tóth gabi
5434 halálos áldozat és 31 ezernél is több sérült.
Harminchat országból érkeztek mentőcsapatok Törökországba, hogy segítsenek az ország déli részének földrengés sújtotta térségeiben - közölte kedden este Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter
Fotó: MURAT GOK / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP
A tárcavezető, akit a DHA helyi hírügynökség idézett, elmondta, hogy a katasztrófa sújtotta térség lakóinak három tartományban 50 ezer férőhelyet biztosítottak. Hozzátette, hogy kutató-mentő alakulatok több mint 3300 tagja van bevetésen.
Hulusi Akar török védelmi miniszter időközben bejelentette, hogy a térségben megnyitják a katonai kaszárnyákat és egyéb létesítményeket a civilek előtt.
Legfrissebb, kedd esti összesítések szerint Törökországban 5434 halálos áldozata és 31 ezernél is több sérültje van a határtérséget hétfőre virradóan megrázó földrengéseknek. Szíria északi részén legkevesebb 1932 halottról és csaknem négyezer sérültről tudni. Az amerikai székhelyű Csendes-óceáni Katasztrófavédelmi Központ szerint mintegy 23 millió ember lehet érintett a régióban.
A kormány a Hungary Helps programon keresztül támogatja a törökországi földrengés túlélői után kutató, a kedd esti adatok szerint már 116 tagú magyar mentőegységeket - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Azbej Tristan: Szíriába a polgárháborús helyzet miatt nehezebb kutató-mentő egységet küldeni, mint Törökországba
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Azbej Tristan tájékoztatása szerint a hivatásos Hunor mentőcsapat mellett több civil kutató-mentő egység utazott a földrengés sújtotta területre.
Kiemelte: Szíriába a polgárháborús helyzet miatt nehezebb kutató-mentő egységet küldeni, mint Törökországba. Azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 50 millió forintos kormányzati támogatás segítségével át tudja telepíteni két mobil egységét Homszból Aleppó, illetve Latakia térségébe.
Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke elmondta: a két egészségügyi konténert és a két mentőautót még az aleppói kórházépítés idején vásárolták, és ezek eddig Homsz környéki kistelepüléseken láttak el szolgálatot.
Hangsúlyozta: azért fókuszálnak Szíriára, mert ott a bonyolult vízumszerzés miatt sokkal kevesebb kutató-mentő dolgozik, mint Törökországban.
A műsorban Azbej Tristan arról is beszélt: rendkívül nehéz helyzetben vannak a földrengés sújtotta területen élő keresztények, de az egyházak erejükön felül próbálnak segíteni a térségben.
Jelezte: a humanitárius válsághelyzetben a segítségnyújtás "első hulláma" a jelenleg is tartó kutató-mentő munka, de a helyi partnerekkel és magyar karitatív szervezetekkel már egyeztet a kormány arról, hogy milyen további segítséget nyújthatnak majd.
Sikerült egy fiút kimentenie a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának a törökországi Antakyában.
A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében azt írta: a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport és egy sürgősségi ellátást végző, 19 tagú egészségügyi csoport 7 mentőkutyával Pavelcze László parancsnok, veszélyhelyzet-kezelési igazgató irányítása mellett a késő délutáni órákban érkezett meg a szír határ közelében fekvő Antakyába, ahol felállították bázisukat, és megkezdték a keresést a helyiek által megadott koordináták alapján.
Körülbelül kétezer házat kell átnézniük a településen, ahol még nagyon sok ember rekedhetett a romok alatt.
A keresőkutyák négyórás váltásokban kezdtek dolgozni, egyszerre négyen. Voltak életjelek, majd magyar idő szerint körülbelül 19 órakor egy fiút sikerült kimenteni a romok alól. Megkezdték az ellátását.
A kutatás a földrengés túlélői után folytatódik – írták.
A szíriai Vörös Félhold segélyszervezet vezetője felszólította kedden az Egyesült Államokat és az Európai Uniót arra, hogy függesszék fel a Szíriával szemben szankcióikat a minapi földrengés miatt.
Háled Habubati a szíriai állami tévé által közvetített sajtóértekezletén ezenkívül arra kérte az Egyesült Államok nemzetközi segélyszervezetét, a USAID-et, hogy „nyújtson segítséget a szíriai népnek”.
Mint mondta, csak a Vörös Félhold háromezer önkéntest tudott mozgósítani, akik a kormány ellenőrzése alatt az érintett területeken dolgoznak. A szíriai vezetés már hétfőn a nemzetközi közösség segítségét kérte a földrengés okozta károk enyhítésére.
A 2011 óta dúló polgárháború miatt Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya nagyrészt elszigetelt a nemzetközi porondon, ami megnehezíti a nemzetközi segítségnyújtást. A konfliktus és a gazdasági szankciók miatt ráadásul romokban hever a közel-keleti ország gazdasága, ami szintén megnehezíti a károk felszámolását.
Damaszkusz legfőbb szövetségesei, Moszkva és Teherán már az előző nap jelezték, hogy segítséget küldenek, amint a kapcsolatok javításán fáradozó Arab-öböl menti államok is.
A Fehér Ház és az Európai Bizottság hétfőn bejelentette, hogy az általuk támogatott humanitárius programokon keresztül tudnak támogatást nyújtani.
A térséget hétfőre virradóan rázta meg több erős rengés, a legnagyobb földmozgás egyes mérések szerint a 7,7-es erősséget is elérte. Ezenfelül utórengések százait jegyezték fel.
Szíriában legkevesebb 1712 halálos áldozatról és sérültek ezreiről tudni.
A SANA szíriai állami hírügynökség legfrissebb összesítése szerint eddig 812 halottról és 1449 sérültről tudnak a Damaszkusz ellenőrizte Aleppó, Latakia, Hamá, Idlíb és Tartúsz tartományokból. Szíria lázadók ellenőrizte térségéből a „fehérsisakosok” néven is ismert, nem hivatalos Szíriai Polgári Védelem (SCD) azt közölte, hogy már több mint 900 halott és 2300 sérült van, és szerintük félő, hogy ez a szám „drámaian növekedni fog”.
Törökországból legutóbb 3549 halottról és 22 168 sérültről érkeztek hírek.
Ankara kérésére az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmuson keresztül több mint 1180 kutató-mentő szakembert és 79 keresőkutyát küld Törökországba – tájékoztatott kedden az Európai Bizottság.
Az uniós közlemény szerint miután Törökország aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, 19 uniós tagállam – Ausztria, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Észtország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország, valamint Albánia és Montenegró – ajánlott fel kutató-mentő csapatokat Törökország számára.
Eddig 25 kutató- és mentőcsapat indult a földrengés által legsúlyosabban sújtott török területekre, hogy segítsenek a helyi elsősegélynyújtó hatóságoknak. A huszonötből 11 csapat már megérkezett – írták, majd hozzátették: két speciális egészségügyi csoport is érkezik a helyszínre.
Közölték továbbá, Szíria esetében az EU kapcsolatban áll a helyszínen dolgozó humanitárius partnereivel, és olyan szervezeteket finanszíroz, amelyek kutatási és mentési műveleteket hajtanak végre, vízellátást biztosítanak, higiéniai támogatást nyújtanak, valamint takarókat osztanak szét az érintett területeken. Az EU partnerei segítségével felméri a földrengés okozta károk mértékét és a szükségleteket, hogy megfelelően tudjon reagálni – emelték ki.
Az Európai Unió minden lehetőséget mérlegel annak érdekében, hogy további forrásokat juttasson az érintett lakosság támogatására Szíriában – tették hozzá.
A közösségi médiában erről videófelvételek jelentek meg.
A 2011 óta polgárháború dúlta országban egész házsorok dőltek össze a rengésben, mert a bombázásokban a házak alapja már korábban megsérült. Legfrissebb adatok szerint csak Szíriában a halottak száma legkevesebb 783, és 2200-nál is több a sérült.
Ahmed Damiríje, a szíriai egészségügyi miniszter helyettese a SANA állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a kormányerők ellenőrizte térségekben a halálos áldozatok száma 403, és több mint 1200 sérültről tudnak.
Ráed asz-Szaleh, az ellenzéki fegyveresek uralta északnyugati térségekben működő Fehérsisakosok segélyszervezet vezetője szerint ezekben a térségekben 380 halottról lehet tudni, és a sérültek száma meghaladja a ezret.
Hozzátette, hogy százak rekedhettek a törmelékek alatt.
Több erős földrengés rázta meg hétfőre virradóan Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte. Törökországban a helyi katasztrófavédelem (AFAD) legfrissebb összesítése szerint legalább 1121 halálos áldozatuk és 7634 sérültjük van a hajnali földrengéseknek.