tóth gabi
Látványos, végső(?) fordulat...
„A Jobbik nem támogatja a kényszerbetelepítést, csak a fideszes lakájmédia hazudik megint” – hirdette a párt saját hírportálja hatalmas betűkkel 2018 áprilisában, négy nappal az országgyűlési választások előtt. Az Alfahír akkori beszámolója szerint rágalomhadjárat indult a „kormánypárti silánymédiában”, amely szerint Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, végrehajtanák a migránsok kényszerbetelepítését. „Csakhogy Gyöngyösi ilyet nem mondott” – írta az Alfahír, mert szerintük Gyöngyösi arról beszélt, hogy „Amikor migrációs válság van, meg kell védeni az országot, felhúzni a kerítést, felállítani a határvédelmet”.
„Gyöngyösi egyszer sem állította azt, hogy a Jobbik elfogadná a kvótákat, vagy a kényszerbetelepítések mellett állna, csupán a valódi menekültek esetében beszélt szolidaritásról és nemzetközi kötelezettségről”
– érvelt a portál.
A párt EP-képviselője még szűk egy éve is úgy fogalmazott az Alfahírnek, hogy a migránsok kvóta szerinti szétosztását Európában a Jobbik sosem támogatta. A fentiekkel szemben Gyöngyösi Márton most egyike azon hazai ellenzéki EP-képviselőknek, aki támogatta azt a migránsok kötelező szétosztására vonatkozó javaslatot, amit aztán az uniós belügyminiszterek tanácsa többségi döntéssel elfogadott.
Nem a migráció kérdése az első és egyetlen, melyben a Jobbiknak nem sikerül következetes álláspontot fenntartania. Így volt ez Ukrajna vagy Oroszország megítélésével, az Európai Uniós tagsággal, a NATO szerepével vagy akár Gyurcsány Ferenccel. A párt EP-képviselőjének mostani lépése így talán már nem is meglepő, bár tény,
nem ő az első a Jobbikban, aki a migrációt illetően mást mondott, majd mást tett.
Emlékezetes, a kormány 2016-os alkotmánymódosító javaslatát – amely szerint az alaptörvény rögzítse, Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be, a Jobbik-frakció nem támogatta, így a módosítás nem kapott kétharmados többséget. Pedig korábban Vona Gábor maga mondta, aki nem szavazza meg a javaslatot, az hazaáruló. Gyöngyösi Márton akkor a Jobbik országgyűlési képviselője volt.
A migránsok tagállamok közötti kötelező szétosztásának gondolata 2015-ben született meg Brüsszelben. Míg a magyar kormány a kezdetektől ellenezte ezt, a hazai ellenzék pártpolitikai kérdésként kezelte a migrációt, így
amikor az Országgyűlés kormánypárti többsége 2015-ben arról döntött, hogy megtámadja az Európai Bíróságon a kötelező szétosztási mechanizmust, a kvótaper megindításáról szóló döntést a baloldal, vagyis az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, az MLP és az LMP nem szavazta meg.
Egy évvel később a magyar baloldali EP-képviselők, azaz Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Jávor Benedek, Meszerics Tamás már amellett szavazott Brüsszelben, hogy pénzbüntetéssel sújtsák azokat az országokat, amelyek nemet mondanak a kényszerbetelepítésre. A baloldalon ennek ellenére tagadták, hogy lenne betelepítési kvóta. Kunhalmi Ágnes 2015-ben hisztinek és műbalhénak nevezte a a migránsáradatot. Gyurcsány Ferenc a 2015-ös párizsi terrortámadás után egyenesen azt mondta:
jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól, és többször is hangsúlyozta, be kell fogadni a migránsokat.
– Magyarország nem csak képes befogadni messziről jött embereket, de jól is járna velük – mondta a bukott kormányfő. 2019-ben Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára már arról beszélt:
a migráció olyan, mint az ufók. Egyik sem létezik.
Az LMP azt hangsúlyozta, hogy káros az a politika, amit Magyarország folytat, és káros, hogy Magyarország nemet mond a kvótaperben is érintett 1300 migráns befogadására. Az LMP politikusai akkor azt mondták, nem tudják máshogy elképzelni a válság megoldását, csak a kötelező kvótarendszerrel. Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője 2016. szeptemberében a Népszavának azt mondta:
Kötelező betelepítési kvóta nincs, és nem is lesz.
Az MSZP-ből azóta távozott Ujhelyi István pedig ugyancsak 2016-ban közösségi oldalán azt írta, nincs és nem lesz semmilyen kötelező kvóta.”
A helyzet mit sem változott 2016 óta, hiszen a magyar baloldal összes képviselője támogatta azt a migránsok kötelező szétosztására vonatkozó javaslatot, amit múlt héten az uniós belügyminiszterek tanácsa többségi döntéssel elfogadott.
