Jelentkezett egy szemtanú: Magyar Péter a Dunába dobta az erőszakkal megszerzett telefont

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.17.

A szlovákok is tiltakoznak az olcsó ukrán gabona ellen

A magyarok és a lengyelek példáját követik.

Magyarország és Lengyelország után Szlovákia is felfüggesztette az ukrán gabona behozatalát. Szlovákiában korábban már mérgező, az unióban tiltott vegyszerrel szennyezett szállítmányt is találtak. Az Európai Bizottság azt ígéri: újabb segélycsomag készül az ukrán gabonadömping által sújtott, kelet-európai gazdaságok számára – hangzott el az M1 Híradóban

Szlovákia is ideiglenesen leállította az Ukrajnából származó gabona és néhány mezőgazdasági termék behozatalát. Erről a megbízott szlovák kormány döntött hétfői ülésén – számolt be a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya.

„Ez vonatkozik a más mezőgazdasági termékek importjára is, egyelőre szintén ideiglenes intézkedésről van szó, azt még nem közölték, hogy mennyi ideig tart a tiltás, illetve továbbra is tart a tárcaközi egyeztetés az ügyben, tehát a további információk később fognak megjelenni” – mondta az M1 tudósítója.

Szlovákiában egyébként már korábban felfüggesztették az Ukrajnából származó gabona feldolgozását, 1500 tonna búzában találtak ugyanis az egészségre káros, az EU területén tiltott növényvédő szert.

A hétvégén Lengyelország és Magyarország is bejelentette: átmenetileg leállítja az ukrán gabona behozatalát. Magyarország továbbá az olajos magvak, a csirkehús, a tojás és a méz importját is megtiltja június 30-ig.

Egyre több tagállam kifogásolja, hogy az eredetileg az éhínség sújtotta afrikai országokba szánt, olcsó ukrán gabona a szolidaritási folyosók megnyitása után a régióban reked. A beáramló ukrán áru ugyanis eladhatatlanná teszi az itt megtermelt, minőségi gabonát.

A kereskedelem az EU hatáskörébe tartozik, az egyoldalú szabályozást tiltják a jogszabályok – így reagált az Európai Bizottság szóvivője a magyar és a lengyel importtilalomra. Hozzátette azonban, hogy tisztában vannak a gazdák nehéz helyzetével, ezért egy újabb segélycsomagon dolgoznak, amely az érintett tagállamokat célozná.

„Az első csomag 56 millió eurót szavazott meg Lengyelországnak, Bulgáriának és Romániának. A Mezőgazdasági Alapból biztosítjuk az összeget, amelyet pont az ilyen vészhelyzetekre tartunk fenn. Most egy újabb csomagon dolgozunk, és bár részleteket nem árulhatok el, szeretném elmondani, figyelembe vesszük az importtermékek hatását az Ukrajnával szomszédos országokban” – mondta Miriam García Ferrer szóvivő.

Egy ukrán újságíró kérdésére, hogy milyen büntetőintézkedésekkel sújthatja az EU Magyarországot és Lengyelországot az importtilalom miatt, az Európai Bizottság vezető szóvivője is csatlakozott a szóváltáshoz. Eric Mamer kijelentette: nincs szó szankciókról. Ebben a helyzetben sokkal inkább megoldást próbálnak találni.

„Lengyelország és Ukrajna többi szomszédja minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen Ukrajnának. Ezt nagyon nagyra tartjuk. A lényeg a következő: nem célunk az, hogy nehézségekkel terheljük a lakosságot az Európai Unióban, mialatt Ukrajnát támogatjuk. Tehát ez a történet most nem szankciókról szól, hanem arról, hogy megoldást találjunk, amely Ukrajna és az EU számára is megfelelő s összhangban van az EU jogszabályaival” – mondta a szóvivő.

Az ukrán Interfax kérdésére az EU-szóvivő kijelentette: a segélycsomaggal kapcsolatos javaslat napokon belül elkészül, ám mivel azt még a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk, akár hetekbe is telhet, mire életbe lép.

A lengyel kormány felhatalmazta a mezőgazdasági és fejlesztési minisztereket, hogy ideiglenes tilalmat vezessenek be több ukrán élelmiszerre a saját gabonájuk és termékeik értékesítésében nehézségekbe ütköző lengyel gazdák tiltakozásai miatt. Waldemar Buda fejlesztési miniszter szombaton kiadott rendelete szerint a tilalom azonnal hatályba lép, és június végéig lesz érvényben.

A rendelet megtiltja a gabona, a cukor, a tej és a tejtermékek behozatalát.

