Kiev beismerte a hídrobbantást

„273 nap telt el, amióta csapást mértek a krími hídra, hogy megzavarják az orosz logisztikát” – írta Telegram-bejegyzésében Anna Maljar, az ukrán védelmi miniszter helyettese.

A politikus az orosz–ukrán háború 500. napja alkalmából osztotta meg a konfliktus főbb eseményeinek pillanatait, a krimi hídon történtek mellett az orosz szuperszonikus Kinzsal rakéta lelövését, a hágai nemzetközi büntetőbíróság (ICC) által Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancs kiadását, az orosz Moszkva cirkáló elsüllyesztését, vagy éppen a kijevi régió felszabadítását.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint ezzel Kijev beismerte, hogy ők rendelték meg a híd felrobbantását.

Ez azért is érdekes, mert Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a híd tavaly október 8-i részleges felrobbantását követően még azt állította a kanadai CTV News televíziónak adott interjújában, hogy nincs közük az incidenshez.

Az elnök akkor felvetette, hogy a hídon történt robbanás mögött az orosz hadsereg és a biztonsági szolgálatok közötti belső rivalizálás állhat.

Az ukrán állásponttal szemben a Kreml az ukrán szakszolgálatokat tette felelőssé, sőt terrorcselekménynek minősítették az esetet.

– mondta akkor az orosz államfő.

Kijev a háború kitörése óta rendíthetetlennek bizonyul azon álláspontjában, hogy az 1992-es határok visszaállításig harcolni fog Oroszország ellen, vagyis a 2014-ben elcsatolt Krím-félszigetet is vissza kívánja szerezni. Tavaly júniusban légi csapást is mértek a gongari hidra, amely a részben orosz ellenőrzés alá került ukrajnai Herszon megyét az elcsatolt Krímmel köti össze. 

Az ukrán védelmi miniszter helyettesének bejegyzésére Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője is reagált a Telegramon, megismételve Maljar szavait, majd mint hozzáfűzte: 

Amint arra az MTI is emlékeztet: Oroszország és Ukrajna egyaránt azzal vádolja a másikat, hogy támadást tervez az erőmű ellen, amely az ukrajnai Zaporizzsja régióban, a frontvonal közelében, orosz kézen lévő területen található.

A vilniusi NATO-csúcs jövőhét kedden kezdődik meg, ahol a napirend egyik legfontosabb pontjának az orosz–ukrán háborút, és Kijev további megsegítését jelölték meg a szövetségesek.

Autóbomba, rakétacsapás, vízi drón, szabotőrök – megannyi teória napvilágot látott már arról, hogyan követhették el a múlt hétvégén a krími híd elleni támadást. A részletek még mindig homályosak, és önmagában egyik elmélet sem nyújt százszázalékos magyarázatot.

A legvalószínűbb forgatókönyv – egyúttal a hivatalos álláspont – szerint egy robbanóanyaggal megrakott teherautó detonációja felelős a megszállt Krím félszigetet Oroszországgal összekötő krími híd elleni támadásért. Ezt a verziót alátámasztják a térfigyelő kamerák felvételei is, amelyeken tisztán látszik, ahogy a jármű felhajt a hídra, majd óriási tűzgömbként a levegőbe repül. 

Az orosz vizsgálatok azonosították az autóbomba útvonalát is, állításuk szerint Bulgárián, Grúzián, Örményországon, Észak-Oszétián át jutott el a krasznodari régióba. 

Egy, a közösségi médiában a teherautó tulajdonosaként jelentkező orosz fiatalember szintén azt állítja, semmi köze nincs a merénylethez, egy idősebb rokona használta a járművet, akiről a történtek óta nem hallott.

De hogyan autózhatott át négy országon és több orosz területen át észrevétlenül egy bombákkal megrakott teherautó? Valószínűleg úgy, hogy műtrágyát, pontosabban a készítéséhez szükséges alapanyagot, például ammónium-nitrátot szállított. A történelem egyik legnagyobb nem-nukleáris detonációjaként emlegetett, 2020-as bejrúti katasztrófa után még frissek lehetnek az emlékeink, milyen iszonyatos pusztításra lehet képes az ilyen elegy. 

