Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.10.
Módosítva: 2023.04.10.

Bahmut nagy része elesett

Ezt állítja egy donyecki vezető.

Hónapok óta heves harcok dúlnak az ukrajnai Bakhmut városában, ahol a Wagner-csoport zsoldosai igyekeznek megszerezni a régió feletti ellenőrzést.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka hétfőn közölte, hogy az orosz csapatok a siker érdekében „felperzselt föld” taktikájára váltottak a harcok sújtotta keleti városban.

A katonai politika lényege, hogy a hadsereg elpusztít vagy felél mindent, ami az ellenség számára hasznos lehet. Bázist, fegyverzetet, utánpótlást – sőt, még a termést is.

Szirszkij állítása szerint az orosz erők légicsapásokkal és tüzérségi támadásokkal rombolják az épületeket és katonai állásokat.

Ukrajna légvédelme heteken belül kifogyhat a rakétákból és lőszerekből – derül ki a Pentagonból kiszivárgó februári jelentések szerint. A Guardian beszámolója szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztviselői próbálják felderíteni, hogyan kerültek nyilvánosságra az akták.

Az egyik február 23-án kelt, „titkos” jelzéssel ellátott dokumentum részletesen leírja, hogy Ukrajna szovjet korabeli Sz-300-as légvédelmi rendszerei a jelenlegi felhasználási ütem mellett május 2-ig teljesen kifogynak a lőszerből. Azt nem tudni, hogy a felhasználási arány a jelentés óta változott-e.

A Pentagon-akták hitelességét egyelőre nem erősítették meg. A minisztérium vasárnapi közleményében közölte, hogy megvizsgálja a lefényképezett dokumentumokat, amelyek „úgy tűnik, hogy érzékeny és szigorúan titkos információkat tartalmaznak” – írta a Guardian.

Az orosz erők támadásokat hajtottak végre szombaton a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régió több települése, köztük a megyeszékhely ellen, ezekben három helyi lakos életét vesztette, további öt megsebesült – közölte vasárnap a megye kormányzói hivatala.

A megyeszékhelyt, Zaporizzsja várost az éjjel érte orosz rakétatámadás. Egy lövedék egy családi házba csapódott be, az apa és 11 éves gyermeke életét vesztette, az anyát sikerült kimenteni a romok alól. A megyei kormányzói hivatal közlése szerint Zaporizzsján kívül még 17 települést ért az elmúlt napon orosz támadás.

Az orosz erők egy rakéta-, négy légicsapást és öt dróntámadást hajtottak végre, valamint 46 alkalommal ágyúzták a megye ukrán ellenőrzés alatti részét.

Több tucat lakás, családi ház és melléképület dőlt romba vagy rongálódott meg.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a megyei kormányzói hivatalok közléseiből készített összeállításában azt írta, hogy az orosz erők szombaton Zaporizzsja megyén kívül még hét ukrajnai régió ellen intéztek támadásokat.

Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei, orosz megszállás alá került Melitopol város polgármestere egy vasárnapi tévéműsorban kijelentette, hogy

az elmúlt két hét alatt több mint 15 orosz állás semmisült meg a régió orosz ellenőrzés alatti részében,

ezekből hét Melitopolban.

Szavai szerint kétszer „történt valami” a helyi repülőtéren és egyszer a mozdonydepóban. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy április 2-án a melitopoli mozdonydepóban robbanások történtek.

Nem csak egymással, hanem a zord időjárással is meg kell küzdeniük a katonáknak az orosz-ukrán fronton. A hideg, ködös és csapadékos időjárás miatt az arcvonal megmerevedett, az oroszok hosszú ideje nem értek el nagyobb eredményeket, az ukránok pedig tartalékolják az erejüket a tavaszi offenzívára. Közben egyre inkább úgy tűnik, hogy az oroszok és az ukránok is lőszerhiánnyal küzdenek – számolt be az M1 Híradó.

Minszknek garanciákra van szüksége Moszkvától arra, hogy Oroszország „saját területeként” védelmezi meg Fehéroroszországot abban az esetben, ha utóbbit külső támadás érné – jelentette ki hétfőn Minszkben Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel folytatott találkozóján.

Lukasenka – akit a Belta fehérorosz állami hírügynökség idézett – elmondta, hogy az ügyet korábban már Vlagyimir Putyin orosz elnöknél is felvetette, aki egyetértett vele, és úgy nyilatkozott az ügyben, hogy e garanciákra valóban szükség van, és formálisan is rögzíteni kell azokat.

„(A Putyinnal folytatott tárgyalásokon) általánosságban úgy tűnt, hogy egy Fehéroroszországgal szembeni bármiféle agresszió esetén, Oroszország a saját területeként védené meg Fehéroroszországot. Ilyen (biztonsági) garanciákra van szükségünk” – fogalmazott Lukasenka.

Fehéroroszországban állandó jelleggel állomásoznak orosz csapatok, az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta pedig Minszk és Moszkva több közös hadgyakorlatot folytatott.