Országszerte tüntetések törtek ki a lengyel mezőgazdasági termelők körében, mert megteltek a gabonasilók az olcsóbb ukrán gabonával és ezért nem tudják értékesíteni saját terményeiket. Az eredetileg a Közel-Keletre és Afrikába szánt ukrán gabona lengyelországi gabonasilókban kötött ki, lenyomva ezzel a belföldi árakat. Hasonló problémák léptek fel más mezőgazdasági cikkek piacán is, például a baromfi és a tojás esetében – közölték.

„A minisztertanács megvitatta a mezőgazdasági termékek piacának aktuális helyzetét és az Ukrajna elleni orosz agresszió negatív következményeit” – írta szombati közleményében a mezőgazdasági minisztérium.

„A minisztertanács felhatalmazta a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztert, valamint a fejlesztési és technológiai minisztert, hogy dolgozzák ki a lengyel mezőgazdasági termékek piacának destabilizáció elleni védelméhez szükséges intézkedéseket, beleértve az Ukrajnából származó mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek behozatalának ideiglenes tilalmát is” – áll a közleményben.

A közlemény egyúttal megjegyzi, hogy „az illetékes miniszterek folyamatos kapcsolatban állnak az ukrán hatóságokkal, hogy megoldást keressenek a mezőgazdasági piacot destabilizáló nehéz helyzetre”.

A tilalmat Jaroslaw Kaczynski a kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) vezetője a PiS mezőgazdasági kongresszusán jelentette be, hangsúlyozva, hogy „Lengyelország Ukrajna barátja és szövetségese, ebben nincs változás”.

A pártelnök szerint a döntéskényszer „a lengyel és az ukrán mezőgazdaság közötti aszimmetriából fakad”, ugyanis „lényegesen eltér a talaj minősége, Ukrajnában sokkal alacsonyabbak munkaerőköltségek, valamint a termelést nemzetközi cégek óriásvállalatai végzik hatalmas infrastruktúrával”.

„Tekintettel a lengyel és az ukrán mezőgazdaság közötti hatalmas eltérésre (…), ha mindent korlátozás nélkül be lehetne hozni (…) az súlyos válságba döntené a lengyel mezőgazdaságot”

– mondta. „Ezt nem fogjuk megengedni” – tette hozzá.

Kaczynski egyúttal leszögezte, hogy Lengyelország kész a fentiek értelmében gabonaimport-megállapodást kötni Ukrajnával.

Megtiltja Magyarország több ukrán mezőgazdasági termék behozatalát. Június 30-ig tilos az ukrán gabona, olajos magvak, csirkehús, tojás és méz importja Magyarországra. Az agrárminiszter azt mondta: az intézkedésre azért van szükség, mert az olcsó ukrán termékek ellehetetlenítik a magyar gazdákat, miközben azokra nem vonatkoznak a szigorú uniós előírások. Szombaton este hasonló lépést tett a lengyel kormány is.

Az elmúlt évek talán legnehezebb időszakát éli a magyar mezőgazdaság. A tavalyi, történelmi aszály szó szerint pusztított a hazai földeken. A búzatermés szenvedte az egyik legnagyobb kárt: a termés egyharmada megsemmisült. A kormány amiben tudta, segítette a gazdákat, és bár úgy tűnt, sikerülhet stabilizálni a helyzetet, mára újabb csapás érte a hazai mezőgazdaságot.

2022 nyarán a háború miatt Brüsszel vámmentessé tette az ukrán áruk szállítását az Európai Unióba.

Így az eleve alacsony termelési költséggel működő, a nem is uniós előírások szerint termelő ukrán mezőgazdaság számos terméket hatalmas mennyiségben kezdett exportálni az európai piacra.

Gyakorlatilag az európai belső gabonapiac teljesen összeomlott.

Hazánk ezért – más országokkal együtt – segítséget kért Brüsszeltől a márciusi EU-csúcson. De csak három tagállam kapott támogatást, mi nem. A kormány ezért saját válaszlépést tesz az ukrán gabona beáramlása ellen, ami azt jelenti, hogy Lengyelországhoz hasonlóan Magyarország is megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából.

Ezt Nagy István agrárminiszter jelentette be, úgy fogalmazott, ha az Európai Bizottság nem lép, akkor Magyarországnak kell megvédenie a saját gazdáit.

„Ideiglenes jelleggel június 30-ig teljeskörű behozatali tilalmat rendeltünk el mezőgazdasági termékek részére Ukrajnából, hiszen nemcsak gabonáról beszélhetünk, hanem csirkehúsról, tojásról, mézről és az olajos magvakról is. Mert olyan eltérő termelési körülmények között, olyan más szabályozók keretében történik ott az előállítás, amely az európai gazdák számára nem teszi lehetővé a versenyképes termelést” – fogalmazott a miniszter.

