A francia anarchia egyértelmű migránslázadás!

Megdöbbentően őszinte interjút adott Pierre Brochand a Le Figaro-nak. Véleménye szerint létfontosságú kérdés, hogy a migránslázadást követően elfogadható jövőképe legyen Franciaországnak és a francia embereknek. Merthogy az nincs. A következetesen bevándorlásellenes, tudását sok szempontból is a gyakorlatból merítő Pierre Brochand 2002 és 2008 között a befolyásos és nagy hatású Külbiztonsági Főigazgatóság főigazgatója volt, röviden ő volt a francia kémfőnök. Sőt, legendás kémfőnöknek tartották.

 Korábban pedig nagykövetként szolgálta Franciaországot, nevezetesen Magyarországon és Izraelben. Ritkán jelenik meg a médiában, mostani interjújának az az alapvető indoka, hogy a Franciaországban kialakult katasztrofális helyzet miatt úgy érezte, hogy meg kell szólalnia. Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy sikeres konzervatív elnökök egykori kémfőnökének szavai rendkívül ritkán jelennek meg a sajtóban. Ennek nem az az oka, hogy a 82 éves Brochand nem akar interjút adni, hanem leginkább amiatt, mert a nemzetközi szinten is jelentős többségben levő baloldali médiumokban nem lehet őszintén vagy tényeken alapulva beszélni a migrációról, az integráció kudarcáról és arról, hogy visszafordíthatatlan folyamatok előtt állunk.

Kétségtelen: Brochand őszintén megosztja véleményét a Franciaországot napok óta lángba borító zavargásokkal összefügésben és, tegyük hozzá, hogy Franciaország és Európa nyugati része számára, nem túlságosan boldog jövőképet fest le.

BROCHAND ÚGY VÉLI, HOGY AZ, AMI MOST FRANCIAORSZÁGBAN TÖRTÉNIK, AZ AZ OTT ÉLŐ, NEM EURÓPAI SZÁRMAZÁSÚ FIATALOKNAK A FRANCIA NEMZETÁLLAM ELLENI LÁZADÁSA. MÁSKÉPPEN: KLASSZIKUS MIGRÁNSLÁZADÁS.A helyzet robbant, és ez a bevándorlással kapcsolatos több évtizedes vakság és propaganda eredménye, amelynek következményeit az egykori budapesti francia nagykövet szerint soha nem mérték fel reálisan. Ahogy fogalmaz, egy „végzetes koktél" jött létre a nyitott és a demokrácián alapuló társadalom, valamint a teljesen más kulturális háttérrel rendelkező, népes diaszpórák bevándorlása közötti találkozásból. Pesszimista hangulatú elemzése során könnyen arra a következtésre juthat bárki, hogy már túl késő és Franciaország elesett.

Tüntetők futnak, miközben francia rendőrök könnygázt vetnek be Párizsban 2023. július 2-án

FORRÁS: AFP/LUDOVIC MARIN

A volt kémfőnök a „Res Publica Alapítvány" által szervezett, „Egy valódi bevándorlási politikáért" című konferencián tartott előadásában nemrégiben arra szólította fel a politikusokat, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint a múltban, és megoldást is javasolt a Franciaország történelmében példátlan válságra. Érdemes még megemlíteni, hogy Brochand 2022 novemberében megrázó erejű beszédet tartott a Szenátusban, és ebben több megvalósuló/kudarcot vallott forgatókönyvet is elemez a Franciaországot évtizedek óta sújtó ellenőrízetlen és mértéktelen bevándorlással kapcsolatban : a további migráció betiltása és az asszimiláció mellett a tárgyalások (elszalasztott) lehetőségére, vagy a szeparáció bekövetkezésére és a szükségszerűen bekövetkezett konfrontációra is ráirányított a figyelmet.

„Egyértelmű „konfrontációra" került sor a mostani helyzetben, ami általában akkor szokott bekövetkezni, amikor már semmi más nem vezet eredményre, minden, a megoldásra tett kísérlet működésképtelené válik." - mondja a franciák egykori kémfőnöke.

Tűzijátkékkal is lőtték a rendőröket

FORRÁS: ANADOLU AGENCY VIA GETTY IMAGES/2023 ANADOLU AGENCY/ANADOLU AGENCY

Brochand számba veszi a masszív, ellenőrízetlen bevándorlással szemben lehetséges intézkedéseket. Arról beszél, hogy a „ migráció betiltása", azaz a határok lezárása az elővigyázatosság elvének nevében Franciaországban soha nem került komolyan megfontolásra, humanista és a gazdasági megfontolások miatt. Ugyanígy nagyon gyorsan, önkéntes alapon feladták az „asszimilációt" is, ugyanis a hatalmas migráns tömeget már nem lehetett így kezelni. 

Egyrészt, szemben az asszimilációval, az integrációt megvalósító minimális társadalmi szerződés -egyszerűbben fogalmazva: a törvények tiszteletben tartása a „foglalkoztatásért" cserébe - a legtöbb terhet a befogadó országra hárítja, mind a pénzügyi ráfordítások, mind saját elveinek és értékeinek megsértése tekintetében.

Másrészt a munkához való hozzáférést csak a nagyon alacsony képzettségű bevándorlók számára lehet(ne) biztosítani, akik néha sajátos indokok alapján még ezekből a munkákból is kizárják magukat. (És nyilvánvalóan miért is akarna a munka világában elhelyezkedni, amikor az állam bőkezűen osztogatja a segélyeket?)

ENNEK EREDMÉNYEKÉPPEN AZ ÚGYNEVEZETT „INTEGRÁLTAK" SOKKAL KEVESEBBEN VANNAK A BEVÁNDORLÓK KÖZÖTT, MINT A BEILLESZKEDÉST ELUTASÍTÓ MIGRÁNSOK.

„Ebből következik a „szeparáció", az „elkülönülés", folytatja Brochand, ami aligha meglepő annak ismeretében, hogy az „elkülönülés" minden „multi-társadalom" természetes hajlama, szabálya, ahol mindenki a lábával szavaz és a sajátjaival bújik össze. Nem ismerek kivételt e szabály alól, különösen akkor nem, ha a közösség tagjai különböző civilizációkhoz tartoznak. Ez a szabály pedig nem más, mint a társadalmi bizalom összeomlása, amelynek fokmérője az uralkodó „sokféleség", pontosabban az, hogy mekkora a keveredés és mennyien vannak a soknemzetű bevándorlók.

Rengeteg épület leégett

FORRÁS: AFP/PHILIPPE LOPEZ

Így jutunk el a „diaszpórákhoz", a kemény magot alkotó csoportokhoz, amelyek sem nem asszimilálódnak, sem nem integrálódnak, nem működnek együtt a befogadó társadalommal és ennek következtében a disszidensség kettős dinamikája alakul ki. E folyamat egyik hajtóereje az, hogy nincsenek visszatérési kötöttségek. E csoport irányítószervezetei nyomás alá helyezi őket, eredeti erkölcseik, meggyőződésük és életmódjuk követését várja el tőlük, miközben egyre inkább eltávolítja őket a befogadó ország normáitól. Ebből egy korábban soha nem látott generációs divergencia is következik, ezt kétségtelenül igazolják a jelenlegi események." Brochand egyértelműen és tényszerűen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy

ezek az enklávék folyamatosan saját lavina-effektust generálnak, a (migráns közösségek) nagyfokú természetes szaporodásának és a jogszabályi környezetnek köszönhetően, hogy mást ne említsünk, mint a családegyesítés gyakorlatát."  

