Megegyezhet végre Szerbia és Koszovó

Megegyezés született a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslat gyakorlati megvalósításának módjairól - közölte Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombat késő este, miután az észak-macedóniai Ohridban találkozott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel, hogy a két ország közötti kapcsolat rendezéséről tárgyaljon.

Az uniós diplomata emlékeztetett: az ohridi találkozó célja nem az volt, hogy új megállapodást kössenek, hanem hogy a február végén Brüsszelben született megegyezés megvalósításáról egyeztessenek. „Ma az volt a kérdés, hogy megegyezzünk, hogyan alkalmazzuk a megállapodást. Ez gyakorlati lépéseket jelent: mit kell tenni, mikorra kell megtenni, kinek kell megtennie és hogyan” – magyarázta Josep Borrell késő este sajtótájékoztatón, amikor a javaslat kiegészítését ismertette.

A tárgyalások 12 órán át tartottak. Az uniós diplomaták előbb külön-külön ültek le a szerb államfővel, illetve a koszovói miniszterelnökkel, később pedig Josep Borrell és Miroslav Lajcak, az EU Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottja, valamint Aleksandar Vucic és Albin Kurti háromoldalú tárgyalást folytatott. Ez tartott a leghosszabb ideig. A felek a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat rendezését célzó uniós javaslatról tárgyaltak, amelynek célja, hogy olyan megegyezés szülessen végre, amely Szerbiának, Koszovónak, az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak, és alapvetően a nemzetközi közösségnek is megfelel.

A 11 pontból álló javaslat egyebek mellett egymás dokumentumainak és diplomáinak elismerését, az egyszerűbb határátkelést, a könnyebb munkavállalást és a gazdasági kapcsolatok megkönnyítését teszi lehetővé. Ugyanakkor tartalmazza azt is, hogy Szerbia a jövőben nem akadályozhatja Koszovó felvételét a nemzetközi szervezetekbe, Koszovónak pedig meg kell alakítania a szerb kisebbség önkormányzatiságát biztosító közösséget. Josep Borrell magyarázata szerint a felek szombaton megegyeztek abban, hogy a jószándék jeleként végrehajtják a korábban megfogalmazott kötelezettségeiket. A felek abba is beleegyeztek, hogy teljes mértékben tiszteletben tartják a javaslat mind a 11 pontját – folytatta az elhangzottak ismertetését az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Rámutatott: Pristina beleegyezett, hogy azonnal megalakítja a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét. „Amikor azt mondom, azonnal, akkor úgy is gondolom, hogy azonnal” – szögezte le az uniós diplomata.

Josep Borrell közölte, hogy sokkal részletesebb és pontosabb javaslattal álltak elő, de egyrészt a koszovói miniszterelnök húzódozott bizonyos pontoktól, míg a szerb elnök előre bejelentette, hogy biztosan nem ír alá semmit szombaton. A javaslat, illetve a megállapodás viszont mindkét fél európai integrációs folyamatának a szerves részévé fog válni, így kénytelenek lesznek teljesíteni a vállaltakat, az EU pedig ellenőrizni fogja, hogy teljesítik-e a kötelezettségeket, és ha nem teljesítik, az következményekkel jár majd - tette hozzá. Véleménye szerint mindkét fél számára előnyökkel jár a megállapodás, ugyanis a megállapodás nemcsak Szerbiáról és Koszovóról szól, hanem a teljes térség stabilitásáról, biztonságáról és fejlődéséről. „Valamiféle megállapodás született, egyes pontokban megegyeztünk, de nem minden pontot fogadtunk el” – fogalmazott Aleksandar Vucic szerb elnök az ohridi találkozót követően.

Mint mondta, végleges megállapodás nem született, de ez nem az a dokumentum, ahol lehet "mazsolázgatni", és a felek eldönthetik, hogy az egyik pontot elfogadják, míg a másikat nem. Aleksandar Vucic örömének adott hangot, hogy a javaslat egyik legfőbb pontjának nevezték az uniós diplomaták a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közösségét. „Semmit nem írtam alá, ez nem a D-nap volt” – húzta alá, majd úgy folytatta: „ennek itt nincs vége, mert Albin Kurti sem túl boldog, és én sem ugrálok örömömben”.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök kijelentette, alapvetően egyetértettek a felek, ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot, hogy ahogyan február 27-én Brüsszelben, a szerb elnök most sem állt készen arra, hogy aláírja a megállapodást. Most az EU-n van a sor, hogy kidolgozza azokat a mechanizmusokat, amelyek jogilag kötelező erejűvé teszik majd ezt a megállapodást. Az alapmegállapodás a kölcsönös elismerésről szól, a mostani kiegészítés a megvalósítás menetét részletezi - magyarázta.

Elmondta, valóban van a megállapodásban egy olyan rész, amely a szerb kisebbség önkormányzatiságáról szól, de a szerb kisebbségnek elég széleskörű jogaik vannak, a korábbi megállapodások már ezt garantálták. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött a kapcsolat rendezését célzó párbeszéd brüsszeli közvetítéssel. Jelentős előrelépés azonban azóta sem történt, pedig a viszony normalizálása mindkét fél európai integrációjának a kulcsa lenne.

A szerb kormány december közepén kérte a KFOR-tól, hogy a feszült helyzet kezelése érdekében engedélyezze néhány száz, de ezernél nem több szerb katona, illetve rendőr Észak-Koszovóba küldését.

Erre Szerbiának lehetősége van annak a határozatnak köszönhetően, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa adott ki a szerb-koszovói háború lezárását követően, 1999-ben, noha Belgrád korábban sosem kérte ezt.

Belgrád már a kérelem átadásakor is kétségének adott hangot a kérelem pozitív elbírálását illetően. Vjosa Osmani koszovói elnök pedig leszögezte, hogy a szerb hadsereg 1999 óta nem léphet be Koszovó területére, és ez így is marad.

A KFOR az ortodox karácsony böjtjén válaszolt a szerb kérésre, de az ünnep miatt a szerb vezetés csak vasárnap reagált erre. Aleksandar Vučič közölte:

a békefenntartók szerint nincs szükség a szerb rendfenntartó erők Koszovóba vezénylésére.

Koszovó északi részén a tavalyi év második felében hónapokon át feszült volt a helyzet. A helyi szerbek decemberben barikádállítással és a Koszovó és Szerbia közötti határátkelőkhöz vezető utak lezárásával tiltakoztak amiatt, hogy a koszovói rendőrség letartóztatott egy egykori koszovói szerb rendőrt, aki állításuk szerint terrortámadást tervezett a választási bizottság épületei ellen.
A helyzet újév előtt rendeződött, a barikádokat eltávolították, az elfogott rendőrt házi őrizetbe helyezték. Ám az ortodox karácsony előestéjén Koszovó déli részén egy helyi albán férfi, szolgálaton kívüli katona rálőtt két szerb fiatalra, egy harmadik fiút pedig megvertek, így a feszültségek újra fellángoltak.

A fegyveres támadó ellen gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás, tettét a koszovói vezetés is elítélte.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. Koszovó északi részén, tömbben mintegy ötvenezer szerb él, és körülbelül ötvenezren laknak az ország más részein is, szórványban.

Koszovót a szerbek őshazájuknak tartják, de a középkor óta többségében mohamedánok lakják. A szoros érzelmű kötődés a hatalmi viszonyok a XX. században szerb vezetés alá helyezték a tartományt, de az ott élő albánok évtizedek óta küzdenek függetlenségükért. 

Koszovó elsősorban albánok lakta vidék, de a szerb történelem hősi küzdelmeinek színtere. Itt van Rigómező (Kosovo Polje), ahol a szerbek kétszer is súlyos vereséget szenvedtek a törököktől a középkorban (a második rigómezei ütközetben Hunyadi János is a szerbekkel harcolt), és ezt követően vált mohamedán többségűvé a terület. A mohamedán albánok a mai napig többségben vannak Koszovóban, de a történelmi hagyományok miatt a XX. század eleji Balkán felosztások idején Jugoszláviához, illetve jogelődjeihez került a terület. A Tito korszakban Koszovó különleges státust kapott: autonóm terület lett. Ez kevesebb önállóságot jelentett, mint amelyinekkel a tagköztársaságok bírtak (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró) de saját közigazgatása, és választott tisztségviselői lehettek a koszovóiaknak. Ugyanilyen autonómiát élvezett a részben magyarok lakta Vajdaság is.

Milosevics politikiai karrierjét pont Koszovó rendszabályozásával kezdte. Akkor vált ismert és népszerű politikussá, amikor a nyolcvanas évek végén Koszovó keményebbe ellenőrzését és az albán követelések elutasítását propagálta. 1989-ben mindennaposakká váltak az összecsapások az albán tüntetők és a szerb rendőrök között. A nemzetiségi ellentéteket tovább élesítette, hogy a mindenkori jugoszláv kormányokat sohasem érdekelte a térség fejlesztése, az egyébként is visszamaradott vidék mindig is Jugoszlávia legszegényebb régiója volt, és központja lett az Ázsia felől érkező drogcsempészetnek. Milosevics egyik első intézkedése volt a koszovói autonómia eltörlése, ami tovább élezte az ellentéteket.

A boszniai háború idején kevéssé látványosan, de folyamatosan nőtt a feszültség a Belgrád és Koszovó között. Az albánok Ibrahim Rugova vezetésével passzív ellenállási mozgalmat indítottak: bojkottálták a jugoszláv intézményeket, és senki által soha el nem ismert párhuzamos intézményrendszert vevezettek be. 1992-ben és 98-ban például elnökválasztást is tartottak, amit Jugoszlávia sohasem fogadott el. A győztes mindkétszer Rugova lett, akinek pártja szombaton megnyerte az immár Belgrád álatl is elismert választásokat.

A koszovói konfliktus 1998-ben süllyedt polgárháborúba, amikor a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) nevű szervezet megkísérelte átvenni a régió irányítását. Milosevics katonai megtorló akcióval válaszolt: a jugoszláv hadsereg megkezdte a koszovói albánok kiűzését a tartoményból. A véres pogromokkal kísért jugoszláv beavatkozás több százezer civil meneküléséhez vezetett. Kilátástalan körülmények között közel háromszázezren menekültek Macedóniába, ahol már akkor ellenséges volt az albánok és a macedónok közötti viszony, illetve sokan menekültek a rettentően szegény Albániába.

Az USA vezetésével a NATO 1999 márciusában avatkozott közbe katonai erővel. Előtte Rambuilletben megpróbálták tűzszünetre bírni a harcolókat, de a béketervet csak az albánok írták alá. A légicsapások elsősorban Szerbiát érintettek: néhány hét alatt teljesen tönkretették a jugoszláv hadsereg hátországát: a NATO megsemmisítette a hidakat, gyárakat, katonai középületeket egész Szerbiában. A támadás 11. hetében, június elején a jugoszláv hadsereg kapitulált: megkezdődött Koszovó nemzetözi megszállása, és az albán menekültek elindulhattak hazafelé. A bosszútól tartó koszovói szerbek kálváriája viszont ekkor kezdődött. A vesztes háború hozzájárult Milosevics bukásához: 2000 októberében forradalom buktatta meg a tíz éve hatalmon lévő elnököt, aki most Hágában várja a Nemzetközi Bíróság ítéletét. Az ellene felhozott vádpontok jelentős része a koszovói tisztogatásokhoz kapcsolódik.

Az ENSZ megszállási övezetekre osztotta Koszovót, a rendőri és határvédelmi feladatokat is külföldi katonák látják el. Amikor Macedóniában is kitört a háború az ottani albán kisebbség és a macedón többség között, akkor az ENSZ Koszovó határáig visszaengedte a jugoszláv csapatokat, és azzal vádolta a koszovói albánokat, hogy ők támogatják a macedóniai fegyveres akciókat.