Elmondta: a magyar gabonát átlagosan 130 ezer forintért lehet értékesíteni tonnánként. Ezzel szemben az ukrán gabona 55-60 ezer forintba kerül. Ez azt eredményezi, hogy a magyar – és vele együtt a lengyel, a román, a bolgár, a cseh, és a szlovák terményt nem veszik a kereskedők, az ukrán import pedig nem jut el oda, ahol valóban szükség lenne rá.

Meg kell oldani ezt a piaci zavart. Akár felvásárlásokkal, hogy jusson el a gabona oda, ahol  éhezés van, ahol szükség van rá. Hiszen az nem lehet, hogy azon országok, akik valóban rászorulnának erre a gabonára, azok ne tudják ezt megszerezni, hiszen a szolidaritási folyosót pontosan ezért nyitottuk ki, hogy megakadályozzuk a migrációt, és hogy egyszerűen humanitárius segítséget nyújtsunk azon gazdáknak akik a háború által érintettek, és azoknak is, akik akár éghajlati körülmények miatt rászorulnak, hogy import gabonát vásároljanak” – hangsúlyozta Nagy István.

Kiemelte: a magyar kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy válaszlépésekre kényszerítse az Európai Bizottságot. Ezért is vezették be a tilalmat egyelőre június 30-ig, hogy addig megfelelő döntések születhessenek. Ami pedig a magyar termelőket érinti, Nagy István úgy fogalmazott: „nem adtuk fel a küzdelmet, hogy a magyar gazdák is kártérítéshez jussanak.”

Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában – jelentette be Samuel Vlcan, a szlovák agrártárca vezetője pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

Az intézkedés előzménye, hogy a szlovák állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági felügyelet (SVPS) egy – a gútai (Kolárovo) malomban 1500 tonna Ukrajnából származó búzán végzett – vizsgálata során a mintában egészségkárosító hatású és az Európai Unió területén tiltott növényvédőszert talált – írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szaktárca közlésére hivatkozva.

A vizsgálati eredmények ismeretében a szlovák földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca rendeletet adott ki, amelynek értelmében szigorúan megtiltják az országba már behozott ukrán gabona és liszt feldolgozását, valamint bekerülését az élelmiszergyártási, illetve takarmányozási folyamatokba.

A szlovák szaktárca a vizsgálattal összefüggésben közölte: annak eredményeiről tájékoztatják az összes EU-tagországot, és az országban már raktáron lévő összes ukrajnai származású gabonát és lisztet hasonló vizsgálatnak vetik alá. Az ukrán gabona felhasználását tiltó rendelkezéssel összefüggésben azt írták: a minisztérium a fennálló helyzetben nem ajánlja semmiféle ukrajnai gabona vagy abból készült termék behozatalát.

origo.hu

Nyaralni ment, mindenkit megvadít a fürdőruhás képeivel a szexi sportriporternő - galéria

ripost.hu

Botrányosan viselkedett Magyar Péter, péntek hajnalban biztonsági őrök kidobták egy belvárosi szórakozóhelyről

borsonline.hu

Itt a bizonyíték: Szigligeti Ivett máris új életet kezdett

magyarnemzet.hu

Igaza volt a korábbi szövetségi kapitánynak Szoboszlaival kapcsolatban?

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? Gyors, egyszerű és kánikulabarát receptekkel készültünk!

magyarnemzet.hu

Így bulizott Karácsony és Pressman a Városligetben, Pride alkalmából + galéria

ripost.hu

Sorsdöntő lesz a júniusi telihold, ennek a három csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete

ripost.hu

Zseni vagy, ha meg tudod oldani, sokakon kifog ez a teszt

ripost.hu

A betegség mindent megváltoztatott, fontos döntést hozott Katalin hercegné

ripost.hu

"Hirtelen félek egy picit" - bevallotta Kulcsár Edina, problémákkal küzd

ripost.hu

Mégsem a bíró a hibás! Egy mosdókagylóban dőlt el a magyarok sorsa az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Amerikai vadászgépeket kap Ukrajna

POLITIK

A foci-Eb elleni pusztító terrortámadást akadályozott meg a rendőrség

POLITIK

Németországnak "háborúképessé" kell válnia. Jön a hadkötelezettség

POLITIK

Újabb településeket foglaltak el az oroszok

POLITIK

Közvetve mégis tárgyalnának egymással az ukránok és az oroszok?

POLITIK

Nagyon messze vannak egymástól az orosz és ukrán elképzelések a békéről

POLITIK

Izrael megtámadja Libanont?

POLITIK

Lemondott az MSZP két társelnöke