Fehéroroszország nem vesz részt közvetlenül az ukrajnai háborúban, de egy éve Moszkva rendelkezésére bocsátotta a területét az első, Kijevet célzó, sikertelen támadáshoz. Lukasenka február közepén kijelentette, hogy nem lép háborúba Ukrajna ellen, csak ha Kijev megtámadja Fehéroroszországot.

Bár Minszk mindig is tagadta, hogy Fehéroroszország esetleg csatlakozna az orosz erők ukrajnai hadműveleteihez, a fehérorosz kormány többször leszögezte, hogy bármely fehérorosz területet érő támadás esetén azonnal reagál.

Litvánia nemzetközi jogi lépéseket fontolgat amiatt, hogy Fehéroroszország szándékosan illegális bevándorlókat juttat Litvániába a két ország közös határán keresztül – közölte Ewelina Dobrowolska igazságügyi miniszter csütörtökön helyi médiajelentések szerint.

„Elegendő bizonyítékkal rendelkezünk arra, hogy a fehérorosz rezsim két éve szándékosan tol át embereket Litvániába, igyekezve biztosítani, hogy be is lépjenek a szomszéd országba” – jelentette ki a miniszter. Dobrowolska közölte: először a külügyminisztérium fog jegyzéket küldeni Minszkbe azzal a javaslattal, hogy a vitát választott bíróság bevonásával rendezzék.

Amennyiben ezt a fehérorosz fél elutasítja, pert indítanak a nemzetközi jog megsértése miatt, és legkevesebb 120 millió euró (45,2 milliárd forint) kártérítést fognak követelni a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon.

A kormány egyetért a tárca javaslatával.

Litvánia konkrétan a nemzetközi szervezett bűnözés elleni ENSZ-egyezményt kiegészítő, a szárazföldön, vizen és levegőben végzett embercsempészetről szóló jegyzőkönyv megsértésére hivatkozik Fehéroroszország részéről.

Az igényelt kártérítési összeg nemcsak a migránsok ellátásának költségét tartalmazza, hanem a határellenőrzés és az infrastruktúra fejlesztésére fordított összeget is, amely nem állt az ország rendelkezésére – mondta Dobrowolska.

A mostani lépésre azután szánta rá magát Vilnius, hogy 2021 nyarán és őszén több ezer ember próbált bejutni a fehérorosz-litván határon keresztül az Európai Unióba.

Az EU tiltakozott, és azzal vádolta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt, hogy szándékosan gerjeszt határválságot. Litvánia a határ megerősítésével és határkerítés építésével válaszolt a fehérorosz akciókra.

A két ország közös határa mintegy 680 kilométer hosszú.

Az ukrán-magyar határszakaszon 3301-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6151-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 28 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Az ukrajnai háború elől vasárnap nem érkeztek Budapestre vonattal – áll a közleményben.

Nagypontosságú orosz rakétacsapás semmisített meg Zaporizzsja város közelében egy telephelyet, ahol 70 ezer tonna üzemanyagot raktároztak az ukrán fegyveres erők – közölte vasárnap az orosz védelmi tárca.

Az orosz hadijelentés emellett beszámolt még két lőszerraktár és egy vezetésipont megsemmisítéséről. A tárca az ukrán fegyveres erők emberveszteségét mintegy 420 főben határozta meg, akik közül több mint 250 katona a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi támadást. Donyeckben két civil belövésektől sebesült meg, egy harmadik pedig gyalogsági aknától.

Az orosz erők támadásokat hajtottak végre szombaton a délkelet-ukrajnai zaporizzsjai régió több települése, köztük a megyeszékhely ellen, ezekben három helyi lakos életét vesztette, további öt megsebesült – közölte  a megye kormányzói hivatala.

A megyeszékhelyt, Zaporizzsja várost az éjjel érte orosz rakétatámadás. Egy lövedék egy családi házba csapódott be, az apa és 11 éves gyermeke életét vesztette, az anyát sikerült kimenteni a romok alól. A megyei kormányzói hivatal közlése szerint Zaporizzsján kívül még 17 települést ért az elmúlt napon orosz támadás.

Az orosz erők egy rakéta-, négy légicsapást és öt dróntámadást hajtottak végre, valamint 46 alkalommal ágyúzták a megye ukrán ellenőrzés alatti részét.

Több tucat lakás, családi ház és melléképület dőlt romba vagy rongálódott meg.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál a megyei kormányzói hivatalok közléseiből készített összeállításában azt írta, hogy az orosz erők szombaton Zaporizzsja megyén kívül még hét ukrajnai régió ellen intéztek támadásokat.

Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei, orosz megszállás alá került Melitopol város polgármestere egy vasárnapi tévéműsorban kijelentette, hogy

az elmúlt két hét alatt több mint 15 orosz állás semmisült meg a régió orosz ellenőrzés alatti részében,

ezekből hét Melitopolban.

Szavai szerint kétszer „történt valami” a helyi repülőtéren és egyszer a mozdonydepóban. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy április 2-án a melitopoli mozdonydepóban robbanások történtek.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér