Létrehozva: 2023.06.19.

Magyarország nemmel szavaz a rezsicsökkentést támadó EU-s javaslatra

Szijjártó Péter leszögezte.

Magyarország nemmel szavaz a villamosenergia-piaci reformról szóló európai bizottsági javaslatra, az ugyanis elvenné a tagállamok kormányainak azon jogát, hogy alacsonyan tartsák a rezsiköltségeket – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi tanácsülés szünetében tartott sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy az ukrajnai háború és a szankciós válaszok miatt a kontinens energiapiacán továbbra is rendkívül törékeny a helyzet, a földgáz ára újra emelkedésnek indult, még ha jóval alatta is van a tavalyi csúcsnak, bőven a történelmi átlag felett van.

 

Nem épülnek ki elég gyorsan a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadásához kellő kapacitások, miközben a kereslet újabb lendületet vett Kelet-Ázsiában a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásával, illetve az időjárás is komoly bizonytalansági tényező, nem csak a következő téllel, hanem az idei nyáron szükséges vízfelhasználással kapcsolatban is – sorolta.

„Ebben a helyzetben a magyar kormánynak a célja és a felelőssége kettős. Először is, biztosítanunk kell Magyarország energiaellátásának stabilitását, másrészt pedig biztosítanunk kell a rezsicsökkentés eredményeinek megvédését”

– szögezte le.

„Sajnos a közelmúltban Brüsszelből komoly támadás indult a magyar rezsicsökkentés ellen, és a magyar rezsicsökkentés elleni brüsszeli támadásnak ma a jogszabályi előterjesztésével is itt szembe találtuk magunkat” – tette hozzá a most megkezdett, villamosenergia-piaci reformról szóló vita kapcsán.

Majd kifejtette, hogy az Európai Bizottság javaslata elvenné a tagállamok jogát, hogy megvédjék a saját polgáraikat a magas energiapiaci áraktól, Brüsszel magához akarja venni a jogot, hogy eldöntse, mikor van energiaválsághelyzet, s hogy ekkor engedélyezi-e egy-egy államnak a rezsicsökkentés bevezetését. Szavai szerint „ez rendkívül súlyos visszalépés lenne a jelenlegi helyzetből”.

„Ez azért nonszensz, mert az elmúlt időszak egyik legfőbb tanulsága pont az volt, hogy a tagállamok, az országok helyzetfelismerése és gyors reakciója tud segíteni” – vélekedett.

„A tagállamok saját döntései tudják jelenteni a megoldást a nehézséghekre. Nem a brüsszeli, rendkívül hosszú, rendkívül nehézkes, rendkívül bürokratikus eljárások” – közölte.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban az Európai Bíróságon is pert nyert ebben az ügyben, és ez is mutatja, hogy a brüsszeli testületnek nincs joga ezen nemzeti kompetencia elvételére.

„Mi, magyarok ragaszkodunk ehhez a nemzeti hatáskörünkhöz, ragaszkodunk ahhoz, hogy mi magunk dönthessük el, hogy mikor alkalmazunk csökkentett rezsiárakat”

– fogalmazott.

„Európában a magyar emberek fizetik a legalacsonyabb rezsiárakat. És mi ezt a helyzetet fenn akarjuk és fenn is fogjuk tartani” – figyelmeztetett. „Számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy Brüsszelből elvegyék ezt a jogunkat, ezért természetesen nemmel fogunk szavazni a villamosenergia-piaci reform tervezetére” – fűzte hozzá.

A miniszter a nukleáris energia kérdését illető szembenállásra is kitért, s rámutatott, hogy a támadások nem ültek el, de Franciaország vezetésével elég erős atomenergia-koalíció jött létre többek között Magyarország részvételével.

„Nukleáris energia nélkül nincs ellátásbiztonság Európában, enélkül a környezetvédelmi célkitűzéseink elérése is teljes egészében lehetetlen” – jelentette ki, aláhúzva, hogy a német kormány ezúttal is előállt azzal a kezdeményezéssel, hogy szankciókat kellene bevezetni az orosz Roszatommal szemben.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország villamosenergia-felhasználásának felét a paksi erőmű fedezi, így ha ez a javaslat formálisan is napirendre kerül, akkor azt a kormány a leghatározottabban ellenezni fogja. „Ahogyan most több kollégával is beszéltem, úgy világos, hogy ebben abszolút nem vagyunk egyedül” – mondta.

Kiemelte, hogy

a német érvelés szerint az orosz nukleáris ipar elleni szankciók Ukrajnát segítenék.

„Természetesen tiszteletben tartjuk Ukrajna érdekét, csak mi azt gondoljuk, hogy egy európai uniós döntés esetében az európai uniós tagországok érdeke sokkal nagyobb súllyal kéne, hogy latba essen, mint a nem európai uniós országok érdeke” – fogalmazott.

Szijjártó Péter végül szót ejtett a következő fűtési időszakra való felkészülésről is, aláhúzta, hogy ebben Magyarország jobban áll az európai átlagnál, hazánkban a földgáztárolók töltöttsége már most az éves fogyasztás 39 százalékát fedezi, szemben a kontinensen regisztrált 22 százalékkal.

Fontosnak nevezte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét, mivel „nonszensz”, hogy pár hónapja terrortámadás érte az Északi Áramlat gázvezetéket, és „máig mindenki látványosan és feltűnően kerüli ennek a kivizsgálását”, ezért a Török Áramlat megerősített védelmére van szükség.

Kiemelte:

emellett fejleszteni kell a délkelet-európai szállítási útvonalakat, ugyanis ez elengedhetetlen lenne a diverfizikációhoz. „Mivel ez fizikai kérdés, nem politikai álmok kérdése, ezért itt is felelőssége van az Európai Bizottságnak” – tudatta.

Valamint fellépésre szólította fel Brüsszelt az ellen, hogy egyes EU-s tagállamok és harmadik országok „meglehetősen koordináltnak tűnő módon, abszolút igazságtalan mértékben emelik a tranzitdíjakat”.

„Ez nem egy baráti, nem egy korrekt és nem a kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést feltételező gesztus” – szögezte le.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra