Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.05.28.
Módosítva: 2023.05.28.

Nem mindenki támogatja az F-16-osok szállítását Ukrajnának

Sokan látják másképpen.

Hollandia Dániával és az Egyesült Államokkal együtt azon dolgozik, hogy még a nyáron megkezdjék az ukrán pilóták F-16-os vadászgépek vezetésére való kiképzését – jelentette be Kajsa Ollogren védelmi miniszter Twitter-bejegyzésében.

A miniszter az amerikai védelmi miniszterrel, Lloyd Austinnal, és az ukrajnai katonai ellátásban együttműködő, 50 országot tömörítő nemzetközi kapcsolattartó csoporttal folytatott egyeztetést követően közölte a hírt.

Austin pénteken azt nyilatkozta, hogy a következő hetekben az Egyesült Államok a programban vezető szerepet vállaló Hollandiával és Dániával együttműködve kidolgozza a kiképzés kereteit az F16-os vadászrepülőkre ukrán pilóták számára. Elmondta azt is, hogy Norvégia, Belgium, Portugália és Lengyelország már felajánlotta segítségét a képzési programban, de még más országokét is várják.

 

Onno Eichelsheim, a holland fegyveres erők parancsnoka szerint a kiképzés körülbelül egy tucat pilótával kezdődik el. A kiképzendő pilótákat Ukrajna fogja kiválasztani, valószínűleg olyan személyeket, akik már tapasztalattal rendelkeznek szovjet MiG típusú vadászgépek kezelésében.

Lassan, de biztosan szeretnénk több pilótát fogadni a későbbiekben, azonban nem lehet nagy létszámmal kezdeni. Nekünk is tudni kell, milyen anyaggal dolgozunk” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a kiképzésre sok időt kell szánni, a gyorstalpaló tréningeknek nincs értelme, mivel az F-16-os gépek kezelése bonyolult, hónapok kellenek a megtanulásához.

Megjegyezte azt is, hogy a képzésben való részvételhez az ukrán pilótáknak valószínűleg angolul is meg kell majd tanulniuk.Joe Biden amerikai elnök engedélyezte, hogy az USA szövetségesei F-16-os vadászgépeket küldjenek Kijevnek. Oroszország szerint egy ilyen lépéssel a küldő államok" óriási kockázatot" vállalnának. Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy a nyugati országok kitartanak az eszkaláció forgatókönyve mellett. Egyes NATO-tagállamok is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy repülőgépek átadásával  az Oroszországgal való közvetlen konfrontációt kockáztatják - írta a BBC

F 16os repülő
A németek többsége ellenzi a vadászgépek Ukrajnába küldését. Fotó: HARALD TITTEL / AFP

Az amerikai döntés után a német civey.com online felmérése azt mutatta, hogy a németek csaknem kétharmada ellenzi a vadászgépek Ukrajnába küldését - írta meg a waz.de.

A megkérdezetteknek mindössze 16 százaléka  támogatná "határozottan" az F-16-osok Ukrajnába küldését, további 9 százalék pedig "inkább támogatná". A válaszadók 51 százaléka határozottan nem, 12 százaléka inkább nem választ adott a gépek küldésére, így összesen 63 százalék emelt szót a szállítás ellen. 

A német szövetségi kormány egyébként aligha lenne képes leszállítani a vadászgépeket, mert F-16-osa nincs a Bundeswehrnek, a Luftwaffe az Eurofighterre támaszkodik.

Az F16-os vadászrepülők ügye Ukrajna számára hosszú távú kérdés, jelenleg a földi légvédelem az ország védelmének leghatékonyabb módja – közölte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és a Mark Milley, a hadsereg vezérkari főnöke csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján.

Az ukrajnai katonai ellátásban együttműködő, 50 országot tömörítő Ukrajnai Védelmi Kontaktcsoport (Ukraine Defense Contact Group) online tanácskozása után Lloyd Austin szükségesnek nevezte, hogy megadják az ukrán légvédelem számára a további segítséget. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak beszállítókkal további új légvédelmi felszerelések gyártásáról. Kiemelte a norvég-amerikai fejlesztésű NASAM közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszert.

A miniszter beszámolt arról, hogy a következő hetekben az Egyesült Államok a programban vezető szerepet vállaló Hollandiával és Dániával együttműködve kidolgozza a kiképzés kereteit az F16-os vadászrepülőkre ukrán pilóták számára. Elmondta azt is, hogy Norvégia, Belgium, Portugália és Lengyelország már felajánlották a segítségüket a képzési programban, de még mások országokét is várják.

