Itt a négy magyar űrhajós(jelölt)!

A Magyar Űrhajós Program (Hunor) sajtótájékoztatóján, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban mutatták be azt a négy űrhajósjelöltet Közülük egy a Nemzetközi Űrállomáson végezhet kutatómunkát.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy történelmi pillanathoz ért a magyar tudomány és ezzel egész Magyarország, bemutatják, hogy hosszú kiválasztási folyamat eredményeként kiket választottak ki, akik közül valaki 2024 végén, 2025 elején a Nemzetközi Űrállomáson végezhet tudományos munkát.

A kormány 2021-ben fogadta el az űrstratégiát, amiben ezt a tudásalapú szektort fejlesztendő meghatározott célokat deklaráltak, ennek része a Hunor.

Ahhoz, hogy Magyarország ki tudja aknázni a kutatói hálózatában, az egyetemi hálózatában meglévő tartalékait, az ilyen programok elengedhetetlenül fontosak, nagy a nemzetközi érdeklődés is

– húzta alá a miniszteri biztos, hozzátéve: együttműködnek az Európai Űrügynökséggel is.

Ferencz Orsolya őszintén reméli, hogy ez a történelmi pillanat legalább olyan erővel hat majd a magyar tudományos szektorra, mint korábban Farkas Bertalan utazása, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón.

Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke úgy fogalmazott, hogy a magyar űrkorszak kezdetéhez a második világháborúig kell visszatekinteni, ezt követően a hazai űrkutatás és fejlesztések elvezettek az első magyar űrrepüléshez. Maróth Miklós úgy látja,

a Hunor programmal az emberes űrrepülés világtérképén is visszakerülhetünk a minket megillető helyre.

Hozzátette, hogy az űrszektor új korszakát éljük, ez Magyarország számára is kiváló lehetőségeket kínál, az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat célja, hogy tudás-, kompetencia- és infrastruktúra-központként vegyen részt az űrkutatásban. A fejlesztett technológiák a mindennapi életben is hasznosak, például az orvosi eszközökben, a kommunikációban vagy az időjárás-előrejelzésben.

Magyari Gábor, az űrhajósok kiválasztásáért és kiképzéséért felelős vezető azzal kezdte, hogy 1978-ban kettő olyan jelölt kezdhette meg a kiképzést, akik egészségügyileg és mentálisan is megfeleltek a követelményeknek, ezt követően Farkas Bertalan utazhatott.

A Hunor programba több mint 240 érvényes jelentkezés érkezett, ezeket az ESA, a NASA, az ISS és az Axiom Space követelményei szerint vizsgálták, mélytengeri archeológus, asztrofizikus, biokémikus, közgazdász, közlekedésmérnök, vadász és közforgalmi pilóta, jogász, orvos és filozófus is volt a jelentkezők között.

A jelölteknek tesztelték a szellemi teljesítőképességüket, a testük teherbírását, a személyiségüket és az együttműködési képességeiket is. A hivatásos állomány a négy személlyel felállt, de a munka csak most kezdődik, képzési programokon vesznek részt, amiknek végeztével a legtökéletesebb jelölt vághat neki a feladatnak.

A világűr elérése számukra nem csak álom, hanem hivatás. Azok, akik a világűr meghódítására törekednek, a legnagyobb kockázatot vállalják

– közölte le Magyari Gábor.

A jelöltek

A négy magyar űrhajósjelölt:

• Szakály András – 40 éves repülőgép-tervező mérnök, budapesti tanulmányai után dolgozott a repülőgép-iparág óriásainál, valamint kis, feltörekvő cégeknél is Ausztriától Nagy-Britanniáig. Legutóbb Münchenben egy 120 fős mérnökcsapatot vezetett, elektromos meghajtású repülő prototípusát tervezték. 

Szakály András úgy fogalmazott, hogy a kulcsszó maga az űrkutatás, az országban jelenleg is folynak magas szintű kutatási, fejlesztési tevékenységek, de ez olyan különleges kihívás, ami talán katalizálja ezeket és hazahoz sok mérnököt. Megjegyezte, hogy nem róluk kell szólnia az egész programnak, ők csak a meghosszabbított karjai a tudósoknak, kutatóknak, akik sok munkát fektetnek abba, hogy meg tudják valósítani az elvégzendő kísérleteket.