Igent mondott a kötelező migránskvótára Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István is.
Mindeközben tagadják a kvóta terv létezését. „Ez nem igaz, ez hazugság”– mondta a DK-s Arató Gergely, aki szerint nem lesz kötelező áthelyezés Magyarországra. Dobrev Klára pedig azt mondta, nem volt brüsszeli döntés a szétosztásról.
Az uniós belügyminiszterek által most megszavazott kvótatervezet szerint az
Európai Unióba érkező migránsokat a jövőben minden tagállamnak, így hazánknak is kötelező lesz befogadni, sőt az érkezők harmadának a kérelmét Magyarországon kell elbírálni.
Aki ezt nem teszi, súlyos büntetésre számíthat, minden egyes be nem fogadott illegális bevándorló után 22 ezer eurót, azaz nyolcmillió forintot kell fizetni. A jelenlegi terv szerint hazánkat évente legalább 8500, de akár 30 ezer migráns befogadására is kötelezhetik; ha erre nem vagyunk hajlandók, az a maximumot tekintve nagyjából 250 milliárd forint büntetést is jelenthet évente.
A csütörtöki brüsszeli döntés után a tagállamoknak be kell fogadniuk bizonyos számú menedékkérő bevándorlót, vagy pedig büntetést kell fizetniük. Ennek összege minden migráns után 22 ezer euró (több mint nyolcmillió forint).
A szabály értelmében az is elképzelhető, hogy Magyarországnak akár 250 milliárd forintos büntetést kell fizetnie, ha egyetlen illegális bevándorlót sem fogad be.
Brüsszel visszaél a hatalmával. Át akarják telepíteni Magyarországra erővel a migránsokat
– így reagált Orbán Viktor kormányfő a döntésre.
Közben érdemes felidézni, hogy a baloldal korábban tagadta a kötelező betelepítési kvóta tervének még a létezését is – írja az Origo.
Mint ismert, Brüsszelben megszavazták a kötelező migránskvótát. A döntéshez ezúttal nem volt szükség minden tagállam szavazatára, így Magyarország nem vétózhatta meg. Azt az országot, amely nem fogad be migránsokat, megbüntetik – ismerteti cikkében az Origo.
2015-ben, a migránsválság kezdete után Brüsszel azt követelte, hogy minden EU-s tagállam fogadjon be migránsokat, és kvótákat is be akartak vezetni ennek elősegítésére.
Az Európai Bizottság akkor azt állította, hogy „erről szó sincsen”. Az elsősorban Soros György bevándorlási tervéhez köthető betelepítést Magyarország határozottan elutasította. Öt évvel ezelőtt Brüsszel kötelezettségszegési eljárást is indított, mert Magyarország nem engedte be a migránsokat.
A brüsszeli diktátumoknak akkor a sikeres népszavazás vetett véget.
A hírportál felidézi, hogy rengeteg bevándorláspárti balliberális politikus egyáltalán nem tartotta nagy problémának a 2015-ös migránsáradatot.
Botka László szegedi polgármester, aki akkor a baloldal miniszterelnök-jelöltje akart lenni, már a 2015-ös migránsválság csúcspontján egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindez egyáltalán nem probléma.
Legény Zsolt, aki 2006–2010, valamint 2014–2018 között volt az MSZP országgyűlési képviselője, 2019-ben pedig a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listáján szerepelt,
azt próbálta elhitetni az emberekkel, hogy nincsen semmiféle kötelező kvóta az unióban.
„Nincs és nem is lesz semmilyen betelepítési kvóta a menekültekkel kapcsolatban” − mondta Ujhelyi István szocialista EP-képviselő is.
„Szó nincs kötelező kényszerbetelepítésről (...) Ilyen terv, amit a magyar kormány mindannyiunk fejébe próbál besulykolni, ilyen nincs” − ezt már Niedermüller Péter, korábbi EP-képviselő, most Gyurcsány-párti polgármester mondta az ATV műsorában.
„Menekültkvóta nem lesz. A népszavazásnak sincsen semmilyen következménye, akár eredményes lesz, akár nem, semmit nem számít” − mondta a kvótanépszavazásról Molnár Gyula, az MSZP akkori elnöke.
Mirkóczki Ádám, Eger − akkor jobbikos − polgármestere
rémhírterjesztésnek nevezte a bevándorlási tervekről szóló nemzeti konzultációt, valamint nem szavazta meg a kötelező kvóta elleni alkotmánymódosítást.
Dobrev Klára 2019-ben mondta azt, hogy a migrációtól egyáltalán nem kell tartani, mert az nem is létezik. Az illegális bevándorlás veszélyeiről korábban Gyurcsány Ferenc is sajátos stílusban beszélt. A DK elnöke a 2015-ös párizsi terrortámadás után mondta azt, hogy szerinte jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól.