Létrehozva: 2023.06.25.

Mi is az a Wagner-csoport?

Kőkemény történet

A Wagner-csoport, hivatalos nevén Wagner PMC, katonai magáncégként jellemzi magát.

A Wagner-csoportot először 2014-ben azonosították, amikor az oroszbarát szeparatista erőket támogatta Kelet-Ukrajnában.

Az orosz Wagner-csoport katonái ünneplik Bahmut elfoglalását  Fotó: AFP/Telegram @concordgroup_official

Akkoriban egy titkos szervezet volt, amely főként Afrikában és a Közel-Keleten tevékenykedett, és a feltételezések szerint mindössze 5000 harcosa volt,

többnyire az orosz elit ezredek és különleges erők veteránjai. A szervezet 2022-ben kezdett el nagy számban toborozni, miután a Wagner-csoport is harcolni kezdett az ukrajnai háborúban.

Azóta azonban jelentősen megnőtt a magánhadsereg létszáma, a brit védelmi minisztérium információi szerint Jevgenyij Viktorovics Prigozsin, az amerikai nemzetbiztonsági tanács adatai szerint Wagner ukrajnai csapatainak mintegy 80 százalékát egykori rabokból toborozták, hívta fel rá a figyelmet az Origó.

Annak ellenére, hogy hivatalosan tilos a magánhadseregek fenntartása Oroszországban, Prigozsin nyíltan toborozhatott orosz városokban, óriásplakátokon hirdette a Wagner-csoportot, amit az orosz médiában hazafias szervezetként nevezett meg.

Hatalmas sikerek a Wagner révén

Az ukrajnai háború tavaly februári kitörése óta harcolt a Wagner-csoport a posztszovjet országban, nagyban hozzájárulva az orosz sikerekhez. Becslések szerint Prigozsin húszezer zsoldosát áldozta fel a kelet-ukrajnai Bahmut városáért, melyet a háború egyik legvéresebb csatájaként tartanak számon a szakértők. A település bevétele után az orosz haderőnek adták át Bahmutot, majd június elején Moszkva új törvényt fogadott el, melynek célja, hogy az Oroszország nevében Ukrajnában harcoló magánhadseregek a védelmi minisztériummal írjanak alá szerződést. Prigozsin serege már a 2014-es kelet-ukrajnai harcokban is részt vett, különösen aktívak voltak zsoldosai februárban a Krímért vívott csatákban, a félsziget végül orosz kézre került.

 

Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldos csoport vezetője. (Fotó: NEXTA / Twitter)
Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner zsoldoscsoport vezetője  Forrás: NEXTA/Twitter

A BBC Wagner-csoporttal kapcsolatos vizsgálata rávilágított arra, hogy az orosz hadsereg egy volt tisztje, Dmitrij Utkin vélhetően részt vett a magánhadsereg megszervezésével kapcsolatos munkákban. A csecsenföldi háborúk veteránja – aki feltehetően a Wagner első tábori parancsnoka – korábbi rádióhívójele után nevezte el a csoportot Wagnernek.

A Wagner-csoport egyébként nem kizárólag Oroszországgal áll szerződésben.

A zsoldosok világszerte számos országban végeznek hadi cselekményeket.

Prigozsin erői például 2015 óta Szíriában harcolnak a kormánypárti erők oldalán, és olajmezőket őriznek. Líbiában is vannak Wagner-csoportos katonák, akik a Khalifa Haftar tábornokhoz hű erőket támogatják.

A Közép-afrikai Köztársaságban a Wagner-csoport gyémántbányákat őriz; sajtóinformációk szerint Szudánban is jelen vannak, ahol az aranybányák biztonságát garantálják.

A nyugat-afrikai Maliban pedig a kormány a Wagner-csoportot használja az iszlám militáns csoportok elleni harcra.

Azonban a magánhadsereg számos emberi jogi visszaélést is elkövetett az évek során. Januárban egy volt parancsnok menedékjogot kért Norvégiában, miután dezertált a zsoldoscsapatból. A férfi állítja, hogy tanúja volt háborús bűncselekmények elkövetésének Ukrajnában.

Az ukrán ügyészek szerint a Wagner-csoport három zsoldosa az orosz reguláris erők segítségével 2022 áprilisában Kijev közelében civileket ölt és kínzott meg. A német hírszerzés szerint a Wagner zsoldosai 2022 márciusában civileket mészároltak le az ukrajnai Bucsában, az ENSZ és a francia kormány pedig azzal vádolja a Wagner-csoport tagjait, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban több esetben raboltak ki és erőszakoltak meg civileket. 2020-ban az Egyesült Államok hadserege szerint aknákat és más robbanószerkezeteket helyeztek el a líbiai fővárosban, Tripoliban és környékén.

Nem vonják felelősségre fegyveres felkelés szervezése miatt Jevgenyij Prigozsint, a Wagner-csoport vezetőjét, aki az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel kötött megállapodás értelmében Fehéroroszországba fog távozni – jelentette be a Kreml.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombaton késő este megerősítette, hogy a moszkvai vezetésnek sikerült a nmap végére megállapodásra jutnia a lázadást szervező Wagner-vezérrel. Megjegyezte, hogy 

a vérontás elkerülése érdekében egyeztek meg Prigozsinnal. A lázadás leállításáért cserébe Moszkva sem a Wagner vezetőjét, sem a magánhadsereg harcosait nem vonja büntetőjogi felelősségre 

– közölte Peszkov.

A szóvivő elmondta azt is, hogy Lukasenka maga ajánlkozott, hogy – Putyin elnök jóváhagyásával – közvetít a moszkvai vezetés és Prigozsin között, akit mintegy húsz éve személyesen ismer.

Vlagyimir Putyin hálás Lukasenka elnöknek a közvetítő szerepéért, amelynek köszönhetően újabb veszteségek nélkül sikerült megoldást találni – emelte ki Peszkov, megjegyezve, hogy a két államfő szombat este „nagyon hosszú és igazán szívélyes” telefonbeszélgetést folytatott egymással.

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel egyeztetett a Wagner-csoport vezetője – számolt be a TASZSZ orosz hírügynökség a belarusz elnöki sajtószolgálatra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint Jevgenyij Prigozsin beleegyezett abba, hogy leállítja Moszkva felé tartó zsoldoscsapatát, emellett hajlandó lépéseket tenni a kialakult feszültség enyhítése érdekében.

A Wagner vezetője közölte, konvojai visszafordulnak és visszatérnek táboraikba annak érdekében, hogy megakadályozzák a vérontást. A TASZSZ értesülései szerint Vlagyimir Putyin orosz elnököt telefonon tájékoztatta belarusz kollégája a Prigozsinnal folytatott megbeszélésről, majd Putyin köszönetet mondott Lukasenkának.

Az orosz sajtó közlése szerint Prigozsin Belaruszba távozik, ám arról egyelőre nem érkeztek hírek, kinek fog dolgozni a Wagner-vezér.

Fel akarták oszlatni a Wagner-csoportot. Június 23-án megindult az igazság menete. Egy nap alatt már 200 kilométerre voltunk Moszkvától. Ez idő alatt egyetlen harcosunknak sem esett baja. Most jött el a vérontás pillanata. Felismerve minden felelősséget azért, hogy oroszok vére folyhat, tervek szerint visszafordítjuk oszlopainkat és táboraink felé vesszük az irányt

– idézte a The Washington Post amerikai napilap újságírója Prigozsin közleményét.

PRIGOZSIN, Jevgenyij
A Wagner-csoport katonái az ukrajnai orosz katonai műveleteket irányító központ közelében Rosztov-na-Donuban 2023. június 24-én. Fotó: MTI/EPA

A Magyar Nemzetnek Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyének vezetője elmondta: Belaruszban is megindultak a mozgolódások, és vannak arra utaló jelek, hogy Lukasenka rendszere ellen is támadások indulhatnak. Hozzátette: valószínűleg mindkét fél próbálja elkerülni a teljes szakítást. A szakértő ugyanakkor Lukasenka közvetítésének egy másik aspektusára is rámutatott:

Ez egy rendkívüli gyengeség Vlagyimir Putyin orosz elnök részéről, hogy közvetítésre van szüksége.

Lehetséges az is, hogy mindegyik fél, tehát Prigozsin, Putyin és Lukasenka is belátta, hogy most össze kell zárniuk, különben mindannyiuk hatalmát elsöpörheti az ukrán, a nyugati és a belső erők munkája – tette hozzá.

Meg nem erősített hírek szerint Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter lemond – írta az oroszországi fejlemények kapcsán Facebook-oldalára Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő.

Mindeközben szombat éjszaka arról számolt be Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, hogy megszünteti az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat által Prigozsin ellen indított (FSZB) büntetőeljárást és nem került sor személyi változásokra a védelmi minisztériumban.

Hozzátette: azok a Wagner-katonák, akik nem csatlakoztak Prigozsin konvojához, szerződést fognak kötni a védelmi minisztériumban.

Peszkov arról is beszámolt, a híresztelésekkel ellentétben Putyin továbbra is Moszkvában van, nem hagyta el a Kremlt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek