RETRO RÁDIÓ

Visszavágott a pénzügy Karácsonyéknak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 07. 06. 10:38

Felelőtlen gazdálkodás!

Megdöbbenéssel vette kézhez a Pénzügyminisztérium (PM) Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes márciusban küldött levelét, amelyben elismeri, hogy a nyár végére nagyjából 90 milliárdos mínuszban lehet a főváros költségvetése. A PM szerint mindez azért is meglepő, mivel 

Budapest kötelező feladatokra fordítható költségvetési támogatásai minden évben nőnek. A Mandinernek küldött válaszukból kiderült az is, hogy a főváros iparűzési adóbevételei a 2019-es 164 milliárd forintról idén 271 milliárd forint fölé emelkednek, jövőre pedig elérhetik a 316 milliárd forintot”. 

A számok világosan mutatták, hogy „Budapest anyagi helyzetét nem a szegényebb települések részére fizetendő szolidaritási hozzájárulás, hanem a felelőtlen, pazarló gazdálkodás veszélyezteti”.

A főváros csődközeli helyzetéről lapunk már többször beszámolt. Mint ismert, áprilisban Karácsony Gergely főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a főváros nem tud a központi költségvetésbe több különböző adót befizetni, amelyek öt-tízmilliárd forint körüli összegek, azok átütemezését kérik az adóhatóságtól. Ugyanakkor a szolidaritási adót megkérdőjelezik, nem tartják törvényesnek. Hangsúlyozta: közigazgatási bíróságon pert indítanak a szolidaritási hozzájárulás összegének csökkentésére.

Varga Mihály pénzügyminiszter válaszában akkor kiemelte: Budapest iparűzési adóbevételei idén várhatóan meghaladják a 271 milliárd forintot. Ezen felül a főváros további 46 milliárd forint támogatást kap a költségvetésből. A két bevétel együtt 130 milliárd forinttal több a 2019. évinél. 

Kitért arra is, hogy a városvezetés 214 milliárd forint megtakarítást örökölt a Tarlós István vezette önkormányzattól: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd forint, hosszú lejáratú államkötvényben 77 milliárd forint, pénzeszközállományban 48 milliárd forint, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt.

Több ponton cáfolta Karácsony Gergely állításait korábban Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető a Facebook-oldalán kiemelte: A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat 2019-ben 214 milliárd forint megtakarítást örökölt Tarlós István városvezetésétől, de a felelőtlen gazdálkodás eredményeként ezt mára 25,5 milliárd forintra csökkentették.

A nyár végére 90 milliárdos mínuszban lehet a főváros költségvetése: ezt a városvezetés ismerte el, derül ki a Mandiner által megszerzett levélből.

A levelet még márciusban küldte a Pénzügyminisztériumnak Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. 

Ebből röviden és elsőre az szűrhető le, hogy Budapestet valóban csődközeli helyzetbe kormányozta a vezetése, a nyár folyamán olyan likviditási problémája lehet, amit nem tud egyedül megoldani. Tehát valós veszély a totális fizetésképtelenség.

A főváros csődközeli helyzetéről lapunk már többször beszámolt. Mint ismert, áprilisban Karácsony Gergely főpolgármester rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy  

a főváros nem tud a központi költségvetésbe több különböző adót befizetni, amelyek öt-tízmilliárd forint körüli összegek, azok átütemezését kérik az adóhatóságtól. Ugyanakkor a szolidaritási adót megkérdőjelezik, nem tartják törvényesnek. Hangsúlyozta: közigazgatási bíróságon pert indítanak a szolidaritási hozzájárulás összegének csökkentésére.

 

Varga Mihály pénzügyminiszter erre reagálva kifejtette: a főváros anyagi helyzetét a 2019 óta folytatott felelőtlen, pazarló gazdálkodás veszélyezteti. A részleteket tekintve, a Pénzügyminisztérium kifejtette: a városvezetése 214 milliárd forint megtakarítást örökölt a Tarlós István vezette önkormányzattól: rövid lejáratú államkötvényben 82 milliárd forint, hosszú lejáratú államkötvényben 77 milliárd forint, pénzeszközállományban 48 milliárd forint, továbbá a főváros intézményeinél hétmilliárd forint volt.

A tárca szerint a baloldali városvezetés felélte Budapest pénzügyi tartalékait.

Hozzátették: a főváros iparűzésiadó-bevételei idén várhatóan meghaladják a 271 milliárd forintot, ezenfelül Budapest további 46 milliárd forint támogatást kap a költségvetésből. A két tétel együtt meghaladja a 317 milliárd forintot, ami 130 milliárd forinttal több a 2019-es adatnál.  Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes többször úgy fogalmazott, hogy a tartalékok többek között a gazdasági válság, a Covid-járvány, az orosz agresszió miatti energiaárak növekedése, és szerinte a kormányzati elvonások növelése miatt fogytak el. 

Mandiner felhívta a figyelmet, hogy 

a főváros által közölt adatok szerint már júliusban hatvanmilliárdos, augusztusban akár 86 milliárd forintos mínuszban is lehet a budapesti büdzsé. 

 

Mint írta: a baloldali városvezetés annak ellenére élte fel a tartalékokat, hogy a főváros adóbevételei minden korábbinál magasabbak, adóerő-képessége évről évre növekszik. A főváros iparűzési adóbevételei idén várhatóan meghaladják a 271 milliárd forintot. Ezen felül a főváros további 46 milliárd forint támogatást kap a költségvetésből. A két bevétel együtt meghaladja a 317 milliárd forintot, ami 130 milliárd forinttal több a 2019. évinél. E mellett az ország leggazdagabb településeként sok más önkormányzathoz hasonlóan Budapestnek is szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie a szegényebb települések támogatására, összesen 57,8 milliárd forintot. Hozzátette a miniszter:

A számok tehát világosan mutatják, hogy a főváros anyagi helyzetét nem a szegényebb települések megsegítésére fizetendő szolidaritási hozzájárulás veszélyezteti, hanem a 2019 óta folytatott felelőtlen, pazarló gazdálkodás.

  Karácsony Gergely korábban rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a főváros nem tud a központi költségvetésbe több különböző adót befizetni, amelyek öt-tíz milliárd forint körüli összegek, azok átütemezését kérik az adóhatóságtól. Ugyanakkor a szolidaritási adót megkérdőjelezik, nem tartják törvényesnek. Hangsúlyozta: közigazgatási bíróságon pert indítanak a szolidaritási hozzájárulás összegének csökkentésére. 

A főpolgármester bejelentésére a budapesti Fidesz is reagált. Mint írták Facebook-oldalukon, a törvényeket mindenkinek be kell tartani, és 

a főváros baloldali vezetése sem buzdíthat törvénysértésre senkit, mert az egy önkormányzati vezető mint hivatalos személy részéről bűncselekmény.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.