RETRO RÁDIÓ

Újabb agresszív akciókra készülnek Soros álciviljei

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 05. 01. 07:56

Hadházy megint az élen.

Nem hagy fel a kordonbontással Hadházy Ákos, aki több civil szervezet által meghirdetett tüntetés után a Sándor-palotához vonulva esne neki ismét az építési területet körülvevő rácsoknak. A május 3-ra szervezett demonstráció előkészületiből kiderül, azért a Szent István-bazilikánál kezdenek, mert a karmelitánál „a rendőrség nem engedélyezné a tüntetést, ezért csak együtt vonulnak oda a tüntetők”. A szándékos rongálásra való buzdítás mellett még az is szerepel a tervben, hogy „nőket, fiatalokat, időseket” kell a tömeg szélére, illetve az első sorba állítani, hogy a rendőrség emberei ne számítsanak inzultálásra- írja a Magyar Nemzet.

Agresszív támadás...

Újabb, kordonbontással egybekötött tüntetést hirdetett több, Soros Györgyhöz köthető hazai civil szervezet. Az Egységes Diákfront május 3-ra a Szent István-bazilikához szervezett demonstrációt,

melynek azonban valódi célja az, hogy a tüntetők ismét a Sándor-palota elé vonuljanak, és nekiessenek az építési területet körbezáró kordonoknak.

Mindez persze nem publikus, különböző Facebook-csoportokból derül ki, hogy azért nem „egyből a karmelitához mennek”, mert „oda a rendőrség nem engedélyezné a tüntetést, ezért csak együtt vonulnak oda a tüntetők”. Ezen felbuzdulva az egyik hozzászóló fel is teszi a kérdést: 

„Szerszámot vigyünk?”.

A szándékos rongálásra való buzdítás mellett még az is szerepel a tervben, hogy

„nőket, fiatalokat, időseket” kell a tömeg szélére, illetve az első sorba állítani, hogy a rendőrség emberei ne számítsanak inzultálásra. 

A bejelentett tüntetéssel álcázott rendbontás szervezői között egyébként szerepel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Tanítanék Mozgalom, az aHang, a Pedagógus Egység, valamint a CKA-Civil Kollégium Alapítvány, de 

a részvételre buzdít a provokatív botrányairól is elhíresült Hadházy Ákos is. 

Az országgyűlési képviselő közösségi oldalán, megosztva az Egységes Diákfront „Gyermekvédelmi könnygáz, le a bosszútörvénnyel” címen hirdetett demonstrációhoz azt írta, „mindnyájunknak el kell menni”. 

Ismert, Hadházy Ákos az elmúlt hetekben már kétszer is nekiesett a Sándor-palota előtt található, építési területet körbezáró kordonoknak, és a rendőrökkel is dulakodott. Emiatt

a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt Hadházy Ákos és a momentumos politikusok ellen el, miután Tényi István feljelentést tett hivatalos személy elleni erőszak gyanújával.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint emellett egy sor, már eljárás is indult, miután hétfő délután egy bejelentett, jogszerű gyűlés befejezése után többen a karmelita kolostorhoz vonultak, ahol újabb, be nem jelentett gyűlést tartottak. A szervezővel szemben ebben az esetben is gyülekezési joggal visszaélés miatt indult szabálysértési eljárás. A karmelita kolostornál összegyűlt demonstrálók közül többen erővágóval, más eszközökkel és testi erővel szándékosan megrongáltak több kerítéselemet. 

Miután a rendőrök elkezdték visszaépíteni a kordont, Hadházy Ákos váratlanul nekivetette magát a kordonnak, majd dulakodásba keveredett a rendőrökkel. Az „akcióhoz” a momentumos Gelencsér Ferenc és Tóth Endre is csatlakozott. 

Az esettel kapcsolatban a BRFK rongálás vétség elkövetése miatt indított büntetőeljárást. A helyszíni felvételek szerint a kordon feldöntésében Hadházy Ákos és momentumos országgyűlési képviselők is részt vettek. Amennyiben ellenük is fennáll a megalapozott gyanú, akkor a legfőbb ügyésznek kell kérnie a mentelmi joguk felfüggesztését az Országgyűléstől. 

Az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, valamint a szexuális és a nemi kisebbségek ügyeiben mélyülhetnek el azok a diákok, akik részt vesznek az Amnesty International Összpont nevű versenyében. A középiskolás fiatalok közül – akiknek a tevékenysége valójában csak a verseny után veszi kezdetét – többen a gyermekvédelmi törvény „hatásai” ellen harcolnak vagy éppen a szívhangrendeletet szeretnék megszüntetni.

Hirdetés

Idén immár tizedik alkalommal vette kezdetét az Amnesty International Összpont nevű emberi jogi diákversenye.

A februártól május végéig tartó versenyre az ország huszonhárom városából negyven diák jelentkezett, akiknek, mint írják, lehetőségük nyílik szakértők támogatásával tanulni és kutatni, megismerkedni a szolidaritás és az aktivizmus több formájával, és belelátni a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének működésébe.

Hogyan toboroz Amnesty International aktivistákat, önkénteseket?

A tizedik Összponton – hasonlóan a korábbi évekhez – az oktatás, a nemek közötti egyenlőség, valamint a szexuális és a nemi kisebbségek témaköreiben mélyülhetnek el a középiskolások, amelyek közül a hozzájuk legközelebb álló üggyel kell foglalkozniuk. A négy hónapig tartó képzés során az Amnesty mentorai az ifjú aktivistáknak olyan készségek elsajátítását is biztosítják, mint a petícióírás és a kampánytechnika, amit a későbbiek során a fiatalok a saját terveik megvalósításánál is hasznosíthatnak.

A tavalyi Összpont egyik nyertes csapatának a miskolci Amnesty International Ifi aktivistái megalkották az ország első szivárványszínű padját. Forrás: Facebook/Amnesty International Magyarország

 A Soros György támogatását élvező Amnesty International honlapján olvasható beszámoló szerint a verseny jelenleg a második fordulónál tart, amelynek során a két-három fős csapatok az általuk választott társadalmi ügy mellett kampányolnak. A tizenhat csapat közül többen a gyermekvédelmi törvény „hatásai” ellen harcolnak, és azt követelik, hogy az iskolában legyen teljes körű szexuális felvilágosítás, oktatás a fogamzásgátlásról vagy a szexuális és a nemi kisebbségekről. Az Active nevű csapat petíciója által például azt szeretné elérni, hogy a szexuális és nemi kisebbségekkel foglalkozó civil szervezetek újra visszamehessenek az iskolákba foglalkozásokat tartani, valamint a fiatalokat hitelesen tájékoztatni.

Magyarországon az élet sok területén tapasztalható újra az – utoljára a késő kádári diktatúrában megélt – öncenzúra, ha a szexuális és nemi kisebbségekről van szó. Viszont a gyermekeknek az egészséges fejlődésük érdekében tabusítás helyett a kérdéseikre, a koruknak megfelelő tartalmú, megnyugtató válaszokra lenne szükségük

– fogalmaznak a petícióban. Más aktivisták az oktatásban megnyilvánuló nemi szerepekre és sztereotípiákra hívják fel a figyelmet, és többen a nők önrendelkezési jogának csorbulását emelik ki. A Forradalmárok nevű csapat petíciója a 2022 szeptemberében hatályba lévő szívhangrendeletet szeretné megszüntetni, hogy a nők szabadon dönthessenek a saját testük felett, amihez szerintük a megfogant magzat is hozzá tartozik, magyarul határozhassanak az abortuszról anélkül, hogy „lelki terhelésnek” legyenek kitéve.

A kampányt követően a harmadik forduló feladata a választott emberi jogi kérdésre megoldást kínáló projekt kivitelezése lesz. A leírás szerint a feladatok kidolgozásában és a megvalósításban egyszerre egy vagy két mentor segíti a csapatokat, akik volt összpontosok vagy a szervezet önkéntesei.

Végül a győzteseket – akik projektjeik megvalósítása során a Soros-szervezet szakmai és anyagi támogatásában részesülnek – június elején egy háromnapos tábor alatt hirdetik ki. A korábbiakhoz hasonlóan a záró hétvégén a diákok megismerhetik az Amnesty csapatát, valamint tanulhatnak arról, hogy mire kell figyelni egy aktivistacsoport megalapításánál, hogyan folytathatják az érzékenyítést a vetélkedő lezárultával is.

Borítókép: Tüntetés (Fotó: Havran Zoltán)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.