Lloyd Austin közölte azt is, hogy az ülésen Olekszij Reznikov ukrán védelmi számolt be az ukrajnai hadszíntér legújabb eseményeiről.

Az amerikai vezérkar főnöke úgy nyilatkozott, hogy az ukrán haderő nagyfokú rugalmasságról tett tanúbizonyságot a közelmúltban a Patriot légvédelmi rendszerek hatékony alkalmazásával, ami így lesz majd az F16-os vadászrepülőkkel is.

Mark Milley tábornok ugyanakkor hangsúlyozta: a költség-haszon kockázatelemzések azt mutatják, hogy az ukrán légtér védelmében a leghatékonyabbak a már eddig is Ukrajna rendelkezésére bocsátott integrált légvédelmi rendszerek.

A légtér ellenőrzésének „leggyorsabb és leghatékonyabb módja a földi védelem” mind rövid-, mind közepes-, mind nagyhatótávolság esetében – fogalmazott a vezérkari főnök.

Az F16-osokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy 10 darab ilyen negyedik és ötödik generációs harci repülő összesen 1 milliárd dollárba kerül, és további 1 milliárd dollár a rendszerköltség, miközben az orosz hadsereg jelenleg 1000 darab ilyen kategóriájú vadászrepülővel rendelkezik. Aki ezzel fel akarja venni a verseny jelentős számú hasonló géppel kell rendelkeznie – hangsúlyozta.

A vezérkari főnök hozzátette, hogy az F16-osoknak az idő előrehaladtával lehet szerepük, és Ukrajna megérdemli, hogy rendelkezzen ezekkel, viszont egy „méretében és képességeiben szükséges légierő kiépítése” időbe telik.

Most a legokosabb dolog az, amit eddig is követtek, vagyis, hogy Ukrajnát ellátták légvédelmi rendszerekkel annak érdekében, hogy a légtérbeli fölényt elvegyék az orosz féltől, ami egyben lehetővé tett szárazföldi sikereket is az ukrán haderő számára – mondta Mark Milley tábornok a nemzetközi Ukrajnai Védelmi Kontaktcsoport ülése után. 

Úgy tűnik, Amerika továbbra sem mutatkozik hajlandónak arra, hogy saját készletéből küldjön vadászgépeket, de a jövőben már nem fogja akadályozni, hogy más szövetséges országok megtegyék ezt.

A Biden-adminisztráció megadta az engedélyt az európai szövetségeseknek, hogy F–16-os vadászrepülőgépeket szállítsanak az ukránoknak – értesült a CNN fehér házi forrásokból. A lap szerint erre azért kerülhetett sor, mert Bidenékre egyre nagyobb nyomás nehezedett a kongresszus tagjai és a szövetségesek részéről, hogy segítsék Ukrajnát az erősödő orosz légitámadások közepette.

Az viszont nyitott kérdés, hogy pontosan melyik ország és hány ilyen vadászgépet fog küldeni. A CNN leszögezi,

az amerikai kormányzat tisztviselői nem tudnak arról, hogy bármely szövetséges hivatalos kérelmet nyújtott volna be az F–16-osok exportálására,

és a külügyminisztérium tisztviselőinek, akiket általában az ilyen harmadik féltől származó transzferek jóváhagyásának adminisztratív munkáival bíznának meg – a források elmondása alapján –, egyelőre nem kaptak munkamegbízást.

Kik tartanak F–16-osokat? Például Hollandia, amely korábban jelezte, hogy hajlandó „pár darabot” átadni Ukrajnának. A hollandokon kívül komolyan számításba jöhetnek a németek és a britek, akik az elmúlt hónapokban a leginkább tűntek elkötelezettnek a kérdésben. Hivatalos kérelem ugyanakkor mindmáig tőlük sem érkezett.

A Nyugat valójában nem zárta ki a vadászrepülők küldését Ukrajnának, csupán először arra akar összpontosítani, hogy Kijevet a közelgő offenzívára készítsék fel megfelelő fegyverekkel – írja a Politico.

A helyzet jelenleg úgy áll, hogy vezető politikusok nyilvános, határozott kijelentései ellenére, miszerint nincs tervben repülőgépek átadása, a magánbeszélgetések azt mutatják, hogy „ez valójában csak idő kérdése”.

A lap információi szerint a Pentagonban magas rangú amerikai tisztviselők elismerik, hogy Ukrajnának „előbb-utóbb” új vadászgépekkel kell modernizálnia elöregedő légierejét. De jelenleg nem ez a legfontosabb. Így látják Európában is. Mindenki arra koncentrál, hogy a beígért „tabudöntögető fegyverek” eljussanak a megfelelő helyekre. Azzal érvelnek, hogy a modern vadászgépek hosszadalmas kiképzést követelnek meg a pilótáktól, ráadásul ezek az eszközök amúgy sem létfontosságúak a közelgő csatákhoz.

Légi támogatás nélkül nem lehet modern háborút vívni” – mondta Andrij Melnik ukrán külügyminiszter-helyettes. Hozzátette: „Megtanultam, hogy hasznos, ha az emberek kimozdulnak a komfortzónájukból. A lakosság nagy részének fogalma sem volt arról, hogy a hadseregnek egyáltalán milyen fegyverrendszere van az arzenáljában. Mi segítettünk felvilágosítani őket.”

Egy ukrán kormányzati tanácsadó szerint a repülőgépekről szóló vita még csak „az elején tart”, de bízik benne, hogy a nyugati álláspont a következő hetekben változni fog.

Amerikai tisztviselők, kongresszusi segédek és érintett tanácsadók elismerték, hogy a színfalak mögött továbbra is dolgoznak a lehetséges repülőgép-szállításokon.

Az amerikai légierő Lockheed Martin F-16-os harci repülője. (Fotó: Harald Tittel/picture alliance via Getty Images)

Kijev követelései középpontjában az úgynevezett negyedik generációs repülőgépek állnak, mint például az amerikai gyártmányú F-16-osok, amelyek az 1980-as évek óta állnak szolgálatban. Ukrán katonai tisztviselők becslése szerint az F-16-osok kiképzése hat hónapot vehet igénybe; amerikai szakértők szerint a tapasztalt ukrán pilóták számára ez akár három-négy hónap is lehet. A Politico leszögezi, hogy a legmodernebb F-35-ösök eközben soha nem kerültek szóba, ezek átadására nincs esély.

Ahogy az sem valószínű, hogy az Egyesült Államok saját vadászgépei közül küldene, azt viszont megfontolhatják, hogy más országok átadják saját F-16-osukat – jelentette ki az amerikai védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztviselője. Ahogy Németországnak a Leopardok estében, úgy az Egyesült Államok is minden ilyen gép átadását engedélyeznie kell.

Néhány európai ország, amelynek van F-16-os állománya, mint például Hollandia, már jelezte, hogy nyitott erre. Franciaországban légierő-fejlesztési program folyik, vagyis Párizsnak is lesznek régebbi gépei, amelyeket átadhat Ukrajnának.

Az amerikai légierő Lockheed Martin F-16-os harci repülői. (Fotó: Irfan Khan / Los Angeles Times via Getty Images)

Amerikai kormányzati tisztviselők törekednek arra, hogy ne zárják ki a repülőgép-szállításokat. John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője többszörösen visszautasította, hogy részletezze az elnök keddi megjegyzéseit.

A legnagyobb kockázat a konfliktus elhúzódása” – mondta Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár. „Ezért érdekünk, hogy a háborút gyorsan fejezzük be”. Rasmussen szerint a nyugati szövetségeseknek késedelem nélkül az ukránok rendelkezésére kell bocsátaniuk bármit, amit kérnek.

„Ha minden fegyvert leszállítunk Ukrajnának, amire szüksége van, akkor győzni tudnak”

– érvelt, hangsúlyozva, hogy ebbe még a Krím visszafoglalása is beletartozik, az Oroszország által 2014-ben annektált régió, amelyet sok nyugati szövetséges egyelőre „no-go zónának” tekint.

Párizs ismét kulcsszereplő lehet. A harckocsik körüli közelmúltbeli tárgyalások során Franciaország korán lépett, amikor bejelentette, hogy könnyű harckocsikat küld Ukrajnának, ez pedig előkészítette a terepet a szövetségesek számára, hogy később jóváhagyják a nehéz harckocsik átengedését. A franciák most is „rejtélyes jeleket küldenek”, és elképzelhető, hogy hasonló szerepet kívánnak betölteni.

Kíváncsi vagyok, mit jelentenek az üzenetek” – mondta Pierre Haroche, a londoni Queen Mary Egyetem nemzetközi biztonsággal foglalkozó párizsi oktatója. „Ha Franciaország meg akarja őrizni vezető szerepét, a szavakat tetteknek kell követniük”.

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek