tóth gabi
Több tízezer turistát menekítettek ki.
A sziget déli részén a legrosszabb a helyzet: szinte az összes hotelt kiürítették. Rodoszon hatodik napja tombol a tűz: 10 repülőről és 8 helikopterről is oltanak, a földön pedig tűzoltók és önkéntesek százai küzdenek a lángokkal. Az oltást a kiszámíthatatlan és erős szél, valamint a 45 fokos forróság is nehezíti.
Hatodik napja három fronton is tombol a tűz Rodoszon. A lángok a görög sziget közepén lévő hegyről indultak. A szakemberek azt gondolták, hogy kordában tudják tartani a tüzet, de azóta belátták, ez a legnehezebb helyzet, amivel valaha is szembe kellett nézniük. A tűzoltók az erdőtűz úgynevezett aktív frontján megpróbálták megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli sűrű erdőkre, de ez csak részben sikerült.
A tragikus helyzet miatt volt, ahol a helyieknek és a turistáknak is megengedték, hogy besegítsenek egy-egy góc oltásába.
„Nem értettem, hogy miért kellene elmennünk, hiszen azt mondták, Falirakiban nem kell aggódnunk. Közben jöttek a rendőrök, és kiköltöztettek, idejöttünk, ahonnan tovább küldenek minket Rodosz városába, hogy keressünk ott valamilyen szállást” – panaszkodott a fejetlenség miatt egy belga turista.
Mások a tengerpart felé vették az irányt, hátha hajóval gyorsabban elmenekülhetnek a közeledő lángok elől. A mentésükbe a görög haditengerészet, valamint a rodoszi parti őrség mellett a helyi halászok és vállalakozók is bekapcsolódtak.
A legtöbben iskolákban, sportcsarnokokban, konferencia-központokban, vagy épp hotelek udvarain, aulájában töltötték az éjszakát. Három személyszállító kompot is lehorgonyoztak Rodosz város közelében – sokan ezeken töltötték a szombat éjjelt.
Sok turistát iskolákban, sportcsarnokokban szállásolnak el (Fotó: EPA/DAMIANIDIS LEFTERIS)
„A Polgári Védelem összesen hat riasztást küldött a szervezett evakuáláshoz, amelyet az éjszaka folyamán hajtottak végre. A görög rendőrség becslései szerint az elővigyázatossági intézkedések körülbelül 19 ezer embert érintettek. Közülük 16 ezret földi úton, 3 ezret vízi járművekkel evakuáltak, miközben a tűz terjedt. Ez volt hazánk valaha végrehajtott legnagyobb evakuálási művelete” – mondta a görög tűzoltóság szóvivője.
A görög külügyminisztérium felvette a kapcsolatot a nagykövetségekkel, hogy segítséget nyújthasson azoknak, akik az evakuálás közben esetleg elhagyták úti okmányaikat.
A Jet2 öt üres repülőgépet küld Rodoszra utasai hazahozatalára, a TUI pedig közölte, hogy még kedden sem indít újabb járatokat a szigetre. A német utazási irodának jelenleg 40 ezer utasa van Rodoszon, közülük 7800-at érintenek az evakuálások.
A lángok már a sziget tíz százalékát beborították. A tűz többek között Apollona, Laerma és Lardosz településeket, valamint több tengerparti üdülő-övezetet is bekerített már. A tűzoltók küzdelme a rekkenő hőség és a gyakran változó irányú, de erős szél miatt szinte reménytelennek tűnik.
Egy magyar sincs életveszélyben az erdőtűz által sújtott Rodoszon – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap közösségi oldalán.
Menczer Tamás azt írta: jelenleg az az athéni magyar nagykövetség 110 magyarral van kapcsolatban, ők regisztráltak konzuli védelemért. Az utazási irodák tájékoztatása alapján a magyarok összlétszáma nagyságrendileg 400 körülire tehető – tette hozzá.
Ismertette: a jelenlegi információk szerint 91 magyart érint az evakuáció, de a szám folyamatosan változik. A nagykövetség minden elérhető információval ellátja a magyarokat.
A görög hatóságok tájékoztatása szerint az evakuáló buszok a sziget minden részéről el tudnak jutni a reptérre, és a hatóságok mindenkinek biztosítanak transzfert, aki el kívánja hagyni a szigetet.
Emellett a komp- és hajóközlekedés is zavartalan Athén felé – jelezte.
Menczer Tamás a bejegyzésben közölte a görög válságkezelési osztály csak külföldieknek fenntartott telefonszámait: 0030-210-368-1259 és 0030-210-368-1350.
A konzuli szolgálat nyomatékosan kéri a Rodoszra utazókat, hogy inkább szervezzék át nyaralásukat. Budapestről tegnap egy menetrendszerinti járat elindult a görög szigetre, sokan a vészhelyzet ellenére is elutaztak. Közben több Rodoszon nyaraló magyar próbál hazajutni.
A térség rendkívül népszerű a magyarok körében is, jelenleg is sok magyar nyaral a szigeten. Egy nő Kiotariban nyaralt a családjával, amikor utolérte őket a tűz.