Ezt ugyan elrejthették a rakomány között, de biztosan nem időzíthették, hiszen nem tudhatták, a teherautó pontosan mikor ér majd a hídra. Tehát valamilyen – minden bizonnyal rádiós – távirányítással hozták működésbe. Sőt, úgy tűnik, még arra is ügyeltek, hogy elérje az üzemanyagot szállító vonatszerelvényeket. A módszer a Közel-Keleten jól ismert, de egy ilyen akció megszervezése elképesztően összetett, és – ahogyan azt Moszkvában is sejtik – szinte elképzelhetetlen valamilyen helyi segítség nélkül.

A többi teória ennél mind csak kevésbé hihető. A károkból is egyértelmű, hogy a támadás nem érkezhetett alulról, amely kizárja az aláaknázás vagy a vízi drón lehetőségét. Egyébként is valószínűtlen, hogy különleges egységek, szabotőrök vagy harci járművek észrevétlenül eljuthattak volna ennyire mélyen a hátországba. Légi csapásra sem utal semmi: nincs nyoma kráternek vagy repeszdaraboknak, és az ukránoknak nincs se ilyen hatótávolságú, se ilyen pusztító erejű fegyverzetük.

Ráadásul a déli front katonai utánpótlását biztosító, stratégiailag és jelképesen is kulcsfontosságú krími híd rendkívül szigorúan őrzött. A sikeres merénylet azért is kínos Moszkvának, mert korábban többször elbüszkélkedett, hogy a létesítmény szinte sebezhetetlen. Teljes védelmi rendszerét még felsorolni is nehéz lenne, de például külön műhold figyeli, a teherautókat olyan rendszer világítja át, amely „még azt is megmondja, mit hozott a sofőr ebédre”, a légteret a legkorszerűbb Sz–400-as rakétarendszer őrzi, a vizeket pedig hajóflotta, speciális búvárcsapat, sőt harci delfinek biztosítják.

Az ukránok 87 százaléka nem hajlandó semmilyen területi engedményre a békéért – derült ki a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet legújabb felméréséből. A közvélemény-kutatás ezúttal arra is emlékeztetett, hogy telefonos interjúik során a „területekről” általánosságban kérdeztek, nem egyértelmű tehát, hogy a gyakran Nyugaton is „speciális helyzetűként” kezelt, 2014-ben elcsatolt Krím félsziget is beletartozik-e – ezért legutóbb erre is rákérdeztek.

Ezzel szemben csak 24 százalék vélte úgy, hogy tartózkodhatnak a Krím elleni katonai akciótól, amennyiben a kelet-ukrajnai Donbaszt visszaszerezték. A felmérés még arra is rámutat, hogy az emberek a nyugati országrészben a legharciasabbak (78 százalék), és délen a legkevésbé (62 százalék).

A közvélemény-kutatást természetesen csak az ukránok által uralt területeken végezték, tehát Krím és megszállt területek nélkül, illetve nincsenek köztük a menekültek sem. Azt a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet is elismeri módszertanának ismertetésében, hogy kihívást jelent nyilatkozatra bírni az „oroszpártiakat” is.

Persze, más kérdés, hogy van-e bármilyen realitása a Krím félsziget visszafoglalásának? 

Sőt, ha a háborúban Oroszország valahol stratégiai győzelmet aratott, az éppen a Krím szárazföldi kijáratának – és ezzel vízellátásának – megteremtése. De a diplomácia sem sok reménnyel kecsegtet, kimondva-kimondatlanul a 2014-ben annektált területeket a Nyugat valóban speciális státusúként kezeli. Még Antony Blinken amerikai külügyminiszter is arra figyelmeztetett, hogy a „Krím vörös vonalat jelentene Vlagyimir Putyin számára”. Sajtóértesülések szerint Washington és Kijev viszonyát ez a kérdés meg is mérgezi: míg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ragaszkodik hozzá, hogy a béketárgyalások előfeltétele a Krím visszafoglalása, az amerikaiak szerint azonban ez az elképzelés csak elnyújthatja a háborút.