• Kapu Tibor – 31 éves fejlesztőmérnök, a Műegyetemen végzett gépészmérnökként,  dolgozott a gyógyszeriparban, hibrid autók akkumulátorával, majd űrhajósok sugárzásvédelmét szolgáló fejlesztéseken. Ejtőernyősként 38 ugrás van már mögötte.

Kapu Tibor arról beszélt, hogy volt élmény faktora is a vizsgálatoknak, nagyon várja a következő lépéseket, első körben talán a túlélőtréninget, napokig fognak bolyongani egy erdőben, majd a súlytalansági teszteket „akkor leszünk legközelebb Supermanhez”, és a centrifugát is, ahol az „ember arca elmosódik, a következő portréfotó kört ott megejtjük”.

• Cserényi Gyula – 33 éves  erősáramú villamosmérnök, a Robert Bosch vállalat ipartelepén felelt a magasfeszültségű elektromos hálózat üzemeltetéséért. Az elmúlt években az akadályfutás az első számú sportja. 

Cserényi Gyula úgy gondolja, az ISS-en a tétek hatványozottabban nagyobbak, az emberéletet fenyegető veszély sokkal nagyobb, a technológia is pótolhatatlan, amit rájuk bíznak, de biztos benne, hogy az űrállomás fedélzetén ugyanazok az elvek vannak érvényben, amelyek alapján ő is szakmai döntéseket hozott.

• Schlégl Ádám – 33 éves klinikai ortopédsebész, a Pécsi Tudományegyetemen végezte orvosi tanulmányait, majd a PhD-fokozathoz szükséges kutatómunkáját is. Az elmúlt években gyakorló szakorvosként a tumorsebészetre specializálódott, egyetemi oktató, feketeöves karatemester, állt már hatezer méter feletti csúcson a Himaláján.

Schlégl Ádám úgy gondolja, a programon keresztül talán még több embernek tud segíteni, az orvosbiológiai kutatásoknak kiemelt szerepe lesz, amelyek idővel megjelennek a napi klinikai gyakorlatban is.

A következő lépés

Magyari Gábor a következő lépésekről elárulta: most egy olyan tréning jön, amely minden űrhajósnál alapeleme a kiképzésnek, megtanulnak minden olyan kompetenciát, amely ahhoz kell, hogy a Hunor program egyes elemeit elsajátítsák, ez függ a beosztástól és az időjárástól is, a következő év februárjáig érhetnek a végére.

Ezután utaznak Texasba, ahol az Axiom Space és a NASA telephelyein készülnek a misszióra, az őket szállító űrhajó vészhelyzeti protokolljait tanulják, valamint az ISS azon moduljaiban történő tevékenységet, ahol kísérleteket végeznek.

A magyar űrhajósjelölteket kiválogató program 1976-ban kezdődött a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Tudományos Akadémia és az Űrkutatási Kormánybizottság közreműködésével.

Az 1976-ban Moszkvában összeülő Interkozmosz Tanácsban jelentették be a szovjetek, hogy "szeretettel meghívják" a szocialista országokat egy közös űrrepülésre. A sorrend megállapításánál mindjárt egy kisebb botrány tört ki, mivel a lengyelek bejelentették, hogy ők nem hajlandók a németek (akkori NDK) után repülni. A románok azt javasolták, hogy ne is legyen sorrend, hanem mindenki egyszerre jelenjen meg az oroszoknál, s ők válasszák ki a legjobban felkészült nemzetet. Az oroszok ezt nem vállalták. A repülések 1978-ban kezdődtek, féléves időközökkel. A költségekből a meghívott országoknak kellett állni a kiképzés idejére az űrhajósok családjainak bérelt lakásokat - ez akkoriban kb. 4 rubel volt havonta -, minden mást - tehát a hordozórakétát, űrhajót stb. - az oroszok fizették.

Az első magyar űrhajós története...

A tesztelést Kecskeméten a Repülőorvosi Kutató és Vizsgáló Intézetben vadászpilótákon végezték 1977 májusától. A jelölteknek nem csak egészségügyi szempontból kellett megfelelniük, hanem fizikai és szellemi képességeiknek is magas színvonalúaknak kellett lenniük, hogy minden előre látható, sőt előre nem látható helyzetekben is feltalálják magukat.

A jelöltek - az USA-ban és a volt Szovjetunióban is meghozott politikai döntés értelmében - csak a berepülő vadászpilóták közül kerülhettek ki (korábban szóba jöttek például ballonrepülők, sarkkutatók, hegymászók is, tehát olyan emberek, akik a természetben már találkoztak szélsőséges helyzetekkel). Hazánkban ekkoriban 35 olyan pilóta volt, aki korlátozás nélkül repülhetett Mig 21-es vadászgépen. A pápai vadászok eligazításakor az egyik pilóta kb. 10 percet késett a megbeszélésről, és mentségeként annyit tudott felhozni, hogy éppen gyermeke született. Fegyelmezés helyett megtapsolták, és gratuláltak neki. A pilótát Farkas Bertalannak hívták.
Végül 27 fő jelentkezett a kiképzésre. A jelentkezés önkéntes alapon, írásban, a családdal való egyeztetés után történt.

A jelentkezők több szűrön mentek keresztül, majd a hét legjobb közül négyet a Gagarin Űrhajós Kiképző Központban közösen választottak ki a szovjet és magyar szakemberek. Ketten - Elek László és Buczkó Imre - itthon maradtak "vésztartalékként", Magyari Béla és Farkas Bertalan viszont 1978. március 20-ától családostul kiköltözött Csillagvárosba, és itt folytatta a felkészülést. Rengeteg tanulás és igen nehéz fizikai kiképzés után mindketten kiváló minősítést kaptak a kétéves kemény munka végén.

Mivel a magyar űrhajósjelölteket a Központi Bizottság egyik tagja személyesen kísérte Csillagvárosba, az oroszok annyira meghatódtak, hogy teljesen szabad kezet adtak a különféle berendezések használatához, csak annyit kérve, hogy a "végén majd mindent rakjanak össze".

Hogy melyikük repül, az csak az utolsó napokban dőlt el. Nem volt könnyű a döntés, hiszen két kiváló felkészültségű jelölt között kellett választani. „A legszívesebben mindkét párost útnak indítottam volna" - mondta erről a kiképző bizottság egyik tagja. Ennek az "utolsó pillanatnak" lett egy érdekes következménye. Az összes propagandaanyagot - újságokat, plakátokat, érmeket stb. két verzióban kellett elkészíteni, de a fellövés után a Magyari Béla nevével fémjelzett anyagokat vissza kellett szolgáltatni. Néhány szerencsés gyűjtő birtokában azért vannak belőle példányok.

Ez a témát még ma is sok találgatás és mendemonda övezi. A hivatalos változat szerint az oroszok jól kiképezték mindkét űrhajóst, majd a magyarokra hárították a döntést, akik Farkas Bertalant választották. A Magyari Bélával készített interjúból - amelyet itt olvashatnak - azonban kiderül, hogy másfél évvel a repülés előtt tudni lehetett, ki az első számú jelölt és ki az ún. "dublőr".

 magyar űrhajós eredetileg 1979-ben repült volna, de néhány hónappal a tervezett indítás előtt a szovjet-bolgár páros műszaki hiba miatt nem tudott csatlakozni a Szaljut-6 űrállomáshoz, sőt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk. Az ellenőrző vizsgálatok és a hibák kijavítása miatt egy évvel elhalasztották a magyar űrhajós repülését.

Egy másik kényes téma: miért kellett egy egész évet halasztani? Számos szakember szerint a bolgár kudarc miatt nem lett volna indokolt ilyen hosszú kivárás. A "rossz nyelvek" szerint Kádár János következő születésnapját kellett megvárni, ez azonban valószínűleg tényleg nem több rosszindulatú pletykánál.

Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubászov a Szojuz-36 űrhajóval hagyta el a Földet 1980. május 26-án, sikeresen csatlakozott a Szaljut-6 űrállomáshoz, majd a Szojuz-35-ön tért vissza 1980. június 3-án. Utazásuk egész pontosan 188 óra 47 percig tartott.

1980. május 26-án, hétfőn, a Magyar Televízió rendkívüli adásnapot tartott. Este nyolc óra után az Aelita című fantasztikus filmet kezdték vetíteni, de néhány perc múlva megszakították a műsort, hogy bejelenthessék: a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén útnak indult az első magyar űrhajós.

Az amerikai és szovjet űrtevékenység között alapvető különbség volt, hogy előbbiek mindent előre bejelentettek, az adott küldetés programját előre közölték, míg az utóbbiak „biztosra" mentek. Ebből következően az űrrepülések bejelentését csak másfél órával a start után engedélyezték. A magyar küldöttségnek azonban - egy moszkvai illetékesnél tett látogatása során, akihez akkoriban az űripar, a hadiipar és úgy általában az ipar tartozott - sikerült kiharcolnia, hogy a magyar repülést már fél óra elteltével nyilvánosságra hozhassák (az illetékes elvtárs aznap ünnepelte 70. szülinapját). Egy jellemző (ellen)példa amerikai oldalról: az ufómegszállottak egyik kedvenc kérdése, miért kellett az Apollo-11 legénységének 5 órát várakoznia a Hold felszínén a kiszállás előtt? Vajon mit láthattak szegények? A válasz igen egyszerű és nem túl izgalmas: az előre közölt program szerint a Holdon történő landolás után 6 órányi kötelező alvást írtak elő Armstrongéknak. Más kérdés, hogy nem tudtak aludni - ez talán érthető -, így egy órával korábban engedték ki őket (egy holdraszállás után nyugodtan szunyáló asztronauta napjainkban is igen nagy hírértéket képviselne).

Farkas Bertalan naponta három-négy órát aludt az előírt nyolc helyett, mivel minden pillanatot ki akart használni. Fáradtan és kimerülten szálltak le, s a fékezőhajtóművek hibája miatt elég "keményre" sikerült a leszállás. A kabin - néhány más eszközzel együtt - ma is a Közlekedési Múzeumban látható.

A leszállásnál a kabin 4 m/s helyett 8 m/s sebességgel ért földet (ez kb. 30 km/h-nak felel meg), így 12g helyett mintegy 30g-s terhelést kellett elviselniük. A szervezetet ért hirtelen megpróbáltatás miatt napokig mozgáskoordinációs zavarokkal küszködtek, de szerencsére teljesen rendbe jöttek.

A magyar készítésü élelmiszerek nagyon ízlettek Popovnak és Rjuminnak. Egyebek mellett sült csirke, rakott káposzta, füstölt marhanyelv, babsaláta virslivel, libapástétom került az étlapra. Érdekességként megemlítjük, hogy elkészült a cseresznyepálinka tubusos változata is, de - állítólag - nem volt az igazi. A - "nem hivatalosan" - felkerült unicum viszont nagy sikert aratott. Farkas Bertalanék két „potyautast" is vittek magukkal. Misát, a 80-as moszkvai olimpia jelképét és a magyar tévémacit.

Lehet és kell is kritizálni az elmúlt időszakok hibáit. De amit a felkészülés során a magyar űrhajósok elértek, az nem politikai tett volt. El kellett viselniük mindazokat a gyötrelmeket, amelyeken egy kozmonautának át kell esnie, hogy a kiválasztottak közé tartozhasson. Ilyen például a sivatagi, sarkvidéki, mocsári és tengeri túlélő gyakorlatok, a centrifugálás, amikor testsúlya 8-10-szeresére növekszik. "Ezzel együtt is megérte - jelentette ki Farkas Bertalan egy interjú során - mert semmihez sem fogható élmény megjárni a kozmoszt."