„Gyakorlatilag délben még a szállodában azt mondták, hogy semmi gond, minden rendben van, adtak maszkot nekünk, hullani fog a pernye, zavarni fog minket, de nincs nagy baj. És gyakorlatilag egy óra múlva már dörömböltek az ajtónkon, hogy azonnal egy kistáskával, iratokkal menjünk le a partra, mert ott biztonságos” – nyilatkozta az M1-nek egy helyszínen tartózkodó magyar, Börzsönyi-Horváth Nikoletta.
„Három órát gyalogoltunk a 45 fokban a tűző napon, gyerekekkel, két kisgyerekkel vagyunk itt. Törölközőkkel a fejünkön, azt vizeztük néha, semmi nem volt nálunk. Közben jöttek, kis teherautókkal osztották a vizet, aztán betereltek minket egy szállodába, ahol mondták, hogy jönnek értünk buszok, meg aztán hajóval is kezdték menekíteni az embereket” – tette hozzá.
Végül egy Rodoszon élő magyar ismerős segített a családnak eljutni a sziget biztonságos részére.
Vasárnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptérről egy járat indult Rodoszra – a szigetről érkező hírek ellenére sokan úgy döntöttek, hogy vállalják az utazást, és felszálltak a gépre.
A honlapjukon azt tanácsolják, aki a sziget déli részre tervezett utazni, az előszőr tájékozódjon az aktuális helyzetről, vagy inkább halassza el az utazását. A weboldalon arra is felhívták a figyelmet, hogy az országban továbbra is magas az erdő és bozóttüzek kockázata, így mérlegeljék a kiutazás lehetséges kockázatait.
Több, mint kilencven magyart érint az evakuáció Rodoszon – ezt már a kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár közölte közösségi oldalán. Menczer Tamás bejegyzésében leszögezte: egy magyar sincs életveszélyben. Jelenleg 110 olyan magyar turistával vannak kapcsolatban, akik regisztráltak a konzuli védelemért. Az utazási irodák tájékoztatása alapján pedig a szigeten tartózkodó magyarok összlétszáma körülbelül 400 főre tehető.
Szárazföldön 16 ezer embert, a tengeren pedig háromezret evakuáltak 12 faluból és több szállodából. Hat embert rövid időre kórházba szállítottak légzési problémákkal, de később kiengedték őket – közölték vasárnap a hatóságok.
A kiürített települések között van Lindosz, a sziget egyik fő turisztikai látványossága.
görög külügyminisztérium válságstábot állított fel Athénban, hogy megkönnyítse a külföldi turisták hazaszállítását.
Vasárnap, a turistaszezon csúcspontján a Dodekanéz-szigetcsoporthoz tartozó terület keleti részén pusztító tűz oltására 266 tűzoltót és 49 tűzoltóautót, öt helikoptert és 10 repülőgépet vetettek be. A hatóságok a nap folyamán további 15 tűzoltóautót várnak.
Rodosz hegyvidéki részén, az erdőtűz aktív frontján a tűzoltók megpróbálták megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a közeli sűrű erdőségekre.
Kiotari üdülőhelytől délnyugatra, amely a szombati evakuálások fő helyszíne volt, árkot ástak, megakadályozandó, hogy a tűz átkeljen egy patakon, és veszélyeztessen egy másik tengerparti falut, Gennadit.
A dél-európasi országban vasárnap is forró marad az időjárás. Délelőtt a hőmérséklet már elérte a 38 Celsius-fokot. A szél gyenge volt, de Rodoszon, akárcsak más görög szigeteken, az időjárás köztudottan változékony.
Görögországban vasárnap délután akár 44 Celsius-fokos hőség is lehet.
Az evakuáltak egy részét, köztük turistákat, más szállodákban, edzőtermekben és egy konferenciaközpontban szállásolták el. Egy hajózási társaság felajánlotta egyik hajóját szállásként.
A kiürített szállodák vezetői keresik korábbi ügyfeleiket, hogy felvegyék velük a kapcsolatot az utazásszervezőkkel – közölték a hatóságok.
Más szigetlátogatók a repülőtér felé vették az irányt, hogy megpróbáljanak hazarepülni. A görög külügyminisztérium bejelentette, hogy koordinál a nagykövetségekkel arról, hogyan nyújthat segítséget azoknak, akik az evakuálás során esetleg elhagyták úti okmányaikat.
A világ legnagyobb utazásszervezője, a német TUI, valamint a brit Jet2 bejelentette, hogy a rodoszi tüzek miatt azonnali hatállyal törölte összes, a görög szigetre induló járatát. A Jet2 közölte, hogy öt üres repülőgépet küld Rodoszra utasai hazahozatalára, a TUI pedig azt közölte, hogy még kedden sem indít újabb járatokat a szigetre. A német utazási irodának jelenleg 40 ezer utasa van Rodoszon, közülük 7800-at érintenek az evakuálások.
A hatóságok a szárazföld példátlanul nagy részét, Közép- és Dél-Görögország teljes keleti részét, valamint Evia és Rodosz szigetét, valamint a délnyugati országrész nagy területeit vasárnap a tűzveszélyesség 5., legmagasabb fokozatba sorolták.
Görögország egy további részét a 4-es kategóriába sorolták, azaz nagyon magas kockázatúnak tartják a helyzetet.
– figyelmeztetett Vasszilisz Vathrakojiannisz, a tűzoltóság szóvivője.
A több mint 100 ezer lakosú Rodosz sziget Görögország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, és kedvelt üdülőhely a brit, a német, valamint a francia turisták körében is.
Tavaly Rodoszon mintegy 2,5 millió turista érkezését regisztrálták.
Az Athéntól 80 kilométerre fekvő Lutráki fürdőhely közelében hétfő este óta tomboló tűzzel 120 tűzoltó, négy repülőgép és három helikopter küzd, és a rodoszi erdőtűz ellen is folyamatosan harcolnak a tűzoltók és a polgári védelem erői – mondta az ANT1 magántelevíziónak nyilatkozva Vaszilisz Kikiliász egészségügyi-, klímaügyekért és polgári védelemért felelős miniszter, hozzátéve, hogy lakóövezetek egyelőre nincsenek veszélyben.
A görög ANA hírügynökség jelentése szerint ez a tűz a korinthoszi szoros felé terjed tovább, de a tűzoltóknak egyelőre sikerül távol tartaniuk a közelben található ipari park olajfinomítójától.
A görög hatóságok jelentései szerint az Athént Korinthosszal összekötő autóút közelében is tűz ütött ki, és több lakóház leégett, de a mobiltelefonokra küldött riasztásnak köszönhetően sikerült időben kitelepíteni a lakosságot, Így személyi sérülés nem történt.
Erdőtűz ellen kell védekezni az Athéntól 50 kilométerre északra található Dervenokhóriában is, ahol öt repülőgép és nyolc helikopter segíti a tűzoltókat.
A tűzoltóság szóvivője a Rodosz szigetén kedd délután kitört tűzről is beszámolt, amely a sziget középső része felé terjed, de egyelőre nem fenyeget lakóövezeteket. Ott 86 tűzoltó, három repülőgép és három helikopter vesz részt az oltásban.
Vaszilisz Kikiliász kiemelte, hogy a három napja megállás nélkül folytatott védekezést jelentősen megnehezíti az akár 60 kilométeres óránkénti sebességgel fújó szél, valamint az, hogy csütörtöktől újabb hőhullám várható Görögországban. A miniszter ennek kapcsán óvatosságra és a tűzoltók munkájának támogatására kérte a lakosságot, mert az előrejelzések szerint az ország középső részén a csütörtöki és a pénteki hőmérsékletek elérhetik a 44 Celsius-fokot.
Az Európai Unió (EU) négy Canadair tűzoltó repülőgépet küld Franciaországból és Olaszországból, valamint három tűzoltócsapatot Lengyelországból, Romániából és Szlovákiából a görögországi erdőtüzek megfékezése érdekében – jelentette be az Európai Bizottság.
Az EU Copernicus szolgálata a görög polgári védelem kérésére az érintett területek műholdas vészhelyzeti megfigyelését is biztosítja, és kárfelmérést végez az attikai régió több területén. A bizottság továbbra is szoros kapcsolatot tart fenn a görög hatóságokkal a Vészhelyzeti Reagálási Koordinációs Központon keresztül, és készen áll arra, hogy szükség esetén további segítséget mozgósítson.
Franciaország és Olaszország két-két tűzoltó repülőgépet, valamint tűzoltóegységeket küldött kedden az Athén körüli tüzek megfékezésére.
A repülőgépeket és a tűzoltó-csapatokat az EU egyik polgári védelmi mechanizmusának keretében mozgósították. Harminc romániai tűzoltó egyébként már Görögországban van az EU szezonális tűzvédelmi programja keretében.
Két erdőtűz továbbra is tombol a görög fővárostól északra, valamint nyugatra.
Az Athéntól nyugatra található Lutráki tengerparti üdülőváros közelében pusztító tűzvész miatt lakóházakban keletkeztek károk, és kedden további embereket kellett kimenekíteni a veszélyeztetett térségekből.
Mindemellett több kisebb tűz ütött ki közelebb Athénhoz, ahol az aljnövényzet kiszáradt a múlt heti tartós hőhullám következtében.
Konsztantina Dimoglidu rendőrségi szóvivő közölte, hogy a tüzek térségében több utat is lezártak, hogy lehetővé tegyék a mentőszolgálatok gyorsabb eljutását az érintett térségekbe.
Görögország ezen felül hozzáférést kért az uniós műholdas adatokhoz, hogy jobban fel tudják térképezni az erdőtüzek sújtotta térséget és az okozott károkat.
A görög meteorológiai szolgálat szerint újabb hőhullámmal lehet számolni, a hőmérő higanyszála akár a 44 Celsius-fokot is elérheti az ország központi és déli részein.