A volt francia kémfőnök fontosnak tartja azt is, hogy megvizsgálja a hatalom viszonyát ehhez a kérdéshez. „Ez az elszakadás felé tartó menetelés megdöbbentette elitünket. Gyorsan felismerte a helyzet robbanásveszélyes potenciálját, de ahelyett, hogy megakadályozta volna, és például türelmes, hosszútávú stratégiát hajtott volna végre, rövid távú megfékezésre rendezkedett be, támogatási rendszert vezetett be,majd a tagadás és az eufemizmus füstös diskurzusába burkolózott, egyetlen célt látva a szeme előtt: így akarta megvásárolni a társadalmi békét, napról napra élve".

„De mindig ugyanaz a régi lemez forog. Amikor a diaszpórák mértéktelenül felduzzadnak (2005 óta legalább 5 millió további bevándorlót fogadtak be), és elérik azt a kritikus tömeget, amely ráébreszti őket ellenállhatatlan erejükre, vagy amikor a többségi táradalom részéről tett kompromisszumok és egyoldalú engedmények a gyengeség beismeréseivé válnak, akkor ez túlkapásra sarkallja a diaszpórákat. Egymással versengő, szuverén ellentársadalmak jönnek létre ugyanabban az egy és oszthatatlan térben. Ez az az a pillanat, amikor, ahogy Brochand találóan fogalmazott, „lerepül a fazék teteje és felrobban..."

Tetemes anyagi kár keletkezett

FORRÁS: AFP/ALAIN JOCARD

A 2005-ös, három hétig tartó durva lázadásokat Brochand tanulságokkal teli figyelmeztetésnek tekinti, de sajnos, ahogy fogalmazott, „nem vették komolyan azt, ami történt. „Várospolitikával" próbálták felszámolni a lázadást, az elmúlt jó néhány nap pedig egyszerűen ennek a vakságnak a betetőzése volt" .

Párhuzamot von a mai és a 2005-ös országos szintű lázadások között is, erről ezt mondja:

„Őszinte akarok lenni az olvasókkal. Nincs olyan információm, amit ők ne tudnának. Két nagyon egyszerű elv szerint próbálom elemezni a dolgokat: először is, az okok következményekhez vezetnek („megtörténik, aminek meg kell történnie"), másodszor, egy adott konfliktushelyzetet döntően az erőviszonyok alapján lehet értékelni.Érdemes megjegyezni, hogy az elszigetelt zavargások negyven éve mindennaposak az ország valamennyi szegletében, ezeket technokrata nyelven „városi erőszak"-nak nevezték el és ez olyannyira így maradt, hogy ma már senki sem fordít figyelmet ezekre a kisebb- nagyobb összecsapásokra, bandaháborúkra, kábítószerelosztási területekért folyó harcokra, mintha ezek a táj részei lennének.Mintha ez lenne a normalitás. „Végzetes hiba" -mondja Brochand. „ Az ország 2005-ös lángba borítása arra tanított meg bennünket, hogy elég egy szikra, hogy lángba boruljon az erdő. Ezekben a napokban sok mindent láttunk abból, ami tizennyolc évvel ezlőtt is megtörtént."

AZ 1789-ES FORRADALOM ÓTA ILYESMI NEM TÖRTÉNT A FRANCIA VÁROSOKBAN.

Brochand a poliform, többoldalú erőszak kategóriáját hozza fel példának, amikor a mostani lázadásokat kiváltó végzetes rendőrségi „baklövést" (ürügyet) elemezi. Három tulajdonsága van szerinte a mostani erőszaknak:

• (1) „metapolitikai" (azaz minden ellen irányul, ami Franciaországot és az államot képviseli)
• (2) haszonelvű (nagyszabású fosztogatás, tehát anyagi haszonszerzés a célja) és
• (3) indokolatlan (nihilista vandalizmus jellemzi). Az elkövetők ugyanazok, mint mindig, a külvárosok fiataljai, akik a „legerősebb győz" törvényét képviselik.

Kísérteties a hasonlóság azokkal a faji zavargásokkal, amelyeket az amerikai gettókban figyelhetünk meg. Ugyanaz a kizárólag városi környezet és az éjszaka utáni ugyanolyan vonzalom jellemzi a francia lázadásokat, mint ahogy a világ összes gerillaharca működik, de van egy komoly eltérés is: a halált okozó lőfegyverek használata tekintetében az USA jóval megengedőbb, eltér a francia gyakorlattól. A mi rendfenntartó erőink a maximális mozgósítás ellenére is erőtlenek. Továbbra is szeretnénk hinni abban, hogy ez a robbanás spontánnak tekinthető, a felkelők mögött nem áll „nemzeti koordinátor" vagy „militáns csoport", sem egy központi bizottság vagy iszlám döntő-bizottság, sem a drogkereskedők szindikátusa-mondja Brochand.

Emberek sétálnak egy utcát elzáró égő gumiabroncsok mellett Bordeaux-ban, Délnyugat-Franciaországban 2023. június 29-én

FORRÁS: AFP/PHILIPPE LOPEZ

Azt sem látjuk igazán, hogy a „Black Lives Matter" (Fekete életek számítanak) mozgalomhoz hasonló hatású és kitartású mozgalom jött volna létre, a 2005-ös zavargások mögött álló Traoré-klán inkább egy paródia volt, semmint komoly kísérlet erre. (A szélsőségesen agresszív, kegyetlen Traoré klán működéséről az Origo itt írt részletesen.

Nemcsak a szélsőséges, Franciaország behódolásán dolgozó szalafista iszlám hívőkkel, de a szélsőbaloldali, kommunista Mélenchon-nal és pártjával (Engedetlen Franciaország, „Insoumis") is szoros kapcsolatot tartanak.)

DE A MÚLTTAL VALÓ HASONLÓSÁGOKON TÚL A KÜLÖNBSÉGEK IS SZEMBETŰNŐEK, ÁLLÍTJA AZ EGYKORI KÉMFŐNÖK, AKI MIND „MENNYISÉGI", MIND „MINŐSÉGI" NÖVEKEDÉST TAPASZTALT 2005-HÖZ KÉPEST.

„Ami a méreteket illeti, a hivatalos statisztikák azt sugallják – ez a kérdés nyilván a történészek számára ellenőrizendő -, hogy az 1789-es forradalom, de legalábbis a II. világháború utáni felszabadulást követő hetek óta semmi hasonló nem történt a francia városokban. Különösen a bűnözés dimenziójának rendkívüli kiterjedése, az önkívületi állapotba került diaszpórák járványszerű túlbűnözése okozott döbbenetet.SAJNOS NINCSENEK PONTOS SZÁMAINK ARRÓL, HOGY HÁNYAN VETTEK RÉSZT EZEKBEN A KEGYETLEN LÁZADÁSOKBAN, DE A SZÁM NAGYJÁBÓL 100 000 ÉS 200 000 FŐ KÖZÉ TEHETŐ (AZ ÉJSZAKÁNKÉNT ELFOGOTT SZEMÉLYEK SZÁMÁNAK OPTIMISTA 1%-OS ARÁNYÁT ALKALMAZVA). (MÁS FORRÁSOK AKÁR A 400 EZRES TÖMEG IS ELKÉPZELHETŐNEK TARTJÁK.)Ami biztos: abszolút kétségesé teszi a médiumok és a baloldali, ultraliberális politikusok által közkedvelt „csekély kisebbség" közhelyét.

„De más lett a zavargások dinamikája is-tér át Brochand a változások minőségi elemzésére, - mégpedig legalább három irányban. Az első a közösségi hálók és platformok megnövekedett szerepe, amelyek egyszerre váltak az események felgyorsítóivá és a valós idejű átláthatóság multiplikátorává. Nehéz mérni ezt a hatást, de valószínűleg jelentős.

A második példátlan változás az, hogy a zavargások a nagyon kis, korábban csendes, vidéki városokban is elterjedtek, ami aggasztóan tükrözi a bevándorlás jelenlétét az egész országban, és ez ráadásul a hatóságok és a kormány ösztönzésére történt és történik továbbra is.

Megdöbbentően őszinte interjút adott Pierre Brochand a Le Figaro-nak. Véleménye szerint létfontosságú kérdés, hogy a migránslázadást követően elfogadható jövőképe legyen Franciaországnak és a francia embereknek. Merthogy az nincs. A következetesen bevándorlásellenes, tudását sok szempontból is a gyakorlatból merítő Pierre Brochand 2002 és 2008 között a befolyásos és nagy hatású Külbiztonsági Főigazgatóság főigazgatója volt, röviden ő volt a francia kémfőnök. Sőt, legendás kémfőnöknek tartották. Korábban pedig nagykövetként szolgálta Franciaországot, nevezetesen Magyarországon és Izraelben. Ritkán jelenik meg a médiában, mostani interjújának az az alapvető indoka, hogy a Franciaországban kialakult katasztrofális helyzet miatt úgy érezte, hogy meg kell szólalnia. Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy sikeres konzervatív elnökök egykori kémfőnökének szavai rendkívül ritkán jelennek meg a sajtóban. Ennek nem az az oka, hogy a 82 éves Brochand nem akar interjút adni, hanem leginkább amiatt, mert a nemzetközi szinten is jelentős többségben levő baloldali médiumokban nem lehet őszintén vagy tényeken alapulva beszélni a migrációról, az integráció kudarcáról és arról, hogy visszafordíthatatlan folyamatok előtt állunk.

Kétségtelen: Brochand őszintén megosztja véleményét a Franciaországot napok óta lángba borító zavargásokkal összefügésben és, tegyük hozzá, hogy Franciaország és Európa nyugati része számára, nem túlságosan boldog jövőképet fest le.

BROCHAND ÚGY VÉLI, HOGY AZ, AMI MOST FRANCIAORSZÁGBAN TÖRTÉNIK, AZ AZ OTT ÉLŐ, NEM EURÓPAI SZÁRMAZÁSÚ FIATALOKNAK A FRANCIA NEMZETÁLLAM ELLENI LÁZADÁSA. MÁSKÉPPEN: KLASSZIKUS MIGRÁNSLÁZADÁS.A helyzet robbant, és ez a bevándorlással kapcsolatos több évtizedes vakság és propaganda eredménye, amelynek következményeit az egykori budapesti francia nagykövet szerint soha nem mérték fel reálisan. Ahogy fogalmaz, egy „végzetes koktél" jött létre a nyitott és a demokrácián alapuló társadalom, valamint a teljesen más kulturális háttérrel rendelkező, népes diaszpórák bevándorlása közötti találkozásból. Pesszimista hangulatú elemzése során könnyen arra a következtésre juthat bárki, hogy már túl késő és Franciaország elesett.

Tüntetők futnak, miközben francia rendőrök könnygázt vetnek be Párizsban 2023. július 2-ánFORRÁS: AFP/LUDOVIC MARIN

A volt kémfőnök a „Res Publica Alapítvány" által szervezett, „Egy valódi bevándorlási politikáért" című konferencián tartott előadásában nemrégiben arra szólította fel a politikusokat, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint a múltban, és megoldást is javasolt a Franciaország történelmében példátlan válságra. Érdemes még megemlíteni, hogy Brochand 2022 novemberében megrázó erejű beszédet tartott a Szenátusban, és ebben több megvalósuló/kudarcot vallott forgatókönyvet is elemez a Franciaországot évtizedek óta sújtó ellenőrízetlen és mértéktelen bevándorlással kapcsolatban : a további migráció betiltása és az asszimiláció mellett a tárgyalások (elszalasztott) lehetőségére, vagy a szeparáció bekövetkezésére és a szükségszerűen bekövetkezett konfrontációra is ráirányított a figyelmet.

„Egyértelmű „konfrontációra" került sor a mostani helyzetben, ami általában akkor szokott bekövetkezni, amikor már semmi más nem vezet eredményre, minden, a megoldásra tett kísérlet működésképtelené válik." - mondja a franciák egykori kémfőnöke.

Tűzijátkékkal is lőtték a rendőröketFORRÁS: ANADOLU AGENCY VIA GETTY IMAGES/2023 ANADOLU AGENCY/ANADOLU AGENCY

Brochand számba veszi a masszív, ellenőrízetlen bevándorlással szemben lehetséges intézkedéseket. Arról beszél, hogy a „ migráció betiltása", azaz a határok lezárása az elővigyázatosság elvének nevében Franciaországban soha nem került komolyan megfontolásra, humanista és a gazdasági megfontolások miatt. Ugyanígy nagyon gyorsan, önkéntes alapon feladták az „asszimilációt" is, ugyanis a hatalmas migráns tömeget már nem lehetett így kezelni. 

Egyrészt, szemben az asszimilációval, az integrációt megvalósító minimális társadalmi szerződés -egyszerűbben fogalmazva: a törvények tiszteletben tartása a „foglalkoztatásért" cserébe - a legtöbb terhet a befogadó országra hárítja, mind a pénzügyi ráfordítások, mind saját elveinek és értékeinek megsértése tekintetében.

Másrészt a munkához való hozzáférést csak a nagyon alacsony képzettségű bevándorlók számára lehet(ne) biztosítani, akik néha sajátos indokok alapján még ezekből a munkákból is kizárják magukat. (És nyilvánvalóan miért is akarna a munka világában elhelyezkedni, amikor az állam bőkezűen osztogatja a segélyeket?)ENNEK EREDMÉNYEKÉPPEN AZ ÚGYNEVEZETT „INTEGRÁLTAK" SOKKAL KEVESEBBEN VANNAK A BEVÁNDORLÓK KÖZÖTT, MINT A BEILLESZKEDÉST ELUTASÍTÓ MIGRÁNSOK.

„Ebből következik a „szeparáció", az „elkülönülés", folytatja Brochand, ami aligha meglepő annak ismeretében, hogy az „elkülönülés" minden „multi-társadalom" természetes hajlama, szabálya, ahol mindenki a lábával szavaz és a sajátjaival bújik össze. Nem ismerek kivételt e szabály alól, különösen akkor nem, ha a közösség tagjai különböző civilizációkhoz tartoznak. Ez a szabály pedig nem más, mint a társadalmi bizalom összeomlása, amelynek fokmérője az uralkodó „sokféleség", pontosabban az, hogy mekkora a keveredés és mennyien vannak a soknemzetű bevándorlók.

Rengeteg épület leégett

FORRÁS: AFP/PHILIPPE LOPEZ

Így jutunk el a „diaszpórákhoz", a kemény magot alkotó csoportokhoz, amelyek sem nem asszimilálódnak, sem nem integrálódnak, nem működnek együtt a befogadó társadalommal és ennek következtében a disszidensség kettős dinamikája alakul ki. E folyamat egyik hajtóereje az, hogy nincsenek visszatérési kötöttségek. E csoport irányítószervezetei nyomás alá helyezi őket, eredeti erkölcseik, meggyőződésük és életmódjuk követését várja el tőlük, miközben egyre inkább eltávolítja őket a befogadó ország normáitól. Ebből egy korábban soha nem látott generációs divergencia is következik, ezt kétségtelenül igazolják a jelenlegi események." Brochand egyértelműen és tényszerűen fogalmaz, amikor azt mondja, hogy

ezek az enklávék folyamatosan saját lavina-effektust generálnak, a (migráns közösségek) nagyfokú természetes szaporodásának és a jogszabályi környezetnek köszönhetően, hogy mást ne említsünk, mint a családegyesítés gyakorlatát."  

A volt francia kémfőnök fontosnak tartja azt is, hogy megvizsgálja a hatalom viszonyát ehhez a kérdéshez. „Ez az elszakadás felé tartó menetelés megdöbbentette elitünket. Gyorsan felismerte a helyzet robbanásveszélyes potenciálját, de ahelyett, hogy megakadályozta volna, és például türelmes, hosszútávú stratégiát hajtott volna végre, rövid távú megfékezésre rendezkedett be, támogatási rendszert vezetett be,majd a tagadás és az eufemizmus füstös diskurzusába burkolózott, egyetlen célt látva a szeme előtt: így akarta megvásárolni a társadalmi békét, napról napra élve".

„De mindig ugyanaz a régi lemez forog. Amikor a diaszpórák mértéktelenül felduzzadnak (2005 óta legalább 5 millió további bevándorlót fogadtak be), és elérik azt a kritikus tömeget, amely ráébreszti őket ellenállhatatlan erejükre, vagy amikor a többségi táradalom részéről tett kompromisszumok és egyoldalú engedmények a gyengeség beismeréseivé válnak, akkor ez túlkapásra sarkallja a diaszpórákat. Egymással versengő, szuverén ellentársadalmak jönnek létre ugyanabban az egy és oszthatatlan térben. Ez az az a pillanat, amikor, ahogy Brochand találóan fogalmazott, „lerepül a fazék teteje és felrobban..."

Tetemes anyagi kár keletkezettFORRÁS: AFP/ALAIN JOCARD

A 2005-ös, három hétig tartó durva lázadásokat Brochand tanulságokkal teli figyelmeztetésnek tekinti, de sajnos, ahogy fogalmazott, „nem vették komolyan azt, ami történt. „Várospolitikával" próbálták felszámolni a lázadást, az elmúlt jó néhány nap pedig egyszerűen ennek a vakságnak a betetőzése volt" .

Párhuzamot von a mai és a 2005-ös országos szintű lázadások között is, erről ezt mondja:

„Őszinte akarok lenni az olvasókkal. Nincs olyan információm, amit ők ne tudnának. Két nagyon egyszerű elv szerint próbálom elemezni a dolgokat: először is, az okok következményekhez vezetnek („megtörténik, aminek meg kell történnie"), másodszor, egy adott konfliktushelyzetet döntően az erőviszonyok alapján lehet értékelni.Érdemes megjegyezni, hogy az elszigetelt zavargások negyven éve mindennaposak az ország valamennyi szegletében, ezeket technokrata nyelven „városi erőszak"-nak nevezték el és ez olyannyira így maradt, hogy ma már senki sem fordít figyelmet ezekre a kisebb- nagyobb összecsapásokra, bandaháborúkra, kábítószerelosztási területekért folyó harcokra, mintha ezek a táj részei lennének.Mintha ez lenne a normalitás. „Végzetes hiba" -mondja Brochand. „ Az ország 2005-ös lángba borítása arra tanított meg bennünket, hogy elég egy szikra, hogy lángba boruljon az erdő. Ezekben a napokban sok mindent láttunk abból, ami tizennyolc évvel ezlőtt is megtörtént."

AZ 1789-ES FORRADALOM ÓTA ILYESMI NEM TÖRTÉNT A FRANCIA VÁROSOKBAN.

Brochand a poliform, többoldalú erőszak kategóriáját hozza fel példának, amikor a mostani lázadásokat kiváltó végzetes rendőrségi „baklövést" (ürügyet) elemezi. Három tulajdonsága van szerinte a mostani erőszaknak:

• (1) „metapolitikai" (azaz minden ellen irányul, ami Franciaországot és az államot képviseli)
• (2) haszonelvű (nagyszabású fosztogatás, tehát anyagi haszonszerzés a célja) és
• (3) indokolatlan (nihilista vandalizmus jellemzi). Az elkövetők ugyanazok, mint mindig, a külvárosok fiataljai, akik a „legerősebb győz" törvényét képviselik.

Kísérteties a hasonlóság azokkal a faji zavargásokkal, amelyeket az amerikai gettókban figyelhetünk meg. Ugyanaz a kizárólag városi környezet és az éjszaka utáni ugyanolyan vonzalom jellemzi a francia lázadásokat, mint ahogy a világ összes gerillaharca működik, de van egy komoly eltérés is: a halált okozó lőfegyverek használata tekintetében az USA jóval megengedőbb, eltér a francia gyakorlattól. A mi rendfenntartó erőink a maximális mozgósítás ellenére is erőtlenek. Továbbra is szeretnénk hinni abban, hogy ez a robbanás spontánnak tekinthető, a felkelők mögött nem áll „nemzeti koordinátor" vagy „militáns csoport", sem egy központi bizottság vagy iszlám döntő-bizottság, sem a drogkereskedők szindikátusa-mondja Brochand.

Emberek sétálnak egy utcát elzáró égő gumiabroncsok mellett Bordeaux-ban, Délnyugat-Franciaországban 2023. június 29-énFORRÁS: AFP/PHILIPPE LOPEZ

Azt sem látjuk igazán, hogy a „Black Lives Matter" (Fekete életek számítanak) mozgalomhoz hasonló hatású és kitartású mozgalom jött volna létre, a 2005-ös zavargások mögött álló Traoré-klán inkább egy paródia volt, semmint komoly kísérlet erre. (A szélsőségesen agresszív, kegyetlen Traoré klán működéséről az Origo itt írt részletesen.

Nemcsak a szélsőséges, Franciaország behódolásán dolgozó szalafista iszlám hívőkkel, de a szélsőbaloldali, kommunista Mélenchon-nal és pártjával (Engedetlen Franciaország, „Insoumis") is szoros kapcsolatot tartanak.)

DE A MÚLTTAL VALÓ HASONLÓSÁGOKON TÚL A KÜLÖNBSÉGEK IS SZEMBETŰNŐEK, ÁLLÍTJA AZ EGYKORI KÉMFŐNÖK, AKI MIND „MENNYISÉGI", MIND „MINŐSÉGI" NÖVEKEDÉST TAPASZTALT 2005-HÖZ KÉPEST.

„Ami a méreteket illeti, a hivatalos statisztikák azt sugallják – ez a kérdés nyilván a történészek számára ellenőrizendő -, hogy az 1789-es forradalom, de legalábbis a II. világháború utáni felszabadulást követő hetek óta semmi hasonló nem történt a francia városokban. Különösen a bűnözés dimenziójának rendkívüli kiterjedése, az önkívületi állapotba került diaszpórák járványszerű túlbűnözése okozott döbbenetet.SAJNOS NINCSENEK PONTOS SZÁMAINK ARRÓL, HOGY HÁNYAN VETTEK RÉSZT EZEKBEN A KEGYETLEN LÁZADÁSOKBAN, DE A SZÁM NAGYJÁBÓL 100 000 ÉS 200 000 FŐ KÖZÉ TEHETŐ (AZ ÉJSZAKÁNKÉNT ELFOGOTT SZEMÉLYEK SZÁMÁNAK OPTIMISTA 1%-OS ARÁNYÁT ALKALMAZVA). (MÁS FORRÁSOK AKÁR A 400 EZRES TÖMEG IS ELKÉPZELHETŐNEK TARTJÁK.)Ami biztos: abszolút kétségesé teszi a médiumok és a baloldali, ultraliberális politikusok által közkedvelt „csekély kisebbség" közhelyét.

„De más lett a zavargások dinamikája is-tér át Brochand a változások minőségi elemzésére, - mégpedig legalább három irányban. Az első a közösségi hálók és platformok megnövekedett szerepe, amelyek egyszerre váltak az események felgyorsítóivá és a valós idejű átláthatóság multiplikátorává. Nehéz mérni ezt a hatást, de valószínűleg jelentős.

A második példátlan változás az, hogy a zavargások a nagyon kis, korábban csendes, vidéki városokban is elterjedtek, ami aggasztóan tükrözi a bevándorlás jelenlétét az egész országban, és ez ráadásul a hatóságok és a kormány ösztönzésére történt és történik továbbra is.