Létrehozva: 2023.07.16.

Az ukrán erők orosz területen is hajtottak végre támadásokat

Ez az ukrán hadijelentés.

Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnoka elismerte egy amerikai lapnak adott interjúban, hogy orosz területen is hajtottak végre támadásokat.

Ez a mi problémánk, és nekünk kell eldönteni, hogyan végezzünk az ellenséggel. Egy háborúban lehetséges és szükséges is, hogy a másik területén öljük meg (az ellenséges erőket)” – fogalmazott Zaluzsnij a Washington Postban – helyi idő szerint – pénteken megjelent interjúban.

Oroszország határ menti régióiban rendszeresen előfordulnak ukrán tüzérségi belövések és dróntámadások. A Washington Post megjegyezte, hogy a kijevi hatóságok eddig jellemzően nem ismerték el, hogy ilyen jellegű támadásokat is végrehajtanak.

Az ukrán főparancsnok a lapnak azt is elmondta, hogy a határon átnyúló támadásokhoz Ukrajnában gyártott fegyvereket használnak.

Ha partnereink félnek attól, hogy használják a fegyvereiket, akkor majd mi a sajátunkkal fogunk végezni az ellenséggel” – mondta Zaluzsnij, utalva arra, hogy az Ukrajnának fegyvereket szállító nyugati országok a támogatásuk feltételéül szabták, hogy a szállítmányok orosz területen nem használhatók fel.

Szinte állóháború zajlik az ukrajnai fronton. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az orosz hadsereg kemény ellenállásával magyarázza az ukrán offenzíva lelassulását. Közben még mindig nem lehet tudni, milyen jövő várhat a Wágner-zsoldoscsoportra. Friss jelentések szerint egy részük jelenleg a fehérorosz hadsereg kiképzésén dolgozik.

Legújabb szerzeményeit mutatta be a kamerának egy ukrán drónpilóta. A fiatal katona szerint bár az orosz hadseregnek egyelőre még több harcidrónja van, az ukrán oldalon folyamatosan a készletek bővítésén dolgoznak. Az olcsóságukhoz képest ezek az öngyilkos harci eszközök ugyanis nagy kárt tudnak okozni az ellenségnek.

„Én már az orosz csapatok bevonulásakor azt mondtam, hogy a háborút az fogja megnyerni, aki technológiai fölényre tesz szert” – mondta a drónpilóta.

A technológiai versenyben pedig a költséghatékonyságnak is fontos szerep jut. Ez a szerkezet elsőre egy fűnyírónak tűnhet, valójában azonban egy földi használatra átalakított drón. Átszámítva kevesebb, mint 300 ezer forintból előállítható. Tervezője szerint

akár 10 kilométeres távolságból is irányítható, és a hátára erősített aknának köszönhetően még a páncélozott harcjárműveket is képes megsemmisíteni.

 „Ezek a drónok fától fáig, szinte észrevétlenül közlekednek. Ha már a háború elején is lettek volna ilyen eszközeink, akkor teljes orosz konvojokat semmisíthettünk volna meg velük” – mondta a gép tervezője, Jevhen Hnatok.

Az ukrán hadvezetés csak idén mintegy 550 millió dollár, vagyis több mint 18 milliárd forint értékben tervez drónokat vásárolni.

Harci értéküket növeli, hogy a gyalogos csapatok elé küldve kiválóan alkalmasak az ellenséges pozíciók felderítésére, ezzel támogatva az elmúlt hetekben lelassult ellentámadást.

Az ukrán elnök hetek óta nem tud jelentős hadi sikerekről beszámolni, amit az orosz csapatok kemény ellenállásával magyaráz.

 „Meg kell értenünk, hogy az orosz hadsereg mindent megtesz azért, hogy megállítsa a csapataink előrenyomulását, ezért minden leküzdött kilométert, minden apró sikert meg kell becsülnünk. Az ellentámadásban részt vevő katonáink jó munkát végeznek és hálát érdemelnek” – mondta Volodimir Zelenszkij.

A moszkvai vezetés szerint az ukránok terrorcselekményekkel próbálják ellensúlyozni a sikertelen ellentámadást.

„Az ellenség folyamatosan átlő a határon, de a légvédelmi rendszerünk megfelelően működik, így újra és újra visszaveri ezeket a támadásokat” – mondta Dmitrij Peszkov.

A Kreml szóvivője pénteken a Wágner-zsoldoscsoport helyzetéről is beszélt. Vlagyimir Putyin orosz elnököt idézve azt mondta a szervezet jogilag soha nem is létezett, a jövőjéről pedig még nem született döntés. A fehérorosz védelmi miniszter szerint a Wagner-katonák egy része jelenleg a belarusz hadsereg kiképzésén dolgozik.

A kijevi ellentámadás, amely az orosz erők ellenállásába ütközött, „nem halad olyan gyorsan” előre – ismerte el pénteken Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője.

Ha látjuk, hogy valami nem úgy megy, ahogyan kellene, meg fogjuk mondani. Senki nem fogja szépíteni a helyzetet – tette hozzá.

Andrij Jermek arról is biztosított mindenkit, hogy a nyugati szövetségesek nem gyakorolnak nyomást Kijevre ebben a kérdésben. Hozzátette: Ukrajna addig nem tárgyal Oroszországgal, amíg a moszkvai csapatok ukrán területen lesznek.

Az álláspontunk nagyon világos. A tárgyalásokra még csak gondolni sem lehet, csak azután, hogy az orosz csapatok elhagyták a területünket” – folytatta Andrij Jermak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek esti videóüzenetében szintén arról beszélt, hogy Oroszország minden rendelkező eszközt bevet, hogy megfékezze az ukrán erők előrenyomulását az ország déli és keleti felében.

Mindannyiunknak nagyon világosan, a lehető legvilágosabban meg kell értenie, hogy az orosz erők déli és keleti végeinken minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megállítsák katonáinkat – hangsúlyozta az ukrán elnök, miután katonai parancsnokaival találkozott.

Minden ezer méter, amelyet előre tudunk haladni, minden harci egységünk minden sikere hálánkat érdemli” – tette hozzá.

Oroszország kevés jelét mutatja annak, hogy irányt kívánna változtatni az ukrajnai háborúban – jelentette ki az amerikai külügyminiszter Jakartában pénteken.

Antony Blinken a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Regionális Fórumán (ARF) beszélt erről, ahol a részt vevő mintegy huszonöt külügyminiszter között jelen voltak Kína, az Egyesült Államok és Oroszország vezető diplomatái is.

A tárgyalások befejezése után Antony Blinken újságírók előtt kijelentette: nincs arra utaló jel, hogy Oroszország diplomáciai erőfeszítéseket igyekezne tenni a Moszkva által „különleges hadműveletnek” nevezett háború kapcsán, amelyet 2022. február 24-én indított abból a célból, hogy a szomszédos országot megtisztítsa a „náciktól”.

Semmi olyat sem hallottam (Szergej) Lavrov (orosz) külügyminisztertől, ami arra engedne következtetni, hogy irányt akarnának változtatni abban, amit Oroszország Ukrajnában művel” – fogalmazott Antony Blinken.

Hozzátette: Oroszország arra is törekszik, hogy az Egyesült Államokat okolja a világ problémái miatt. Szergej Lavrov a héten kijelentette, hogy a háború mindaddig nem ér véget, amíg a Nyugat nem hagy fel az uralom megtartására irányuló terveivel.

Az amerikai külügyminiszter később felszólította Oroszországot: hosszabbítsa meg az ukrajnai gabonaexportra vonatkozó, hétfő este lejáró megállapodást.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője sajtónyilatkozatában arról beszélt: Szergej Lavrov agresszíven utasította vissza a felszólítását, hogy Oroszország vonja ki a csapatait Ukrajna területéről.

A jakartai tanácskozás fő témái között szerepeltek az észak-koreai rakétakísérletek és a mianmari politikai válság is.

Antony Blinken stabilitást szorgalmazott az indiai-csendes-óceáni térségben, a Tajvani-szorosban és a Dél-kínai-tengeren. Kijelentette: nincs nagyobb kihívás a térség biztonsága számára, mint az észak-koreai rakétakísérletek.

Egy nappal azután, hogy Phenjan bejelentette, hogy újabb kísérletet hajtott végre interkontinentális ballisztikus rakétával, Blinken – japán és a dél-koreai kollégájával tartott találkozóján – hangsúlyozta: az Egyesült Államok a szövetségeseivel együtt azon dolgozik, hogy elrettentse Észak-Koreát minden erőszaktól.

A fórum határozottan elítélte a mianmari juntát a polgári lakosság ellen elkövetett atrocitások miatt.

Szergej Lavrov különmegbeszélést folytatott Jakartában Vang Ji kínai külügyi államtanácsossal. A kínai külügyminisztérium szerint a két fél megerősítette stratégiai kommunikációját.

Vang Ji még csütörtökön tárgyalt Blinkennel is a két nagyhatalom közötti vitás kérdések rendezésére irányuló párbeszéd keretében. A kínai államtanácsos kijelentette: egy ésszerű és pragmatikus magatartás a kulcsa a kapcsolatok megfelelő pályára helyezésének.

origo.hu

Elmarad Mike Tyson és Jake Paul bokszmeccse

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

Már az exférje sem ismer rá: így néz ki most a Házasság első látásra szereplője!

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Giorgia Meloni: Nyerjük meg a Bajnokok Ligáját Európában!

POLITIK

Orbán Viktor: Akarunk vért adni Ukrajnáért?

POLITIK

Nézőpont Intézet: Az EP-választás történelmi pillanat

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk