RETRO RÁDIÓ

Figyelmeztetett a pápa :A veszélyes kommunizmus után itt a veszélyes konzumizmus

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 04. 30. 20:55

Folyton új csapdába esünk.

A gépekkel kapcsolatba kerülő ember egyre inkább egysíkúvá válik, miközben a közösségi élet szomorúvá és ritkává lesz" – állapította meg vasárnap délután Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán, ahol az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott. A szentatya szerint a világ csodálatosan élénknek látszik, de „mintha minden ideges volna, mintha felforrna."

"Ez a magyarországi látogatásom utolsó találkozója és hálás szívvel idézem fel a Duna folyását, amely összeköti és egyesíti ezt az országot sok más országgal, nemcsak földrajzi, hanem történelmi értelemben is" – jelezte Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán, ahol az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozott.

Mint mondta, a kultúra bizonyos értelemben olyan, mint egy nagy folyó: átfolyik az élet és a történelem különböző területein, összeköti azokat és lehetővé teszi, hogy az ember eligazodjon a világban, magához öleljen távoli országokat és vidékeket, csillapítja az elme szomját, öntözi a lelket és gyarapítja a társadalmat - írja a Magyar Nemzet.

"Maga a kultúra szó a »colere«, a megművelni igéből ered: a tudás mindennapi vetést jelent, amely a valóság barázdáiba hullva gyümölcsöt terem" – hívta fel a figyelmet a szentatya. Kiemelte, hogy száz évvel ezelőtt Romano Guardini egy, a vizeinek köszönhetően szép vidéken járva értékes kulturális felismerésre jutott, amikor azt írta, hogy

„EZEKBEN A NAPOKBAN JOBBAN MEGÉRTETTEM, MINT VALAHA, HOGY A TUDÁSNAK KÉT FORMÁJA VAN [...],"

„az egyik arra késztet, hogy elmerüljünk a tárgyban és annak környezetében, hogy az ember, aki a tudást keresi, megpróbáljon benne élni; a másik ezzel szemben összegyűjti a dolgokat, szétbontja őket, dobozokba rendezi őket, uralmat és birtokot szerez felettük, uralkodik rajtuk".

A szentatya kitért rá, hogy Guardini megkülönbözteti az alázatos és kapcsolatot teremtő tudást, amely olyan, mint „az uralkodás, amely a szolgálat révén valósul meg; a természet szerinti teremtés, amely nem lép át a megállapított határokon", az ismeret egy másik módjától, amely „nem megfigyel, hanem elemez [...] már nem merül el a tárgyban, hanem megragadja azt".

Ferenc pápa beszédet mond a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán 2023. április 30-án

FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

„Maradhat-e élet az élet?"

"Maradhat-e élet az élet? Ezt a kérdést, különösen is itt, ahol az információs technológiát és a bionika tudományát kutatják, helyénvaló feltenni. Valóban, amit Guardini felismert, az ma is nyilvánvalónak látszik: gondoljunk csak az ökológiai válságra, melynek során a természet egyszerűen csak reagál arra az eszközszerű bánásmódra, ahogyan kezeljük" – mondta Ferenc pápa.

MAJD ÚGY FOLYTATTA, GONDOLJUNK A KORLÁTOK HIÁNYÁRA, A „MEG TUDOD TENNI" SZABAD LOGIKÁJÁRA.

Gondoljunk arra a törekvésre is, amely nem az embert és kapcsolatait, hanem az embert mint a saját igényeire összpontosító, nyereséget hajszoló és a valóságot mohón megragadni vágyó egyént állítja a középpontba. És gondoljunk ennek folyományaként a közösségi kötelékek elsorvadására, aminek következtében a magány és a félelem, úgy tűnik, egzisztenciális élethelyzetből társadalmi élethelyzetté lesz.

 

A kapitalizmus kegyetlen rabszolgái lesznek

Hány és hány elszigetelt, nagyon közösségi és kevésbé közösségi ember él közöttünk, akik mintegy ördögi körben a technológia vigaszaihoz folyamodnak, hogy kitöltsék azt az ürességet, amit éreznek, és egyre eszeveszettebben kergetik ezeket, miközben a kegyetlen kapitalizmus rabszolgái lesznek, és saját gyengeségeik még fájdalmasabbá válnak abban a társadalomban, amelyben a külső gyorsaság kéz a kézben jár a belső törékenységgel.

Ezzel nem akarok pesszimizmust kelteni – ez ellentétes lenne azzal a hittel, amelyet örömmel vallok –, hanem elgondolkodni a létezés és a birtoklás önhittségén, amelyet Homérosz már az európai kultúra hajnalán is fenyegetésként ismert fel, és amelyet a technokrata paradigma tovább súlyosbít az algoritmusok olyasféle használatával, ami emberség további szétesésének veszélyét jelentheti

– mondta az egyházfő.

Az egyetem az a hely, ahol a gondolat születik

Egy általam már többször idézett műben, A világ ura című regényében Robert Benson megállapítja, hogy „különbség van külső és belső nagyság között és hogy nagy hatású külső nem zár ki jelentéktelen belsőt" – idézte fel a szentatya. Ferenc pápa szerint ebben, a több mint egy évszázaddal ezelőtt született könyvben egy olyan jövőt írnak le, amelyet a technológia ural és amelyben a haladás nevében mindent uniformizálnak: mindenütt egy új „humanizmust" hirdetnek, amely eltörli a különbségeket, megszünteti a nemzeteket és eltörli a vallásokat.

AZ ELLENTÉTES IDEOLÓGIÁK HOMOLOGIZÁCIÓBA TORKOLLNAK, AMELY IDEOLÓGIAILAG GYARMATOSÍT; A GÉPEKKEL KAPCSOLATBA KERÜLŐ EMBER EGYRE INKÁBB EGYSÍKÚVÁ VÁLIK, MIKÖZBEN A KÖZÖSSÉGI ÉLET SZOMORÚVÁ ÉS RITKÁVÁ LESZ.

Ferenc pápa és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke (b) kezet fog a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán

FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Ebben a Benson által leírt fejlett, de komor világban, ahol mindenki érzéketlennek és érzés nélkülinek tűnik, kézenfekvő a betegek leselejtezése és az eutanázia alkalmazása, valamint a nemzeti nyelvek és kultúrák eltörlése az egyetemes béke érdekében, ami a valóságban a beleegyezés kierőszakolásán alapuló üldözéssé válik, olyannyira, hogy az egyik főszereplő megállapítja: „a világ csodálatosan élénknek látszik, de mintha minden ideges volna, mintha felforrna" – fogalmazott.

FERENC PÁPA ELMONDTA, HOGY A KULTÚRA ÉS AZ EGYETEM SZEREPE EBBEN A KONTEXTUSBAN ÉRVÉNYESÜL A LEGJOBBAN.

Az egyetem, amint azt már a neve is jelzi, az a hely, ahol a gondolat születik, növekszik és érlelődik, nyíltan és összhangban. Ez az a „templom", ahol a tudás arra hivatott, hogy kultúrává váljon, vagyis „művelése" legyen az embernek és az őt megalapozó viszonyoknak: a természetfelettivel, a társadalommal, a történelemmel, a teremtéssel – húzta alá. Kiemelte, hogy a II. Vatikáni Zsinat ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy „a kultúrának a személyiség teljes tökéletesedését, a közösség és az egész emberi nem javát kell szolgálnia".

ÉPPEN EZÉRT ÚGY KELL KIMŰVELNI A SZELLEMET, HOGY FOKOZÓDJÉK BENNE A KÉPESSÉG A CSODÁLATRA, A LÉNYEGLÁTÁSRA, A SZEMLÉLŐDÉSRE, AZ ÖNÁLLÓ ÍTÉLETALKOTÁSRA, TOVÁBBÁ A VALLÁSI, ERKÖLCSI ÉS SZOCIÁLIS ÉRZÉK KIFEJLESZTÉSÉRE. EBBEN AZ ÖSSZEFÜGGÉSBEN NAGYON NAGYRA ÉRTÉKELEM SZAVAITOKAT

– hangoztatta Ferenc pápa. Kitért az egyetem rektorának szavaira, amelyek szerint „minden igazi tudósban van valami az írástudóból, a papból, a prófétából és a misztikusból" és „nemcsak érteni vágyunk a tudomány segítségével, hanem helyesen cselekedni is, vagyis emberséges, szolidáris civilizációt, fenntartható kultúrát, környezetet építeni. Csak alázatos szívvel mehetünk fel nemcsak az Úr, de a tudomány hegyére is."

Az ember Istentől függ és össze van kapcsolva másokkal és a teremtéssel

A kultúra elvezet minket önmagunk megismeréséhez. Erre emlékeztet a klasszikus ókor gondolkodása, amelynek soha sem szabad elhalványulnia. A delphoi jósda híres szavai jutnak eszünkbe: Ismerd meg önmagad! Ez az egyik kulcsgondolat, amelyet búcsúzóul rátok szeretnék bízni − mondta a szentatya, majd feltette a kérdést:

Ferenc pápa

FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

 

DE MIT IS JELENT MEGISMERNI ÖNMAGADAT?

Azt jelenti, hogy fel kell ismernünk a határainkat és ebből következően meg kell fékeznünk az önelégültségben gyökerező önhittségünket. Ez hasznos számunkra, mert elsősorban azáltal, hogy magunkat teremtményként ismerjük fel, válunk alkotóvá és merülünk el a világban, ahelyett, hogy uralnánk azt. És miközben a technokrata gondolkodás a határokat nem ismerő haladást hajszolja, az ember valójában törékeny és gyakran épp a határain érti meg, hogy Istentől függ, és hogy össze van kapcsolva másokkal és a teremtéssel − mondta a pápa.

SZERINTE A DELPHOI JÓSDA FELIRATA TEHÁT EGY OLYAN ISMERETRE HÍV BENNÜNKET, AMELY A KORLÁTOK ADTA ALÁZATBÓL KIINDULVA FEDEZI FEL CSODÁLATOS LEHETŐSÉGEIT, AMELYEK MESSZE TÚLMUTATNAK A TECHNOLÓGIA LEHETŐSÉGEIN.

Önmagunk megismerése máshogy fogalmazva arra szólít fel, hogy egy erényes dialektikába integráljuk az ember törékenységét és nagyságát. Ennek az ellentétnek a csodájából születik a kultúra: soha nem megelégedett, mindig kereső, nyugtalan és közösségi, végességében fegyelmezett és az abszolútumra nyitott. Kívánom, hogy az igazság ezen izgalmas felfedezésének művelői legyetek! − mondta Ferenc pápa.

A humanizmus termékeny műhelye

A másik kulcsgondolat pedig épp az igazságra utal. Jézus Krisztus azt mondta: „az igazság szabaddá tesz titeket". Magyarországon egymást követték azok az ideológiák, amelyek igazságként mutatkoztak be, de szabadságot nem adtak – emlékeztetett Ferenc pápa. Felidézte, hogy ez a veszély ma sem szűnt meg, gondolva a kommunizmusból a konzumizmusba való átmenetre.

MINDKÉT „IZMUS" KÖZÖS VONÁSA A SZABADSÁG HAMIS ESZMÉJE; A KOMMUNIZMUS „SZABADSÁGA" OLYAN „SZABADSÁG" VOLT, AMELYET RÁKÉNYSZERÍTETTEK AZ EMBEREKRE, AMELYET KÍVÜLRŐL KORLÁTOZTAK, AMELYBEN MÁSOK DÖNTÖTTEK; A KONZUMIZMUS „SZABADSÁGA" PEDIG EGY SZABADELVŰ, HEDONISTA, ÖNELÉGEDETT „SZABADSÁG", AMELY A FOGYASZTÁS ÉS A TÁRGYAK RABSZOLGÁIVÁ TESZ BENNÜNKET

– húzta alá a szentatya.

Milyen könnyű eljutni a gondolkodásra mért korlátoktól, ami a kommunizmusé, a saját magunk korlátok nélküli elgondolásához, ami a konzumizmusé! – tette hozzá. Mint mondta, ezekből kínál Jézus kiutat, mondván, hogy az az igazság, ami az embert a függőségekből és a bezártságból kiszabadítja.

ENNEK AZ IGAZSÁGNAK A KULCSA A SZERETETTŐL SOHA EL NEM SZAKADÓ, KAPCSOLATBAN MARADÓ, ALÁZATOS ÉS NYITOTT, KONKRÉT ÉS KÖZÖSSÉGI, BÁTOR ÉS ALKOTÓ MEGISMERÉS.

Ez az, aminek a művelésére az egyetemek hivatottak és amit a hitnek táplálnia kell – rögzítette a szentatya. Ezért azt kívánta, hogy minden egyetem az egyetemesség és a szabadság központja, a humanizmus termékeny műhelye és a remény laboratóriuma legyen. – Szívemből adom áldásomat és köszönetet mondok azért, amit tesztek: Köszönöm szépen! – zárta beszédét Ferenc pápa.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.