között zajlottak, öt részletben. A végső támogatói kör továbbra is ismeretlen.

A második időszakos jelentés alapján az is egyértelműnek látszik, hogy a külföldi források három helyen keresztül kerültek különböző kampánycégekhez. Az EzaLényeg nevű lejárató oldalt működtető korábbi Gyurcsány–Bajnai-tanácsadó, ifjabb Páva Zoltán cége, az Oraculum 2020 Kft. mintegy kétmilliárd forintot kapott, ebből közel kilencszázmillió érkezett a közvélemény előtt ismeretlen svájci finanszírozóktól.

Az eset kapcsán a Magyar Nemzet közérdekű adatigényléssel is fordult a fővároshoz. 

Többek közt arra is választ várnak, mennyibe kerül a budapesti lakógyűlés nyomdai költsége, a postai kézbesítése, valamint az adatkezelése, illetve mi alapján választották ki a levélküldemények legyártásával megbízott céget. Válaszokat egyelőre nem kaptak.

Azon túl, hogy a DatAdat központi szerepet töltött be a több milliárd forintnyi külföldi pénz szétosztásában a baloldali dollármédiumok között, a cégcsoport jórészt maga vezényelte az ellenzék választási kampányát. Számos olyan adatkezelő és pénzgyűjtő vállalkozással működtek együtt, mint a Nation Builder, a Lunda vagy az Action Network. E modell működésmódja abból is jól látható, ahogy a DatAdat a Szikra Mozgalom projektjeiben menedzselte e formációkat. A mérnöki gonddal felépített kampánygépezetben fontos szerepe volt a személyi összefonódásoknak is. Például Jámbor András, a Szikra elnökségi tagja korábban a Mérce főszerkesztője volt, s a portál a mai napig a mozgalom szócsöveként működik.

 

Bár a DatAdatnak a baloldal kampányfinanszírozási botrányában játszott szerepéről elsősorban az jelent meg eddig a sajtóban, hogy a cégcsoport miként osztotta tovább a külföldről érkező milliárdokat a szivárványkoalíció üzeneteit közvetítő médiumoknak, ez pusztán a jéghegy csúcsa. 

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett társaság ennél sokkal összetettebb szerepet töltött be, s ezt a viszonyrendszert például a DatAdatnak a szélsőbaloldali, a Lenin mozgalmának (Искра) a nevét viselő Szikra Mozgalommal folytatott együttműködése is szemlélteti. 

 

Szövevényes DatAdat-szál 

A Jámbor Andrást, a szivárványkoalíció képviselő-jelöltjét a tavalyi választáson támogató mozgalom adatfeldolgozói között a DatAdat Észtországban és Ausztriában bejegyzett ága is megtalálható, de ennél jóval szerteágazóbb a kapcsolatuk az adatgyűjtésre, választói profilozásra szakosodott cégcsoporttal. Ugyanis a Szikra Mozgalom egy sor olyan online pénzgyűjtést és adatfeldolgozást bonyolító vállalkozással is együttműködött, amelyek szoros kapcsolatban állnak a DatAdattal, és amelyek különböző áttéteken keresztül az amerikai Demokrata Párthoz is be vannak csatornázva. 

A Szikra honlapján például adatkezelőként és adatfeldolgozóként említik a Nation Builder kampányfejlesztő vállalkozást, amely egy politikai kampányokra fejlesztett közös botprogramot is jegyzett a DatAdattal. A másik ilyen kampányeszköz a Lunda, amelynek a felületén hirdette meg a Szikra Mozgalom az egyik adománygyűjtési kampányát. A Lundát a DatAdat működteti, és az adatkezelési tájékoztatója is a cégcsoport honlapján található. 

A Szikra korábban azon az Action Networkön keresztül is végezett adománygyűjtéseket, amely ugyancsak együttműködik a DatAdat több ágával. Számos európai országban végeztek közösen adatgyűjtést és adatfeldolgozást politikai kampányok során, de egyebek mellett a lengyelországi LMBTQ-párti Basta Foundationnal is együttműködtek. Emlékeztetőül: az Action Network kezelte azoknak a magyaroknak az adatait, akik azokat megadták NoÁr webshopjában, vagy akik feliratkoztak egy NoÁr-féle hírlevélre, illetve regisztráltak az általuk is népszerűsített tüntetésekre. 

Mérce, mint a Szikra szócsöve 

Az elmúlt időszakban a Szikra Mozgalom elsősorban annak kapcsán került a sajtó érdeklődésének homlokterébe, hogy az egyik aktivistájuk lakásán forgathattak gyermekpornót az Exxpress nevű osztrák hírportál beszámolója szerint. 

A mozgalom azzal is közbotrányt okozott az év elején, hogy az általuk meghirdetett budapesti antifa tüntetés után járókelőket vertek félholtra szélsőbaloldali aktivisták. Emellett a Szikra a tüntetés résztvevőinek toborzásában is közreműködött. 

Gyakorlatilag a Szikra Mozgalom szócsöveként működik a szélsőbaloldali tartalmakat közlő Mérce nevű portál, amely az említett antifa tüntetés idején elővette egy korábbi, 2020-as írását, amelyben azt fejtegették, hogy legalizálható az erőszak, amennyiben azt az általuk nácinak vélt emberek ellen követik el. Egyebek mellett a Fizessenek a gazdagok nevű kampányt is közösen jegyzi a két szervezet: míg a támogatói aláírásokat a Szikra honlapján gyűjtik, addig a kiáltvány a Mércén olvasható. A Szikra elnökségében jelenleg is tagsággal bíró Jámbor András személye is összeköti a mozgalmat az általa 2017-ben alapított portállal, amelynek korábban főszerkesztője is volt. 

Kaotikus elszámolás a kampány évében 

A Soros-pénzekből is támogatott Mérce zavaros elszámolása miatt korábban az is felmerült, hogy a beérkező donációk jelentős részét baloldali szereplők kampányára költhették. Ugyanis a portál látogatottsága 2018-ban volt a legmagasabb, és akkor készült a legtöbb cikkük is – ötezer darab –, ám annak ellenére, hogy a következő évben az anyagaik száma elmaradt ettől, mégis közel duplájára emelkedtek a költségeik. Ez a szembeötlő aránytalanság azért is figyelemre méltó, mert a Mércéhez hasonló lapok esetében a kiadások oroszlánrészét egyszerűen az újságírók díjazása teszi ki. Érdekes körülmény, hogy a kiadások megmagyarázhatatlan növekedése a legutóbbi önkormányzati választás évében történt. 

A Mércéhez rendszeresen folynak be jelentősebb összegek baloldali szervezetektől. A 300 „filantróp” donor, köztük a Soros György alapítványának (OSF) tagjait is tömörítő The Edge Funders Alliance 2020 júniusától 2021 végéig ötezer euróval támogatta a Mércét. A 2022-es és az idei esztendőre pedig a CEU Journalism Breakthrough programja keretében kaptak ugyanekkora összeget. Ennél jóval nagyobb pénzek is érkeztek hozzájuk a „filantrópoktól”: a Mércét kiadó Kettős Mérce Blog Egyesület közhasznúsági jelentése szerint a The Europe Journalism Centre – amelyet a Bill és Melinda Gates Alapítvány is támogat – közel négymillió forinttal finanszírozta a portál által indított újságírói ösztöndíjat 2019-ben. Figyelemre méltó, hogy a közhasznúsági jelentésből nem derül ki, hogy pontosan mekkora támogatást kaptak az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) programtól, amelynek a finanszírozói között megtalálható az Európai Bizottság és az OSF is. 

 

A Partizán alapítványától is milliók érkeztek 

A Gulyás Márton-féle Partizán mögött álló alapítványtól szintén jelentős pénzek érkeztek a Mércéhez. A 2021–2022-es időszakra 7,6 millió forintot kaptak a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítványtól a Helyközi Járat elnevezésű projektjükre. Mint megírtuk, Gulyás Márton idén tavasszal több hétre az Egyesült Államokba utazott, miután az USA kormányától elnyert egy ösztöndíjat, amelynek a leírásban a baloldali narratíva jól ismert elemei szerepeltek: a kurzuson egyebek mellett azt vizsgálták, hogy „a független média milyen alapvető szerepet játszik a szólásszabadság és a demokrácia megvédésében és erősítésében”. 

A Partizán műsorvezetőjének az amerikai Demokrata párti körökhöz fűződő szoros kapcsolatát mutatja az is, hogy 2018-ban az Institute for Democracy nevű amerikai szervezet 26,6 millió forinttal támogatta a Közös Ország Alapítványt, amely Gulyásék több kezdeményezését is finanszírozta. Ugyanebben az időszakban olyan kevésbé ismert hazai szervezeteken keresztül is ömlött a pénz az alapítványhoz, mint az Alternatív Közösségek Egyesülete vagy a Polgár Alapítvány az Esélyekért. Utóbbitól hárommillió forintot kaptak 2018-ban, az egyesülettől pedig kétmilliót. 

Mint közismert, a Nemzeti Információs Központ jelentése szerint a Korányi Dávid-féle Action for Democracy közreműködésével összesen több mint négymilliárd forint érkezett Magyarországra az USA-ból és egy svájci alapítványon keresztül, a baloldal választási kampányának támogatására. Ennek a pénznek nagyjából 90 százaléka landolt a DatAdatnál és az EzaLényeg médiabirodalom lapjait kiadó, a Páva Zoltán érdekeltségébe tartozó Oraculum 2020 Kft.-nél. Páván keresztül a kampánymédiumok a Gyurcsány-párthoz is kapcsolódnak, ugyanis az egykori MSZP-s komlói polgármester fia ügyvezetőként tevékenykedik a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója által megbízott EagleEye Marketing nevű cégben, amely az idei első fél évben például 43 millió forintnál is nagyobb összeget kapott „social media tanácsadás” nevű feladatok teljesítésére. 

origo.hu

Különleges tekercset találtak Jézus gyerekkoráról

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

mandiner.hu

Nyugat-Európában kelletlenül beismerték: Magyarországot már nem lehetett megállítani

metropol.hu

"Rossinak jöjjön meg az esze" - szurkolók üzentek a válogatottnak

hirtv.hu

Középdöntőbe jutott a magyar válogatott

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

mindmegette.hu

Ez történik a testeddel, ha kukacos cseresznyét eszel

ripost.hu

Valami furcsa volt rajta? Fény derült Katalin hercegné titkára

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

„Jelenleg vesztésre állunk" - nyilatkozta egy ukrán parancsnok

POLITIK

Havi 6-7 millió megváltoztatta Magyar Péter véleményét

POLITIK

A világ kilenc nagy atomhatalma ismét versenybe kezdett

POLITIK

A magyar EU- elnökség sikere egész Európa sikere lesz