Létrehozva: 2023.06.21.

Ötezer vállalkozás terhei enyhülnek az árplafon miatt

Rezsivédelem.

A kormány több mint ötezer vállalkozást szabadít ki az extrém magas áron kötött fix áras áramszerződéséből – így számol a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn jelentette be, hogy a kormány gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el, amelynek része, hogy egyes szektorokban árplafont vezetnek be az áramra. Az intézkedés július elsejétől összesen 40 milliárd forinttal csökkenti az érintett cégek rezsiterheit.

A raktározással, szállítással foglalkozó cégek is nyertesei a kormány most elfogadott gazdaságvédelmi akciótervének, amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy a vállalkozások részére július 1-től árplafont vezetnek be az áramra. Az állami segítség a feldolgozóiparra és a szálláshely-szolgáltatásra is vonatkozik majd. Ezt a hétfői Kormányinfón jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

„Három olyan területen, amely a gazdaság teljesítményére és az inflációra is a legnagyobb hatással van, árplafont vezettünk be.

Ebből a helyzetből igyekszünk kiszabadítani a magyar vállalkozásokat, és a legmagasabb árat július 1-től 200 euró per megawattban állapítjuk meg. Ez a nettó ár. Azért euróról beszélünk, mert a szerződések jelentős részét is euróban kötötték. Három szektorra érvényes ez az árplafon: a feldolgozóiparra, a szálláshely-szolgáltatásra és a raktározásra, szállításra” – közölte Gulyás Gergely.

A gazdaság védelme és az ipar fejlesztése érdekében a kormány ötezer vállalkozást szabadít ki az extrém magas áron kötött fix áras áramszerződésekből –erről már a Gazdaságfejlesztési Minisztérium írt közleményében.

A tárca emlékeztetett rá, hogy az elhúzódó háború és a hibás szankciók egész Európában energiaválsághoz vezettek: a gázár 300, míg a villamos áram 650 euró per megawattóra felett tetőzött.

Ez az időszak nálunk egybeesett azzal, amikor a vállalkozások megkötötték energiaszerződéseiket. Így nagyon sok cég rendkívül magas áron egyezett meg szolgáltatójával, ami azt is jelentette, hogy év végéig fizetik az esetenként 300 euró fölötti árakat is. Függetlenül attól, hogy időközben az energiaárak jelentősen csökkentek. Ez azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a társaságok elhalasztják fejlesztéseiket, nem tudnak majd növekedni, és félő volt az is, hogy a munkavállalóikat sem tudják megtartani.

Ezért a kormány úgy döntött, hogy 200 euró nettó áron árplafont vezet be a vállalkozások esetében az áram bevásárlására” – erről már az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója beszélt az M1-en. Szakáli István Loránd szerint az intézkedés lényege, hogy a kormány a 200 euró fölötti árakat a költségvetésből állja a vállalkozások helyett.

Így ötezer kisebb-nagyobb cégnek segíthet, mintegy 40 milliárd forint értékben.

Ez a 200 eurós maximált ár jelentős segítség a gazdasági szereplőknek, és cserébe ezért a támogatásért az állam azt várja el tőlük, hogy ne emeljenek árakat, illetve a lehetőségekhez képest segítsék elő beruházásokon keresztül a növekedést” – fogalmazott.

Az adatok alapján a vállalkozások által tavaly megkötött szerződések több mint 80 százaléka rögzített áras volt.

Ráadásul az áramszerződések átlagára 250 euró per megawattóra körül alakult, ami a mostani árak többszöröse. A kormányzati segítség a feldolgozóiparban 4200, a szálláshely-szolgáltatásnál 600, míg a szállítás, raktározás esetében 200 vállalkozást érint.

A kormány a gazdaság és a vállalkozások érdekében már korábban is több intézkedést vezetett be, hogy megóvja a hazai kis és közepes cégeket az energiaár-emelkedés romboló hatásaitól. Ezekkel a lépésekkel több tízezer vállalkozást támogattak és több százezer munkahelyet, azaz családot védtek meg.

A háború tavaly nyár végén, ősz elején súlyos ellátási bizonytalanságokat és drasztikus áremelkedést okozott a nemzetközi energiapiacon. Sok magyarországi versenypiaci fogyasztó csak rendkívül magas áron tudta biztosítani a működéséhez szükséges árammennyiséget.

A történelmi csúcsokról azóta kezelhetőbb szintre csökkentek a világpiaci árak, a korábban rögzített költségek így mára jelentősen rontják az érintett cégek versenyhelyzetét.

A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedéseként döntött a jogszabályi beavatkozás mellett – közölték.

A kapcsolódó kormányrendelet a főtevékenységként feldolgozóiparral, szálláshely-szolgáltatással vagy raktározással (szállítást kiegészítő tevékenységgel) foglalkozó gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó meglévő áramvásárlási szerződésében fixált árat csökkenti le.

Az egységesen alkalmazandó áramárplafon július elsejétől megawattóránként legfeljebb nettó 200 euró lesz. A ráépülő további díjakkal együtt ez a jelenlegi árszinthez közelítve kilowattóránként mintegy bruttó 125 forintos kiadást jelent. Összehasonlításképpen: az MVM Csoport 2022 végén az úgynevezett Váltó fix tarifák bevezetésével segítette azokat a piaci ügyfeleket, akik ennek hiányában ellátatlanul maradtak volna.

A kormány korábbi döntése május elsejétől megfelezte az e körbe tartozó fogyasztók energiadíjait. E cégek és intézmények így jelenleg körülbelül bruttó 134 forintos egységáron kapják a villamos energiát. A gazdaságvédelmi akciótervvel megsegített vállalkozások tarifája tehát még ennél is kedvezőbb lesz júliustól az év végéig – ismertették.

Az áramárplafon automatikusan a szerződések részévé válik, érvényesítése érdekében a vállalati ügyfeleknek nincs teendőjük.

A kedvezményezetteknek 2023. június 1-jén a rendeletben rögzített TEÁOR-számok szerinti főtevékenységet kell végezniük, és fix áras áramszerződéssel kell rendelkezniük. Az árcsökkentés fejében a cégek növelik gyártási kapacitásaikat, és az év végéig nem emelnek árat. E vállalások betartását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ellenőrzi majd.

Az energiakereskedők a döntés nyomán összesen mintegy 40 milliárd forint bevételtől esnek el. A teljes tétel nagyjából háromnegyede az állami tulajdonú MVM Csoportnál jelentkezik, de

a kormány a többi áramkereskedőt is 100 százalékban kompenzálja – közölték.

„A szankciós intézkedések nem vetettek véget a háborúnak, ám gazdasági hatásaikat az uniós tagállamok mindegyike súlyosan megszenvedi. A kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsivédelemmel garantálja Európa legalacsonyabb áram- és gázárait a magyar családok számára” – fogalmaztak.

A gazdaságvédelmi akcióterv intézkedései – köztük a leginkább érintett ágazatok vállalkozásainak kiszabadítása a fix áras áramszerződésekből – a nemzetgazdaság védelmét szolgálják a háborús infláció elleni küzdelem jegyében – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Gyors és egyszerű, mégis mennyei és mutatós epres-csokis piskótatekercs

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök